Nógrád Megyei Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 151-176. szám)

2005-07-11 / 159. szám

2005. JÚLIUS 11., HÉTFŐ Út és járda Berkenye. A tavaly ősszel felújí­tott Kossuth út egy szakaszán járda épül közmunkában, illet­ve a helyi faluszövetkezet vál­lalkozásában. Ugyanitt a vízel­vezetés kialakítása már befeje­ződött. Sikeres pályázaton nyert 2,2 milliós támogatással a Dózsa út egy szakasza is meg­újul a nyár folyamán a telepü­lésen. Ezt a munkát augusztus­ban végzik el, az önkormányza­ti saját erővel együtt 4,4 milli­ós ráfordítással. Tárlat Rétság: Július 15-én 19 órakor a művelődési központban kor­mos grafikák kiállításának megnyitója lesz. A megnyitó ke­retében a DYAS ad koncertet. Fogadónap Rétság. A város jegyzője, Kapecska Ferencné július 11- én, 18-án és 25-én délelőtt nyolc óra és dél között tartja fo­gadónapjait. Lefülelték Szécsény: Egy jól szervezett, nem Szécsényben és a vonzás­­körzetében élő, de itt is tényke­dő „fénygyűjtő” bandát sike­rült lefülelnie a városi rendőr­­kapitányságnak. A banda tag­jai hétvégi házak kertjéből, la­kások udvaraiból, a hor­gásztanyáról a vaskapuktól kezdve az udvaron lévő fém­tárgyakig mindent elloptak. A rendőrség eredményes mun­kájának köszönhetően tényke­désük már múlt idő. Fórum Salgótarján. A Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Euro Info Központja „Kereske­delem az Európai Unióban” címmel vállalkozói fórumot tartott a kamarai székházban. A rendezvényen a téma szak­értői - Halmágyi Józsefné, a Gazdasági és Közlekedési Mi­nisztérium főosztályvezető-he­lyettese és Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szö­vetség főtitkára - válaszoltak a felmerülő kérdésekre. A fó­rum házigazdája dr. Institórisz András, a Nógrádker Rt. vezér­­igazgatója volt. NÓGRÁD MEGYE MINŐSÉGRŐL TANÚSKODIK Salgótarján. Ünnepélyes keretek közepette NATO AQAP minőségbiztosítási oklevelet adtak át a Champion Szállítmányozási és Logisztikai Kft. kollektívájának tegnap. A tanúsítványt a Honvédel­mi Minisztérium technológiai hivatalának minőségbiztosítási főigazgatójától, Ráth Tamás ezredes­től vette át Székely István, a salgótarjáni székhelyű cég ügyvezető igazgatója (középen). Kábeltévé Kft. eladható, ha... testületi ülés Balassagyarmat testvérvárosa lett a kárpátaljai Szolyva Sz. A. Balassagyarmat a július 7-i kép­viselő-testületi ülésen a város­atyák döntöttek arról, hogy pá­lyázatot írnak ki a Kábeltelevízó Kft. további sorsát illetően. A tes­tület minősített többsége úgy ha­tározott: amennyiben a jövőben olyan multinacionális cég jelent­kezik a megvételre, amely az internetszolgáltatást és a kedve­ző telefonhasználatot meg tudja oldani - magyarán fantáziát lát a gyarmati cégben - úgy az ön­­kormányzat nem zárkózik el az elidegenítéstől. Ezt az eladási szándékot azonban komoly meg­fontolás előzi meg, amely során mérlegelik azt, hogy a nyeresé­get mindenképpen a társaság fejlesztésére kell fordítani. Közbeszerzési eljárás kereté­ben keresi az önkormányzat a megfelelő kivitelezőt a műfüves labdarúgópálya és az autóbusz­pályaudvar kiépítésére. Az ipari parkba kéthektáros terület meg­vételére új befektető jelentke­zett. Az Óváros tér 30-32-es szá­mú telkeket eladásra jelölte ki a testület. Az ülés újdonsága volt még, hogy Balassagyarmat