Nógrád, 1985. január (41. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-07 / 4. szám

04, 05, 07 az ügyeletek jelentik ! Kevés dolga akadt ■— sze­rencsére — a megye rendőrei­­nek: szombaton. Balesethez e­gyérien alkalommal kellett kiszállnia a helyszínelőknek sBalgótar­jániban. Szombaton­­ délután a megyeszékhely Rá­­tjkóczi útján Fehér László bu­­d­apastii kisiparos személygép­kocsijával elgázolta a gyalog­­átkelőn — az egyik oldalról a másikra átjutni szándéko­zó — M. Lászlóné salgótarjá­ni lelkest. Az asszony nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. (Érdeklődtünk a kórházban M. Lászlóné után, ahol azt a választ kaptuk, hogy bár ajánlották neki a kórházi ke­zelést, ő azt nem fogadta el. Már otthon van. Reméljük, valóban nincs nagyobb baj.) * Az salgótarjáni mentők át­lagos „forgalmat” bonyolítot­­­­tak, huszonnégy hívásuk volt szombat reggel héttől vasár­nap reggel hétig, egyetlen sú­lyosabb eset sem akadt az éjszaka folyamán. A balassa­­gyarm­atiak csupán három al­kalommal vonultak ki, a ber­­celiek a szolgálati helyiség­ben töltötték az éjszakát, egyszer sem riasztották őket. * Nyugton maradt a ,,vörös kakas” is csöndes hétvégén­ken, legalábbis vasárnap dél­utánig. A tűzoltók ügyeletese nem tett egyetlen bejegyzést sem a szolgálati naplóba. Kiállítás Dénes Zsófia munkássága Á száz esztendeje született Dénes Zsófiát köszöntve az Állami Gorkij Könyvtár egy hónapig látható kiállítást ren­dez január 9-től. Az írónő életét, pályáját, közéleti és irodalmi munkásságát bemu­tató tárlaton közreadják mű­veinek eredeti kéziratait, szá­mos publikációját, leveleinek másolatait. A József Attila­­díjas írónő életútja fotókon is nyomon követhető. Több kép Adyval való találkozását örökíti meg. Az írónő segítsé­gével létrehozott tárlat anya­ga, a Gorkij könyvtári bemu­tatót követően Kecskeméten, a Katona József Emlékház­ban lel állandó otthonra.­­ (MTI) Parkettagyártó gépsort ala­kított ki karancskesai telepén a Nógrád megyei AGROFA szövetkezeti fafeldolgozó üzem, amely a többi között nagy befogadóképességű ga­bonatárolókat, gazdasági épü­letszerkezeteket bocsát ki. Az e­közben keletkezett hulladé­kot, ami valójában teljes ér­tékű nyersanyag, használják fel továbbfeldolgozás kereté­ben parkettakészítéshez. A Lengyelországból beszerzett gépeken már az idén ötven­ezer négyzetméter kitűnő mi­nőségű, olcsó padlóburkoló lé­cet gyártanak, ami elegendő hétszáz lakáshoz, az 1985-ben Nógrádban épülő családi há­zak mintegy feléhez. Az esztendő végéig tizen­­négymillió forint értékű árut kibocsátó új részleg az első lépés olcsó és esztétikus er­­kélykorlátok, belső karzatok, lépcsők és más épület-, illet­ve lakáskiegészítő faelemek előállításának fokozatos beve­zetéséhez. NÓGRÁD Holnaptól új sorozat! A­ temesvári önkéntesek „"­Gondolkodás nélkül emeltem fel kezemet, s így lettem szinte percek alatt a temesvári önkéntes magyar hadosztály egyik szervezője. . . - írta visszaemlékezésében az egykori sza­kaszvezető, a Komité egyedüli élő tagja, Szalai János nyugál­lományú vezérőrnagy, a vám- és pénzügyőrség nyugdíjas pa­rancsnoka." Csaknem hatezer magyar katona, - köztük nógrádiak - a temesvári önkéntes magyar hadosztály