Nógrád, 1984. január (40. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-03 / 1. szám

JtflLÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! AZíMSZMP NÓG­RÁD(MEDVE) BI­Z­O­TTS­Á­G­AÉS ,A MEDVE­­TANÁCS LAPJA XL. ÉVF., 1. SZÁM ÁRA: 1,40 FORINT 1984. JANUÁR 3., KEDD Tovább a szocialista nemzeti egység útján LOSONCZI PÁL ÚJÉVI KÖSZÖNTŐJE Losoncai Pál, az MSZMP Politikai Bizott­ságija­k tagja, a Népköztársaság Elnöki Ta­nácsának elnöke új év alkalmából köszön­tőt mondott, amelyet vasárnap közvetített a rádió és a televízió. A köszöntő így hang­zott: Az új esztendő küszöbén, amikor jókí­vánságokkal köszöntjük egymást, szokásunk­hoz híven megállunk egy pillanatra, hogy visszatekintsünk az elmúlt esztendőre. Rö­viden összefoglalva elmondhatjuk, hogy a kedvezőtlenebb körülmények közepette is sikerült fő céljainkat elérni. Súlyos, mondhatni válságos nemzetközi helyzetben éltük át az óesztendő utolsó hó­napjait. Aggódtunk a világ békéjéért. A bé­kéért, amely boldogulásunk alapfeltétele­­ volt és lesz a jövőben is. Lehetőségeinkhez mérten a békés egymás ínél­lett élés elveinek gyakorlati megvaló­sítására törekedtünk. A bonyolultabb hely­­zetben is józan mértéktartással, a realitá­sokat figyelembe véve éltünk és dolgoztunk politikai, társadalmi, gazdasági céljaink meg­valósításáért. Minden fórumon és­­ minden alkalommal szót emeltünk a világot nyug­tatn í­tó nézeteltérések békés rendezéséért, ez eltérő társadalmi rendszerű országok köl­­­csönö­­sen előnyös, gyümölcsöző együttműkö­­­d­éséért Napjainkban még időszerűl­bb az a fő po­litikai törekvésünk, hogy belső építőmun­­káinkhoz biztosítsuk a békés nemzetközi fel­tét­eleket. Ez a cél vezet bennünket a mind intenzívebb külpolitikai kapcsolatokban, ez szülte az elhatározást, hogy az ENSZ-közgyű­­lést is használjuk fel állhatatos törekvésetek kinyilvánítására. Józan, mértéktartó állás­­pontunk kifejtése a világot megosztó főkér­­d­esekben jó fogd diat­áisban részesült az ENSZZ a közgyűlés résztvevői körében. Jóleső érzés­né­l tapasztalhattuk, hogy az enyhülésért,­­ a vitás kérdések tárgyalások útján történő­­ megoldásáért vívott harcunk mind nagyobb egyetértésre és támogatásra túlált a világ feeémos országában. A feszült­sé­gekkel terhes vil­ágban kapcso­latainkat nem csak megőriztük,­ hanem azo­kat tovább szélesítettük. Belső helyzetű ok Bz álárdsárga, építőmunikáink sikerei, követke­zet­es, elvi alapokon folytatott kü­l­politikánk mind nagyobb, elismerést szerzett hazánk­nak a szocialista közösségen tú­l a más tár­sadalmi berendezkedésű országokban is. E­ tökélt hívei vagyunk a kelet—nyugati­­zób­eszédn­ek, minden jó szándékú közele­désnek. A békés egymás mellett élésen nem csupán egy háború nélküli állapotot értünk, hanem a kölcsönösen előnyös, széles körű együttműködést is a világ valamennyi öt­százával és népével. Elismerd: nemzetközi tevékenységünk alapja szocialista társadal­mi rendszerünk. Tagjai vagyunk a Varsói Szerződésnek és a KGST-nek. Az ebből fa­kadó szövetség­esi, baráti elkötelezettsége­­n­ket mindig és mindenütt híven képvisel­jük a legcsekélyebb elvi engedmény nélkül. Szövetségi viszonyunkból származó bizton­ságiun­kat nem áldozzuk fel pillanatnyi elő­nyökért. Ez népünk alapvető érdekével és egyetértésével is találkozik. Ma különösen nagy szükség van a Varsói Szerződés országai töretlen erejére, szilárd, megbonthatatlan egységére. Hiszen napja­inkban újabb amerikai rakétákat telepíte­nek Nyugat-Európába és az imperializmus e­z erőfölény megszerzésével szeretné aka­ratát a világra kényszeríteni. Jövőnk és szo­cialista vívmányaink védelmében­­ nem hagy­hatjuk válasz nélkül ezt a kihívást. Bármi­lyen nehéz