Nógrád Megyei Hírlap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-31 / 202. szám

1993. augusztus 31kedd A biztatás nem biztosíték Beindult a Stécé labdarúgóinak szekere, bár három forduló után nem lehet bajnoki címről beszélni. A 16-0-ás gólkülönbség, a száz százalékos teljesítmény ugyanakkor önmagáért beszél, annyira azonban mégsem, amit B. Kovács Zoltán edző legutóbbi nyilatkozatában olvashattunk. Mielőtt bárki is neheztelne a szak­vezetőre, s fellapozná hétfői lapunk sportoldalát, gyorsan leszö­gezzük: némi figyelmetlenség, egy aprócska hiba okozta, hogy B. Kovács szájába adtuk az alábbiakat: „... a sok kidolgozott hely­zet egyértelműen biztosítékot jelent...” Nos, a tréner nem biztosítékról beszélt. Csupán azt említette, hogy a játék, a siker biztatást, önbizalmat adhat legénységének az elkövetkező időben. S ez ugyebár teljesen másként hangzik, mint a biztosíték, mely a futballban aligha lehetséges. Ami az egész dologban a legszimpatikusabb, hogy maga B. Kovács Zoltán hívta fel erre figyelmünket hétfőn délelőtt, de indu­latok nélkül. A fiatal edző is hangsúlyozta, hogy ismeri játékosai képességeit, tisztában van lehetőségeikkel, de ő semmiféle biztosí­tékot nem vállal. Illetve annyit talán, hogy mindenképpen szeret­nék teljesíteni a szezon elején kitűzött céljukat, az 1-5. hely vala­melyikének megszerzését. Számonkérni esetleges kudarc esetén lehet őt, ám erről jobb nem is beszélni. A szakember szavaihoz mindössze annyit fűzünk, hogy - elismerve kicsinyke bakinkat - szurkolóként mi is szorítunk az SBTC-nek, hogy teljesítsék célki­tűzésüket, lehetőleg az 1-5. hely legelső „pozícióját”. (vaskor) Labdarúgó NB III., Mátra-csoport Öt szécsényi kapusa Az újoncok találkozóján 500 néző előtt a Szécsény a követ­kező összeállításban játszott: Hiesz - Juhász R., Juhász /., Geczkó - Turányi (Várszegi), Kisbali, Végh - Stayer (Zsig­mondi, Zsély, Bódi, Oláh. A 15. percben Turányi átadá­sából Zsély a vendégeknek szerzett vezetést, hat perc hiálva azonban a hazaiak egy mesteri szabadrúgásgóllal egyenlítettek Ferenczy révén. Szünet után rövid idő alatt sokkolták a szécsényieket: az 56. percben Turcsányi 5 méter­ről fejelt Hiesz kapujába egy szögletet követően, majd négy perccel később Borszki beadá­sát Cseh értékesítette. A „szép­ségtapaszt” Bódi felhőfejesből szerzett találata jelentette. A Szécsény nem játszott alá­rendelt szerepet, ezt mutatja, hogy a két gólon kívül ötször a kapufát találták telibe. Jók: Ju­hász I., Bódi, Zsély, Végh. Ifi: 0-3. Rácz A. Hétfői hiányzók: Détári, Hamar, Pintér Slezák is kerettag Budapest. Jövő szerdán az Ül­lői úton 19 órakor vívja 7. vi­lágbajnoki selejtező mérkőzését a magyar labdarúgó-válogatott azzal az Oroszországgal, amely már biztosította helyét a jövő évi, az Egyesült Államokban sorra kerülő 24-es fináléban. Az A válogatott keret (mely a kispesti Bánfival, és a Nógrád­­ból Újpestre elszármazott Sle­­zákkal egészült ki) tagjai hétfőn délelőtt találkoztak az MLSZ-ben, majd Verebes Jó­zsef szövetségi kapitány azon nyomban edzést is vezényelt. Arról hiányzott Détári, aki csa­ládi ügyeit intézi, Hamar (kato­nai behívója miatt), és Pintér, aki szombaton este Kispesten bajnoki mérkőzésen sérülést szenvedett. Térdéből az öltése­ket várhatóan a hét végén távo­­lítják el. A hétfői edzést a déli órákban taktikai megbeszélés követte, délután újfent gyakorlás követ­kezett. Kedden 9 és 17 órától a BKV Előre-pályán lesz újabb tréning. Az előkészületek egy szerdán esedékes foglalkozással zárulnak. SPORTTÜKÖR