Új Nógrád, 1990. november (1. évfolyam, 179-204. szám)
1990-11-01 / 179. szám
6 /M777*7f/ Söosgésfécek • •ünnepek Haragszom az új rendszerre, én és az osztrák kereskedők. Elvették tőlünk április 4-ét és november 7-rt. Jó, adtak érte másik két napot, de így nem az igazi. Már csak azért is, mert november 7-én, ahogy a Vörös téren megindult a díszszemle, úgy indult meg az autók áradata Bécs elé. Ott elöl indultak a forradalmi ezred marcona képű katonái, idehaza a gyors Ladák. Utána a Wartburgok, és végül a Trabantok, hogy egy kis friss kipufogógázt szívjon az osztrák honpolgár. A moszkvai tribün felett eldübörögtek az első vadászgépek, mi már túl voltunk az első videón, pornófilmen, vagy kávén. Április 4-e ugyanilyen bevásárlóünnep. A szlovák kereskedők sűrűn hányták magukra a keresztet, miközben fogyott a tornacipő, légpuska, rizs, vagy a tréningruha, hogy szépen eltűnjön a gépkocsi kárpitja alá, vagy a sárvédőben, esetleg a bugyi fölé, növelve a kismamák számát visszafelé. Mindez miről jut eszembe? Elnézem a tv-t, október 12—23-án, és láttam azt a rohamot, melyet honfitársaim intéztek a határátkelők ellen. Elgondolkozom, az '56-os forradalom kirobbanását sok mindennel magyarázták, csak arról nem volt szó, hogy az emberek azért mentek a barikádra, hogy utána, ünnepnap kimehessenek Bécsbe vásárolni. Pedig bármilyen furcsa azért is, csak akkor ezt még nem tudják. —Géza Várható időjárás Naptár Túlnyomórészt borult lesz az ég, egyre többfelé várható ismétlődő eső, zápor. A déli, majd nyugati szél főként napközben élénkül meg gyakran. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4,1, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8, 13 fok között alakul. Szerkesztőségi ügyelet: tel.: 32/16-455. — Szerencsés Réka. Az OTP Nógrád Megyei Igazgatóságának vezetői szerdán köszöntötték a salgótarjáni Madzsar József kórházban a megyében a takarékossági világnapon elsőként megszületett csecsemőt. A szerencsés „hölgy” Pipó Réka, aki hajnali négy órakor látta meg a napvilágot. Ajándékként ötezer forintos nyereménybetétkönyvet kapott. — Tanácskozás. Szerdán tartotta ülését a Nógrád Megyei Társadalombiztosítási Tanács Salgótarjánban. Ezúttal a tanács tagjai megvitatták a jogorvoslatokkal kapcsolatos kérelmeket, valamint méltányossági és kivételes elbírálásokban döntöttek. — Véradás Hollókőn. Jól sikerült véradás volt október 28-án a községben. A megyei vérellátó központ és a helyi Vöröskereszt szervezésében mintegy negyvenen adtak vért. — Elvesztett kézitáskát hoztak be szerkesztőségünkbe kedden, az esti órákban. A Kiss Gellért Gábor, kállói lakos iratait tartalmazó táskát a piacon találták. Tulajdonosa átveheti ezt a szerkesztőség portáján. 1990. november 1. Csütörtök. A Napkel 6.27 — nyugszik 16.29 órakor. A Hold kel 15.15 — nyugszik 4.30 órakor. — Szeretettel köszöntjük névnapjukon minden kedves MARIANNA nevű olvasónkat. Ez a név a latin Marianus női párja, módosult formában, de lehet a Maria latin női név továbbképzelt származéka is. Jelentése eszerint Marius családjához, illetve Máriához tartozó. A Marianna Mária és Anna összevonásából való származtatása tehát helytelen. — Egy angolai fiatalember október kilencedikén a Budapest—Ózd vasútvonalon közlekedő gyorsvonaton felejtette a nagyméretű, kék színű sporttáskáját, benne személyes iratait, pénzét, ruhaneműt és más értékes holmit. A fiatalember kéri a becsületes megtalálót, jelentkezzen a 13-758-as telefonszámon. — Átmeneti határnyitás. Jó hír azoknak, akik Magyarországról Szlovákiába, illetve onnan ide kívánnak jönni mindenszentek napján. Az egyházi