Nógrád, 1983. augusztus (39. évfolyam. 181-205. szám)

1983-08-16 / 193. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! NÓGRÁD AZ MSZMP NÓGRÁD M­EGY­EI BIZ­OTTS­ÁGA ÉS­ A * MEG­YEI T­AN­ÁCS LAPJA XXXIX. ÉVF., 193. SZÁM ARA: 1,40 FORINT 1983. AUGUSZTUS 16., KEDD TARJÁN­, GYARMATI BOLTOKBAN Tőkehúsból, kenyérből, tejből, üdítőkből bő kínálattal várják az ünnepi vásárlókat Már leadták megrendelései- egybeszámolva 560 litert kap kiemelt ÁFÉSZ-üzlet. Bár min­két a hét végi kétnapos fin- majd a bolt pénteken. Két­­napre való felkészülés első szeresét a szokásos pénteki mozzanataként a megyénkben élelmiszer-kereskedelmi bol­tok. Az új kenyér ünnepét­­ől és Szlovákiából nagy mennyiségi és minőségi még szállítmányt, választékból beszerzett ke­nyérrel ülhetik meg a nóg­rádi családok. Emellett tőke­adagnak”. Sörből a választé­kot szeretnék bővíteni: Bőcs­­várnak A vállalat legnagyobb ba­jit 2300—3000 kilót küld a hernádi tsz. Sörrel kapcso­latban ez a kereskedelmi szer­vezet is a várakozás állás­pontjára helyezkedik: külföldi fajtákkal próbálják a keres­letet kielégíteni. Bőven ren­lassagyarmati boltja, a 127-es delkezésre áll viszont üdítő a szokásos 1900 kiló tőkehús és baromfihús, húskészítmény, helyett 2500-at rendelt. Ke­­tej, tejtermék, zöldség, gyö­­nyérből 1100 kilót igényeltek: mölcs és üdítő ital is jut az kétkilós fehéret és rozskenye­asztalra természetesen. rét: összesen több mint két-Az élelmiszer-kiskereskedel- szeresét a megszokott meny­mi vállalat a bevált módsze­­nyiségnek. Tejet 2100 litert rekkel készül az ünnepre, az visznek hozzájuk Szécsény­üzletekben — mint a válla­ bói pénteken, az utolsó üa­lati központban mondták — népi bevásárlási napon. Hús­bőséges árukészlettel várják készítmény, baromfi, zöldáru, több a szokottnál­. Tarjáni majd a vásárlókat. A tarjáni gyümölcs van bőven. Sörrel újdonság: Palóc kenyér, va­mint az üzletben mondják l amint bátonyi Favorit ke­­— „vékonyan” vannak el­­nyér is színesíti a kenyérün­ital, kiváltképp hazai gyárt­mányúak közt lelnek sokfélét a vevők. 2800 kiló tőkehúst, illetve készítményt rendelt az ünnep előtti napokra a salgótarjáni Csemege-üzlet, ezen belül 300 kiló az ünnepi „ráadás”. Kenyérből 1300 kiló­ érkezik majd hozzájuk­­­ 600 kilóval Kohász ÁBC-ben például 800 kiló tőkehúst rendeltek Ba­lassagyarmatról­. Emellett a szokásos húskészítményekből is az átlagosnál többet igé­nyelt a bolt Gyarmatról és a Karancshústól, valamint ér­kezett négy karton makói eresztve: 100 rekesz soron ki­ népi választékot. Tejből 1300 vali „jágó sörrel” frissítik föl a készletet. A salgótarjáni ÁFÉSZ ti­zennégy boltja összesen 7800 kiló húst kap a hét folyó­szárazkolbász is. Baromfiból már, tegnap már meg is kez­d­elő- és mélyhűtöttel dődött a kiszállítás a vágó­összesen háromszáz kilót ren­ hídról. Kenyérből a tavalyi déliek a hernádi tsz-től. Tejet, mennyiségnek megfelelően fél- és egyliteres zacskókban hatvanhét mázsát kap a négy liter hever majd a hűtőpult­ba tett zacskókban. Baromfi­húsból például 90 kiló com­bot visz hozzájuk pénteken a hernádi tsz. Magántermelők­től — kiváltképp Hatvanból, Csányból — vett zöldséggel, gyümölccsel is az ünnepi be­vásárlók kedvére tesznek az üzletben. Uji iskolák és tantermek készülnek el a tanévnyitásra Nógrádban r Az idei tanácsi tervek mint­ képet tudósításaikban az MTI városban, Kőbányán és más egy 1400 általános iskolai munkatársai, kerületekben pedig már a tanterem építését irányozták Budapesten különösen nagy festést-mázolást követő ta­­elő, s azzal számolnak, hogy