Trónkövetelők a Palóc íjász Egyesületben Kósyék verhetetlenek voltak Felmérő jellegű versenyt rendezett tagjai számára a Palóc Íjász Egyesület vasárnap Salgó­tarjánban a tóstrandi salakpá­lyán. Az első ilyen versenyre a Vi­dám vásáron került sor. A szá­mos érdeklődő íjkipróbálási él­ménye után az egyesület újon­cai próbálták legyőzni az egye­sület elnökét, a többszörös rö­vidtávú magyar bajnok Kósy Zoltánt és az íjászatból diplo­mázott fiát, Kósy Nándor tanár urat. Nagy volt tehát a kihívás. A 20 méteres távon rendezett kieső rendszerű 36 lövéses ver­seny különböző típusú íjakkal zajlott. Volt az íjak között ha­gyományos reflexíj, számszer­íj, és a Rambó-íjként ismert Compaund-íj. A negyedik fordulóban már csak három versenyző állt a célvonalra. A megszerezhető maximális köregység 90 kör volt. Az izgalmas versenyben végül is az „újoncoknak” nem sikerült legyőzniük a sportágat megyénkben meghonosító baj­nokot és fiát. Győzött Kósy Nándor 84 kör, második lett Kósy Zoltán 81 kör, s csak egy körrel maradt le (80 kör) Varga Attila, a sportág új szerelmese. A vasárnapi verseny kétfordu­lós volt. Az első forduló az elő­zőekhez hasonlóan kieső rend­szerben zajlott ugyanazon tá­von. Kósy Nándor ismét meg­védte első helyét, 83 körrel, de a második helyen csere történt. Kósy Zoltán (81 kör) át kellett adja második helyét Handó Pé­ternek (82 kör). Az újoncokban rendkívül nagy volt a győzni akarás, ezért rögtön sor került a visszavágóra ugyanazon távon, de már összetett formában. A megszerezhető köregység 36 lövésből 360 kör. A tízes kör átmérője 8 cm. Az újoncoknak így sem sikerült leszorítani a dobogóról a két ex-bajnokot. (1984-ben Kósy Nándor vidék­bajnok volt.) A győztes ismét Kósy Nán­dor lett 341 körrel. Varga Attila (aki Handó Péterrel együtt már igen szép helyezéseket ért el ez évben a különböző országos versenyeken) ismét felküzdötte magát a második helyre 333 kör. Harmadik Kósy Zoltán 330 kör. Handó Péter 320 kör. Far­kas Sándor 304 kör. A legfiata­labbak a második fordulóban már csak vacogtak, mert kelle­metlen hideg, szeles volt az idő. A sportág iránti szeretet azon­ban minden akadályt, s nem csak a célt győzi le, hiszen meg­jelentek a versenyen új érdeklő­dők is, volt, aki saját készítésű íjjal. A helyi íjászok eredmé­nyeiről, életéről még alighanem többször érdemes lesz szót ej­teni. Céljaik között szerepel: az 1996-ban esedékes világkiállí­tásra ismerté, elismerté, s ered­ményessé tenni megyénkben a hivatalos körökben ma is mos­tohagyermekként kezelt sportá­gat. K. Z. Puskás nimbusza lerombolhatatlan Pocakos bácsi, szemüveggel? Puskás Ferenc, a magyar lab­darúgó-válogatott legutolsó szövetségi kapitánya hamaro­san szabadságra utazik Spa­nyolországba. Túl kellemes em­lékeket nem vihet magával, hi­szen irányításával a nemzeti ti­zenegy négy mérkőzésen három vereséget szenvedett, s csak egyszer tudott győzni. -Hogyan szólíthatom: Pus­kás úrnak, Ferencnek, netán Öcsinek? - Ahogy jólesik. Talán az Öcsi a legegyszerűbb. - Kapitánnyá válását Hideg­kúti Nándor eképpen kommen­tálta: Öcsi mindig nagy bra­­hista volt. -Ugyan, kérem! Ez nem brahi volt. Egyszerűen nem le­hetett a csapatot négy mérkő­zésre kapitány nélkül hagyni. Muszáj volt elvállalnom, hiszen egyetlen jelölt sem volt. - És Mészöly Kálmán? - Őt nem akarta az elnökség. -Azért azt gondolom, csak hazárdírozott. . . - Olyan hazárdőr nincs, aki egyszázalékos esélyért kockáz­tat.. . Különben is, a foci filo­zófiája nagyon egyszerű: ha jól megy, nincs baj. Most nagyon