ünnepre való tekintettel, az ipolytarnóci határ november elsején — csak ezen az egy napon — reggel nyolctól este nyolcig nyitva tart. — Emlékmű-felújítás. Befejeződött Szurdokpüspökiben, a Szabadság úton található 1848-as emlékmű felújítása. A munkát Oravecz Tibor helybeli kőművesmester végezte. — Változik a nyitva tartás. Az ipolytarnóci természetvédelmi terület november 1-jén zárva lesz. November 2-án életbe lép a téli nyitva tartási rend, amely szerint jövő év március 31- ig, naponta 10 órától 15 óráig látogatható a természetvédelmi terület. MOZAIK Ledöntött útjelzők „Ledöntött útjelzők” címmel mutatja be a Magyar Televízió Schiffer Pál filmjét, amely az 1956 októberében, novemberében és decemberében lezajlott salgótarjáni eseményekkel foglalkozik. A film a résztvevők megszólaltatásával és dokumentumok segítségével idézi meg és dolgozza fel a történteket. A kétrészes filmet a 2. csatornán november 2-án, 21.30, illetve november 3- án, 22 órakor sugározzák a Napzárta című műsor keretében. MOZIMŰSOR Salgótarjáni Apolló Mozi: Fél 4, háromnegyed 6 és 8-tól: Kalapácsfejű (16). Színes olasz bűnügyi film. — Apolló Kamara: Tánckar: Színes zenés amerikai film. — Klubmozi: Orgia Berlinben (18). Színes, feliratos NSZK erotikus film. — Balassagyarmati Madách: Fél 4, háromnegyed 6, este 8-tól: Hajszál híján. Színes amerikai film. — Madách Kamara: Tokyo Pop. Színes, zenés amerikai film. — Pásztó: Az 54. hadtest. Színes, szinkr. amerikai történelmi film. — Szécsény: Erkölcstelen mesék (III. Színes, erotikus francia film. — Jobbágyi: Rendőrakadémia V. Színes, szinkr. amerikai filmvígjáték. Ezt tettük az olvasóért Miért késik a szénpénz? Felhívta szerkesztőségünket egy bányásznyugdíjas, s elpanaszolta: a mai napig sem kapta meg a szénpénzt. Márpedig ő úgy tudja, hogy a lakóhelyek nevének ábécé szerinti sorrendjében fizetik a járandóságot. (Igaza van!) Jómaga L betűvel kezdődő településen él, tehát a „mezőny’ közepe tájához tartozik. Ha ilyen „ütemesen" folyósítják a közel kétezer forintot, akkor a Z-ben lakó nyugdíjas decemberben sem vásárolhatja meg belőle a tűzrevalót — tette hozzá, s kérte, segítsünk rajta. Továbbítottuk a panaszt Csontos Jánosnak, a Nógrádi Szénbányák pénzügyi osztálya vezetőjének, aki ezt felelte: — Csodálkozom a bejelentésen, hiszen a bank már a salgóbányai bányásznyugdíjasoknak is továbbította a szénpénzt. Tehát a telefonálónak már régen meg kellett volna kapnia a járandóságát. Valamilyen adminisztrációs hiba következhetett be, netán máshová költözött volt dolgozónk és a változást nem jelezte. Amennyiben tudnánk a nevét, úgy utánanézhetnénk, mi történt. Egyébként azt javaslom a panaszosnak, hogy hívja fel a délelőtti órákban Macsuda Jenő ügyintézőt (telefonszám: 17-633 51—30), aki készséggel ad felvilágosítást. Az osztályvezető még elmondta: a héten befejezik a szénpénz fizetését. (K. L.) £$y fért ® Ma újra sugároz a gyarmati télié! A vonal túlsó végén Rigó Zoltán, a balassagyarmati művelődési központ munkatársa az egy hete csütörtökön indult városi kábeltelevízió adásának szerkesztője. — Ma, csütörtökön részben megismételjük az egy héttel ezelőtt induló adásunkat. A kezdés műszaki hibáin sokat javítottunk. Ma tökéletesebb adást láthatnak a gyarmatiak. — Hogy alakul a mai ismétlés? Semmi újdonság? — Természetesen műsorrészeket is sugárzunk. A mai program este 6 órakor kezdődik. Először rajzfilmeket vetítünk gyerekeknek, negyed 7-kor kezd a Gyarmati magazin, a krónikaműsorunk. Új rész benne a közlekedési blokádról szóló képes híranyagunk és a zenei világnap alkalmából rendezett gyarmati