Új Nógrád, 1990. szeptember (1. évfolyam, 128-152. szám)
1990-09-15 / 140. szám
Szouizfői tájékoztató •■ [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK]MOMOOOZOOBOHBOOi a kormány üléséről A Művelődési és Közoktatási Minisztérium közvetlen irányítása alá tartozó költségvetési intézmények — idei gondjaik enyhítésére, működőképességük fenntartására — további 300 millió forintot kapnak a kormánytól. Ezt az összeget a közgyűjtemények és a felsőoktatási intézmények dologi kiadásaira fordíthatják, s ez szolgál fedezetül a közgyűjteményben dolgozók bérének — szeptember 1-jétől érvényes — 16 százalékos emelésére is. Az Országos Sporthivatal — szigorú elszámolási kötelezettség mellett — 100 millió forintos támogatást kap — közölte a kormány heti ülését követő szokásos pénteki sajtóértekezletén László Balázs szóvivő. A hazai és a nemzetközi sajtó képviselői előtt bejelentette: hazánknak jó esélye van arra hogy még az idén, feltehetőleg novemberben felvegyék az Európa Tanács tagjai sorába, a keleteurópai országok közül elsőként. Az NDK Varsói Szerződésből történő kiválásával kapcsolatos kormányállásfoglalással összefüggésben, a szóvivő közölte: a külügyminiszter diplomáciai úton tájékoztatja az NDK, illetve a Lengyel Köztársaság kormányát a magyar hozzájárulásról. László Balázs a kormány csütörtöki ülésén szereplő kérdések közül ezután az adózási helyzet rendezéséről szólt. Mint mondta, kormányrendelet készül az adó- és illetékkötelezettséget megállapító határozatok bírósági felülbírálhatósága tárgyában. A kormány foglalkozott a bírósági hálózat helyzetével is. László Balázs közölte: valószínűleg 1991. január 1- jétől 13 új bíróságot állítanak fel az ország kisebb városaiban. A kormány elfogadta a büntető jogszabályokat módosító törvényjavaslatot. A szóvivő ezt azzal indokolta hogy számos, a Btk-ban szereplő, a gazdasági bűncselekményt meghatározó fogalom elavult, megváltozott a piacgazdaságra való áttérés folyamatában. A szóvivő ezután arról szólt, hogy a kormány foglalkozott az augusztus elsején megalakult Érdekegyeztető Tanács tevékenységével. László Balázs elmondta hogy a kormány a törvényalkotó munka előkészítésekor kész konzultálni az Érdekegyeztető Tanáccsal. A kormány foglalkozott az új csődjogi szabályozás leendő koncepciójával, amelynek lényege: az állami szanálás intézménye megszűnne, a csődeljárás a tulajdonosok és a gazdasági partnerek hatáskörébe tartozna. László Balázs közölte azt is, hogy a kormány az önálló Országos Természetvédelmi Hivatal létrehozása érdekében módosított a környezetvédelmi miniszter feladat- és hatásköréről szóló rendeletet. A kormány személyi kérdésekben is döntött: október 1-jei hatállyal az OMFB elnökhelyettesévé dr. Veress Gábort, az Országos Atomenergia Bizottság elnökévé pedig Pungor Ernő akadémikust nevezte ki. A szóvivő végezetül — Antall József miniszterelnök olaszországi látogatása kapcsán — bejelentette: várhatóan aláírják az új magyar— olasz gazdasági, ipari és műszaki megállapodást. Göncz Árpád New Yorkban (Folytatás az 1. oldalról.) hogy nem nagyhangú nyilatkozatokra, hanem türelmes diplomáciára van szükség. A sajtó magyarországi helyzetével kapcsolatos kérdésekre az államfő kifejtette: nézete szerint sajtónk, minden idegességével, következetlenségével együtt lényegében pozitív szerepet játszik, miközben egyfajta hetedik párttá nőtte ki magát. Technikai helyzete — tette hozzá — elkerülhetetlenné teszi, hogy a külföldi tőkét is bevonják. A magyar—amerikai viszonnyal kapcsolatban, az államelnök szólt arról, hogy beható és sikert ígérő tárgyalások folynak a két kormány között a vízumeljárás