nagy a baj, de ezt tudtuk. -Azt olvasom a lapokban, hogy az ön nimbuszának ez a kudarcsorozat sem árthatott. Ön elhiszi ezt? - Nem tudom, hogy az újságírók mit törődnek az én nimbuszommal. De szórakoz­zanak csak, ha nincs jobb dol­guk, engem nem érdekel! Egyébként nem félek, mert amit negyven-ötven év alatt felépítet­tem, azt nem lehet négy mérkő­zésen lerombolni. Arról nem ir beszélve, hogy akkor focista voltam, most pedig csak egy szívességből beugró edző. - Rengeteg barátja van szerte a világban. Beszélt már valamelyikükkel az elmúlt hó­napokról? -Nem. Senkit nem érdekel ez az egész, csak az itthoni új­ságírók kavartak ekkora szelet a kapitányságom körül. Mindegy, most már jön az új vezetés, jö­het az új kapitány, félthetik majd az ő nimbuszát. - Ha van neki. . . Ám lehet, hogy ha most megkérdezek egy srácot az utcán, hogy kicsoda Puskás Ferenc, azt kapnám vá­laszul: Ja, tudom, az a pocakos, szemüveges bácsi, akivel Iz­­landtól is kikaptunk. - Hadd mondja. A gyerek at­tól gyerek, hogy nem tudja, mit beszél... Szekeres Tamás Bubka: „Indulok Salgótarjánban" magasugró és rúdugró viadalra Magyarország - Nagy Britannia-Oroszország-Ukrajna csapatai között. A verseny sztárvendége:Szergej Bubka A versenyre korlátozott számban ülőhelyet biztosítunk támogatóinknak. A TÁMOGATÓK KLUBJÁ­ nak mindazon cégek, intézmények, politikai pártok és magánszemélyek lehetnek tagjai, akik 1993. szeptember 6-ig legalább 5000 - azaz - ötezer forintot befizetnek. A SALGÓTARJÁNI ATLÉTIKÁÉRT ALAPÍTVÁNY OTP 379-98075-nél vezetett 751-5454-4 számú számlára. Az Alapítvány közérdekű, a befizetéseket Salgótarján Diáksport helyzetének javítására, utánpótlás nevelésére kívánjuk fordítani. A Támogatók Klubja tagjainak minden 5000 Ft befizetése után 1 db ülőhelyet biztosító belépőt ajándékozunk az Ugrógálára, plusz 1 db diákbelépőt a támogató megjelölésével. A diákbelépőt a támogató által javasolt iskolának vagy személynek juttatjuk el. Valamennyi támogatónk megkapja emlékül az Ugrógála Hivatalos Sport trikóját. Hisszük, hogy Salgótarján világszínvonalú sportesemény otthona lesz szeptember 12-én. Kérjük megjelenésével tisztelje meg versenyünket. NE HABOZZON! LEPJE MEG BARÁTAIT, ÜZLETTÁRSAIT UGRÓGÁLA BELÉPŐVEL! NE KÉSLEKEDJEN! MÁR CSAK 50 ÜLŐHELYNEK NINCS GAZDÁJA! CÖMARK • AP REKORD*T$ Szergej Bubka, négyszeres világbajnok, 34-szeres világcsúcstartó rúdugró Tisztelt Hölgyem! Tisztelt Uram! 1993. szeptember 12-én Salgótarjánban a Karancs Szálló előtti főtéren Magyarországon egyedülálló atlétikai látványosságot rendezünk. A Nemzetközi Ugrógála keretén belül, a világon először kerül sor felnőtt válogatott Pálfalvai Zoltán Angyal János testnevelő tanár versenyigazgató HÍRLAP T­otónyeremények • Budapest. A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a totó 35. fogadási hetének nyeremé­nyei a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 14 darab, nyereményük egyenként 290 996 forint, 13 találatos szelvény 42 darab, nyeremé­nyük egyenként 86 788 forint. A 12 találatos szelvények 2367, a 11 találatosok 236, a tízesek 64 forintot fizetnek. Védőháló épül • Mátrakeresztes. Békástón már sok gondot okozott a sport­pálya a víkendházak tulajdono­sainak. A víkendház-övezet rö­videsen dróthálóval lesz elvá­lasztva a pályától - a drótfonat már meg is érkezett rendeltetési helyére, így a jövőben jelentő­sen csökkenhet a sportolni, és üdülni vágyók közti feszültség. Edzőtovábbképzés • Salgótarján. A Salgótarjáni Kosárlabda Klub szervezésében - a hét végi Szert Sándor