Nógrád Megyei Hírlap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-24 / 197. szám

4 Falu-és bányásznap a Fásy-mulató sztárjaival Schweiczer K. Vizslás. Falunappal egybekötött bányásznapot rendeznek au­gusztus 25-én, szombaton Vizs­láson. Délelőtt többek között női kispályás labdarúgótorna, főző­verseny és gokartozási lehető­ség várja az érdeklődőket. A bá­nyászemlékművet 13 órakor ko­­szorúzzák meg, majd a közpon­ti parkban a falunapot is meg­nyitják. Fellép a Pillangó mazsorett­­csoport, a vizslási Százszorszép menyecskekórus, a Gyöngyvi­rág hagyományőrző énekegyüt­tes, a Nógrád Operett­társulat és Tabak Ági cigánynóta-énekes, de az Agria Táncsport Egyesület­nek, a Hip Flop Break Teamnek, a Def Jam Dance School tánccso­portnak és a Savaria tánccso­portnak is tapsolhat a közönség. A rendezvény megkoronázá­sa, a Fásy-mulató 19 órakor ve­szi kezdetét. A műsort L­L Juni­or, Márió, Bunyós Pityu és Sláger Tibó neve fémjelzi, az est házi­gazdája Fásy Ádám lesz. A falu­nappal egybekötött bányászna­pot tűzijáték és utcabál zárja, a Dala Duóval. Megújulnak Erdőtarcsa. A település önkor­mányzata még tavasszal nyúj­totta be pályázatát az iskola, va­lamint a szolgálati lakások fel­újítására. A kedvező elbírálást a közelmúltban kapta meg a falu­vezetés, így önerővel együtt mintegy hétmillió forintot fordít­hatnak az átalakításokra. A munkálatokat már elkezdték, az átadást október végére tervezik. Erdészházi tárlat Salgótarján-Salgóbánya. Kiállítás nyitott a Nógrád Megyei Fotó­klub Egyesület augusztus 22- én, szerdán a salgóbányai Er­dészházban F. Csaba Mária al­kotásaiból a fotográfia világnap­jára készülődve. Nógrád megyé­ben ezen jeles alkalomból ez volt a tizedik rendezvény. Az Ipoly Erdő Zrt. Erdészházában a Karancs-Medves-vidéken ké­szített, a környéket bemutató, hangulatos természetfotók lát­hatók. Az alkotó megörökítette a Gortva-völgy megfagyott víz­eséseit, a környék szebbnél szebb bükköseit, a Medves­­fennsíkot, a Közép-bányatavat és még sok más látnivalót. NÓGRÁD MEGYE Környezetért, közösen Salgótarján, Nógrád megye kör­nyezeti állapotának javítását, az eddigi szakmai, gyakorlati és tudományos munka bővíté­sét célozza az a megállapodás, melynek keretében Nógrád Megye Önkormányzata, a gyöngyösi Károly Róbert Főis­kola, valamint az Észak-ma­gyarországi Környezetvédelmi Egyesülés kíván együttműköd­ni. Szándékukat tegnap a Technika Házában tartott fóru­mon dokumentálták a felek képviselői: Becsó Zsolt, a me­gyei közgyűlés elnöke, dr. Magda Sándor főiskolai rektor és dr. Kecskeméti Sán­dor, az egyesülés elnöke. A jel­zett intézmény, illetve a szer­vezetek a közös cél érdekében egyebek közt a Nógrádot érin­tő környezetvédelmi progra­mok, tervek kidolgozásában, hulladékgazdálkodási felméré­sekben, számítógépes környe­zetvédelmi adatbázis fejleszté­sében dolgoznak együtt. Pá­lyázatírás, oktatások, tovább­képzések szervezése szintén az együttműködés „profiljá­hoz” tartozik. „Miért jár feketében...?" (Folytatás az 1. oldalról) A kezdeményezés Takacsnok úr nevéhez fűződik, aki vissza­térve országába gyűjtést szerve­zett. Két év alatt több mint egy­millió forintra sikerült szert ten­ni, amelyet a hollókőiek augusz­tus 20-án vehettek át. Szabó Csaba, a település első embere nagyon hálás a japán üz­letembereknek. Érdekességként elmondta, hogy a külföldi vendé­geik közül Japánból érkezik a legtöbb turista Hollókőre.