Nógrád Megyei Hírlap, 2005. május (16. évfolyam, 100-124. szám)

2005-05-26 / 120. szám

2005. MÁJUS 26., CSÜTÖRTÖK3 REGIONÁLIS NAPLÓ - PÁSZTÓ Negyedszázados a postásképzés Pásztón, a Mikszáth Kálmán Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Kollégium ez évben is megrendezte a hagyományos „Mikszáth-napi” rendezvénysorozatot. K. L. Az első napon a mikszáthi tör­ténelmi helyeken tettek kirán­dulást a résztvevők. A második napon került sor a postaforgalmi szakközépiskola megalakulásá­nak 25. évfordulójára. A rendez­vényt Herczegné Varga­ Ilona, a házigazda intézmény igazgatója nyitotta meg, méltatva az eltelt 25 év eredményeit, a postások elhivatottságát szakmájuk iránt. A rendezvényen részt vett a Ma­gyar Posta kelet-magyarországi régiójának igazgatója, Rácz Ta­másné, illetve Bor Sándor, a kö­zép-magyarországi régiójának igazgatója. A rendezvény kere­tében szakmai jellegű vetélke­dőre került sor. A vendéglátó pásztóiak mellett Miskolc, Szol­nok, Debrecen és Sarkad posta­­forgalmi középiskoláinak, négy­fős csapata mérte össze tudását. A megmérettetésen elméleti feladatok, műveltségi feladatok, postai szakmai gyakorlati fel­adatok, valamint számítógépes feladatok szerepeltek. A zsűri­ben tanárok és postai­ szakem­berek vettek részt. A verseny végeredménye: 1. helyezett a miskolci Baross Gábor Közleke­dési és Postaforgalmi Szakkö­zépiskola, 2. helyezett a debre­ceni Bethlen Gábor Közgazda­­sági Szakközépiskola, 3. helye­zett a szolnoki Ady-Bay Szak­­középiskola. A díjakat Rácz Tamásné adta át. A délutáni órákban dr. Szabó Pál, a Magyar Posta vezérigazga­tója tett látogatást a rendezvé­nyen és köszöntötte a résztvevő­ket és előadást tartott a Magyar Posta a XXI. században címmel, majd fórum jelleggel kötetlen be­szélgetés kezdődött a témával kapcsolatban. A posta és a gimnázium vezetősége Pásztói gimnazisták sikere A pásztói Mikszáth Kálmán Gimná­zium, Postaforgalmi Szakközépis­kola és Kollégium két diákja ki­emelkedően szerepelt a Kitaibel Pál biológiai és környezetvédelmi ver­seny Nógrád megyei döntőjében. A két kategóriában rendezett versenyen a szakközépiskolások 9. évfolyamán Göröcs Anita első, Alapi Katalin a második helyen végzett, a gimnazisták 10. évfolyamának versenyét Lévai Eszter nyerte, Králik Márta a harmadik lett. A győztesek részt vettek az április 22-24- én Mosonmagyaróváron rendezett országos döntőben. A poszter kategóriában Lévai Esz­ter 3., Göröcs Anita 4. helyezést ért el. Madrász Julianna felkészítő tanár elmond­ta, hogy a feladatok között szerepel a szep­tembertől megjelent Élet és Tudomány, va­lamint a Természetbúvár kijelölt cikkeinek elemzése, Kitaibel Pál élete és munkássága és sok komoly utánajárást igénylő témakör. Felvételünkön balról jobbra: Göröcs Anita, Madjász Julianna, Lévai Eszter Hárman az aranyosok Az idei tanévben hárman részesültek Mikszáth-aranygyű­­rű elismerésben kitűnő tanulmányi eredményük elisme­réseként a pásztói Mikszáth Kálmán gimnázium tanulói közül. Scheili Anna, Vereb Anita és Gémesi Katalin. Scheid anna francia tagozaton