Nógrád, 1982. november (38. évfolyam. 257-281. szám)

1982-11-02 / 257. szám

tfTLXG PROLETÁR­JA? POVFLütJFTm NÓGRÁD AZ MSZMP NOGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXXVIII. ÉVF., 257. SZÁM ÁRA: 1,40 FORINT 1982. NOVEMBER 2., KEDD Losonczi Pál Kuvaitban • Ismerkedés az olajországgal Tárgyalások Kuvait állam emírjének, Dzsábir el-Ahmed el-Dzsábir Esz-Szabah sejknek a meghí­vására vasárnap délután há­romnapos hivatalos látogatás­ra az Arab-öböl menti ország­ba érkezett Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és kí­sérete. A vendéget a kuvaiti fővá­ros repülőterén az uralkodó, valamint Szaad el-Abdullah el-Szalem Esz-Szabah trón­örökösök, miniszterelnök,­­to­vábbá a kuvaiti kormány több tagja, valamint Horváth Ernő, hazánk kuvaiti nagykövete köszöntötte. Amikor az Elnö­ki Tanács elnöke kiszállt a különgépből, 21 ágyúlövés dördült el. Miután az uralkodó bemu­tatta kormányának tagjait a magyar államfőnek, kuvaiti kislányok virágcsokorral ked­veskedtek a vendégnek, majd Losonczi Pál, a díszemelvé­nyen az emír társaságában hallgatta meg a magyar­ és a kuvaiti himnuszt. A díszegy­ség parancsnokának jelentése után az Elnöki Tanács elnö­ke ellépett katonák sorfala előtt. A tágabb körű fogadóbi­zottság tagjainak bemutatása után a magyar kolónia képvi­selőivel fogott kezet az El­nöki Tanács elnöke, akit két magyar úttörő virágcsokorral köszöntött. Az ünnepélyes fogadtatás után a kuvaiti uralkodó a kormányváróban rövid be­szélgetést folytatott vendégé­vel, majd szállására, az ele­gáns Szalam-palotába kísérte. Itt ismét rövid megbeszélésre került sor, majd az emír el­búcsúzott az Elnöki Tanács elnökétől. Losonczi Pál, vasárnap délután már meg is kezdte tárgyalásait: a Szalam-palo­­tában fogadta Szabah al-Ah­­med al-Szabah sejk minisz­terelnök-helyettest, külügymi­nisztert, aki jelenleg a tájé­koztatási miniszteri tisztséget is betölti. A találkozón mindkét fél megelégedéssel szólt a két or­szág kapcsolatainak fejlődésé­ről, amihez fontos hozzájáru­lást jelentett a kuvaiti emír (Folytatás a 2. oldalon.) Budapestre érkezett Grisa Filipov Megkezdődtek a magyar—bolgár tárgyalások Grisa Filipov, a Bolgár Népköztársaság Miniszterta­nácsának­­ elnöke, Lázár György miniszterelnök meg­hívására hétfőn hivatalos ba­ráti látogatásra hazánkba ér­kezett. A bolgár miniszterel­nököt és kíséretét a Ferihe­gyi repülőtéren Lázár György, Marjai József miniszterel­nök-helyettes, Veress Péter külkereskedelmi miniszter, Roska István külügyminisz­ter-helyettes fogadta. Jelen volt Sebestyén Jenő , a Ma­gyar Népköztársaság szófiai és Boncso Mitev, a Bolgár Népköztársaság budapesti nagykövete fogadta. A bolgár miniszterelnök délelőtt a Hősök terén meg­koszorúzta a magyar hősök emlékművét. Ezt követően a Parlament Delegációs termében meg­kezdődtek a hivatalos bolgár —magyar tárgyalások. A magyar tárgyalócsoportot Lázár György miniszterelnök vezette, tagjai voltak Marjai József, Veress Péter, Roska István, Gábor András ipari m­iniszterh­el­y­et­t­es, Kovács Gyula, az Országos Tervhiva­tal elnökhelyettese és Se­bestyén Jenő. A bolgár tár­gyalóküldöttséget Grisa Fili­pov vezette, tagjai voltak Sztanis Bonev miniszterel­nök-helyettes, Hriszto Hrisz­­tov külkereskedelmi minisz­ter, Marij Ivanov, a