erőket mozgósítottak az épi­­karításnál tartanak. A termek nagyobb része már tök, mert a tavalyihoz ha­ Az utolsó simításokat vég­tanévkezdéskor fogadhatja a­sonlóan nagy a feladat. Az ^ Szolnok megye új okta­­diákokat, ezáltal legalábbis idén 278 új tanterem építését tási intézményein, illetve enyhül az iskolák zsúfoltság irányozták elő, s ebből 246­ meglevő iskoláin is­ az épí­­ga. A tanácsok és az építők áll a tanévkezdéskor szándék test, korszerűsítést végző széles körű összefogással, sok­koznak átadni rendeltetésé­ brigádok. Augusztus végén helyen a lakosság társadalmi nők. Ezek nagy része — 15- 54 ezer­ általános és több munkájának bevonásával is — meglevő iskolák bővítése­­nagy erőfeszítéseket tettek, vel épült fel. Sok helyen Az oktatási intézmények épp­ most fejeződtek be a régi tan­­tésének, felújításának helyze­­teinek karbantartási, felújí­tóról, gondjairól és a továb­­bási, festési, mázolási mun­­ka tervekről adtak helyzet­ kár. Zuglóban, az Erzsébet­mint 17 ezer középiskolás kez­di meg az új tanévet az­­ ed­diginél jobb körülmények között: 37 új tanteremmel (Folytatás a 2. oldalon.) Km\\\\\\SXÍ»K!ÖN^\>\\\X\\\NNN»|^\\\\\\\\\VLVfC^^ TIVAL Szombaton és vasárnap rendezték meg­ a kerületi nemzetiségi fesztivált a szomszédos Csehszlovákiában levő Füleken, ahol több ezer néző előtt nagy sikerrel mutatkozott be a hollókői asszonykórus, a Nógrád táncegyüttes és Düvös nép­ei csoport is. Répün­k a kulturális delegáció fellépésén készült. (Tudósításunk lapunk 5. oldalán.).— kép: kulcsár = V/ A határőrközség címet vette fel Karancskeszi Vasárnap reggel napfényes, kicsit szeles időre ébredtek a ünnepélyes hittételű szociális-­ karancskesziek. Kitisztították a főutcát, zászlókat lengetett ta hazafiságuknak­ a szél. Ünnepre készült a falu lakossága. A község művelő- Az ünnepi szónok ezután dési otthonának udvarát is rendbe hozták, hogy méltó helyet azt hangsúlyozta, hogy a köz­biztosítsanak a ünnepségnek.A pattogó indulók hangjaira még lakossága hosszú évek gyülekeztek a község lakói, a meghívott vendégek a műve­ óta igen jó emberi és mű­­­ködési otthon feldíszített udvarára. A Magyar Szocialista­kakapcsolatot alakítottak ki a Munkáspárt Salgótarjáni járási Bizottsága, a községi párt- balassagyarmati határőrkerti­­vezetőség, a salgótarjáni járási hivatal és a BM határőrség lét karancsberényi őrsével. A­ balassagyarmati kerületi parancsnoksága ezen a napon szer­ kapcsolatok kiterjedtek politi­­vezte meg a határőrközség cím felvételének ünnepségét, kar, kulturális, sportterüle­­tekre, egymást kölcsönösen érintő kérdések megbeszélése-Elfoglalta helyét az elnök­­ség vezetője mondott ünnepi **», k °*' ség is, s csapatzászlóval, Tol- beszédet. A többi között kije­ r'Qnr'- nai István határőr alhadnagy lentette: vezetésével felsorakozott a — Ünnepi nagygyűlésünk ön­tása után a határőr kettős feladatnak teszünk elé- átadta a megtisztelő díszszázad. A Himnusz hangjai után Koczka István, a párt­­vezetőség titkára üdvözölte a megjelenteket, közöttük Illés Miklóst, a megyei tanács ál­talános elnökhelyettesét, Szű­csöncs segítésére. A jó kívánságok, a község lakossága munkájának mélttt­­ezredes címről get. Ünnepeljük a közelgő szóló emléklapot Futó László­­augusztus 20-át, amelynek ke- nak, a községi tanács elnöke­­retében a magyar államala- nek, aki ígéretet tett, hogy az oításra, az első királyunk mű- önként vállalt kötelezettség­be Istvánt, a salgótarjáni já­ vére és a Magyar Népköztár- nek a­ jövőben még fokozottabb rási pártbizottság első titkárár­saság