zenedei koncertről készült beszámoló. — Milyen időtartamú egyegy városi magazin? — Egyórás összeállítás a város életéről. Ezt követően Közelkép című rovatunkban megismételjük a dr. Magyar Pál '56-os forradalmárról készült portréfilmünket, 8 órától pedig a játékfilm indul. — Sok sikert a jövőben is! — pat — A Salgótarjáni Városi Televízió műsora 17.54: Műsorismertetés, reklám 18.no: Hírek 18.04: Videoújság 18.06: Movi-hiradó 18.15: Esti mese 18.24: Mindenszentek (kisfilm) 18.45: A gímszarvas (kisfilm) 18.56: Lapszemle 19.00: Aláírás (Előreláthatóan egy éven át tart az a játék, ami ma veszi kezdetét és az ,,Aláírás” nevet viseli. És még valami: ez a játék nemcsak élményekben gazdag. . . ) 19.10: Van polgármesterünk az önkormányzatról. (A film a helyi önkormányzati testület alakuló ülésének legfontosabb momentumait örökítette meg.) 19.24: Blokád után (tv-jegyzet) 19.27: Reklám 19.30: Delfin napja (amerikai film) 21.11: Aláírás (ism.) 21.21: Van polgármesterünk (ism.) 21.35: Hírek 21.30: Adászárás 1990. NOVEMBER 1., CSÜTÖRTÖK Rossz volt a címzés A Kíváncsiskodó legutóbbi kérdését Szilasi András annak kapcsán tette fel: Salgótarján önkormányzatától kérdi, hogy a növekvő munkanélküliség megoldására átképzőközpontként, vagy más szociális célra nem hasznosíthatná-e a város a volt szakszervezeti oktatási bázist? A választ Széll József, a salgótarjáni polgármesteri hivatal munkatársa adta meg: — A kérdés feltevése jogos, csak a címzés téves. Arról van szó, hogy az épület a szakszervezet tulajdonában van, a mostani üzemeltető kft. csak bérli. Az önkormányzati testületnek az égvilágon semmi köze ehhez a csodálatos épülethez. Azt az ötletet, hogy átképzési bázist létesítsünk benne, én is jónak tartom, ám ennek van egy alapvető akadálya: a szakszervezet meghirdette eladásra a ma Strand Hotelként működő épületet, de az önkormányzat nem rendelkezik olyan összeggel, hogy beszálljon ebbe a vásárlási akcióba. ■ A Kíváncsiskodó újabb kérdését Széll József így fogalmazta meg: — Szeretném megkérdezni a Salgótarjáni Városi Rendőrkapitányság vezetőjét, hogy a személyi állomány szervezetileg, technikailag képes-e a megyeszékhely közbiztonságának javítására? KERESSÜK NÓGRÁD Ne titkolja el bájait! fél Salgótarjáni Ruhagyár Az Axel Springer—Budapest Kiadói Kft. Nógrád Megyei Irodája és a salgótarjáni József Attila Művelődési Központ szervezésében több szponzoráló cég közreműködésével kerül sor Nógrád szépe megválasztására, azaz az első megyei szépségversenyre. Figyelje lapunkat! Mindennap: Új Nógrád, új információ, új lehetőség! Ne hagyja ki! Jelentkezzen! Van-e öltöztető sponzora? (Butik, vállalat, varrónő) Igen Nem Saját ruhakreációban akar bemutatkozni? Igen Nem Igényt tart-e az előzőek hiányában öltöztető sponzorra? Igen Nem Megyei napilap. Főszerkesztő: SULYOK LÁSZLÓ. Főszerkesztő-helyettes: KELEMEN GÁBOR. Kiadja: az Axel Springer- Budapest Kiadói Kft. Nógrád Megyei Irodája. Felelős kiadó: KULCSÁR JÓZSEF Irodavezető. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 32/16-455. Telefax: 32/12-542. Telex: 22 9109. Főszerkesztő: 32/10-589. Sportrovat: 32/14-596. Irodavezető: 32/12-542. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) - Budapest XIII., Lehel út 10/a. 1900 - közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 145 forint, negyedévre 435 forint, egy évre 1740 forint. Előállítja a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Pf.: 96. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató, HU ISSN 0865-9095. Kéziratokat nem érzünk meg és nem adunk vissza! Születési idő: Dátum: ____ Telefonszám: I