Nógrád Megyei Hírlap, 1997. április (8. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-01 / 75. szám

Mennek a könyvek vándorútra A sanyarú sorsú pásztói városi könyvtár életének újabb fontos fejezetéhez érkezett. Úgy néz ki, végleges ott­honra lelnek a könyvek. 2. oldal NOGRAD 1997. ÁPRILIS 1., KEDD / HHSÜflÉHBMHM Ötvenöt fős nógrádi csapat a Tipp-Hopp !-ban Vadkerti fiatalok a tévében Ma este 18.30-kor láthatjuk őket a TV 1-en Rózsa György, Tipp-Hopp! játékában. A Csáthy Tamás vezette ér­sekvadkerti gárda tisztes küzde­lemben mérkőzött meg a buda­pesti Semmelweis Kórus „Dur­­moll” csapatával. Annyit előze­tesen elárulunk, hogy nyertek valamit. Hustyava László, a vadkertiek menedzsere, a tévé­felvétel egyik szervezője érdek­lődésünkre elmondta: a csapat nagyvonalúan döntött és jutal­mukat az Érsekvadkert jövőjé­ért Alapítvány javára utalják. Hollókői locsolkodó, nemzetközi vendégsereg Folyt a locsolóvíz, sült az ökör Húsvéthétfőn egész nap seré­nyen dolgoztak a hollókői legények: vizesvödreikkel be­járták az egész falut, bele a vendégsereg sűrűjébe, s csak az asszonyok-lányok vison­­gása jelezte, hogy mikor, ép­pen merre járnak. Szünetet csak a délelőtti szentmise és a sonkaszentelési ünnepség alatt tartottak. Nyal­kák, mind egytől-egyig. A múl­tat idéző „hollókői legényes” ünnepi színei makulátlanok, frissen vasaltak a hófehér vá­szoningek. Husogó, kurjantós serénykedésük is a régi, csak némelyik locsoló felnyílt haja, tar­koponyája, kalap alól kibújó varkocsa furcsa, emlékeztet a mára, az új kor divatjára. Az Ófalu utcá­ján egymást érik a népművészeti árusok sátrai, rendezetten, szélre húzódva, nem zavarják a forgalmat. Sehol egy reklámfeli­rat. Jól megfér egymás mellett a bolíviai-pesti egyetemista por­tékája és az Er­délyből érkezett népművész alko­tása. Nagy Ignác polgármester újságolja, hogy erre különösen ügyeltek, min­den termék zsűrizett. (Folytatás a 3. oldalon) Fehérvári lány, hollókői ruhában Kárpótlásijegy-felvásárlás a DUNAHOLDING Kft.-nél! Ügyfélfogadás: hétfőtől péntekig, 8-12 óráig. Salgótarján, Kassai sor 6. Tel.­ 32/316-555 Ödön bá’ klónozott agymenése - Na ne má' hogy a távirat kézbesítse ki a postást! - rep­­likázott korán reggel Ödön bá’, április 1-jei összeállítá­sunk egyik főszereplője. 4. oldal MEGYEI BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÚTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA h C­VIII. ÉVFOLYAM, 75. SZÁM ÁRA: 29,50 FORINT Gazdátlan milliók A 13. heti hatoslottó sorsolá­son a következő számokat sorsolták ki: 2, 9,14, 20, 31,35. A pótszám: 10. Telitalálatos és 5+1 találatos szelvény nem akadt. Az ötö­sök 92 311, a négyesek 2189, a hármasok 444 forintot ér­nek. Az ötöslottó 13. héten kisor­solt nyerőszámai a követke­zők: 32, 34, 78, 88, 89. Jokerszám: 493235. Öttalálatos szerényt nem ta­láltak. A négyesek nyeremé­nye 1 493 173, a hármasoké 15 216, a ketteseké 643 forint. Telitalálatos Joker nem volt. Húsvétva­sárnapi körmenet - A hívő keresztények sem maradnak ki a húsvéti tojás­festésből, locsolkodásból és vendégeskedésből. Azonban időt szentelnek az istentiszteletre, szentmisére és a körmenetre is. Bujákon, ahol felvételünk készült, vasárnap is sokan vettek részt az ünnepi szentmisét követő körmeneten. fotó: gyurián Világbanki hitelből és az Útalapból 166 milliót nyert Nógrád megye Jut aszfaltra és hídra is Látványos minőségjavításra ugyan nem ad lehetőséget a világ­banki hitelből és az Útalapból nyert nettó 166 millió forint, ám néhány nagyon fontos útfelújításra igen. A minisztérium­ által elfogadott csomagról Fráter István igaz­gató és Vilimi Sándor főmér­nök, a Nógrád Megyei Állami Közútkezelő Kht. vezetői adtak tájékoztatást. A nyilvános pá­lyázat eredményhirdetésére pár napja került sor. Valamennyi esetben augusztus végéig be kell fejezni a központi pénzből finanszírozott feladatot. Ezek között szerepel mátramind­szenti-szuhai-dorogházi elága­zóban lévő híd rekonstrukciója is. Az építés ideje alatt nem kell forgalomkorlátozásra számí­tani. Ugyancsak ebből a keretből valósul meg Salgótarjánban, a litkei elágazóban forgalomirá­nyító lámparendszer telepítése. (Folytatás a 3. oldalon) Véres dominó: megszúrták és végleg eldőlt... — Enyhébb ítélet késelésért Önvédelem­­ vagy valami más ? Bírák számára talán elképzelni sem lehet nehezebb kérdést, mint azt, hogy mennyit ér egy élet, ha már elveszett. Mennyit ér, ha szándékosan oltották ki, mennyit, ha gondatlanul? Mennyit ér, ha az áldozat magának kereste a bajt, ha szinte be­leszaladt egy kinyújtott késbe, egy lendülő baltába? A válasz csak első nekifutásra bonyolult. A jelenlegi gyakorlat szerint minél inkább közreha­tott a sértett, annál enyhébb a büntetés. Néha még a törvényi minimumot sem éri el. Csendes iszogatás helyett vé­res közjáték(ok)kal telt az este tavaly január 15-én a salgótar­jáni Dominó presszóban. A két­­felvonásos drámát P. László és R. Tivadar adta elő, először kézzel, aztán késsel. Párbajról azonban szó sem volt, hiszen az első menetben csak R. próbálta felpofozni P.