Nógrád, 1979. február (35. évfolyam. 26-49. szám)

1979-02-22 / 44. szám

Tízmillió palack Messze még a nyár, a kánikulai szomjúság, a Nóg­­rád megyei Szik­víz- és Szeszipari Vállalat üzemei­ben azonban most is lendületesen dolgoznak. Ked­­veltté váltak üdí­tő italjaik, a Ka­­rancs szénsavas ivóvíz iránti ér­deklődés pedig különösen megnőtt. Ebből például ez év januárjában kétszer annyit ad­tak el, mit az el­múlt esztendő hasonló időszaká­ban. A salgótarjá­ni, balassagyar­mati és pásztói te­lepeken 1979-ben tízmillió darab két- és fél decis palac­kot töltenek meg a narancs és cit­rom ízesítésű üdí­tőkkel illetve a kólával. A féllite­res üvegekben for­galomba kerülő szódavízből egy­millió flakon ke­rül a vásárlók­hoz. Képünkön Németh Istvánná laboráns az üdítő italok minőségét ellenőrzi a válla­lat pásztói töltő­üzemében. — KJ — A segítés ereje A mai „rohanó” életben gyakran azt gondoljuk, nincs az emberekben segíteni aka­rás. önzőek, udvariatlanok, mindenki csak a maga hasz­nát keresi. Pedig sokszor ta­pasztalhatjuk ennek ellenke­zőjét is. „Kétszer ad, aki gyorsan ad” S még igen sok közmon­dás bizonyítja, akarnak, tud­nak, sietnek a bajban segíte­ni egymásnak az emberek. Az önzetlenség, a szívből jö­vő támogatás, igen sokféle megnyilvánulását tapasztal­tam magam is az elmúlt idő­ben. Néhányat ezek közül. Három gyermeket egyedül gondozni, nevelni, taníttatni nem csekély feladat még egészséges embernek sem. Ha az anya mozgáskorláto­zott, csökkent munkaképes­ségű, akkor még nehezebb. Ez esetben a közösség ös­­­szefogása, a tettekben meg­nyilvánuló segítés lendítette át a nehéz helyeken. A volt munkahelye: a Gagarin Álta­lános Iskola, az SZTK, a lel­kiismeretes körzeti orvos, va­lamint az egészségügyi szak­­középiskola tanulói, vezetője, és még sorolhatnám tovább: mind vizsgáztak emberség­ből, tenni akarásból, és jeles­re. Ugyanilyen elismerés és kö­szönet illeti a balassagyarma­ti városi szociális otthon min­den dolgozóját, vezetőjét, akik idős, beteg szüleimét Helyes... nem helyes ? Köztudott, hogy __ Balassa­gyarmat útjai jelzőtáblákkal jól ellátottak. Meglátásom szerint mégis helytelenül vá­lasztották meg a Kölcsey, Klapka, illetve a Mártírok utcák forgalmát az újonnan elhelyezett táblák. Korábban a Kölcsey és a folytatását képező Klapka utcán folya­matosan lehetett végighajta­ni, mert védett útvonal volt. A betorkolló utcák felől meg­felelő táblák biztosították az útvonal jelentős forgalmát, annak zavartalanságát. Nemrégiben áttáblázták a betorkolló Mártírok útjánál a kereszteződést, nem kis meglepetést szolgáltatva ez­zel. Ma a jelzőtáblák értel­mében a Mártírok útjáról jobbra és balra nyugodtan ki lehet fordulni, mert az egyenes (nagyjából) vonalve­zetésű Kölcsey és Klapka ut­cák forgalmát elsőbbségadás­ra kötelezték. Hogy miért? Egyesek szerint csak a helyi­járatú autóbusz kifordulását könnyítik meg ezzel, mert­hogy a Mártírok útján gyér a forgalom- igaz is. Sokkal jobban szolgálta volna a köz­lekedést egy szemben elhelye­zett gömbtükör, a régi forgal­mi renddel, mint a mostani szabályozás! Ha már a tábláknál tar­tunk, többen helyeselnék, ha a Patvarci utca egyirányú forgalma nem a Baltik, ha­nem csak a Marár Lajos ut­cáig tartana. Mert, hogy an­nak jó a burkolata! Kovács László utolsó napjainkig szeretettel, gondosan ápolták helyettem is, amit rokkantságom mi­att nem tudtam megtenni. Apró-cseprő