külügy­miniszter első helyettese, Boncso Mitev, a Bolgár Nép­köztársaság budapesti nagy­követe, Aszen Velkov, a mi­nisztertanács kabinetfőnöke, Cvetan Cenkov, vegyipari miniszterhelyettes, Jordan Tenov gépipari és elektroni­kai miniszterhelyettes és Rasko Draganov az országos agráripari szövetség közpon­ti tanácsának elnökhelyette­se. Lázár György Grisa Fili­pov tiszteletére fogadást adott az Országháziban,­ ahol a po­­hári köszöntők hangzottak el. (MTI) Befejeződött a XII. nógrádi műszaki és közgazdasági hónap A XII. nógrádi műszaki és közgazdasági hónap gazdag és nemcsak nagy érdeklődés­sel kísért, hanem minden ed­diginél nagyobb részvétellel lezajlott rendezvénysoroza­ta tegnap plenáris üléssel ért véget. Tegnap délelőtt Sal­gótarjánban, a megyei tanács dísztermében Pullai Miklós, az Országos Tervhivatal el­nökhelyettese tartott előadást gazdaságunk jelenlegi hely­zetéről és további feladatai­­­nkról. Pullai Miklós három kér­dés köré csoportosította mon­danivalóját. Bevezetőben szólt az idei esztendő gazda­sági folyamatainak értékelé­sével kapcsolatban, az 1983. évi tervezés eredményeiről és tapasztalatairól, illetve a folyamatban levő és várható gazdasági intézkedésekről. A VI. ötéves tervet vizs­gálva az 1981—82. év tükré­ben, kifejtette, hogy középtá­vú tervünk ambíciózusságát az élet nem igazolta. Ez an­nak a következménye, hogy a külgazdasági körülmények és feltételek tovább romlot­tak. Részletekbe menően, ki­fejtette, hogy a VI. ötéves terv fő célkitűzéseinek eléré­séhez, a külgazdasági egyen­súly megszilárdításához, va­lamint életszínvonalbeli eredményeink megtartásá­hoz a korábbinál is nagyobb erőfeszítésekre van szüksé­günk. Áttekintést adott a világ­­gazdasági helyzetről, arról az egy évtizede tartó válság­folyamatról, amelyben tő­lünk gazdaságilag erősebb országok is számos nehéz­séggel küzdenek. Ebben a helyzetben is sikerült azon­ban külgazdasági egyensú­lyunkat megszilárdítani, s az életszínvonal 1980 végén ki­alakult szintjét megtartani. Ezzel azonban korántsem ol­dottuk meg feladatainkat, s további intézkedések nélkül nem­­ védhetjük ki a külgaz­dasági nyomást. Mivel terve­zett gazdasági növekedésünk nem realizálódik, érthető módon számolnunk kell a bel­­ső felhasználás negatív vál­tozásával is. A külgazdasági egyensúly megszilárdításának felgyor­sítása azt követeli, hogy a népgazdaság adósságállomá­nya csökkenjen. Ebben pe­dig kulcsszerepet játszik az export, mégpedig az ipari export növelése. A másik fontos probléma, amely meg­oldásra vár, az importgazdál­kodás szigorúbb rendjének a kialakítása, illetve a gazda­sági hatékonyság további fokozása. S mivel előrelát­hatólag a nyolcvanas években jelentősebb importvásárlá­sokkal nem számolhatunk, arra vagyunk utalva, hogy gazdasági lehetőségeinken belül jobban hasznosítsuk a magyar munkások értelmi­ségiek eszét, keze munkáját, kreativitását. Az ország gazdasági irányí­tói — a politika ösztönzésé­re és útmutatásának szelle­mében — számos komoly in­tézkedést hoztak, s újabbak bevezetését készítették elő. Ezeknek a gazdasági intéz­kedéseknek, szabályozások­nak az az alapvető célja, hogy tervcéljaink megvaló­suljanak, s minél kisebbre csökkentsük a világgazdaság károsító hatását. Az­ előadást követően több kérdést intéztek Pallai