könnyítéseiről, s ugyancsak előrehaladott szakaszban vannak a megbeszélések a csúcstechnológia COCOM-korlátainak további csökkentéséről. TISZTELT VÁLASZTÓPOLGÁR! Tartson velünk, saját jövőjét is alakítva vegyen részt a szeptember 30-i önkormányzati választásokon! Szavazzon a Szocialista Párt jelöltjeire, mert: köztiszteletben álló személyiségek, kiváló szakemberek; jól ismerik a helyi közösségek, a lakóterületek problémáit, van személyes hangú, konstruktív programjuk, de - okulva a múltból - nem ígérnek felelőtlenül; átérzik a munkavállalók gondjait, vállalják a bérből és fizetésből élő dolgozók, a nehéz helyzetű rétegek érdekeinek képviseletét; biztosíthatják az önkormányzati hatalom egyensúlyát, a baloldali gondolat érvényesülését. Szocialisták nélkül nincs európai demokrácia! Ezért kérjük, várjuk az ön szavazatát is! ! SZOCIALISTA PÁRT Nógrád Megyei Koordinációs Tanácsa (Politikai hirdetés) Ezúton kérem kedves Olvasóimat, hogy ne adjanak fel olyan üzeneteket rovatunkba, melyeknek se füle, se farka. Ezt azért kell hangsúlyoznom, mert e héten rengeteg reklamációt kaptunk, sokan személyes sértésnek érezték némelyik szöveget. Nem akarjuk rovatunkat bezárni, ezért több üzenetet kihagytunk, nehogy a legkisebb félreértésre is okot adjunk. Mindezek ellenére várjuk leveleiket, hívásaikat. Nem szeretlek. Hagyj békén! Husika a 10-esből. Gizinek Szécsényből 820 915. Ugye emlékszel még? Dasid. * Az illetékeseknek! Balassagyarmaton a Lenin-lakótelepen régen kigödrösödött utat ideje lenne helyreállítani I * 80-ban az egészségügyi szakközépben végzetteknek! Október 6-án osztálytalálkozó! Jelentkezni: Laczkóné, Vincze Angéla, Kazár, Árpád út 29. Zupának üzenjük, ne járjon télen minibe! Vera és Kati. * Tücskének üzenjük: - Ne igyon annyit, mert meg fog aszusodni! Gondoskodó rokonok. * Lányok! Este 8-kor Kazáron a XENON-bálba újra találkozzunk! Szürke Barátok. Bozsik Editet üdvözli 16-án Anya. * Tóth László és Mihály Veronika! Gratulálunk révbe jutásotokhoz! Salgótarjánból. A szépsészerénység Egy Hangnak! günknél, csak a günk nagyobb. B. Ildi és barátnője. * Rájöttem, levegő nélkül nem tudok élni. Itt fogok üzenni, amikor nálam várlak. Szeretlek! *1 Egy fiúnak üzenem, aki Balassagyarmaton a Nógrádin lakik. - Tetszik nekem. Ott nyaraló lány. Államigazgatási jog különös részének MNME kiadású tankönyvét keresem államvizsgához! Ajánlatot a B-13 címére kérem. P. Attilának Karancslapujtőre! Az akácvirág elhervadt szerelmünkkel együtt. Mátracserpuszta. B-13 Nem akarnak harsány kampányt (Folytatás az 1. oldalról.) esetén a József Attila téren tartják, ifjú Rajk László közreműködésével. Közben 24-én egy Salgótarjánhoz hasonló nagyságú, szintén ipari város liberális polgármestere tesz eleget az SZDSZ meghívásának és látogat el megyeszékhelyünkre, akinek egész napos programot szerveznek. Többek között találkozik tanácsi dolgozókkal és ipari munkásokkal. Az egyelőre még ismeretlen nyugat-európai város polgármesterének látogatása arra is jó lesz, hogy kapcsolat jöjjön létre a két helység között. Figyelemre méltó megjegyzést tett Skoda Róbert: pártjuk nem akar harsány kampányt. Márcsak azért sem, mert az emberek belefáradtak a túlzott politizálásba, de még inkább a választásokba. Kérdésekre válaszolva, elhangzott: az SZDSZ nem akar Justitia-programot, kerülni kívánja a mindenáron való felelősségre vonást, netán leszámolást. A polgármesterjelölt rövid programbeszédében kifejtette: nyílt, demokratikus légkört alakítana ki megválasztása esetén, olyat, amely kedvez az alkotásnak, a vállalkozásnak. A tanácsi apparátusra a jövőben is szükség lesz, a dolgozók megítélésében