Nógrád Megyei Hírlap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-01 / 51. szám

Időjárás ■ A meteorológiai tavasz első napja jelentős változást nem hoz időjárásunkban. Csapa­dék nem várható. Ügyelet Ügyeletes újságíró: Szabó Andrea Tel: (35) 301-660 Európára tekintünk Európai uni­ós cikksoro­­­­­zatunk követ­­­­­­kező részét a 3. oldalon ol­vashatják. + 1» +4 Jótékonysági bál CSERHÁTHALÁP Tegnap jótékonysági bált rendeztek a községben. Dél­után négy órától a Romantic együttessel találkozhatott a közönség, ezután kezdődött az együttes koncertje. A rendezvény keretein belül nyílt meg a Tolnay Klári arcai cí­mű kiállítás, melyet Mácsai Lász­­­­ló, a SZÜV Rt. területi igazgatója nyitott meg. Mindezek után az érdeklődők P. Nagy Ferenc (ex Tolcsvay-trió) és Kovács J. László (ex 100 Folk Celsius) válogatott gyermekdalait hallgathatták meg. Az ezt követő jótékonysági bálon Kakas Péter zenélt. A ren­dezvény teljes bevételét az óvoda javára fordítják.____________■ Műsor: március 7-én Kedves olvasóink elnézését kérjük, amiért lapunk tegnapi számából technikai okok miatt kimaradt a műsorok közlése. Természetesen a jövő héten pén­teken (március 7-én) a műsorol­dalakkal együtt kapják, vásárol­­hatják meg Hírlapunkat._____■ „Bennünk hazaszeretet lobog...” A szép magyar beszéd­ver­seny megyei fordulójának a salgótar­jáni Bolyai János Gimnázium adott otthont. 12 t­h JSrd Nemzetközi helyezései­k alapján a legeredményesebb magyar motokrosszozó volt tavaly a mátra-­i nováki Szó Gellért. Idén Szlovákiá­­­ ban is rajthoz szeretne állni. Együtt az erőszak ellen A családon belül leginkább a nők és a gyermekek az áldozatok „Én ugyan soha nem ütnék meg egy nőt. Bárcsak igaz lenne ez apára is.” - olvasható a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak El­len (Nane) Egyesület egyik plakátján. A Nane egy összetett nemzeti stratégiát sürget, országos kampányukkal a büntető törvénykönyv módosítását szeretnék elérni. Salgótarján - A családon belüli erőszak té­maként jelenleg aktuálisabb, mint bármikor - kezdte megnyitóbe­szédét Méhes András, Salgótarján alpolgármestere a minap megren­dezett gyermekvédelmi konferen­cián. Salgótarjánban is rengeteg gyermek és nő szenved a csalá­don belüli erőszak miatt. A prob­léma megoldása érdekében össze kell fognia a nevelőknek, tanárok­nak, a különböző szervezeteknek és a város irányításának. Herman Judit, a Nane munka­társa a trauma gyermekekre gya­korolt hatásáról beszélt. Megtud­hattuk, hogy az elkövetés helyszí­ne szerint két területet ismerünk: a totalitárius jellegű hatalom és a totalitárius jellegű családi vagy szexuális rendszerek helyszínei. A szakember elmondta, hogy a koncentrációs táborok, a háborúk túlélői, a túszok, a hadifoglyok, s a szélsőséges vallási szekták tag­jai is „traumatúlélőkké” válhat­nak, őket a hatalom teszi áldozat­tá. A másik nagy csoport egyik helyszíne a család, ahol az áldo­zatok leginkább gyerekek. (Folytatás a 3. oldalon) Született százegy éve Ünnep az otthonban: a család ajándéka a nagymamának ______________________SZÉCSÉNY_______ Jaj, már ki sem merem mondani...! Éveinek számára mondta ezt tegnap a százegy éves, Szécsényben élő Bartus Sándorné, aki teg­nap ünnepelte születésnapját a városi idő­sek ápolóotthonában, ott, ahol már jó né­hány éve a hétköznapjait éli. A szombat­ va­sárnapja ugyanis a családé, a hét­végeket az unokáknál tölti. Bartus néni otthonlakó társaival már reggel elkezdett készülődni a délutáni zsúrra, ünnep­lőbe öltöztek, figyelték a sürgés-forgást, ami ez­úttal csak neki, Margit néninek, Szécsény leg­idősebbjének szólt. Ügyes kezek szépen megté­rítették az asztalokat, kevéssel délután két óra előtt az ünnepelt már a fő helyen ült, s gyakorta emelte a szeméhez kicsi kezét... Csontos ujjai­­nak mozdulata, szégyenlős mosolya meghatotta azokat, akik körülvették, de a legmeghatottabb mégis ő maga volt... Ahogyan közeledett az ün­neplés kezdete, úgy szaporodtak a gerbera-, fré­­zia-, a szegfű-, liliomcsokrok és díszdobozok az asztalon. Dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet, a város pol­gármestere is köszöntötte Bartus Sándornét, aki „olyan életet élt, amire büszke lehet ő maga, a vá­ros és Endrefalva is”, ahol éveinek javarésze telt. A Bartus házaspár három fiúgyermeket nevelt, ke­mény földműves­, napszámosmunkával küzdötte fel magát. Bartus néni már huszonkét éve