Új Nógrád, 1991. április (2. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-19 / 91. szám

4/‘Á7»I*7íW/ POSTÁNKBÓL­­ SZÉPSÉGHIBA? Magas, karcsú. Olyan, mint egy nyúlánk hölgy, aki a tűsarkú cipőin még lábujjhegyre áll, hogy messzire lásson. Elnéz mindenki fölött. Alat­ta az emberek, gépkocsik, autóbu­szok olyan kicsinynek látszanak, csak a körülövező hegyek tűnnek magasnak. Garzon. Ez az az épület, ami olyan büszkén nézett egykor szét a város fölött. Régen volt. A büszke­sége megtört, miután szépséghibái előtűntek. Kihullottak üvegtáblái, aminek következtében úgy nézett ki, mint egy foghíjas vénasszony. Eltöre­deztek csövei, hol hideg, hol meleg vizet zúdítva a lakókra, lakásokra, sőt egy esetben még az alatta levő üzletre is. Arról már nem is beszél­ve, hogy a fürdőszoba egyik „falá­nak” pozdorjalemezéről a műle­siklás futamát meghazudtoló gyor­sasággal csusszantak le a csempék. Nem szaporítom a szót. Az Álla­mi Biztosító is megelégelte az egészet! A tudomásunk szerinti bírósági határozat alapján 1982-től 1991-ig bezárólag a fenti hibák úgynevezett „felújítás”-ként meg­szűntek. Megszűntek? A fenét! Időközön­ként zuhany (csőtörés) még a nagy felújítás után is előfordul. Na elég! Minek fejtegessem tovább, hogy felújítás után végleges műszaki átadás is szükséges (külö­nösen ha sok az alvállalkozó). Egyet nem értek. A VIli. emele­ten álmennyezet lenne a csővezeték eltakarására és annak könnyebb javítása érdekében. Ezek az alumí­niumlemezek — akár Dunaújváros, akár Hódmezővásárhely gyártotta — nem olcsó termékek. Valamit nem értek. Remélem az ingatlankezelő vállalat megválaszol erre. 14 éve lakom a garzonban, de még ilyen csúf „úgynevezett” álmennyezetet nem láttam, pedig korábbi foglalkozásomból eredően volt tapasztalatom álmennyezet át­vételében. Tehát: csőrepedés, vagy csőtörés után az IKV leszereli a lemezeket (egy részét már tizennégy éve) megjavítja a csőrendszert, de az álmennyezetként szolgáló lemeze­ket már nem helyezi vissza eredeti állapotába. S ez így megy évek óta. Úgy, hogy a kétszárnyú garzon VIII—VIII emelete egy csúf, ronda szintnek tűnik akkor is — mint az IKV egy szerelője mondta — ha ez csak szépséghiba. Miután ez a „szépséghiba” már tizennégy éves, bántja a szememet, azt kívánom az IKV vezetőinek: ha műtétre kerülnek, az orvos ne varrja össze a hasukat. Mert az csak „szépséghiba”. Nyitott helyen pedig könnyebb megtalálni a hibát, ha lesz még. Szabó Aladárné L­iftix magyar HITEL BANK RT A MAGYAR HITELBANK RT. Salgótarjáni Igazgatósága megnyitotta új bankfiókját a Kistarján út 5. sz. alatt. Az alábbi szolgáltatásokkal állunk a gazdálkodó szervek, a kisvállalkozók és a lakosság rendelkezésére: Forint- és devizaszámla-vezetés, hitelezés, betétgyűjtés, valuta-, deviza- és értékpapír-forgalom, letétijegy-értéke­­sítés. Nyitva tartás: hétfőn 8.00—13.00 h-ig keddtől csütörtökig 8.00—15.00 h-ig pénteken 8.00—17.00 h-ig. Várjuk tisztelt ügyfeleinket! MAGYAR HITEL BANK RTV (1115/SZ)J árusítással egybekötött BEMUTATÓJA április 24—25—26-án Salgótarjánban a Sztereo Híradástechnikai Bolt előtt. KEMIG, MASTERWELD hegesztőkészülék, TRANSMATIC huzalelőtoló, TIGI impulzus hegesztő áramforrás, ELTRA, HETRA ívhegesztő egyenirányító, VISZEK C02 védőgázas ívhegesztő berendezés, MÍG—MAG védőgázas hegesztőpisztoly, TRACONIC fogyóelektródás védőgázas ívhegesztő. Megvásárolható a helyszínen és a közületi kisáruház­­ban, Erdész út, Gyurtyános. Telefon: (06-32) 10-438. (1109/SZ) LÁTÓHATÁR 1991. ÁPRILIS 19., PÉNTEK Divat a múzeumban