Mik­lóshoz, aki a kérdésekre rész­letes választ adott. A plenáris ülés vitáját kö­vetően Ürmössy László, az MTESZ megyei szervezeté­nek elnöke bezárta a XII. nógrádi műszaki és közgaz­dasági hónap rendezvényso­rozatát. Rövid értékelésében minden eddiginél sikere­sebbnek ítélte meg a lebo­nyolított programot, s végül köszönetet mondott mind­azoknak, akik a műszaki és közgazdasági hónap sikeré­ért tevékenykedtek. Export az NDK-Ua Nagybátonyból ötmillió forinttal több ér­tékű terméket gyártottak ed­dig a FÜTÖBER nagybátonyi gyárában, mint terveik idő­arányos részében vállalták. Ezt az előnyüket év végéig meg akarják őrizni, így ös­­­szesen 464 millió forintos ter­melési értéket profu­kálnak az idén. 1982-ben 50 millió fo­rintnyi árut szállítanak kül­földre, ez tízszerese az elmúlt évi mennyiségnek.­ Az NDK- ba úgynevezett porleválasztó ciklonokat gyártanak, négyfé­le méretben, valamint ugyan­csak a német kooperációs partner számára villamos erő­művekhez szükséges szerke­zeteket szerelnek évi 500 tonnányit. Képünkön: Sző­­nyi Gyula és Végh Zsolt szakmunkások az exportra szánt porleválasztókat állít­ják össze, amelyekből az utol­só hatvan darabot november 30-ig szállítják a vevőnek. - kj - Komszomol-delegáció érkezett megyénkbe Hétfőn az esti órákban há­romtagú Komszomol-dele­­gáció érkezett megyénkbe Kemerovóból. A küldöttséget Lebegyev Vlagyimir, Keme­rovo terület Komszomol-bi­­zottságának első titkára ve­zeti, s társaságában van Vto­­roi Tatjana, Kemerovo város Komszomol-bizottságának má­sodtitkára és Vlagimov Szer­­gej bányászfiatal. A delegá­ció a hétfői budapesti prog­ram során felkereste a KISZ Központi Bizottságának szék­házát, majd rövid városnéző séta után utazott Nógrádba. A megyehatárnál KISZ-veze­­tőkből álló csoport fogadta­ a vendégeket, majd a program a salgóbányai KISZ-iskolán folytatódott, ahol előbb Ju­hász András, a KISZ Nóg­­rád megyei bizottságának el­ső titkára tájékoztatta a ven­dégeket az ifjúságmozgalom időszerű kérdéseiről, aztán kötetlen beszélgetés követ­kezett a jelenlevő megyei if­júsági vezetők és a keme­­rovói komszomolisták között. A mai napon a megyei pártbizottságra látogatnak a küldöttség tagjai, majd­ a Bolyai Gimnáziumban, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 65. évfordulója tiszteletére rendezendő ün­nepségen vesznek részt. Ez­után Salgótarjánnal ismer­kednek, este pedig a Salgó­tarjáni Kohászati­­ Üzemek KISZ-szervezetének lesznek a vendégei, ötnapos tartóz­kodásukhoz gazdag progra­mot állítottak össze számuk­ra a házigazda nógrádiak. A többi között üzemekbe, intézményekbe, termelőszö­vetkezetbe látogatnak, s föl­keresik Nógrád megye ne­vezetességeit. A Nagy Október évfordulóján Síküveggyári feldolgozót, buszjavítót, tanműhelyt avatnak Salgótarjánban Szerte az országban — városon és falun, gyárban, gaz­daságban, iskolákban, intézményekben — a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 65. évfordulójának megünneplésére készülnek, egyre több hír érkezik mindenünnen arról: gya­rapodik társadalmunk, emlékezetessé teendő november 7-ét, középületek sorát avatják, üzem és bolt nyílik, új út, s közmű készül el sok helyen a kitűzött határidő előtt. A baranyai megyeszékhely bányászlakta keleti negyedé­nek járóbeteg-ellátását javít­ja majd az