özvegy, aho­gyan idősödött, egyre több időt töltött az idősek intézményében. Az a típus, aki nem igazán foglal­kozott a korával, de az, hogy így elszaladt felette az idő, valahogy zavarba ejtő számára... Nem érti, minek köszönheti, de azért örül, visszamosolyog a rámosolygókra. A százegy éves Bartus Sándorné köszöntése FOTÓ: R­oó T|BOR Hasba szúrta magát Bátonyterenye Tegnap 0 óra 10 perckor ér­kezett bejelentés a bátonyte­­renyei rendőrkapitányságra, hogy K. I. helyi lakos veszek­szik, illetve verekedik élet­társával. A kiérkező járőröket meglát­va a férfi a lakás előszobájában hasba szúrta magát azzal a kés­sel, mellyel korábban élettársát a nyakán és a fején megsebesí­tette. A kiérkező mentők mind a két sérültet kórházba szállí­tották. A nő könnyű sérüléseket szenvedett, a férfi sérülésének fokáról jelen pillanatban még nincs információnk. A férfi el­len súlyos testi sértés kísérleté­nek alapos gyanúja miatt indult eljárás. Elmarad a szirénázás NMH-információ A havonta szokásosan meg­rendezett szirénapróba ezúttal március 3-án technikai okok 90­771215"901000" 03051 miatt elmarad. Az újabb han­gos üzempróba április első hét­főjén hallható újra Salgótarján­ban, Karancslapujtőn, Bátony­­terenyén, Rákóczibányán, Pásztón, Jobbágyiban és Kishartyánban. ___________________________________________IfU) Tavaszi lemosó permetezésekhez ÁGRÓL PLUSZ FUNGURAN­OH Keresse a gazdaboltokban! Egy hét Herminator hógalaxisában Most induló sorozatunkban három kedvelt síparadicsomba látogatunk el. A Salzburg mellet­ti AMADÉ sírégió több települést foglal magába. Flachau igazi al­pesi gyöngyszem, a helyiek ha­vasi gyopárként emlegetik. Má­sik nevezetessége Hermann Maier világbajnok, Flachau szü­löttje. S talán a sírajongóknak so­kat mond, hogy Ausztria Salz­burgot jelöli a 2010-es téli olimpi­ára, s ezen belül is a női számo­kat Flachauban rendeznék meg. A közeljövőben bemutatjuk az ugyancsak osztrák Tauplitzot, valamint Szlovákia legismertebb síközpontját, Donovalyt. (írásunk a 6. oldalon) Költségvetés baloldali frakció nélkül PÁSZTÓ Az MSZP frakciójának állás­pontjait a 2003. évi „szűkí­tett” költségvetési terv elfo­gadásáról Balogh Tibor frak­cióvezető ismertette a tegna­pi sajtótájékoztatón. Február 27-én a késő esti órákba nyúló maratoni tervvitát folytatott a pásztói képviselő­­testület. Volt mit megvitatni, hiszen az állampolgárok részére döbbe­netként hatott az az információ, mely ezen a napon látott napvi­lágot. Nevezetesen a város 208 milliós hiánya szinte lehetetlen­né teszi a fejlesztést 2003-ban és azon hitelek hatása, amiket fel kell venni, nagy terhet jelent a következő három évre is. A döb­benetét az váltotta ki, hogy a de­cemberi koncepcióban szereplő nem teljes városi igény mellett is 420 millió forint hiány mutatko­zott, és ami a gazdálkodás hely­zetét illeti, kezelhetetlen ezen esetben. Az első lépcsős tárgya­láskor már nem lehetett tovább húzni azon döntéseket és intéz­kedéseket, melyeket főként (Folytatás a 3. oldalon) Salgótarján Pénteken fél tizenkettő táj­ban a salgótarjáni megyehá­zára, az elnöki titkárságra futott be a telefonhívás: szit­­kozódás közepette egy isme­retlen férfihang azt közölte, hogy bombát helyezett el az épületben. Az önkormányzati hivatal ér­tesítette a rendőrséget és rövide­sen megkezdődött az épület ki­ürítése. A megyei vezetés appa­rátusának, az itt működő külön­böző hivatalok dolgozóinak szá­zai hagyták el munkahelyüket biztonsági okokból, a körülmé­nyekhez viszonyítva nyugod­tan, fegyelmezetten. Báli Péter elnöki főtanácsadótól lapunk úgy értesült, hogy az állítólagos robbanószerkezet felkutatása mintegy két és fél órát vett igénybe, a riasztás szerencsére vaklármának bizonyult. Dóra Ottó, a megyei köz­gyűlés elnöke nem tartózkodott hivata­lában, fenyegetés­riasztás, illetve a ki­ürítés idején, éppen külföldön volt, ké­sőbb érkezett meg és tájékozódott a történtekről. Kaszás Ottó rendőrségi szóvivő érdeklődé­sünkre elmondta, hogy speciálisan kiképzett bomba­kutatók vizsgálták át a megyeházát. Közölte azt is, hogy a rendőrség megkezdte az ügyben a nyomo­zást, ez esetben ugyanis közve­szélyes fenyegetésről van szó, ami bűncselekmény, az elkövető szabadságvesztéssel sújtható. A rendőrség több hasonló esetben kutatott már, s el is fogott elköve­tőket. Bombariadó a megyeházán Szerencsére vaklárma volt­­ A rendőrség keresi az elkövetőt

Next