-t, ám oly’ részeg volt, hogy nem találta el. (Folytatás a 3. oldalon) Kemény mérkőzésen győzött Salgótarjánban a Kecskeméti TE labdarúgócsapata Utolsó percben „szállt el” a döntetlen A hétvége kétségtelenül legbalszerencsé­­sebb csapata az SBTC. A tarjáni gárda a Kecskeméti TE-t fogadta itthon, sokáig döntetlenre állt a mérkőzés, ám a találkozó 92. (!) percében becsorgott a híres városból érkezettek győzelmét jelentő gól. Szurko­lók és szakértők szerint is keményen, jól küzdött a csapat, ám ez kevésnek bizonyult az üdvösséghez. Külön kiemelendő Kajlc (képünkön balra) teljesítménye, aki sérül­ten is hátán vitte a csapatot. Szinte nincsen olyan sportág, mely ne szerepelne mai lapszámunk három sportol­dalának egyikén. Futball (természetesen az NB I-től egészen a megyei első osztályú labdarúgó-bajnokságig), karate, kézilabda, tenisz kapott helyett a hét vége megyei sportkrónikájában. A külföldi események­ről színes összeállítást olvashatnak lapunk 9. oldalán. (Részletes tudósításaink a 7-8-9. oldalon) Fiesta 1 725 000 Ft Escort 1 750 000 Ft Mondeo 2 999 000 Ft N­21 " Autós Sarok HATVAN, Bercsényi u. 18-22. T.: 37/343-400 y Húsvéti kék hírek Április 29-én, szombaton a berkenyei elágazó közelé­ben a 19 éves P. Annamária Nógrád irányába haladt személygépkocsijával, ami­kor elgázolt egy, a kerékpár­jával balról nekihajtó ötéves kisfiút. A gyermeket súlyos sérüléssel szállították kór­házba. A gépkocsi vezetője jogosítvánnyal nem rendel­kezik. A baleset ügyében fo­lyik a vizsgálat. Vasárnap éjfél előtt, egy 55 éves férfi érsekvadkerti otthonában megbotlott az egyik küszöbben és olyan szerencsétlenül esett el, hogy orrsérülése következ­tében a helyszínen meghalt. A családtagok értesítették a mentőket, de azok már csak a halál beálltát tudták meg­állapítani. Vasárnap este egy 21 éves nagykállói férfi sze­mélygépkocsijával Bátony­­terenye belterületén egy be nem látható kanyarban ös­­­szeütközött egy vele szem­ben haladó gépkocsival. Egy fő súlyosan, négy pedig­­ könnyebben sérült meg. A balassagyarmati Dr. Kenessey Albert kórház ad­­diktológiai osztályának ügyeletes orvosa, dr. Dévé­nyi Edit érdeklődésünkre elmondta, hogy nyugalom volt az ünnepek alatt. A sal­gótarjáni megyei kórház de­­toxikáló osztályára hétfőn délben szállítottak be egy 21 éves fiatalembert, akit az ut­cán „szedett fel” a járőr. Százötven hektáron égett hétfőn délután a fenyves, a nádas és a bozótos Kistere­­nye-Bányatelep fölött. A hat kocsival kivonuló harminc salgótarjáni, pásztói, hat­vani és gyöngyösi tűzoltó a kora esti órákban még küz­dött a lángokkal, így a kár mértékéről nincsenek­ in­formációk. A hegy másik oldalát egyébként két és fél hete gyújtották fel - akkor hatmillió forint vált füstté. Ünnep előtti rendhagyó kocsmalátogatás Rendőrökkel az éjszakában Nyugodt így két nappal húsvét előtt, pénteken este a Salgótarjáni Rendőrkapi­tányság ügyelete. Egymás után érkeznek a rendőrök, nyomozók az éjszakai ak­­­cióra. Bent H. Attiláról be­szélgetnek. A srác kolbászt lopott egy öreg nénitől, és olyan éhes volt, hogy mire a rendőrök megfogták, meg­ette. Komolyak az arcok. Az „egybegyűlteket” Hi­dasi Béla törzszászlós, az ak­ció parancsnoka tájékoztatja.­­ Az elszaporodott sze­mély­ és a vagyon elleni bűn­­cselekmények miatt szüksé­ges a megyeszékhely szóra­kozó­helyeinek, veszélyezte­tett területeinek demonstratív jellegű ellenőrzése. A rendőrök feszülten hall­gatják a parancsnokot.­­ Alapvetően polgárbarát stílusban ellenőrizzetek! Segí­tőkészen, de ugyanakkor ha­tározottan és kellő szigorral. S mindvégig jogszerűen. Érez­zék az emberek, hogy szolgá­lunk és védünk. Végül Sándor Béla alezre­des, az akció ellenőrző pa­rancsnoka mond pár szót. - A demonstratív jelleg nem azt jelenti, hogy zaklat­juk az állampolgárokat, ha­nem azt, hogy ha szükséges, akkor kellő időben tudjuk ke­zünkbe venni az események irányítását - magyarázza. - A fiatalok most mennek a disz­kókba. Vigyázzunk rájuk. (Folytatás a 3. oldalon)

Next