és a kárpátaljai Szolyva immár hiva­talosan is testvérvárosi szerző­dést kötött. Intézményvezetőt választottak K. L. Pásztó. A város önkormányzati képviselő-testülete legutóbbi ülésén közel húsz napirendi pontot tárgyalt meg. Többek kö­zött meghallgatták az Észak-ma­gyarországi Regionális Vízmű - a hasznosi víztározó üzemelte­tője - vezérigazgató-helyettesé­nek jelentését a mátrakeresztesi természeti katasztrófa után ki­alakult helyzetről, a rendszer helyreállításáról. A testület tagjai megvitatták a Mikszáth Kálmán Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Kollégium igazgatói tisztségé­re benyújtott pályázatot, s az ed­digi igazgató, Herczegné Varga Ilona kapott megbízatást 2010. július 1-jéig. Viharosnak mondható napi­rend volt a városi televízió, vala­mint a Pásztói Hírlap helyzetéről szóló előterjesztés megtárgyalá­sa. A testület megszüntette a lap szerkesztőbizottságát, illetve a televízió esetében a nézők taná­csát. A két médium vezetőjének tájékoztatóját elfogadták. Ér­vénytelenítették a Teleki László Városi Könyvtár és Művelődési Ház igazgatói tisztére kiírt pá­lyázatot, újat írnak ki helyette. Lezárták a szennyvízberuházás II. ütemét és jóváhagyták a III. ütem ajánlati felhívását, doku­mentációját. A fentiek mellett több, a város működését érintő kérdésben döntött a képviselő­­testület. 3 Tíz deka szeretet ismerős, fülbemászó pánsípszólamot juttatott eszembe a hang, amit a konyhai vízcsap adott, mikor reggel megnyitottam. A dalocska ráadásul egész nap szólt a fülemben. S ez nálam a biztos, az összeszedettség, a derű jele, azé az állapoté, amikor az embernek tíz deka szeretethiánya sincs - ha lehet ilyen szó­­kapcsolattal élni a világ számára létfontosságú fogalommal kapcsolatban. Pedig tegnap úgy hiányzott nem több, mint tíz deka szeretet - amit pedig nekem kellett volna adnom, bármi csalogatja is elő, mindig öröm, ajándék a jókedv az ös­­­szes „tünetével”, mert tünékeny és törékeny az istenadta. És­pedig azért ilyen, mert nagyon gyakran hiányzik kis és nagy világunkból­­ nem több mint­­ fél marék szeretet, ha nem így lenne, a környék összes intézményének panasznap­jait örök időkre elfelejthetnénk. Ha másként volna, jóindulat­tal viseltetnének az ügyfélfogadási időt elmellőző személyre, a távolsági buszon nem tetetnék vaknak magukat az idősebb elől felállni a lustábbnál is lusta fiatalabbak. Hogyha csipetnyi szeretet is fűszerezi, jobb még a félkész étel íze is, kedvesebb a felettes, a munkatárs, a szomszéd, az orvos, az ügyintéző, a hogylétünk iránt futtában érdeklődő ismerős szava. És ha nem így lenne, eszünkbe se jutna tagadni, hogy hiányzik... mindennél jobban hiányzik. S legszívesebben azt mondanánk: kaphatnék belőle pár dekával többet? Milyen különös: a szere­­tetmorzsa az, ami semmibe sem kerül annak, aki adja, s egy világgal ér fel annak, aki kapja. Mihalik Júlia Kell e málna, ribizli? NMH-információ Nógrád megye. - Megalázó hely­zetbe kerültek a nógrádi málna- és ribizlitermelők. Sokan ott tar­tanak, hogy elkeseredésükben kiirtják gyümölcsösüket - je­lentette ki Nagy Andor és Balla Mihály országgyűlési képviselő a Földművelésügyi Minisztéri­um épülete előtt tartott sajtó­­tájékoztatójukon. A termelő 160 forintot kaphat a málnája kilójáért, a fogyasztó pedig 1200-at