Nógrád Megyei Hírlap, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-05 / 80. szám

6 Játszótérre gyűjtenek Vitéz Kata Érsekvadkert. Korszerűbb játszóeszközről álmodnak a nyugat-nógrádi nagyközség­ben. A 2007/2008-as tanév­ben a Petőfi Sándor Általános Iskola valamennyi programjá­nak és rendezvényének bevé­tele az új játszótér kialakítá­sát segíti. A meglévő mászókák már nem felelnek meg az EU-s szabványnak és le kell bontani, de a gyerekeknek szeretnénk biztosítani helyettük új játszó­­eszközöket - tudtuk meg a di­ákönkormányzat vezetőitől. Az eddig összegyűlt pénzt külön­féle rendezvényeken, progra­mokon gyűjtötték: őszi hulla­dékgyűjtés, novemberi jóté­konysági műsoros est és az er­ről készített dvd-k eladása, egy szülő által felajánlott díszített karácsonyfagömbök árusítása, községi farsangi bál, iskolai farsang, falunapi göncfőzés és zsákbamacska. Az osztályok között verseny folyik az egy- és kétforintosok gyűjtésében, ezt a bevételt is a játszótérre fordítják. Emellett gyűjtőedényeket helyeztek ki a több helyi üzletben illetve az egyház is a segítségükre van az aprók gyűjtésében. Az idei programban szerepel még a tavaszi hulladékgyűjtés, támogatói jegyek kibocsátása, és szeretnék, ha lenne egy-két szponzor, aki támogatná a ját­szótér létrehozását. A diákönkormányzat vezetői azt is elárulták, hogy bekap­csolódtak a Delikát8 „Főzzünk játszóteret” nyereményjátéká­ba, vagyis a vonalkódok gyűjté­sébe.­­ Ha sikerül nyernünk, ak­kor az új játszótér a faluban kell, hogy megépüljön, mert a program kitétele, hogy intéz­ményen belül nem lehet - me­sélik. Aki pedig anyagilag támo­gatná a nemes célt, adakozhat is a helyi takarékszövetkezet­ben az erre a célra nyitott számlaszámra. Galileire emlékeztek K. L. Pásztó. Jövőre lesz négyszáz éve, hogy Galileo Galilei 1609- ben a maga készítette, három centi átmérőjű távcsövét az ég­bolt felé irányította, s ezzel az univerzum megismerésének egy új korszaka kezdődött, a távcsöves csillagászati megfi­gyelés. Az évforduló kapcsán a Mikszáth Kálmán Gimnázium­ban dr. Both Előd fizikus, csil­lagász, ismeretterjesztő, a Ma­gyar Űrkutatási Iroda igazgató­ja tartott a tanulóknak csillagá­szattörténeti előadást. A ren­dezvény egy, az egész világra kiterjedő előadássorozat kez­dete volt, amelyet az évforduló kapcsán több is követ majd. A program megszervezéséért kö­szönet illeti a TIT Pásztó Váro­si Egyesületét. NÓGRÁD MEGYE 2008. ÁPRILIS 5., SZOMBAT Fura, de figyelemreméltó A Gogol Bordello az egyik legfu­rább, egyben az egyik legfigyelem­reméltóbb új társaság a kortárs ze­nei porondon, amely hatalmas si­kerrel lépett fel a Sziget Nagyszín­padán. A tavalyi immár harmadik magyarországi koncertről leg­alább annyi ember szorult ki, mint amennyien a színpad előtt voltak. Bízunk benne, hogy most kárpó­tolni tudjuk őket A Gogol Bordellót leginkább egy gipsy-punk zenekarnak nevez­nénk, de stílusa annyira egyedi, hogy a zenéjükben mindent meg­találhatunk, még talán a magya­rok őseinek segélykiáltását is. Az egyik jellemzés szerint a zenekar hangzása olyan, mint amikor „a The Clash és a The Pogues veszek­szik egymással Kelet-Európában”. Az eredeti tagok nagy része ke­let-európai menekült volt A zene­kar alapítója Eugene Hütz, akit ki­telepítettek Ukrajnából a csernobi­li katasztrófa után. Menekültként élt