­­ A magyar kormány csak többszörös kérés után döntött úgy: megadja iskolánk számára a továbbműködési engedélyt. Ezzel ellentétben nagyon jóleső érzés az, hogy ezek a látogatók minden­féle kérés és ígéret nélkül, önzet­lenül támogattak bennünket. Az augusztus 20-i átadó ünnepségen az apróságok egy kis műsorral készültek, majd segítőinknek em­léktáblát állítottunk az iskola ud­varán - mondta a faluvezető. Érdeklődtünk afelől is, hogy a kapott összeg mire elegendő. - Sajnos az intézmény fenntartási költségét csak részben fedezi az adomány, de abból mindenkép­pen szánunk fejlesztésre is: sze­retnénk például ingyenes nép­táncórákat indítani az iskolában - tette hozzá Szabó Csaba, aki egyben azt is jelezte, hogy a pél­dás támogatás nem szakad meg, az üzletemberek továbbra is gyűj­tik az adományokat, s azon kívül kisebb dolgokkal, például rajz- és technikai eszközökkel is kíván­ják segíteni az intézményeket. Nagy Katalin mindehhez hoz­záfűzte: hihetetlen, hogy egy pár turista ekkora összefogással já­rul hozzá ahhoz, hogy egy távo­li ország aprócska településének oktatása ne vesszen el. - Jó tudni azt, hogy vannak emberek, akik gondolnak ránk, akármilyen messze is vagyunk - zárta gondolatait az iskolaigaz­gató, s végezetül hozzátette: csak megköszönni tudom ezt a lenyű­göző kezdeményezést. Székács Anna, a japánok tol­mácsa szerint a tengeren túliak az első perctől kezdve nagyon érdeklődőek voltak, sokat kér­deztek a település életéről. A közvetítő a körülmények szeren­csés egybeesésének nevezte a kezdeményezést, de hozzátette: - Eddigi munkám során in­kább csak egyéni nagylelkűség­re láttam példákat, ekkora ös­­­szefogásra még sohasem. Nyárbúcsúztató trópusi napok a­­ Raiffeisen-f­iókokban Az augusztus végi betét­­lekötésekkel és a megtaka­rítások elhelyezésével járó banki ügyintézést szeretné kellemesebbé tenni a Raiffeisen Bank azzal, hogy augusztus 23-24-én minden fiókjában trópusi hangulattal várja az ügyfe­leket. A bankfiókok mun­katársai virágfüzérekkel és frissítő meglepetésekkel fo­gadják az érdeklődőket. A két „trópusi napon” a meg­szokott nyitva tartás mel­lett minden szolgáltatás és termék igénybe vehető. FOTÓ: RIGÓ TIBOR 2007. AUGUSZTUS 24., PENTEK Balassagyarmat Augusztus 21-én az Országos Igazságszolgáltatási Tanács hivatala adott helyt az Igazságügyi és Rendészeti Mi­nisztérium ünnepségének. A ren­dezvényen augusztus huszadika alkalmából dr Takács Albert igaz­ságügyi és rendészeti miniszter kitüntetéseket adott át. Munkája elismeréséül polgári tisztike­resztet adományozott a miniszter dr. Csonkáné dr. Varga Margitnak, a Nógrád Megyei Bíróság elnök­­helyettesének. Tar. Fél évszázados közszolgálati tevékenysége után augusztus 20- án a Magyar Köztársasági Ér­demrend Lovagkeresztjét vehette át Becze Lajos, Tar község nyugal­mazott polgármestere, a magyar faluszövetség volt elnöke. A díja­zott kitüntetését Bajnai Gordon miniszter adta át. Salgótarján. A Magyar Köztársa­ság Bronz Érdemkereszt kitünte­tésében részesült augusztus 20- án Kiss-Simonné Pál Mária, a sal­gótarjáni Petőfi István Általános Iskola fejlesztőpedagógusa és in­tegrációs vezetője. A díjazott Hiller Istvántól vehette át az elis­merést. Iroda nyílik Szügy. Augusztus 24-én 10 óra­kor a polgármesteri hivatalban megnyílik a balassagyarmati kis­térség helyi vidékfejlesztési iro­dája. Ünnepélyes megnyitó kere­tében Lombos István országgyű­lési képviselő adja át az irodát. Bányásztúra Salgótarján. A hagyományos bányászemléktúrát idén szeptem­ber 2-án rendezik, ez évben Salgó­tarján környéki bányákat látogat­nak meg. A programban Somlyó­­bánya, József lejtős akna és Kár­­oly-akna meglátogatása szerepel, a túra résztvevői 7.30 órakor az autóbusz-állomásról indulnak. Rockopera Balassagyarmat. Augusztus 26- án 20.30 órai kezdettel a Palóc li­get szabadtéri színpadán (rossz idő esetén a volt vármegyeháza dísztermében) Tolcsvay László- Müller Péter-Müller Péter Sziá­mi „Mária evangéliuma” című kétrészes rockoperáját mutatja be az Érsekújvári Rockszínpad Stágel Tibor rendezésében.

Next