megalakulásának előz­ményei, a hadosztály élete elevenedik meg holnap induló új sorozatunkban. A temesvári önkéntesekben. A sorozat szerzője, dr. Gáspár János, maga is részese volt a negyven év előtti ese­ményeknek. A nyári időszámításról Megjelent az ipari és a közlekedési miniszter együt­tes rendelete az idei nyári időszámításról. Ezúttal már­cius 31. és szeptember­­ 29. kö­zött térünk el a zónaidőtől az órák előreállításával. A ked­vező tavalyi tapasztalatok alapján ezúttal sem éjfélkor, hanem március 31-én, vasár­nap 2 órakor kell előreigazí­tani a mutatókat 3 órára, majd szeptember 29-én, vasárnap 3 órakor visszaigazítani 2 órá­ra. A korábbi tapasztalatok alapján számolhatunk azzal, hogy a nyári időszámítás ré­vén megközelítően 130 millió kilowattóra villamos energiát takaríthat meg az ország, ami több mint 30 ezer tonna fű­tőolajnak felel meg. (MTI) Fölújítandó lakások Több ezerre rúg a száma azoknak a lakásoknak a megyében, amelyek a taná­csok tulajdonában vannak, bennük bérleti díj fejében laknak a lakók. Az épületek egy része már korábban, évekkel, sőt évtizedekkel ez­előtt készült, fölújításuk, kar­bantartásuk nem kis összeget emészt föl. Tavaly a tanácsok ilyen cé­lokra 69 millió forintot fordí­tottak, az idén — a tervek szerint — ennél hétmillióval több jut a régi otthonok föl­újítására. Ebből a pénzből 240 lakás teljes fölújítása, 129 korszerűsítése végezhető el, míg nyolc tetőtéri beépítés és két átmeneti lakás kialakítá­sa is elvégezhető. Wakeresi Dmitrij Golovcov még a nagyapjától tanulta a különböző tárgyak készítésé­nek művészetét nyírfakéregből. A kelet-kazahsztáni Parigino faluban nincs olyan család, mely ne használná az ügyes kezű em­ber készítette tárgya­kat. Naptár 1985. január 7. hétfő, s Attila napja. A Nap­kel 7.31 — nyug­szik 16.10 órakor. A Hold kel 16.18 — nyugszik 8.11 órakor.­­ Negyven évvel ezelőtt, 1945. január 7-én alakult meg hi­vatalosan — a szegedi nagy­gyűlésen — az MKP kezde­ményezésére Debrecenben már 1944 decemberében zászlót bontó Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség, a MA­­DISZ, amely január 22-én Budapesten is megalakult. További havazás Előrejelzés az ország területére ma estig: Dél felől fokozatosan minde­nütt beborul az ég, és egyre több helyen kezdődik havazás. Jelen­tős hómennyiség főként az or­szág déli és keleti részén való­színű. A szél északkeletire, kele­tire fordul, megerősödik, időn­ként viharossá fokozódik. Emiatt hófúvásokra kell számítani. A legmagasabb napnali hőmér­séklet —5, —9 fok között várha­tó. MIT FIZET A LOTTÓ? A Sportfogadás­­ és Lottó Igazgatóság közlése szerint, az 1. játékhéten a lottónye­remények — a nyereményil­leték levonása után a követ­kezők : 5 találatot 1 fogadó ért el, nyereménye 1 818 729 forint. 4 találatos szelvénye 89 fo­gadónak volt, nyereményük egyenként 81 741 forint. 