Lengyelországban, Magyaror­szágon, Olaszországban és Bécs­­ben, majd New Yorkban települt le. Itt talált rá a gitáros Vlad Solofarra és a squeerboxon ügyes­kedő Sasha Kazacskofra. Az ame­rikai dobos Eliot Ferguson erőteljes rockhangzással gazdagította a pro­dukciót, amelyhez egy volt moszk­vai színházi rendező, Szergej Rjabcev is csatlakozott lantjával. Szergej közreműködése nemcsak zeneileg volt hasznos, de sokban hozzájárult a Gogol Bordello bizarr show-jának kialakításához, ame­lyet leginkább a brechti színház­hoz hasonlítanak. Nyikolaj Gogol, az együttes név­adója leginkább ideológiai szem­pontból járult hozzá a sikerhez, hi­szen ő volt az, aki „becsempészte” az ukrán kultúrát az orosz társada­lomba, ahogy a cigány és kelet-eu­rópai zenét a Gogol Bordello pró­bálja népszerűsíteni az angolszász területe­ken. A „Bordello” pedig a barátságra, az „ugyanabba a klubba való tartozáshoz” utal. A csapat neve eredeti­leg egyébként Hütz és a Béla Bartóks volt, de mivel ezt sokan nem értették, az állítólag sokkal megjegyezhe­­tőbb Gogol Bordellora változtatták. A kis csapat először kifejezetten cigányze­nét játszott orosz eskü­vőkön, de hamarosan a New York-i külvárosi hippik kedvencei is let­tek. Első albumuk megjelenése után a gitáros Jurij Lemesev lett, aki a Sakhalin nevű orosz szigetről disszidált a tengerentúlra, majd még két izraeli, a Kaplan testvérek valóban ezerszínűvé varázsolták a zenekar hangzását A sikerükhöz minden kétséget kizáróan hozzájá­rult „DJ Hütz” extrém viselkedése, aki csütörtök esténként egy bolgár étteremben a helyi hírességeket szórakoztatta. Ukrán, cigány és bolgár népzenével dúsított zenét szolgáltatott, miközben egész este soha nem látott módon táncolt és halomra törte a tányérokat Első kislemezüket 1999-ben je­lentették meg, amelyet négy al­bum követett Különcségükre Ma­donna is felfigyelt akivel Hütz és Riabcev fellépett az énekesnő Lon­don Live Earth koncertjén a La Isla Bonita című dalban. Az első euró­pai turnéjuk után a Kaplan testvé­rek távoztak a csapatból, és a bas­­szusgitáros Reá Mochiadi csatla­kozott hozzájuk, valamint a dobos­táncos lányok, Pam Racine és Elizabeth Sun. A Gogol Bordello népszerűségének filmes karrier­jük is jót tett Hütz eljátszotta Alex szerepét az Everything is Illuminated című filmben és on­nantól kezdve több producer is fel­kereste őket Legutóbbi albumuk a Super Taranto! volt, amellyel még az eddigieknél is jobban belevet­hetjük magukat az etno-punk­­cigány-keleti-popzene eklektikus őrületébe. A Live Earth rendezvénysorozat, tavaly július 7-én, a Föld valamen­­­nyi kontinensén, 0-tól 24 óráig iga­zi sztárok közreműködésével pró­bált meg rávilágítani a globális klí­maváltozás fenyegető jeleire. En­nek keretében a londoni Wembley Stadion záró-attrakciója Madonna volt, aki ismét - nevéhez hűen - minden várakozást felülmúlt: mű­sorának utolsó előtti dalánál a Go­gol Bordello zenekarral lépett szín­padra. A legnagyobb meglepetés volt a La Isla Bonita átdolgozása, az orosz illetve ukrán motívumok iga­zi ínyencséget varázsoltak a pódi­umra. A „Madonna-Gogol Bordello­­részletet” a világsajtó is dicsérte, az Egyesült Államok CNBC csatorná­ja főműsoridőben közvetítette, így több millió olvasó/néző értesült az eseményről. A Díva ma sem titkolja, hogy a zenekar nagy kedvence! További információ: www.gogolbordeno.com Gogol Bordello április 8. Petőfi Csarnok Sipos, Szenográdi Bátonyterenye/Salgótarján, a bá­tonyterenyei Orbán László a jó tanulók közé tartozott, de 8. osztályban: merre, hogyan to­vább? - kérdésre a válasz neki sem volt egyszerű. Pályaválasz­tásra nagy hatással volt az ak­kori temetkezési vállalkozó Vincze Sándor. Azt javasolta az ügyes kezű tinédzsernek, hogy válassza a kőfaragó, kőszobrász mesterséget és a tanulmányai befejezése után legyen sírkőké­szítő. A javaslattal a fiú szülei is egyetértettek. Budapesten 1991-ben befejezte középiskolai tanulmányait és megszerezte a kőfaragó- és kőszobrász-képesí­­tést. Nem a szakmájában he­lyezkedett el, családjuk vendég­látó vállalkozásában dolgozott. A fiút izgatta és foglalkoztatta a szakmája. Gyakran megjelent Dobrovolni Mátyás sírkőkészí­tőnél, s ilyenkor nem csak be­szélgettek, szerszámot fogott a kezébe és segített a mesternek. Közben letöltötte a sorkatonai szolgálatot. 1999-ben a sírkőké­szítés mellett döntött. Szorgal­masan dolgozott. Munkája, a konkurencia ellenére akad bő­ven. Később temetkezési vállal­kozással bővítette vállalkozá­sát. Megalakította a Glória Ke­gyelet Temetkezési Szolgálatot, amely 2003 decemberében Gló­ria Kegyelet Kft.-vé alakult át. Vállalkozása az évek során bő­vült, fejlődött, ma 5 állandó al­kalmazottal dolgozik, de van, amikor alkalmi munkásokat is foglalkoztat. Minden vállalkozás sikerének az egyik kulcsa a megbízható­ság. Ez hatványozottan igaz a te­metkezési vállalkozásra, ahol nem mindegy, hogy a végtisztes­ség, a búcsúztatás milyen körül­mények között történik. Orbán László köztiszteletben álló mun­kásszülők gyermeke, szüleit Kisterenyén sokan ismerik, megbecsülik. A fiatal agilis szak­ember ezt a szülői „tőkét” reme­kül tudta kamatoztatni, azzal, hogy pontos, megbízható mun­kát végzett és végez. Minőségi szolgáltatásával az ügyfelek elé­gedettek. Számára fontos, hogy­ a szavának hitele és súlya le­gyen, ezen keresztül nyerje meg a vele üzleti kapcsolatban állók bizalmát. A Glória Kegyelet Kft. komp­lex szolgáltatást végez. A teme­téssel összefüggő összes felada­tott, ügyek intézését átvállalják, elintézik. A hozzá­tartozónak nem kell a temetés ügyeit intéz­ni, azzal foglalkozni, lélekben nyugodtan együtt lehetnek az el­hunyttal. Ami igazán komplexé teszi vállalkozásukat az az, hogy a temetés ügyeinek intézése mellett az ügyfél kérésére a sír­emléket is elkészítik.­­ Az utóbbi időben egyre töb­ben kérik, hogy a temetésre le­gyen kész a kripta, a síremlék. Mi vállaljuk ennek időben törté­nő elkészítését. Urnás temetés esetén, a temetés idejére elkészí­tünk egy egyszerűbb síremléket, amelyért különdíjat nem számo­lunk fel. Azok, akik a koporsós temetést velünk végeztetik és később bejönnek hozzánk, hogy síremléket szeretnének készíte­ni, a számla felmutatása esetén, a síremlék elkészítésénél jelen­GLÓRIA KEGYELET KFT. Salgótarján, Füleki út 30. Bátonyterenye, Barát út 11 Tel.:3M50-7W,»/VlMH4. tős kedvezményt adunk - mond­ta Orbán László. A Glória Kegyelet Kft.-nek 2007-től Salgótarjánban is van lerakata. A komplex szolgáltatá­sokat, amely temetkezéssel járó összes ügyin­tézést és a síremlék készítést magába foglalja a me­gye székhelyén is, úgy mint Bá­­tonyterenyén, az ügyfelek igé­nyei szerint, azok megelégedé­sére végzik.

Next