alkotmányára emléke- mértékben tesznek eleget. Pvc+vai rom­f­ vhé­­r­t a sás- zünk- ,s ünnepeljük Karancs- ünnepi parancshirdetésre is Gyetvai Györgybe dr-t, a sál- kesz. határőrközHgy. történő került, s Varga Pál határ­gotarjani járási hivatal elnök- avatását. Mindkét esemény az ezredes, a BM határőrség helyettesét, a határőrség kép- hazaszeretetünk gyakorlati ki- országos parancsnokságának viselőit, a szovjet és csehszlv- fejeződéséhez kapcsolódik. osztályvezetője Futó László ,, , a­­ tanácselnöknek, a Közbizton­naK katonai delegáció tagjait. Az ünnepi előadó ezután sági Érem arany fokozatát, az ünnepség valamennyi részt- méltatta az államalapításon­ Tarjáni Zoltánnak, az önkén­­yevőjét. Ezután Vincze Zol­­kát, és szocialista alkotmá­­tos segítők csoportvezetőjének tán határőr ezredes a balas­­nyunkat, amely kimondja a a Közbiztonsági Érem ezüst, többi között: „A haza védel- Zsidai Zoltán szövetkezeti el­me a Magyar Népköztársaság nőknek, a Közbiztonsági Érem minden állampolgárának kö- bronz fokozatát adta át. hi­­telessége.” Ez a kötelesség — váló határőr jelvényt és okle­folytatta a parancsnok — az velet kapott a karancskeszi egyik legszentebb emberi és- önkétes határőrcsoport. Kivá­­résből, a hazaszeretet érzésé­­re társadalmi munkáért érem­ből fakad, amely a történés- kitüntetésben öten, Kiváló ha­­mvnk során emberi mércével járőr jelvény kitüntetésben mérve is igen nagy tettekre tízen részesültek, és önfeláldozásra késztette né­ Az Internacionálé hangjai pünk igaz fiait. Meggyőződés után a díszszázad igazán lát­­som, hogy a megtisztelő ha­­ványos sora vonult el az ha­­tárőrközség cím felvételének nevlő közönség előtt, kérésekor a község egész fa- Ezután a község bejáratánál kosságát is e nemes érzések elhelyezett, a határőrközség vezérelték. A cím felvételének címről szóló táblát Gyetvai kérése reális és megalapozott Györgyné dr., a járási hivatal volt, amit a szocializmus épí-ő elnökhelyettese leplezte le. tesében végzett odaadó és ön- Megkezdődött az egész na­feláldozó munkájukkal, az ál­­pos kultúrműsor. Hat csoport lamhatár őrizetének aktív tv- énekesei, táncosai szórakoz­­­ogatásával, a határőrséggel latták az ünneplőket, de szer­való szoros kapcsolatukkal vertek sárkányrepülő-bemu­­méltán érdemelték ki— Elha­ tatót, repülőmodellező-ver­­tározásuk és a cím felvétele senyt, ügyességi motorver­­kapcsán teendő kollektív fe­­senyt, lövészversenyt és fe­­lelősségvállalásuk méltó foly- mutatkoztak a karatések is. Hatása a község szép és nemes Este szabadtéri discoval zár­történelmi múltjának, egyben ták az ünnepi programod sagyarmati kerületparancsnok­ Vincze Zoltán határőr ezredes átadja a Lászlónak, a községi tanács elnökének. határőrközség címről szóló emléklapot Fűti (Bábel László felvétele) Ifjúvezetők országos tanácskozása Hétfőn Orosházán megkez­dődött az ifjúvezetők hete­dik országos találkozója, ame­lyen az úttörőmunkát segítő huszonötezer tanuló és dol­gozó fiatal képviseletében háromszázan vesznek részt. Az ifivezetők háromévenként megrendezett országos tanács­kozása módszervásár és ta­pasztalatcsere: a résztvevők félreérik a legutóbbi találko­zó óta eltelt időszak eredmé­nyeit, hiányosságaitt, megha­tározzák a feladatokat. Az orosházi tanácskozás ajánlá­sokat tesz az ifjú vezetők to­vábbi munkájához az úttörő­­vezetők decemberben sorra kerülő nyolcadik­­ országos konferenciájára. A háromnapos eszmecsere során az egy-egy, úttörőraj munkáját segítő ifjúkommu­­nisták üzemlátogatásokon ta­lálkoznak a város KISZ-esei­­vel.

Next