A „Nő és a divat a századfordulón” című kiállítás tekinthető meg Budapesten, a Nemzeti Múzeumban augusztus 20-ig. Képünkön Dörre Tivadar Az Operaház lépcsőháza című, 1890 körül keletkezett festménye jól illusztrálja a korabeli ünnepi divatot. Búj­on bevált Nyíregyháza és Baj között ma­szek buszjáratot indított a Transz- Túr 90 Közlekedési Kft. Kezdet­ben a Volántól bérelt autóbuszok­kal vágott neki négy Szabolcs-Szat­­már-Bereg megyei vállalkozó a hazai tájon még mindig meglehető­sen ritka szolgáltatásnak. Az első két hónapban a tervezett­nél kevesebben vették igénybe az új utazási lehetőséget. Az utóbbi idő­ben viszont szinte 100 százalékos a kihasználtság. Csúcsidőben zsúfo­lásig is megtelnek az autóbuszaik. A megyeszékhelytől 30 kilomé­terre fekvő Búj községben a menet­rend szerint közlekedő keskeny nyomközű kisvonat közel egy óra alatt juttatja el utasait. Mivel a felemelt MÁV-díjszabás a szinte csigalassúsággal haladó kisvonatra is érvényes, sokan választják a versenytársként belépő gyorsabb járművet. A Volán persze eddig is közlekedtetett ezen az útvonalon autóbuszt, sőt ezt követően is maradtak járatai. A békés konkurenciaharcot jel­lemzi, hogy a maszek menetrend szerinti járatok a Szabolcs Volán, Petőfi téri autóbusz-pályaudvaráról indulnak úti céljuk felé. A két cég viteldíja ma még azonos. Az önma­gában is érdekes, hogy a kis„öcs” nem szabott alacsonyabb árat eleve. (Talán nem is lehetett neki? S. J.) A korlátolt felelősségű társaság tagjai számára eddig nyereséges a vállalkozás. Két másik község (Ti­­szabercel és Gávavencsellő) polgár­­mestere is tárgyalásokat folytat velük a településük tömegközleke­désének javítása érdekében. Ennek persze csak akkor tudnak eleget tenni, ha bővítik a saját és a Volántól bérelt autóbuszaik számát. Az ország északkeleti csücskéből érkező hírt követően talán csakha­mar arról is beszámolhatunk, hogy Nógrád megye útjain is megjelentek az első magánkézben lévő menet­rend szerint közlekedő autóbuszok. (sánta) JEAN MARAIS: Történetek az életemből 5. Vérrel a torkomban A filmproducerek kezdenek érdeklődni irántam. Az első A leshely című filmhez akart szer­ződtetni, amely Kistemaekers darabjából készült. Valentine Tessier és Jules Berry már leszer­ződött. Miattuk, no meg azért, mert büszke voltam a filmesek felkérésére, aláírtam a szerző­dést. Megkapom a forgatóköny­vet. Lesújtó. Felhívom a produ­cert, megpróbálom felbontani a szerződést. Átadja a kagylót Jules Berrynek, aki megpróbál lebe­szélni róla. A nagy színész meg­félemlít, nem merek kitartani az elhatározásom mellett. Miután leteszem a kagylót, ajánlott levél­ben közlöm a producerrel, hogy nem vagyok hajlandó ebben a filmben játszani, bármibe is kerüljön ez nekem. Bánatpénzt kell fizetnem, mivel nincs elég pénzem, kölcsönt veszek fel, hogy visszavásároljam a szabad­ságomat. Filmes pályafutásom tehát azzal kezdődött, hogy fizet­tem azért, hogy ne kelljen játsza­nom. Jean, hogy megvigasztal­jon, megígérte: filmet készít A rettenetes szülőkből. Nem volt szükségem vigaszra, boldog voltam, az ilyesfajta kaland mindig mámoros örömmel töltött el. Úgy véltem, ha az ember szín­házban játszik, napi háromórányi boldogság mindenképpen osz­tályrészéül jut, bármi is történjék. Úgy tettem a dolgomat, mint ahogy mások bűnöznek, majd­hogynem kéjjel. Egy napon azonban különös kór telepedett boldogságtól repe­ső orcámra: foltok, majd nedve­­ző, vajas sebek, amelyeket min­den este le kellett tépnem, hogy felkenhessek magamra egy spe­ciális pomádét, s