Nógrád Megyei Hírlap, 2010. május (21. évfolyam, 100-123. szám)

2010-05-04 / 102. szám

2 Kerékpártúra az Örökségeink útján NMH-információ Nyuga­t Begrad. Egész napos ke­rékpártúrát szerveznek az Örökségeink útján elnevezésű zöldúton a Börzsöny hegység lábánál, az Ipoly folyó völgyé­ben található községekben szombaton. Az út során érintett települé­sek bejegyzéseit zöld útlevélbe gyűjthetik a résztvevők, az útle­velet a kiindulóponton, Nagyoro­sziban vehetik át - mondta az MTI-nek Pásztor Ildikó, a szer­vező Sugárkankalin Turisztikai Egyesület vezetője. Az aktív élet­formát népszerűsítő, mintegy 60 kilométeres kerékpártúrán Nagyorosziból indulva Borsos­­berényen, Horpácson, Puszta­berki­n, Érsekvadkerten és Pata­kon keresztül Dejtárig kerékpá­roznak, majd Ipolyvecét és Hontot érintve hajtanak Dré­­gelypalánkra. A biciklisek meg­ismerkedhetnek a falvak kultu­rális és természeti látnivalóival, és rövid ismertetést is kapnak a települések múltjáról, jelenéről. Pásztor Ildikó közlése szerint ta­valy száznyolcvanan vettek részt a kerékpártúrán. A Nóg­­rád megyében lévő Örökségeink útja tíz szomszédos települést köt össze. Az általuk létrehozott Sugárkankalin Turisztikai Egye­sület célja az érintett falvak ér­tékeinek megóvása, bemutatá­sa, a térség népszerűsítése és tu­risztikai fejlesztése.­ NÓGRÁD MEGYE Élő zene és színház NMH-információ Legrád megye. A Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet a Nem­zeti Kulturális Alap pályázatán a tavalyi év őszén jelentős összeget nyert művészeti programok megrendezésére Nógrád megye kistelepülésein. A könyvtár átalakítása mi­att a megvalósulása áthúzódott az idei év tavaszára. A „Muzsikáló percek” megvalósításában az Akkord Kohász Fúvós Kisegyüt­tes, az „Élő zenét és színházat a falusi gyerekeknek” színházi előadásaiban a Vertich Szín­padstúdió művészei vettek részt, az immár harmadik éve a könyvtárral össze­vont megyei közműve­lődési intézet koordi­nálásával. Február­ban Karancsságon és Ságújfaluban, márciusban Sóshartyánban és Bárnán adott egy-egy órás koncertet az Ak­kord. A zeneórát óvodás nagycsoportosok­tól kezdve az általános iskola alsó és felső tagozatos diákjai, valamint a település la­kosai is nagy érdeklődéssel hallgatták. A közreműködők elsődleges célja, hogy a gyermekek az élő zene mellett az élet­kori sajátosságaiknak megfelelő ismere­teket kapjanak a fú­vós zenének és a fúvós hangsze­reknek i­ A a zene Mr vilá­­gyi gában betol­­t *­tött­­ szerepéről, sokszínűségéről (különös tekin­tettel a Nógrád megyei hagyományokra). A zeneórán a vadászkürt és a tuba volt a „fő­szereplő”, és mindig került sor egy kis já­tékra, a hangszerek kipróbálására is. A Vertich Színpadstúdió P. Kerner Mit ve­zetésével Peter Ensikat: A brémai muzsiku­sok című darabjával járta be a nógrádi tele­püléseket. Márciusban Karancslapujtőn, áp­rilisban Jobbágyiban és Ipolytarnócon ad­ták elő, a programzáró előadás pedig Ecsegen lesz épp a mai napon. A művelő­dési házak nagytermeiben népes közön­ség, főként gyerekek tapsoltak a „hely­be jött színháznak”, de a felnőttek szá­mára is vonzóak voltak ezek a rendez­vények. A kistelepülésen élők kulturális és művelődési lehetőségei az önkormány­zatok elszegényedő költségvetése mi­att egyre kisebbek. A pályázati lehető­ségek segítségével a megyei könyvtár és közművelődési intézet igyekszik ezt a hi­ányt pótolni és „házhoz” vinni a kulturális programokat minden korosztály számára. Emlékkiállítás Varga Ferencnek M. J.______________________________ Salgótarján. A Karancs és a Medves ösvénye­in címmel kiállítást nyitnak május 7-én, pén­teken 11 órakor a Nógrádi Történeti Múze­umban az intézmény, valamint a Magyar Ma­dártani és Természetvédelmi Egyesület szer­vezésében. A látnivalókat Haraszthy László szakállamtitkár ajánlja a közönség figyelmé­be, köszöntőt mond Kriston Péter, a megyei közgyűlés alelnöke, dr. Fancsik János, vala­mint Földi Péter, Kossuth-díjas festőművész. Az eseménnyel Varga Ferencnek állíta­nak emléket a szervezők. A salgótarjáni ma­darász a hatvanas években kezdte megfi­gyeléseit, igazi ritkaságnak számít a ka­kukktojás-gyűjteménye, publikációi határa­inkon túlra is eljutottak. A kiállítás azon túl, hogy bemutatja a tá­jat valamint a természetet védő embert, ki­emelten foglalkozik a madárvédelemmel. A vidékünkön előforduló fajokat Nehézy Lász­ló természetfotós felvételeinek segítségével ismerhetik meg a látogatók. 