Új Nógrád, 1990. október (1. évfolyam, 153-178. szám)
1990-10-09 / 160. szám
1990. OKTÓBER 9., KEDD Kommentár ■ üÜzemanyag Sokan félnek mostanában a körülöttünk zajló változásoktól. A politika módosulása még vegyes érzelmeket vált ki (kinek tetszik, kinek nem), egyvalamitől azonban mindenki fél: az egyidejű gazdasági átalakulástól. Ugyan ki érzi most jól magát, akinek autója van, vagy ki szeretne a szállítási bázis nélkül létalapját vesztett vállalatoknál bármilyen pozícióban lenni? Mert valami bűzlik az üzemanyag körüli Egy fővárosi ÁFOR-telep ügyeletese vasárnap 22.15-kor egy napra elegendő készletről tudott beszámolni. A tüstént utána felhívott vezérigazgatója már megnyugtatóbb képet festett: szerinte két hétig még feltétlenül ki tudják elégíteni az igényeket. Hogy utána mi lesz, azt nem tudta megmondani. .. Hogy kinek van igaza, nem tudom. Vitatkozzanak. De ügyeletes ide, vezérigazgató oda, a lényeg azonos. Lehet, hogy a Magyar Köztársaság kikiáltásának 1. évfordulóját már gyalogosan ünnepeljük mind a tízmillióan. Mert az már túl van a kéthetes határidőn is. Ami nemcsak minket nem nyugtat meg... - balázs j. - GAZDASÁG i unnnznj3 MI ÖNÉRT, ÖNNEL EGYÜTT SZERETNÉNK CSELEKEDNI! SZAVAZZON AZ MDF EGYÉNI JELÖLTJEIRE ÉS LISTÁJÁRA! Pásztori sem fenékig tejföl az élet (Folytatás az 1. oldalról), jár magának okoz kárt. Más gyárakhoz képest mi még nem panaszkodhatunk, mert eddig még volt és most is van munkánk. Sőt! Rendszeresen túlórázunk. Bár nem nagyon érdemes, mert a kereset nagyobb részét elviszi a személyi jövedelemadó. Mégis vállalom, mert szorit a határidő, mert sürgős, mert pénzt jelent nekem, meg a gyárnak. Azt viszont nem tudom megmondani, hogy a jövőben lesz-e, s mennyi munkánk. Két-három évvel ezelőtt, idehaza azt se tudtuk, mi a munkanélküliség, a tévéből láttuk a nyugati országokból való közvetítés során. Ma nálunk is ez a legnagyobb gond. Egyre nő a munkanélküliek száma. A nekik járó pénzt megint csak azoknak kell előteremteni, akik még dolgozunk. Mit gondol, mennyit bírunk még el, meddig és milyen terheket rakhatnak még ránk... Az elismert szakember, bruttóban, havonta átlag 16—17 ezer forintot keres, beleszámítva a túlórát is. Ehhez jön a felesége keresete, aki könyvtárosként dolgozik és bruttóban 9800 forintot kap papíron. Kettejük nettója nem éri el a 20 ezer forintot. Ebből az összegből havonta befizetnek az OTP-nek ötezer forintot. A többi marad a havi kiadásokra. — Manapság a 10 éves fiamnak, és a négyéves lányomnak jóval kevesebb játékot veszünk, mint azelőtt. Erősen pihentetjük a gépkocsit is. Szórakozásra az építkezés miatt korábban sem jutott sok időnk. Tizenegy éve vagyok nős, jó ha ötször voltunk moziban. Én nem dohányzom. Ami kell a gyerekeknek, azt a leárazáskor próbáljuk megvenni. Ha nem sikerül, akkor sem mondhatom a fiamnak, hogy járjál, mondjuk mezítláb. Megveszem neki az 1200—1300 forintos cipőt. —» A szűkösebb anyagiak mennyiben zavarják a családi összhangot, növelik a szóváltás lehetőségét? — Mit veszekedjünk ezen! Amennyi van, azt kell beosztanunk. Ami korábban nem került gyakran szóba, az most eléggé visszatér: — Megint csak ennyi pénzünk van! Mikor lesz a fizetés? — Másfajta segítségre számíthatnak-e? — Igen. A nyugdíjas nagyszülők ajándékokat vesznek a gyerekeknek, az otthonunkhoz — most épülő toldalékrészhez — pénzzel támogatják. Mi viszont segítünk nekik a málnásban, s elvégzünk más munkákat is. A jelen kellemetlenségeinek és gondjainak taglalása után a jövőről diskunálunk. Hosszasan elgondolkodik, majd szinte körültapogatva minden szót, így válaszol:— Nehéz kérdés, nem is tudok rá válaszolni. Csupán annyit mondhatok: ha hamarosan nem lesz előnyös változás a munkás ember számára, akkor annak nem lesz jó vége. .. (Venesz Károly) (Politikai hirdetés) Csak spekulatív tőke ne jöjjön! Meddig törlesztjük a kamatos kamatot? Szelényi Iván bízik az adósságok elengedésében Szelényi Iván szociológus, a privatizációt illetően, a fontolva haladás hívei. Erről a meggyőződésről