új pécsi rendelő­­intézet, amelyben reggel hét­től este hétig fogadják a be­tegeket. A három, illetve két­szintes traktusokból álló épü­let belső alapterülete, három­­ezer-nyolcszáz négyzetméter, tízszerese a régi rendelőének. Komlón, új színház- és hang­­versenyterem fogad közönsé­get; a mecseki bányászváros művelődési központjának ez a harmadik intézménye, amely a zeneiskolával és az úttö­rőházzal alkot közös épület­­együttest. A színháztermet avató díszünnepség november 5-én lesz, a nyitó előadáson a pécsi Nemzeti Színház tár­sulata Erkel Bánk bán című operáját mutatja be. Bács-Kiskunban több új üzletet is átadnak: Baján, Vaskúton és Hartán nyit egy-egy ABC-áruház. Kecske­mét új lakótelepén felavat­ják a „szülők és tanulók tor­nacsarnokát”. Tiszakécskén a kórház felújított sebészeti épületszárnyát. Jakabszállá­­son általános iskolát vehet­nek birtokba a gyerekek. Békéscsabán ünnepélyes csapatgyűlésen avatják föl a 2-es számú általános iskola tanulói az új tornacsarnokot. B­or­sod-A­baú­j - Zemplén­­­ben új üzemeket állítanak termelésbe a héten. Leninvá­­rosban átadják a Tiszai Ve­gyi Kombinát 600 millió fo­rintos beruházással épült bia­­folüzemét, Tokajban a sátor­aljaújhelyi Sütőipari Vállalat új sütőüzemét. A megye északi munkásvárosa, Ózd modern lakberendezési áru­házzal és egy fogtechnikai la­boratóriummal gyarapodik. Az ünnepeket megelőző na­pokban avatnak két új, 16 tantermes általános iskolát Csongrád megyében, az egyi­ket Szeged rókusi városré­szében, a másikat Hódmező­vásárhely központjában. Szen­tesen a Szabadság téren új autóbusz-pályaudvart adnak át, a megyeszékhelyen pedig elkészült az Újszegedre ágazó trolivonal, az ünnep előtt megindul itt a forgalom. Debrecenben megnyílik a Hajdú-Bihar megyei Vegyes­­iparcikk-kiskereskedelmi Vál­lalat korszerűsített vas-mű­szaki szakáruháza. Egerben új bölcsőde és óvoda készül el az évforduló tiszteletére; az Egri Dohány­gyár dolgozói újonnan épült kultúrtermükben köszöntik a történelmi évfordulót. Ma avatják fel a salgótar­jáni síküveggyár mintegy 800 millió forintos beruházással megépített feldolgozóüzemét. A 2. számú Volán központi telepén csuklósbusz-javító üzemcsarnokot és tanműhelyt adnak át a nógrádi megye­­székhelyen. Avató ünnepek jelzik Pest megye gyarapodását is: Bu­dapesten megnyitják a me­gyei KÖJÁL új központját, Pilisvörösváron művelődési ház nyit kaput, Diósdon szol­gáltatóházat, Budaörsön orvo­si rendelőt, Bugyi községben fogorvosi rendelőt és torna­­csarnokot, Perbálon húsbol­tot, Érden áruházat, Nagy­maroson és Nagykőrösön ABC-üzletet nyitnak. Vácott az évfordulóra elkészült a MTESZ-székház, Pilisszent­­lászlón pedig két utcában az ivóvízhálózat. Szolnokon fölavatják a He­­tényi Géza Kórház új 400 ágyas pavilonját, az orvos- és nővérszállót. Jászberény­ben központi gyógyszertárat adnak át, Kunszentmártonban járási szakorvosi rendelőt. Megnyitják a forgalom előtt a 32-es főútvonal új zagyvaré­­kasi szakaszát, amely a köz­séget kikerülve gyorsítja a közlekedést. Jászalsószentgyör­­gyön a takarékszövetkezet üz­letházát nyitják meg, Tisza­­derzsen pedig egy ÁFÉSZ ABC-áruházat, Karcagon ét­termet. A Vas megyei Keme­­nesmagasi községben elkészült az új vízmű, Szombathelyen és más településeken új la­kásokat adnak át.

Next