2010. MÁJUS 5., SZERDA Madárijesztő szépségfesztivál­ ­ NMH-információ Csesztve: Madárijesztők szépség­fesztiválját rendezik meg a Csesztvén vasárnap. A zsűrizés szempontja lesz, hogy a bábuk el­érjék a céljukat, vagyis valóban ijesztők legyenek - mondta Pálmán Imre polgármester az MTI-nek. Tizenkettedik alkalommal ren­dezik meg az eseményt, és az ed­digi tapasztalatok alapján 30-40 alkotásra számítanak. A verseny­zők többségében helybeliek vagy környékbeliek, de érkeznek az ország más részeiből, sőt, jöttek már Szlovákiából is. A szervezők biztosítják a keresztalakba össze­kötött farudakat, ezeket a madár­ijesztők készítői tetszés szerint öltöztethetik fel, semmilyen elő­írásnak nem kell megfelelniük. Bohóc vagy boszorkány éppúgy készül ilyenkor, mint hagyomá­nyos férfi vagy női alak, a zsűri pedig aszerint értékel, hogy a bá­buk elérik-e a céljukat, vagyis fel tudják-e hívni magukra a ügyel­met, képesek-e elijeszteni a ter­mésben kárt tevő madarakat En­nek érdekében sokan nem csak a látvánnyal igyekeznek riasztani, de hanggal is: különféle kolompo­­kat, csörgőket, dobozokat is köt­nek a madárijesztőkre. A csesztvei zsűri tagjai a láto­gatók közül kerülnek ki. A ver­seny után általában szétszedik az alkotásokat, de némelyik bá­but hazaviszik, hogy otthon te­gyék a dolgukat a kertben. A Medves és a Madách bűvöletében Beszélgetés az örmény származású Szogojan Karinával, aki már Salgótarjánhoz kötődik A nyolcvanas évek második felében Moszkvából ke­rült a nógrádi megyeszékhelyre, és azóta is rajong az itteni természetért, a Medvest bejáró futásért és sífu­tásért, illetve újabban a Madách Imre Gimnáziumért, ahol festményeiből nemrég nyílt meg élete első kiállí­tása. Ezekről faggattuk Szogojan Karinát, Bakos László Salgóifjat. - Szokványos törté­net az enyém - kezdte Karina. - Moszkvában vegyészmérnök­ként végeztem, és az egyetemi évek alatt ismerkedtem meg ma­gyar férjemmel, aki idehozott. 1985 óta élek Salgótarjánban, sok orosz ismerősöm került Ma­gyarországra ebben az időben, de kevesen maradtak itt közülük. - Hogy sikerült a beilleszkedés ? - Ebből a szempontból én az embereket egyénenként nézem, nem mint közösség. Szerencsém volt, sikerült olyan emberekkel megismerkednem, akikhez közel kerülhettem, és akik ma is a bará­taim. Az orosz kultúra bár még európainak számít, ázsiai jegye­ket is hordoz. Ez rá is ragadt az oroszokra, de szerintem lényeges eltérés nincs a két nép között. Ter­mészetesen pótolnom kellett a nyelvi, valamint a magyar kultúrá­val kapcsolatos hiányosságaimat, de ennek örültem, mert szeretek idegen nyelvekkel ismerkedni és nemzetközi család sarjaként ab­szolút „befogadó” vagyok, szere­tek tanulni.­­ Mikor ismerkedett meg a festé­szettel? - Apukám örmény, anyukám lengyel-orosz polgári családból származik, és utóbbinak sok csa­ládtagja festett, így mondhatni már a gének hordozták a festés szeretetét Például a nagybátyám is festett, ám ő fiatalon életét veszí­tette a háborús idők alatt, és egész jól fest a húgom lánya is. Szerin­tem a családban többen is tudnak festeni, csak nem akarják előhoz­ni ezen képességüket, nincs úgy­nevezett „lelki indítékuk”. Én foly­ton rajzoltam és festettem, de a ba­lett, később a zeneiskola, majd az egyetem mellett egyre kevesebb időm volt erre. Itt Magyarorszá­gon pedig a családalapítás, majd a két gyermekem felnevelése vitte el a szabadidőm nagy részét Viszont amikor lányok megnőttek, a raj­zolás megint „feltört” a felszínre. - Két évtizedes kihagyás után is­mét ecsetet ragadott. - Igen, de azt kell mondjam, ezalatt az idő alatt visszafejlőd­tem. Körülbelül négy éve kezd­tem el ismét festeni komolyab­ban, ám még mindig hobbiszerű­­en, saját, és remélem ismerőseim örömére. Úgy érzem, sikerült visszahozni magam egy bizonyos