megpróbáltatást jelent ez szá­munkra, nem engedhetjük meg, hogy bárki is az erőfölény birtokában kényszerítse ránk akaratát. A két világrendszer között kialakult erő­viszonyok következtében Európában közel négy évtizede béke van. A katonai erőegyen­súly, a kölcsönös biztonság a fegyver­zetek­ alacsonyabb szintjén is jól szolgálná a béke fenntartását. A­ Szovjetunió és a Varsói Szerződés többi­­ tagállama az utóbbi évtize­dekben nemzetközi fórumokon és közvetlen úton számtalan javaslattal próbálta megál­lítani az esztelen fegyverkezési hajszát. Ne­künk semmilyen érdekünk nem fűződik a fegyverkezés növeléséhez. Sosem voltunk kezdeményezők az új fegyverek gyártásá­ban és elterjesztésében. Történelmi tény, hogy mindig ellenfeleink kezdeményezték az új tömegpusztító fegyverek elterjesztését, és nekünk nem volt más választásunk, mint létrehozni a katonai erők egyensúlyát. Most sem tehetünk mást, ezt kívánja saját érde­künk, de az egész emberiség békés jövőjéért érzett felelősségünk is. Belső helyzetünket a gondok ellenére is a bizakodás, a szocialista,nemzeti egység iki­tel­jesedése jellemzi. Politikai, gazdasági és tár­sadalmi eredményeinknek , is köszönhető, hogy nemzetközi szerepléseinket szélles kö­­rű elismerés kíséri. A kedvezőtlen külső kö­rülmények, a növekvő világpolitikai feszült­ség, az immár egy évtizede tartó világgazda­sági válság következtében gondjaink nem csökkentek. Verseny­képességünk növelésére tett erőfe­szítéseink nem kis eredmény­t hoztak, még­sem voltak arányban a külpiacokon romló feltételezőket. Gondjainkat ráadásul növelte a­­ mezőgazdaságot súj­tó aszálykár és a tő­­késexport­unkat nehezítő számos objektív és adminisztratív akadály is. Népgazdaságunk erejéről, népünk éilestve­­■nailóságáról tanúskodik az a tény, hogy a rendkívüli nagy próbatétellel sikeresen meg­birkóztunk. Ga­zdaságu­nk jól működik, meg­őriztük fizetőképességünket. Az alapvető fo­gyasztási cikkekből az áruelállás kiegyensú­lyozott az ismert aszálykárok ellenére is. További erőfeszítéseket tettünk gazdasá­gunk belső szerkezetének korszerűsítésére, hogy jobban meg tudjunk felelni a külső piacokon kialakult követelményeknek, de nem­­ kisebb mértékben a hazai fogyasztók igényeinek is.­­ Nem kis feladatok volta­k ezek. Reálisan nézve 1984. sem lesz könnyebb. Céljaink el­érése érdekében a termelőmunka és az irá­nyítás területén is nagyobb feladatokkal kell számolnunk. A mennyiség­i növekedés helyett a minő­ségi­­ követelmények kerültek előtérbe már több esztendeje. A tervteljesítés fő mutató­ja a gazdaságosság lett. Terjed a munka eredményeihez­ igazodó elosztás gyakorlata. A nehezebb időkben is fi­gyelmet fordítunk a szociális j­uttatások megvédésére, a legjob­ban rászorulók anyagi helyzetének javítására. E nehéz időkben tovább mélyült az a szocialista nemzeti egység, amely az utóbbi évtizedekben kovácsolódott össze. Világnézet­re való tekintet nélkül is egységesek va­gyunk­ a béke megvédésének, a szocialista társadalom építésének kérdésében. Egy em­berkén­t, féltjük és minden eszközzel védjük vívmányain­kat és mindent elkövetünk azért, hogy a nehezeb­b körülmények­ között is meg­őrizzük azokat. Nagy nemzeti célunk szolgálatában foly­tatjuk a szocializmus építését, politikai, tár­sadalmi, gazdasági rendünk demokratikus fejlesztését. Dolgunk nem lesz kevés és nem lesz könnyű 1384-ben sem. A jól bevált po­litika folytatása, szocialista nemzeti egység­be tömörült népünk tehetsége, tenni akará­sa, kemény munkája, küzdelme — szövetsé­geseinkkel, a testvéri népek összefogott ere­jével együtt — további boldogulásunk biztos záloga. Az új esztendő első napján pártunk Köz­pont­i Bizottsága, az