dolognak tű­nik, ha megemlítem az au­tóbuszon helyüket átadó, fi­gyelmes utasokat, az üzletben udvariasan kiszolgáló eladó­kat. A szomszédok, a házmes­ter, az ismerősök, barátok cserben nem hagyó segítsége sem elhallgatható. Talán a néhány példából, is kitűnt és igazolódott az, amiről az első sorokban ír­tam: az emberi segíteni aka­rásban bízni kell. Nem va­gyunk ebben sem egyfor­mák, de a jó szándék meg­találja a módot arra, hogy a rászorulót ott, abban és úgy támogassa, ahogyan csak le­het. Váci Mihály szavai köz­ismertek és igazak: „A jót akarni kell, és nem elég akar­ni, d­e tenni, tenni kell!” Ve­gyük­ észre, fogadjuk el az em­berek felénk nyújtott, segí­tő kezét. Köszönjük meg, mert nem tudjuk, mikor, hogyan viszonozhatjuk majd. A társadalom közösségé­nek ereje nehéz, sokszor ki­látástalannak látszó helyze­tünkben továbbra is remén­­nyel tölt el, biztatást jelent. Életünk sokszor megoldhatat­lannak tűnő időszakában is, ha úgy látni, nem sok a remény, embertársaink segítő szán­dékát látva egyre inkább meggyőzőbben hisszük: az élet szép... Kocsisné Puskás Márta LEVELEZŐINK JELENTIK A verseny­mozgalom ered­mén­yességéért A balassagyarmati ÁFÉSZ gazdasági és mozgalmi veze­tése az elmúlt napokban tár­gyalta a szocialista munka­verseny 1978. évi tapasztala­tait, eredményeit és megha­tározta az 1979. évi feladato­kat. A megbeszélésen részt vettek a nagyobb kiskeres­kedelmi és vendéglátóipari egységek, valamint az ipari egységek vezetői, a szocialis­ta brigádok patronálói. A tanácskozás részvevői­nek Gajdos János, az ÁFÉSZ elnöke adott tájékoztatást. — Az 1978. évi áruforgalom és termelési érték meghaladta a 169 millió forintot, mely 12 millióval több mint az 1977. évi volt.­­ A szocialista bri­gádok mintegy 700 ezer fo­rint összegű célrészjegyet, il­letve tagsági kölcsönt szer­veztek be a szövetkezet tag­jaitól, melyet részben forgó­alap-fel­töltésre, illetve fej­lesztésre használt fel a szö­vetkezet. A szocialista bri­gádmozgalom eredményesen segítette a munkát. Több mint 20 brigádtag tanult és tanul különböző iskolákban, tanfolyamokon. A szocialista brigádok 1978- évben 288 óra társadalmi munkát végeztek Balassagyarmat város szépíté­sénél, csinosításánál és 1408 órát saját munkahelyük kör­nyezetének szebbé tételénél. Az 1979. évi feladatok közül kiemelkedő szerepet kapott a költségekkel való takaréko­sabb gazdálkodás, a belső tar­talékok feltárása és a cél ér­dekében történő hasznosítása. A szakszervezet különösen az ésszerű költséggazdálkodásra ügyel. A gazdasági vezetés a párt- és szakszervezeti, valamint a KISZ-vezetéssel egyetértésben irányelveket adott ki és fel­hívással fordult a dolgozók­hoz, hogy ki-ki a maga mun­katerületén, a kitűzött szö­vetkezeti célok eredményes megvalósítása érdekében kap­csolódjon be e nemes ver­senybe és tegyen munkafel­ajánlást. Ez ideig a 9 szocia­lista brigádon túl további 4 munkahelyi kollektíva és 25 dolgozó tett vállalást és ezen túlmenően 5 egység nevezett be a „Kiváló egység” cím el­nyerésére. A patronálok ré­szére munkaköri kötelezett­ségként szabták meg a brigá­dok patronálását és a kapcso­lattartást a gazdasági vezetés és a brigádok között. E fel­adatok eredményes végrehaj­tásának egyik biztosítéka, hogy a gazdasági vezetés szá­mon kéri a feladat végrehajtá­sát. A munkaversenyben ered­ményeket elérők részére az erkölcsi elismerésen túl meg­felelő anyagi eszközök is biz­tosítottak. Mindezeket figye­lembe véve a gazdasági és mozgalmi vezetés bízik a ver­seny eredményességében- Benedek László szb-titkár Udvariasság és huligánrohej­l Az 1979. február 1S-i utazásom alkalmával látottakon és hallotta­kon nem tudok elmenni, hogy tollat ne ragadjak és meg ne írjam az esetet. Hazafelé utaztam és a Szécsényből kiinduló GC 73—37 frsz.