vé­gez, bízik benne, hogy az érettségi­je is kitűnő lesz és ősztől, a Buda­pesti Műszaki Egyetem vegyész­­mérnöki karán folytathatja tanul­mányait. Szeret sportolni, a PSZSE kosárlabdacsapatának aktív tagja. gémesi Katalin szintén francia szakos és a közgazdasági egye­temre készül ő is szeret sportol­ni és szintén a PSZSE kosárlab­dacsapatának tagja. veréb Anita német intenzív szakos volt. Ő is reméli a kitűnő érett­ségit, amivel az ELTE jogi karára tud beke­rülni. Megújított mikrohitel A pásztói kistérség vállal­kozói az elmúlt 10 évben már megtapasztalhatták a Magyar Vállalkozásfej­lesztési Alapítvány által elindított, a Nógrád Me­gyei Regionális Vállalko­zásfejlesztési Alapítvány koordinálta mikrohitel­­program lehetőségét, jó és rossz oldalát. A múltból okulva a helyi ta­nácsadók javaslatait maximáli­san figyelembe véve került át­dolgozásra a 2005. április 1-je óta futó új mikrohitelprogram - tájékoztatott Szabó Andrea, a Pásztói Kistérség Fejlesztéséért Közalapítvány megbízott iroda­vezetője. Célja: az induló vagy már működő vállalkozások be­ruházási, illetve for­­góeszköz­­beszerzé­­si gondja­inak mér­séklése, maximum 5 millió forint nettó összegű hitel felvételével. Milyen változások vannak a ré­gihez képest? Változó kamatozású, a min­denkori jegybanki alapkamat­hoz igazodó kamatláb, mely je­lenleg 7,75%. Forgóeszköz és befektetett eszköz finanszírozásának ará­nya ismét 50-50%. Az előlegfizetési lehetőség 50%-os nagyságrendű. Gyors, kéthetes ügyintézés, bírálat. Induló vállalkozás esetén nem szükséges a vállalkozást létre­hozni, beindítani ahhoz, hogy a fejlesztési hitelkérelmet be­nyújthassa. Futamidő 3 millió forint alatt 3 év, 3 millió forint felett 5 év. Türelmi idő 6 hónap. Várom érdeklődését az alábbi elérhetőségeken: A Pásztói Kistérség Fejlesztéséért Közalapítvány kistérségi iroda, 3060 Pásztó, Hunyadi út 12. 32/563-225, tel./fax: 32/563-226 e-mail: pkisterseg@profinter.hu KIÁLLÍTÁS Nemrégiben Pásztón, a Teleki László Városi Könyvtár kiállítóter­mében Matits Ferenc művészettörténész (balra) nyitotta meg Si­mon Imre festőművész (jobbra) kiállítását. A rendezvényen az al­kotót köszöntötte Sisák Imre, Pásztó város polgármestere is. A ki­állítás június 16-ig tekinthető meg. Rendőrnapi elismerések Kerekes Lajos A Pásztói Városi Rendőrkapi­tányság állományából a rendőr­nap alkalmából soron kívül törzszászlóssá léptették elő Kiss Péter zászlóst, főtörzsőrmester­ré Oláh Gábor törzsőrmestert. Kapitányságvezetői dicséretben és jutalomban részesült Batta Gyula őrnagy, Gódi Ferenc zász­lós, Tóth Zoltán őrmester. Mun­katársi címet kapott Veréb Jánosné közalkalmazott. Mint arról már korábban beszámol­tunk országos rendőr-főkapitá­­nyi jutalmat vehetett át Vida Ot­tó alezredes. TÖBB MINT SZÁZAN BALLAGTAK Pásztón, a Mikszáth Kálmán Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola három osztályában száznégy tanuló ballagott. Az ünnepségen Herczegné Varga Ilona igazgatónő és Kriston Péter, a vá­ros alpolgármestere mondott köszöntőt. Felvételünkön az elismerésben részesült diákok.

Next