3 találata 7712 fogadónak volt, nyereményük egyenként 590 forint. A 2 találatos szelvények szá­ma 219 137 darab, ezekre egyenként 26 forintot fizet­nek. (MTI) — LAPUNK ÚJ MEGJELE­NÉSI rendjéhez alkalmazkod­va, ezután szerkesztőségünk­ben szombat helyett VASÁR­NAP tartunk ügyeletet az alábbi telefonszámokon: 14-596, 11-504 és 10-589. Vár­juk olvasóink telefonjait. ------- HÉTELŐ -----­Meg a fű se női ? „Hétfőn még a fű se női!” — tartja a nem túl régi, de magyar mondás. Van-e, ki tartalmát nem ismeri? Legföljebb az új­szülöttek. A múlt héten a fővárosban négyesével is jöttek a világra, így hát érdemes pár szóval meg­magyarázni az újsütetű bölcsesség értelmét. Akkor szoktuk háborgó lelkiisme­retünket e népköltészeti művel megnyugtatni, ami­kor hétfőnként — az előző napok ernyedtségéből még nem kiemelkedve — ta­pasztaljuk, hogy nem aka­­ródzik dolgoznunk. Nemcsak a mondást, de az érzést is úgyszólván minden felnőtt már jól is­meri. Nemrég az Ipari Mi­nisztérium szemügyre vet­te, hogyan alakul a hét vé­ge körül iparunk áramfo­gyasztása. Mint megállapí­­tatott: péntek délben a fo­gyasztás zuhan, és csak hétfőn délben emelkedik ismét a normális szintre. Nem tudni miből, de a minisztériumiak úgy sej­tik: a dolog nincs össze­függésben az energiataka­rékosság fokozódásával. Ar­ra gyanakodnak: az áram­­fogyasztás hullámzása a termelés hullámvölgyével párhuzamos. Nem nehéz egy újabb „hozammal” ki­egészíteni az első kettőt. Föltételezhető, hogy a ter­melés le-föl mozgása szo­rosan együtthalad a mun­kakedv néven nevezett fon­tos gazdasági tényező vál­tozásaival. E mostani, embert, gaz­daságot, népet próbáló években nem engedhetjük meg magunknak, hogy az említett fontos gazdasági tényező a hét első napján — azaz évente körülbelül ötvenkétszer — csak a déli órákban álljon be a meg­felelő szintre. Szaporáz­­nunk kell a dolgokat. Ki­­nek-kinek a maga poszt­ján. Ezért döntött úgy az illetékes fórum, hogy a napilapokat — e fölbecsül­hető jelentőségű tudatfor­máló médiumokat — vasár­nap helyett hétfőn, e kri­tikus napon jelentetjük meg. Elérjük ily módon, hogy nem háborgatjuk olvasóin­kat még vasárnap is eről­tetett elmefuttatásokkal, vért izzadva fabrikált hí­rekkel. Így lehetőséget nyújtunk a valódi felüdü­lésre. Másfelől színesebbé varázsoltuk az eddig szür­ke hétfőket. A hivatalok­ban már reggel közügybe kerülnek a friss sajtóter­mékek, így — akár eddig is a hét többi napjain — fölpezsdül a hangulat. A kapott szellemi élmények vitamin gyanánt élesztik föl az ügyintézést, barátsá­gossá teszik az ügyfélfoga­dást. Esetleg siettetik elterje­dését, gyakorlatba tételét annak a felismerésnek, mi­szerint: előbb intézked­nünk kell, s aztán elemez­ni. A fontos mondat a szombati tv-híradóban hangzott egy kenyérgyár­igazgató szájából. A direk­tor azért került váratlanul kamera elé, mert a szo­kásos kenyérmennyiség ke­vésnek bizonyult a fővá­rosban. Hogy miért? Ez csak a második kérdés volt az ellátásért felelősek szá­mára. Az első az volt: ho­gyan legyen. Lett kenyér. És ezzel túl is tehetnénk magunkat a dolgon. Ám érdemes megállni, mert az igazgató még egy dologban mutatott üdítő példát! Még­pedig abban, hogy kínos precízséggel próbálta ke­rülni a másokra mutoga­tást. Szűkebb pátriánkban is előfordult már hasonló ellátási zavar, amelyet szintén gyorsan megoldot­tak a felelősek. Ám nem voltak szégyenlősek — jo­gosan — nevén nevezni az okot: néhány maszek pék váratlan „önszabadságolá­sát”. Most is kínálkozott ez a magyarázat, a Száza­dos úti igazgató azonban nem élt vele. Maga portá­ján söpört. A