fizet ezért a bol­tokban. A termelőknek kínált felvásárlási ár még a ráfordítá­si költségeiket sem fedezi. A Fi­desz két parlamenti képviselő­je azt kérte az agrárminiszter­től, hogy azonnal tekintse át a helyzetet. Korábban Németh Im­re miniszter negyvenmilliós gyorssegélyt ígért a termelők­nek, de ebből semmi sem való­sult meg. A két politikus el­mondta: ki kell vizsgálni, hogy miért kerülnek a hazai kister­melők ilyen megalázó helyzet­be, s egyértelműen tisztázni kell: szükség van-e a piacon málnájukra, ribizlijükre, mert nem segélyekből kívánják ten­getni az életüket, hanem tisz­tes hasznot, s másoknak is munkalehetőséget akarnak. Virágos Nógrádot! Nógrád Megye Önkormányza­ta idén is meghirdeti a „Virágos Nógrádért” környezetszépítési versenyt a megye települései számára. A verseny célja a kul­turált, környezetbarát, vendég­váró lakókörnyezet kialakítása, a helybeliek számára az életmi­nőség javítása, a hagyományos virág- és kertkultúra feléleszté­se és kiteljesítése. A nevezés beküldési határide­je: 2005. július 12. Részletes in­formáció és a nevezési lap letölt­hető a www.nograd.hu interne­tes honlapról. F Új rendelő, új eszközök Szeles Enikő Szécsény. Dr. Szarvas Tamás mintegy 24 éve a város fogorvo­sa, s mint elmondta, pályafutása egyik kiemelkedő eseménye a nemcsak helyében, hanem fel­szereltségében is megújult ren­delő ünnepélyes megnyitása, amelyre július 8-án, pénteken került sor. Betegeit immár a Rá­kóczi út 113. alatti új rendelőjé­ben fogadja a főorvos, amelybe a legújabb gépi berendezéseket, eszközöket telepítette. A fejlesz­tés lehetővé teszi, hogy dr. Szarvas Tamás eddig is gondos, odaadó munkáját, minőségileg és technikailag egyaránt emelje. - Mindenkori célom, hogy a rám bízott, hozzám szerződött lakosságot jó minőségben elás­sam - fogalmazta meg a főor­vos. Hozzátette: a lakosság ellá­­­­tása szempontjából fontos,­­ hogy - az önkormányzati dön­­­­tés eredményeként - a város­­ egészségügyi centrumába ke­rültünk, ahol a körorvosi ügye­let is működik. A megelőzés módszereinek fontosságát hangsúlyozva dr. Szarvas Tamás elmondta: egy országos fogászati és prevenciós pályázatot nyújtottak be a na­pokban, s bíznak abban, hogy ennek révén jótékonyan befolyá­solni tudják a fogászati és száj­üregi megbetegedéseket az érin­tett lakosság és a veszélyeztetett korcsoportok körében. - Az egészség megőrzése és az életminőség javítása a fő cé­lunk, amelyben továbbra is ak­tív szerepet szeretnénk vállalni - hangsúlyozta a főorvos. A helyiek és környékbeliek még jobb ellátása érdekében modernizálta rendelőjét dr. Szarvas Tamás (középen) Ének a faluban Együd Vivien Nagybárkány: a falu életét még színesebbé teszi a helyi ének­kar, amely Szent Márton, nevét vette fel Rolik Róbert plébános irányításával zajla­nak szombat esténként a pró­bák, amelyen gitáros kísére­­tű, könnyebb dalokat gyako­rolnak a tagok. Az első ven­dégszereplésük Taron volt, ezen kívül könnyűzenei fesz­tiválokat is meglátogattak, va­lamint egy ökumenikus talál­kozót is szerveztek Lucfal­­vával közösen. Nagyobb vállalkozásuk min­den évben a húsvéti passió­éneklés, emellett körmenetet és szeretetlakomát is rendez­nek, valamint részt vesznek az őszi terményhálaadáson, amelyen hagyományőrző nép­viseletben vonulnak fel.

Next