tett hitet azon az országos szakmai tanácskozáson, melyet Szekszárdon tartottak, az MDF, valamint a Gazdaságszervező és Vállalkozóiórum közös rendezésében. Ám mint kiderült, a neves szakember szavaiból, néhány területen viszont nagyobb radikalizmusra lenne szükség. A magyar kisvállalkozások serkentésekor sokkal radikálisabb lépéseket lehetett volna, és még most is kellene tenni — mutatott rá Szelényi Iván. — A magam részéről, az újonnan vállalkozóknak öt-tíz év adómentességet kínálnék, s lehetővé tenném, hogy a negyven-negyvenöt százalékos SZTK-adót huszonöt százalékra csökkentsék. Ez serkentené azoknak a széles rétegét, akik szeretnének vállalkozók lenni. Itt tehát sietnék. — S hol haladna óvatosan? — Az állami vagyon eladásakor és a külföldi tőke becsalogatásakor. Mindkettő rejt magában veszélyeket. Ha az állami vagyont megpróbáljuk gyorsan eladni magánszemélyeknek, akikor szinte elkerülhetetlen, hogy ez a vagyon ne a volt vállalatvezetők tulajdonába kerüljön, méghozzá valószínűleg, a mai érték töredékéért. Ez nemkívánatos jelenség, mert nincs garancia a hatékony működtetésre. Ami a külföldi tőkét illeti: szerintem a nemzet függetlenségének a biztosítása megköveteli, hogy a nemzeti vagyonnak, 70—80 %-a hazai tőkések tulajdonában vagy az állam tulajdonában legyen. Ha túlságosan nagy lesz a külföldi tőke beáramlása, akkor a magyar társadalom sorsát érintő kérdéseket nem Budapesten vagy a helyi településeken fogják eldönteni, hanem Frankfurtban, Zürichben vagy Detroitban. S biztosíthatok mindenkit, hogy ezek a döntések a részvényeseik rövid távú profitérdekeit fogják szolgálni, s nem lesznek tekintettel Magyarország politikai stabilitására. Ha esetleg valaki kételkedik a szavaimban, akkor nézze meg Közép-Amerikát, ahol az Egyesült Államok rövid távú profitérdekei érvényesülnek, s éppen ezért egy évszázada gazdasági-politikai-társadalmi káosz uralkodik a térségben. Ez lenne tehát a válasz arra a vádra, amelynek értelmében sokan úgy fogalmaznak, hogy a kormány elriasztja a nyugati tőkét? — Ezzel a kifogással nem értek egyet. Az idáig jelentkező külföldi tőke jórészt spekulatív tőke volt. Jönnek azok az emigráns magyarok is, akik nem értek el különösebb sikereket, s most nálunk szeretnének nagy üzleteket kötni. — Az adócsökkentésre vonatkozó elképzelésére visszatérve, ön szerint, nem képzelhető el az, hogy a kormányzat a pillanatnyi érdekek miatt feláldozza a hosszú távú érdekeket? Azaz, megengedheti-e magának a költségvetési hiánnyal küszködő kormányzat az adócsökkentést? — Ebben a kérdésben rendkívül kritikus álláspontot foglalok el a Pénzügyminisztériummal és a Pénzügyminisztérium politikáját diktáló nemzetközi pénzügyi alappal szemben. Ez az alap, a kölcsönöket nyújtó bankok érdekeit képviseli, s egyáltalán nem törődik az adós országok hosszú távú gazdasági és politikai stabilitásával. Ugyanakkor a magyar kormányzatnak, mely a szavazatok ötvenkilenc százalékát kapta meg a választásokon, magabiztosan kellene a nemzetközi fórumokon tárgyalni. Olyan előterjesztésre lenne szükség, mely kimondja, hogy az ország érdekei megkövetelik az adósságok egy részének az átütemezését, illetve elengedését. — Merő jószívűségből tennének ilyet a hitelező bankok? — Nem jószívűségről van szó. A magyar kormányzat hibát követett el, amikor 1975-től kezdődően, ilyen nagy összegű kölcsönöket vett fel, de hibát követtek el a bankok is, amikor egy életképtelen kormányzatnak dollármilliárdokat adtak. A veszteségen a kormányzatnak, a nemzetnek és a bankoknak egyaránt osztozniuk kell, nem is beszélve arról, hogy ezek a bankok már régesrég visszakapták az itt befektetett tőkéjüket, ma a kamatos kamatokat törlesztjük. Szeri Árpád Almaszüret Magyarnándorban Mir javában tart az almaszedés a Magyarnándori Állami Gazdaság gyümölcsösében. Ezekben a napokban, mintegy százan szedik az ízletes gyümölcsöt, melyből száz vagont Csehszlovákiába exportálnak a többi mennyiséget hazai feldolgozóüzemeknek értékesítik. — Rigó Tibor felvételei —