rá még a smin­ket. Negyedóra múltán a sebek­ből újra nedv szivárgott. Voltam egy csomó orvosnál, akik minde­­félét mondtak: az egyik szerint májbajról volt szó, a másik sze­rint valami lehetetlen nemi beteg­ségről. Egyszer, amikor Jean éppen előadást tartott valahol, véletlenül megláttam magam a tükörben és zokogni kezdtem. Jean kocsin vitt haza, vigasztalni próbált, hiába: mindig sírva fa­kadtam a gondolattól, hogy eset­leg nem játszhatom többé. Szíve­sebben vettem volna akár a leg­­szörnyűbb betegséget is, ha nem látszik kívülről. Végül egy spe­cialista rájött, hogy gyermekbe­tegségről van szó: ótvaros vol­tam. Higanykenőcsöt adott rá és figyelmeztetett: ezer az egy ellen, hogy nem bírom ki. Magam­ra kenem: úgy érzem, rögvest el­pusztulok, megőrülök. A kenőcs éget, de nem vagyok hajlandó lemosni, mindenáron meg akarok gyógyulni. A falhoz verdesem magam, zsebkendőt tömök a számba, potyognak a könnyeim. Jean könyörög, hogy mossam le a kenőcsöt, végül — reggel hat­kor — engedek. Jean mintha még nálam is jobban szenvedne. Le­törlöm és megmosom az arcom. A bőrömön égési sebek nyoma. Az irritációtól valamilyen nátha­félét kaptam. Reggel az orvos egy másik kenőcsöt ír fel, negyven­­nyolc órával később kutya bajom. Egyetlen előadást sem mondtam le. Az első felvonás alatt váratla­nul megindul az orrom vére a színpadon. Megkísérlem felitatni a vért a zsebkendőmmel, miköz­ben folytatom a játékot, ám a zsebkendő hamarosan átázik. Kénytelen vagyok a díszzsebken­­dőmhöz folyamodni; végered­mény ugyanez. Germaine Der­­mot odaadja a sajátját, majd a nyaksálát. Végül a proszcénium­ban ülő nézőktől is kapok a mosdóban megnedvesített zseb­kendőket. A vérzés nem szűnik. Ez így megy végig az első felvo­nás alatt. Szünetben jön az ügyeletes orvos. Ad egy injekciót és tele­tömi gézzel az orromat. A továb­bi két felvonás alatt végig a vér ízét érzem a torkomban. Reggel, amikor felébredek, heves fájdalmat érzek a fülem­ben: kétoldali fülgyulladás. Az orvos saját felelősségemre engedélyezi a játékot. Minden hangosabb szónál úgy érzem, szétrobban a fejem. Másnap már szó sem lehet fellépésről: negy­venfokos lázam van, félrebeszé­­­­lek... ... Mialatt a láztól önkívületi állapotban feküdtem, anyám segítségemre sietett. Ketten vir­rasztanak mellettem Jeannal. Az orvos halántékcsont-gyulla­­dástól, esetleg agyhártyagyulla­dástól tartott. A penicillin még nem létezett. Mikor Rosalie virrasztott mel­lettem, Jean a folyosón járkált fel s alá, és képtelen volt visszatar­tani a könnyeit. Úgy sóhajtozott és nyögdécselt, mintha ő lenne a beteg. Rosalie megértette és tisz­teletben tartotta a kettőnket összefűző barátságot. Orvosom, Rubin doktor is közel került hozzám, miután belementem az altatás nélküli operációba. Visszaestem, újra megoperált. Jean már az őrület határán volt és másik orvost akart keresni. Visszautasítottam, mire elmondta a szándékát Rubin doktornak. Az a másik orvos egy sarlatán volt, aki később, A Szép és a Szörnyeteg forgatásának idején sok bajt okozott Jeannak. Rubin doktor semmi rosszat nem mondott róla, de kijelentette, hogy amennyiben ez az orvos fog kezelni, többé nem áll módjában foglalkozni velem. Mintha még ez a betegség is az 1939-es év nagy ünnepéhez tar­tozott volna. Úgy éreztem, mint­ha először volnék beteg, a számos kór dacára, amelyeken ifjabb éveimben átestem. Egész Párizs eljött hozzám látogatóba, ajándékokat, virágo­kat, ritka gyümölcsöket hoztak, elhalmoztak a barátság ezernyi jelével. (Következik: Napi háromszáz levél)

Next