Elnöki Tanács, és a kor­mány nevében ebben a jó reményben kívá­nok valamennyiüknek, egész magyar né­pünknek, minden barátunknak békés, bol­dog, eredményekben gazdag új esztendőt. (MTI) m­­ ©gs320lbéii­f ® S* fásnncsr 1-től Január 1-től életbe lépett több olyan jogszabály,­­amely közvetlenül érinti az állam­polgárokat, több más új ren­delkezés pedig a közösségi ér­dekű vállalati gazdálkodás jobbítását szolgálja. Az állampolgárokra vonat­kozóan a leglényegesebb új rendelkezések közé tartozik az általános jövedelemadóról szóló minisztertanácsi és pénzügyminiszteri rendelet, amely mintegy két és fél mil­lió adófizetőt érint. A külön­féle foglalkozások szerint ko­rábban eltérő mértékű adóz­tatás helyett, ezentúl az adó egységes lesz, s az adó mér­tékét a jövedelem szabja meg. Az esetek túlnyomó részében mérséklődik az adóteher. A legmagasabb adókulcs 75-ről 65 százalékra csökkent, s ezt is csak az évi 600 ezer fo­rinton felüli jövedelem után kell fizetni, az eddigi 200 ezer forint helyett. A legala­csonyabb —­00 ezer forint bevételig számított — adó mértéke 6-ról 2 százalékra csökkent. Kedvezőbb lesz az idős kor és a munkaképesség csökkenése miatt adómentes­séget élvezők helyzete: 48 ezer forintig adómentesek, s csak az ezt meghaladó jövedel­mük után kell adózniuk. Szi­gorúbb következményei lesz­nek viszont az adóalap (a nyereség) eltitkolásának­: az eddigi — többnyire szabály­sértési — bírság helyett 20— 50 százalékkal felemelt adót fizetnek azok, akik ki akar­ják játszani az adóügyi sza­bályokat. (b’oListat&a+­ 2, oldalon) -------------------- Zökkenőme­ntes évkezdés az üzemekben Kiegyensúlyozott anyagellátás a Vegyépszerben — Útnak indultak az első üvegszállítmányok — Előkészületek a hűtőtönk üzemszerű gyártásában — Munkásgyűlés az SVT-ben Nyugodtan, zökkenőmentesen telt el az új esztendő első munkanapja a megye üzemeiben, gyáraiban. Év elejei anyaghiány vagy éppen a szükségesnél kevesebb rendelés nem akadályozta a „fogaskerekek” beindulását. Rendben kipihenten jelentkeztek reggel az emberek, hogy az új esz­tendő iránti bizakodással fogjanak munkához. A Vegyépszer salgótarjá­ni gyára dolgozóinak alapos okuk volt e bizakodásra: a leköszönt esztendő utolsó öt hónapjában igen kemény munkával, nagyszerű eredmé­nyeket értek el. A gyengébb, mindössze 100 millió forintos termelési értéket hozott el­ső fél év után, a 360 millió forintos termelési terv he­lyett több mint 400 millió fo­rintot értek el, az előirány­zott fölött teljesítették dol­lár- és rubelelszámolású ex­portjukat is. Az idei terme­lési tervük jócskán megha­ladja a tavalyit, eléri a 432 millió forintos értéket, s több egyedi készüléket kell gyár­taniuk a tavalyitól. Az első munkanap kiegyensúlyozott anyagellátással kezdődött, s miután minden fontos felté­tel adott volt, több nagyobb munkának láttak neki­ a ve­­gyépszeresek. A paksi atom­erőmű IV-es blokkjához nagyméretű, 500 köbméteres, rozsdamentes acéltartály gyártását kezdték el, ha­sonlóból összesen ötöt készí­tenek el­ő [UNK] igen szoros ha­táridővel. A Kőbányai Sör­gyárnak újabb 23 sörtartályt gyártanak, e tételhez is ne­kifogtak az év első munka­napján. Importhelyettesítési céllal több ezer különféle méretű csőívet állít elő a gyár, s folytatja a szovjet­unióbeli festékgyár és epoxi műanyagüzem berendezései­nek gyártását is. Megnyugtatóan kezdődött az év első munkanapja a Salgótarjáni Kohászati Üze­mekben is. Az anyagellátás zökkenőmentesnek bizonyult, csupán a segédanyagok biz­tosításában okozott némi za­vart a sósav-regeneráló várat­lan meghibásodása az óesz­tendő végén, a berendezés ja­vítása e héten befejeződik. Noha az első negyedévi ex­portrendeléseknek