nem­zetközi kosárlabdatornával pár­huzamosan - szeptember 4-én, szombaton 9 órától edzőto­vábbképzést is tartanak. Matthäus milliói • Crans Montana. A La Su­isse című svájci napilap számolt be arról, hogy Lothar Matthäus, a Bayern München sztárja vál­lalkozásba fektette labdarúgás­sal megkeresett millióit. A né­metek üdvöskéje 19 millió svájci frankért megvásárolta a „Grand Hotel Du Golf’ ötcsil­­lagos szállodát az amerikai vá­rosban. Katonai öttusa • Besztercebánya. A szlovákiai Besztercebányán rendezték meg a 25. katonai öttusa-világ­bajnokságot. A verseny kettős magyar ««*»sikerrel zárult: aranyérmes lett Katona Ferenc és a Katona, Hanzély Ákos, Sárfalvi Péter összetételű válo­gatott. Az eseményen 18 ország versenyzői vettek részt: 57 egyéni induló és 17 csapat. Az egyéni végeredmény: 1. Katona Ferenc 571­ pont, 2. Andrej Si­­gipov (orosz) 5568, 3. Jurij Tyimosenko (ukrán) 5524. Csapatban: 1. Magyarország 16 451 pont 2. Ukrajna 16 431, 3. Oroszország 16 425. Jövőre Svédország, 1995-ben pedig hazánk lesz a házigazdája a ka­tonai öttusa-világbajnokságnak. Ha nyerünk, felezünk! Játékunk továbbra is népszerű. Érkeznek a biz­tosabbnál biztosabbnak látszó tippsorok. A­ 287 pályázat közül Smidt Károly balassagyarmati és Szilvái Ervin karancsaljai olvasónk volt az a szerencsés, akinek megjátszot­ták a tippjeit a Szerencsejáték Rt. 203. számú sal­gótarjáni totózójában. A felezés ezúttal elmaradt. Játákosaink közül ugyanis mindketten 9-9 találatot értek el, így nincs min osztozni... Az új játékosok kedvé­ért: a Ha nyerünk, felezünk! játékunk lényege a következő: Minden hét keddi napján papunk sport­­oldalán megjelenik egy kollektív szelvény, a tárgyhét mérkőzéseinek párosításával. Ezt kell játékos kedvű fogadóinknak egy 0-6-7 index­számú variációra kitölteniük és szerkesztőségünk címére az adott hét péntek déli 12 óráig eljuttat­niuk. Az időpont fontos, ugyanis pontosan délben sorsolunk a beérkezett szelvények között. (A 0-6— 7 indexszám annyit jelent, hogy a szelvényen a 13 főmérkőzésből hatot kétesélyesre - lx, vagy 12, vagy x2 -, hetet pedig fixre - 1 -es, 2-es, vagy x - kell venni. A pótmérkőzésre csak egy tipp írható.) Az így kitöltött és beküldött szelvények közül min­den héten sorsolás útján választjuk ki azt a kettőt, melyet a játékosok nevében szerkesztőségünk és a Szerencsejáték Rt. közösen megjátszik. A kisorsolt játékosok nevét és tipposzlopát minden héten szombati számunkban közöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályázó nyer, abban az esetben a nyereményen felezünk. Kétezer forint alatti összegnél a játékosé marad a pénz. Lapunk tippjei a 30. játékhétre: 1, x2, 2,1, lx, lx, 1,1,1, lx, lx, 1, lx, 2 A totózás megszállottjai bizonyára tudják: ettől a héttől ötven százalékkal emelkedtek a totószel­vények árai. A Szerencsejáték Rt. azonban to­vábbra is változatlanul a 0-6-7 indexszámú (de most már 960 forintba kerülő) szelvényt játssza meg a szerencsés kisorsoltaknak. IGAZOLÓ SZELVÉNY (A fogadónál marad) hét# Szerencsejáték Rt. Sor­szám1 X 2 1. csapat 2. csapat 1. Debrecen Haladás 2. Rába ETO Siófok 3. VfB Stuttgart Dortmund 4. Leverkusen 1. FC Köln 5. Freiburg Mönchengladbach 6. Schalke 04 Frankfurt 7. Duisburg Bayern München 8. Leipzig Wattenscheid 9. Hannover Bochum 10. Cremonese Napoli 11. Rooma Juventus 12. Torino Atalanta 13. Modena Ascoli 14. Pécs Vác FC-Samsung Figyelem! Mérkőzéstörlés esetén az értékelés a megváltozott Részvételi Szabályzat alapján történik. 0 67 Indexszám: 64 Hh +1 mérkőzés

Next