-ú. autóbusz vezetője a katolikus templom sarkán ész­revette, hogy egy idős vagy be­teg néni lelép a járdáról és ott tétovázva áll, át akart menni az utcán. A buszvezető kiszállt és udvariasan karonfogta az öreg nénit és átvezette a másik oldal­ra. Amikor a vezető a nénit ka­ronfogta, a buszban ülő három fiatal nagy röhögésbe, megjegyzé­sekbe tört ki. Nem tudom miért, a vezető udvariasságáért, vagy az öreg nénike tehetetlenségéért? Én feléjük csak azt a megjegyzést tettem, hogy szégyelljék magukat gondoljanak öreg korukra, erre elhallgattak. Nagyon sok ilyen udvarias busz­vezetőre és autóvezetőre volna szükség. Ha én a 2. sz. Volán vezetője lennék, ezt a vezetőt megjutalmaznám, sőt értekezle­ten mintaként állítanám a busz­vezetők elé. Szigorúan elítélem a három fiatalt. Nem tudom, mi­lyen munkakörben dolgozhatnak, de gondolom, ha gépkocsivezetői igazolvánnyal rendelkeznek, a köz­lekedésben hogyan viselkedhet­nek! Róka Mihály, MÁV-nyugdíjas, Orhalom Mezőgazdasági könyvki­állítás Február 11-én, vasárnap délután, egészen az estébe nyúló időig számos mezőgaz­dasági könyv, valamint heti­lap és folyóirat került kiál­lításra az idei mezőgazdasági könyvhét keretében Felsőpe­­tényben. A szakkönyvek hely­színen megvásárolhatók vol­tak. Erre a célra a rétsági ÁFÉSZ könyvesboltjából hoztunk el könyveket. Több érdeklődő tekintette meg a kiállítást, köztük számos fia­tal. V. A. Korszerű, modern berendezések segítik a szerelőnők munkáját a BRG salgótarjáni gyá­rában. A képen Babindali Katalin magnómotor-szerelő a Meteor Compact német gyárt­mányú automata tekercselőgépen készíti a magnómotorok forgórészének tekercselését —fotó: bábéi— Az elhagyatott busz­m­e­gálló Salgótarján város körzetében Rónafaluban 1978-ban tervez­tek egy buszmegálló-építést. A jóváhagyott terv alapján ez el is készült a múlt év no­vember elsejére. A buszmeg­álló értéke 180 ezer forint volt, ebből a társadalmi mun­ka értéke 50 ezer forint. Saj­nos, a forgalomnak még mind a mai napig nincs átadva. Ebben kérünk intézkedést, amely természetesen feltéte­lezi a jelzőtáblák beépítését, is!* Miért nem? Február 9-én a kora regge­li járatok közül a szilaspogo­­nyi autóbusz nem állt meg Rónafalu megállóhelyen. A buszon utazó forgalmista mondta a buszvezetőnek, hogy nem kell megállni. Így tehát mindaddig, amíg ilyen forgal­mistáink lesznek, addig dol­gozóink késsenek a munká­ból? Ugyancsak hasonló a helyzet a Salgótarján—Péter­­vására közötti távolsági jára­tok esetében is, Zagyvaróna­elágazóban több esetben nem állnak meg. Kérjük a Volán­vállalatot a járatok ellenőr­zésére, az utazóközönség ér­dekében- K. B. Zagyvaróna felnőttek és gyerekek Január végén Aszódról, Ba­lassagyarmatra utaztam vo­nattal az esti órákban. Né­­hányan ültünk a nem do­hányzó fülkében. Egy-két munkából utazó, és négy-öt felső tagozatos iskolásfiú hangszertokokkal. A fiúk be­szélgettek, egy munkásember újságot olvasott, mások bó­biskoltak. Egyszer csak felfigyeltem a srácok beszélgetésére, ugyanis nem a