elsőszámú szempont a szakmai tudás. Mire számít a helyhatósági választásokon az SZDSZ salgótarjáni csoportja? A kérdésre azt a feleletet kaptuk, hogy háromnégy képviselőnek a testületbe való bejuttatására mindenképpen. Nos, ez ügyben a választók mondják ki a döntő szót! (K. L.) Rákérdeztünk Megkapják a szénpénzt a bányásznyugdíjasok Felkereste szerkesztőségünket egy nyugdíjas bányász, s kétségbeesetten elpanaszolta : — Úgy hallottam, hogy nem kapjuk meg a nekünk járó szénpénzt. Márpedig ez ugyancsak érzékenyen érintene bennünket, hiszen legtöbben havi 5—6000 forintból tengetjük életünket. Közeledik a tél, vásárolni kellene a tüzelőt, de nincs miből. Hajdanán, a kapitalista időszakban a nyugdíjasnak házhoz szállították az őt megillető szenet, mert akkoriban még törődtek a volt bányászdolgozókkal. Manapság a bánya vezetői felveszik a hatalmas fizetéseket, a 40— 50 ezer forintos hűségjutalmat, rólunk, nyugdíjasokról viszont elfeledkeznek. Ez felháborító, kérem! — mérgelődött a férfi, s kérte, tegyünk valamit az érdekükben. — ígérem, megtudakolom, mi az igazság — próbáltam megnyugtatni, s máris hívtam Balázs Ernőt, a Nógrádi Szénbányák szakszervezeti bizottságának titkárát. — Téves az információ — válaszolta, miután végighallgatta mondandómat. — Miként egy korábbi újságcikkben is megígértem, nyugdíjasaink megkapják az 1938 forintjukat. Ám a kifizetéshez bankkölcsönt kell felvennünk, éppen azt intézik vállalatunk vezetői. Türelmet kérünk nyugdíjasainktól, legyenek nyugodtak, lesz miből megvenniük a tűzrevalót. A jó hírt az érintettek nevében is köszönjük! K. L. Járműszerelvénnyel ütközött a motoros Súlyos közúti baleset történt tegnap délelőtt Salgótarján belterületén. A salgótarjáni Csik Miklós motorkerékpárjával nem adta meg az elsőbbséget a miskolci illetőségű Markovics Béla által vezetett pótkocsis járműszerelvénynek, s összeütköztek. Csik és utasa, Kalas Antal egyaránt nyolc napon túl gyógyuló combcsonttörést szenvedett. Az anyagi kár nem jelentős. > Vo, 1990. SZEPTEMBER 15., SZOMBA Tisztelt Olvasóim ! Köszönöm a hozzánk eljuttatott jókivánságaikat. Igazából szeretteiknek jár a köszönet, hiszen ők adták föl rovatunkban az önöknek szóló kedves sorokat, mi csak továbbítottuk. T. Jenőnek és feleségének 25. házassági évfordulójára hosszú boldog életet kíván; két lánya, Magdus mama. ^ * Keszthelyi Enikőnek nagyon sok boldog névnapot kíván: anya, apa, Timiké, mama, papa, keresztanyaés Somoskői Dórának, a kis pipacsnak 8. születésnapján sok boldogságot n~kíván: Apa, Anya, és Ka- I 'Min. _ ' ‘7? Toroczkay Imrénének és kislányának Somosra! Editkék! Mindkettőtöknek boldog névnapot kívánunk: Jam, Etuka. Szécsényke Enikőnek és Hajnalkának! Névnapotok alkalmából sok boldogságot kívántnk: Apu, Anyu, valamint Babatról Édes Ifi mamáék és Kicsimama. Márton Tibornak a Lőwy útra! 50. születésnapjára sok boldogságot, hosszú életet kíván családja. * A legdrágább édesanyának, sok boldogságot kíván születésnapja alkalmából: férje, Sanyi „ és Katika. * A kisördög Kovács Krisztinek nagyon sok boldog születésnapot kíván. Mamája és Papája Drávai Jánosnénak Ecsegre, édesanyjának Kemerovóra! Névnapotok alkalmából sok boldogságot kívánnak: Viki és Apus Nenének és Pistának! Sok örömöt és boldogságot kívánunk 25. házassági évfordulótokra! Hangonyi család. May Györgynek Etesre! Nagyon sok boldogságot, jó tanulást kívánunk: Pappék, Majorosék és Anyu. Majoros Editnek Kiskőrösre! Nagyon boldog születésnapot, jó tanulást kísvánunk! Kalmárék és Majorosék. — Bodor Árpádnénak Salgótarjánba ! Névnapod alkalmából sok boldogságot kíván: Anyu, Apu, keresztlányod és testvéreid. y