szintre és most már meg mertem mutatni a képeimet Ebben óriá­si szerepe volt barátaimnak, azon belül két számomra nagyon fon­tos embernek. Egyikük Szabóné Kele Ágnes, grafikusművész és a Madách tanárnője, akit alaposan „megkínoztam”, mert szinte min­den képemet muszáj volt meg­néznie, neki nagyon sokat kö­szönthettem. A másik ember Bál­ványos Huba, országosan elis­mert grafikusművész és főisko­lai tanár, aki minden ősszel és tavasszal tart Salgótarjánban egy képzőművészeti szabadegyete­met, az ő előadásai szintén nagy hatással voltak és vannak a fejlő­désemre. Egy idő után neki is meg mertem mutatni az alkotása­imat, és nagyon pozitív volt a hoz­záállása. Ők ketten mellettem áll­tak, és biztattak, hogy hozzunk össze egy kiállítást. - Az első kiállítását, amelyet a Madách gimnáziumban rendeztek be. Hogy élte meg első megnyitóját? - Kimondottan azt szerettem volna, hogy a Madáchban legyen a kiállításom, mert egy igazán lel­kes tanári kollektívát ismertem meg ott, amelynek tagjai renge­teg pluszt tudnak adni a diákok­nak. Az utóbbi években nézőként több színvonalas rendezvényü­kön vettem részt és magam is tar­tottam pár előadást a gimnázium­ban az örmények és az oroszok történelméről, kultúrájáról, így megszoktam a szereplést, de ez most egészen más volt, így izgul­tam egy kicsit, sőt, bevallom na­gyon. A megnyitó egy gitárral elő­adott orosz népdallal vette kezde­tét, majd pedig a női tanárok kó­rusa énekelt el egy népdalt, oro­szul. Ekkor kiszállt belőlem az összes feszültség, mert éreztem, hogy barátokkal vagyok körbevé­ve. Pozitív visszajelzéseket kap­tam és kapok a kiállítással kap­csolatban, szerencsére többen is úgy nyilatkoztak, hogy tetszenek nekik a képeim, ami fontos egy alkotónak. -Meséljen, hogyan szokott alkot­ni?! - Napközben dolgozom, így es­te és éjszaka van időm festeni. A futás sokat segít a téma és az öt­let megtalálásában. Olyankor ki­futok a valóságból és lelki szeme­im előtt megjelenik, hogy mit is kellene festeni, de ezek megvaló­sításához már nyugalomra van szükségem. Esténként bekapcso­lom a zenét, és közben vászonra kezdek vinni, amit szeretnék, a többi magától jön. - El is érkeztünk másik nagy szenvedélyéhez, a futáshoz Merre viszi ilyenkor az út? - Aerobikozok és konditerembe is járok, minden nap mozgok va­lamit, mert segít az életben, tarát, emellett karban tart testileg és szellemileg is, de a szívem csücs­ke mégis a terepfutás. A síelés, származásom révén természete­sen kiskorom óta része az életem­nek, a kedvesen síelni vagy furás, a legkedvesebb időtöltésem. A nagyvárosi Kalugában nevelked­tem, ami körülbelül akkora lehet, mint Miskolc, majd pedig Moszk­vában éltem. így amikor Salgótar­jánba kerültem, teljesen belesze­rettem az itteni természetbe, abba a kincsbe, ami körbeveszi a várost Ezt csak az tudja értékelni igazán, aki sokáig beton közé volt zárva. Ez itt nem park, ahol sok ember van egy négyzetméteren, hanem igazi erdő gyönyörű fákkal, tiszta a levegő. Nem állatkert, óriási él­mény, hogy itt sok állattal, őzzel, rókával, fácánnal, akár vaddisznó­val is találkozók saját környeze­tükben. Egy moszkvai mindettől meg van fosztva, nekik legalább két órára van szükségük, hogy ilyen helyre eljussanak, míg ne­künk itt van például a Medves és a környéke. - Aminek egy neves ismerőst is köszönhet.­ - Igen, télen sífutás közben ott találkoztam, ismerkedtem össze Mecser Lajossal, a város olimpikon hosszútávfutójával, akivel jó ba­rátságot kötöttem, és aki meghí­vott a Zenthe-emlékfutásra is. A Medves gyönyörű és teljesen ide­ális futásra és sífu­tásra is, eszmé­letlen hely. Mindig érzem, hogy ott feltöltődök, amire nekem is nagy szükségem van a munkám­ban, az üzleti életben, csakúgy, mint bárki másnak - zárta beszél­getésünket az egyébként külke­reskedőként dogozó Karina. Mint elmondta, üzleti szem­pontból az ország keleti része, il­letve Budapest ideálisabb lakó­hely lenne számukra, ám fel sem merült benne és férjében, hogy elhagyják a nógrádi megyeszék­helyet. Karina (balra) két lányával és unokahúgával egy moszkvai látogatás során Szogojan Karina: Hajnalodik

Next