szokványos, kamasztémák, heccelődés, fo­ci, autók, lányok és tanárok szidása volt napirenden, ha­nem nagyon komoly társalgás folyt először a zenéről, majd őszinte csodálatomra, szá­momra magas szintű mate­matikai problémákat boncol­gattak. Függvények, koordi­náták, sinus, cosinus röp­ködtek a levegőben, s próbál­tam agyam érettségi óta el­süllyesztett fiókjaiból előka­parni az összefüggéseket, hogy követni tudjam a témát. De hamarosan feladtam és gon­dolataim egyéb irányba szö­vődtek. Hogy ezek a tizenéves fiúk milyen remek gyerekek, hogy mennyi áldozatot kell hozniuk vonaton zötyögve, ze­neiskoláig és vissza, hogy utolérjék városi kortársaikat? Vajon, hány kilométer hát­rányuk lehet még? Hirtelen felszállt egy testes, középkorú férfi Népsporttal a kezében, és magát egyre job­ban belelovalva a fiúk el­len fordult. „Piszkos csirke­fogók! Nem otthon vagytok, hogy itt lármázzatok. Kivág­lak benneteket. Itt felnőtt utasok vannak, megértetté­tek! Takarodjatok ki a pe­ronra huligánok, mert hívom a kalauzt! Micsoda dolog, hogy ilyen szemtelen csibé­szek nincsenek tekintettel a felnőttek nyugalmára?” Stb. Szerencsére a fiúk nem szálltak szembe támadójuk­kal. Megszégyenítetten, meg se pisszenve ültek a követ­kező állomásig, ahol leszáll­tak. Ám hamarosan nagy aj­­­tócsapkodással hangoskodó társaság közeledett. A mi fül­kénkbe telepedtek le. Két csa­lád, ahol a férfiak már 1-2 > kupicával felhajtottak előtte, egymással kötözködtek, de az asszonyok sem maradtak alul. A velük levő két gyer­mek a lankadt felügyelet mellett a fülkében le a fel rohangált. A felnőtt csa­ládtagok rágyújtottak, trá­gárságokat vágtak egymás fe­jéhez. A korábban oly bősz úti­társunk mintha észre sem vett volna semmit, most nem szónokolt, nem fenyegetett kalauzzal, nem mutogatta oroszlánkörmeit. Bocsánatot kérek, srácok,­ az összes felnőtt utas nevé­ben. Ezúton szerettem volna helyrehozni valamit a meg­szégyenített gyerekekhez és a hatalmaskodását máshol le­vezetni nem tudóhoz szólva. E. J.-né, B.-gyarmat, Ady út T Antikvár könyvaukció Hiába cipekedtem.. Kitűnő kezdeményezés, hogy a könyvbarátoknak idő­szakonként antikvár árusí­­tással-vásárlással lehetővé teszik a könyvtárak felfrissí­tését. Gyermekkoromban szü­leim megajándékoztak az Én könyvtáram ifjúsági sorozat­tal. Ma már ezeket kinőttem. A könyvek újszerű állapot­ban vannak. Gondoltam, má­sok még szívesen olvasgat­nák. Február 16-án a salgó­tarjáni könyvesbolt kirakatá­ban levő tájékoztatóból meg­tudtam, hogy délután két óráig tart a könyvaukció, ös­­­szepakoltam a hatvan köte­tet. Megtöltöttek egy kem­pinghátizsákot és egy sport­szatyrot. A bizonyosság ked­véért délután egy órakor te­lefonon érdeklődtem, hogy könyveimet beveszik-e még. Megnyugtató választ kaptam- Negyedóra múlva a cipeke­­déstől fáradtan megjelentem a könyvesboltban. Ám sajná­lattal közölték, hogy nem ve­szik át a könyveket, mert már bepakoltak a konténe­rekbe és le is plombálták. Nem tehettem mást, mint a több mint húsz kiló könyvet hazavittem. A könyvaukció már szerdán és csütörtökön is zajlott, de akkor nem volt időm elvinni a könyveket. Nem tettem le arról, hogy a könyvek méltó helyükre kerüljenek. Megvárom a következő ak­ciót és levonva a tanulságot, lehetőleg már a nyitás percei­ben felkeresem a könyvesbol­tot. Nem szeretek fölöslegesen cipekedni . . . Szabó László Salgótarján NÓGRÁD - 1979. február 22., csütörtök

Next