kenyérgyári híradóké­pek jól bemutatták, hogy ha kell, nemcsak hétfőn nőlhet a fű, hanem szom­bat délután is. Soron kí­vül. Molnár Pál A rendszeresség jutalma A rendszeres lottózás me­gyénkben a múlt évben is számos fogadónak meghozta a szerencséjét. Közéjük tarto­zik Rinczer Jánosné nagyoro­szi lakos­ is. A lottózásban 12 év óta állandóan 5 darab elő­fizetéses szelvénnyel vesz részt. Eddig sokszor voltak 2-es és 3-as találatai. A de­cember 11-i EXTRA lottó sorsolásakor pedig az egyik szelvényen négyes találatot ért el és az OTP rétsági fi­ókjánál már fel is vette az érte járó több mint 60 ezer forintot. A Balassagyarmat krónikus tornateremhiányán a város lakói is segíteni kívánnak, ezért több ezer óra társadal­mi munkát és kommunista szombatjaik bevételének egy részét ajánlották föl. Eddig 261 ezer forint gyűlt össze a tanács számláján az önkéntes adományokból.­­ A Nógrád megyei Élel­miszer Kiskereskedelmi Vál­lalat Salgótarjánban és to­vábbi negyvenegy településen 172 boltban árusítja a lakos­ság számára a megyéből és megyén kívülről beszerzett termékeit, áruit. Botos Gábor karancsaljai lakos nemrég múlt húszéves. Egyszer már szerepelt hasáb­jainkon. Akkor furcsa módon elkövetett cselekményekért vonták felelősségre. Botos ugyanis a lakásokba különle­ges módon járt be. Semmi­képpen sem az ajtón, hanem az ablakon, amihez nem egy alkalommal a villámhárítót is segítségül hívta. Ha valahol nyitott ablakot látott, nem tu­dott ellenállni a kísértésnek, mindenáron benézett azok mögé. Akkoriban a balassagyarma­ti és szécsényi lakásokba „kukkantott” be, hogy aztán üres kézzel ne távozzon. Még a száradó ruhákat is magával vitte a korántsem válogatós fiatalember. Tetteiért össz­­büntetésül 2 év 3 hónapi és 15 napi szabadságvesztést szabtak ki rá, tavaly febru­árban szabadult. Nemrégen ismét a törvény elé citálták. Alighogy kisza­badult a börtönből. Igaz, ami igaz, néhány héten át azért munkát vállalt, előbb a Nóg­­rád megyei Nyomdaipari Vál­lalatnál, majd a Volán 2. számú Vállalatnál próbált szerencsét. Utoljára 1984 au­gusztusában dolgozott, akkor úgy döntött, hogy a munkából elég volt. Van más módja is a pénzszerzésnek. Ez persze nem azt jelenti, hogy augusz­tusig becsületesen élt volna! Nem, csak akkor kevesebb ideje­­ maradt az éjszakai ki­ruccanásokra. Attól kezdve azonban... Április első napjaiban Sal­gótarjánban csavargott a fia­talember, amikor a Rákóczi úton egy nyitott éléskamra­ablak vonta magára a figyel­mét. A zsákmány egy óra és egy Parker toll. A másik la­kásban már értékesebb kar­órát, azután egy gázongyújtót, és majd' kétezer forint kész­pénzt vett magához. A har­madik lakásban csupán egy orkándasekiit markolt föl, de abban meg — micsoda vélet­len! — épp értékes bélyegek voltak. A több ezer forint ér­tékű károk persze nem té­rültek meg. Nem térült meg egy része az augusztusi „ablakjárásnak” sem, amikor Botos zsebrádió­tól a bevásárlószatyorig min­dent magához vett. Sorra ta­lálta Botos a nyitott ablako­kat Salgótarjánban, Balassa­gyarmaton és Rétságon. Volt bátorsága ahhoz is, hogy a már egyszer meglátogatott la­kások közül néhányat újra fölkeressen. A módszer ugyanaz: spájzablak, villám­hárító, erkélyajtó. A