némi hí­ja van, az indulásnál ez még nem okozott fennakadást. Az­­ éves tervek jóváhagyásán most dolgoznak a gyári szak­emberek, januárban munka­helyi termelési tanácskozáso­kon is megvitatják a terve­ket. Még e hónapban meg­alakul a gyárban az igazgató tanács, várhatóan 15 taggal, s ez lehetőséget ad a nagy jelentőségű gazdasági elhatá­rozások szélesebb körű meg­vitatására, demokratikusabb döntési rendszerre, bősége­sebb információkkal való döntés-előkészítésre. A szokott létszámmal — csupán a feldolgozó üzemben töltik még többen szabadsá­gukat —, nyugodt körülmé­nyek között kezdte 1984-es esztendejét a salgótarjáni öb­­lösüveggyár is. A finomüveg­gyártásban, és az automata sorokon is jó üvegminőség­­gel, megfelelő gyártási felté­telek közepette kezdődött a termelés. Valamennyi mun­kahely időben megkapta a gyártási programokat. Nem hagyott alább a kiszállítás tempója semi az év első munkanapján összesen hat vagon, három húszlábas kon­téner és hét két köbméteres konténer hagyta el a gyár területét, azaz tőkésexportra 600 ezer forint, a szocialista exportra 630 ezer forint, ha­zai piacra millió­ forint értékben indítottak útnak árut. Csehszlovák vevőnek ké­szülő bányatámokkal, vala­mint radiátorokkal kezdte idei első munkanapját a Ba­lassagyarmati Fémipari Vál­­­­l­alat. A népszerű fűtőteste­ket most elsősorban hazai piacra gyártja, az első ne­gyedévben előállított radiá­torok 80 százaléka itthoni boltokba kerül. Január kö­zepén indul a gyárban a hű­­tőtönkgyártás. A próbagyár­tás decemberben befejező­dött, ezekben a napokban az üzemszerű termelést­ készítik elő. Az USA-ben­ vevőnek ké­szülő új termék első tétele tíz tonnát tesz ki, a szállít­mányt a tervek szerint már február elején útnak indít­ják. Az új termék igen érté­kes, és szép hasznot is hoz a fémipari vállalatnak. Munkásgyűléssel kezdődött az esztendő első munkanapja a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár hidegüzemi gyár­egységének szereldéjében. Brigádok,­­ fizikai dolgozók, a gyár gazdasági, politikai,­ tár­sadalmi vezetői jelenlétében Gressai Sándor gyárigazgató vázolta fel az idén esedékes legfőbb teendőket. Az SVT idei termelési terve 1 milli­árd 26 millió forint értékű, bő tíz százalékkal több a ta­valyitól. Miután jelentős lét­számnövekedésre nem lehet számítani, kivált a belső tar­talékol: hasznosítására hívta fel a figyelmet a gyári­gazga­­tó. Szorgalmazta többek kö­­zött a gazdasági munkakö­zösségek megalakítását, ta­valy csupán egy ilyen műkö­dött termelőterületen, a to­vábbi kettő januárban lát munkához. Ezen kívül szer­vezési intézkedésektől, a ter­melésirányítás hatékonyabb működtetésétől várnak sikert. Eredményre számítanak a folyamatban levő beruházá­soktól is, várhatóan a máso­­­­dik negyedévben állítják be­ például a Gutman öntvény­­tisztító berendezést. A mun­­­kási gyűlés után mindenki na­pi teendőihez látott hozzá." Mától fogva, várhatóan min­den zökkenő nélkül, napi 930 készüléket állít elő az SWT. 1 A fejlődő országokban nagy érdeklődésnek örvendő telefonvonal-hosszabbító bererule­­­zést gyárt a BRS salgótarjáni üzeme. Az URH-rádióval működő készülék, telefonká­belek lefektetése nélkül oldja meg a különböző helységek közötti kapcsolatok Beruhá­záscsökkentő lehetőség, ezenkívül gyorsan felépíthető. Az elmúlt évben a legnagyobb mennyiséget Szíriába exportálta a vállalat, százhetvenöt darab állomást, de jelentős importőr volt a Szovjetunió is. A berendezés gyártása ’84-ben is, a megrendeléseknek megfelelően, folytatódik. Felvételünk a rendszerátadó helyiségben készült: Kovalovsz­­ky László a készülék összeállítását és működését ellenőrzi. Barna Alfréd felv. .

Next