zsákmány között akadt értékesebb is: különféle típusú rádiós­ mag­netofonok, több-kevesebb kész­pénz de Botosnak megtetszett egy strandpapucs is. De hogy Balassagyarmatról miért épp egy pakli kártyát hozott el az egyik lakásból, arra már ma­ga sem tudott mit felelni. Mindösszesen tizennégy al­kalommal hatolt be Botos kü­lönféle lakásokba és több ezer forint kárt okozott ismét, ame­lyeknek csak egy része térült meg. A módszer már ismerős volt a nyomozó hatóságok előtt és sokáig a tettes leleplezésé­re sem kellett várni. A bíró­sági ítélethez rendelkezésre állt a vádlott teljes beismerő vallomása, a megtalált és azo­nosított ujjlenyomatok, de Bo­tos bűnösségét bizonyítja a szagazonosítási jegyzőkönyv is, amihez anyagot természetesen a rendőrkutya szolgáltatott. Az enyhítő és súlyosbító kö­rülményeket mérlegelve a Sal­gótarjáni Városi Bíróságon dr. Krajnák Tibor tanácsa Botos Gábort lopás bűntette és többrendbeli vétsége miatt — mint különös visszaesőt — két év tízhónapi szabadságvesz­tésre ítélte főbüntetésül, mel­lékbüntetésül a közügyek gya­korlásától öt esztendőre eltil­totta. Botos föllebbezett, ügyét a megyei bíróság tárgyalja majd. — h — A tárgyalóteremből Ablakon ki, börtönbe be JÓL VANNAK A NÉGYES IKREK Jól érzik magukat a né­­gyes ikrek: Adrien, Krisztina, Sándor és Petra Bakó Sán­­dorné Mende községbeli gon­­­dozónő gyermekei, akik ja­nuár 1-én jöttek a világra a Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ k­­is szülészetén. Az újszülöttek egyelőre még az inkubátor­ban vannak, testsúlyuk szüle­tésük óta lényegesen nem csökkent. Élettani sárgasá­guk — amely az újszülöttek­nél gyakori jelenség — eny­he. Bár általában a lányok szoktak erősebbek lenni szü­letésük után, a négy ikercse­csemő közül eddig Sándor mu­tatja a legnagyobb hajlandó­ságot az „önálló” életre: ő már anyatejet eszik cumis­­üvegből. A lányok táplálásá­hoz több segítség szükséges. A Krisztina és a Sándor hal­latja hangját a legtöbbet, egyébként mind a négyen elevenek, mozgékonyak. A mama is jól érzi magát.­­ Szombaton délután, he­lyi idő szerint 15 óra után, néhány perccel földrengést észleltek a bolgár fővárosban és környékén. A Medvegyev­­skála szerint 3,4-es erőssé­gű földmozgás epicentruma Szófiától mintegy 90 kilomé­terre nyugatra volt. A föld­rengésnek nem volt halálos áldozata, s anyagi kárról sem érkezett jelentés. 1-5!jfil NOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZE ISTVÁNNÉ. Szerkesztőség: Sal­gótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 10-9T». Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-59«. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér . Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányítószám: 3101. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hírlap kézbesítő postahivatalnál, a hirlapkézbesítőknél, a Po­sta hírlapüzleteiben és a Posta Központ Hírlap JSMMUgál (KHI) Budapest V., József nádor tér 1. 1900. közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 43 forint,­­négyjMgyre Uf forint, «sy evrci forjftl, íápalliua* NI Bögréd megye* >jomóaipari .Vállalat, gáttá Salgótarján, Palóca Imre tér á. PL. m. Felelős vezető: KELEMEN LAHOR igazgató, hu ISSN d­u-ug

Next