Nógrád Megyei Hírlap, 2020. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)

2020-09-11 / 213. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP Több baleset helyszínén is intézkedtek a rendőrök NÓGRÁD MEGYE Több baleset is történt az elmúlt napokban a megyében. Egy 18 éves fér­fi személykocsijával a 22-es számú főúton, Salgótarjánból Szécsény felé haladt, amikor előzés közben összeütközött egy vele szembejövő jármű­vel. Ketten is megsérültek, a baleset okozója alkoholos be­folyásoltság alatt állt. Ipolyszög és Balassagyar­mat között egy 45 éves férfi autójának visszapillantó tük­rével elsodort egy, az úttest szélén sétáló férfit, aki sérülé­seket szenvedett. Szécsény belterületén egy 49 éves motorkerékpáros elő­zés közben az előtte haladó gépkocsinak ütközött. Ebben a balesetben végül személyi sérülés nem történt. P. K. Koltai Róbert lesz a vendég a vetítés után SALGÓTARJÁN A Salgóbányán száz éve született színmű­vész, Zenthe Ferenc tiszteleté­re jubileumi programsoroza­tot szerveztek a városban. En­nek részeként filmnapok kez­dődnek az Apolló Moziban: a vetítéseken olyan műveket láthat a közönség, amelyek­ben Zenthe Ferenc, a nemzet színésze is játszott. A sorozat részeként szeptember 11-én, pénteken, azaz ma 18.15-kor mutatják be a Csocsó, avagy éljen május elseje! című fil­met, amelyre a belépés ingye­nes. A vetítés végén a közön­ség találkozhat a film rendező­jével és főszereplőjével, Koltai Róberttel is. Cs. B. Koltai Róbert színművész Salgó­tarjánba látogat Fotó: NMH Hegyekbe halmozzák a hulladékot az utak mentén megyeszerte A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felmérése szerint Nóg­­rád megyében közel 220 köbméternyi illegális hulla­dék található az országos közúthálózat mentén. Szabó Rita rita,szabo@nool.hu NÓGRÁD MEGYE A magyar kor­mány Tisztítsuk meg az orszá­got! elnevezéssel nagyszabású projektet indít a klíma- és ter­mészetvédelmi akcióterv ke­retein belül. A cél, hogy több közremű­ködő szervezettel közösen fel­számolják az elmúlt évtize­dekben felhalmozódott, ille­gálisan lerakott hulladékokat. Országosan mintegy 4300 köbméternyi szabálytalanul elhelyezett szemétkupac ta­lálható a közutak mentén, me­lyet folyamatosan számolnak fel a közúthálózat munkatár­sai, de újra és újra megjelen­nek. A most indított program célja ezek felszámolása. Felméréseink alapján Nógrád megyében mintegy 220 köbméternyi illegális hul­ladék található az országos közúthálózat mentén. A ba­lassagyarmati mérnökségünk területén 170, míg a salgótar­jáni egységünknél 50 köb­méternyi illegális hulladék­ról van tudomásunk. Előbbi egyébként az ország ötödik legszennyezettebb területé­nek számít felméréseink alap­ján - tájékoztatta a Nógrád Megyei Hírlapot Pécsi Nor­bert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikáci­ós osztályvezetője. - Sajnálatos tapasztalat, hogy a főutak pihenőinél na­gyon gyakori az illegális sze­métlerakás. Általánosságban elmondható, hogy főleg a fás, bokros területeken és útcsat­lakozásoknál dobják ki a sze­­metelők az illegális hulladék Gyakori látvány az útszélre kidobott, zsákba csomagolt háztartási szemét két. A kidobott hulladékok kö­zött a leggyakoribb az italos fémdoboz és PET-palack, va­lamint a műanyag zacskók. Munkatársaink zsákba cso­magolt állati tetemekkel, ürü­lékkel töltött csomagokkal, de még vizelettel teli palackok­kal is gyakran találkoznak - fejtette ki lapunknak Pécsi Norbert Sándor. Sajnos nekünk sem kel­lett sokáig autóznunk ahhoz, hogy út szélére lepakolt, ille­gális hulladékot tudjunk do­kumentálni. A 22-es főút mentén és a fás, erdős területeken leginkább zsákba rejtett építési törme­léket, de televíziót, hűtőszek­rényt, kopott gumiabroncsot és autóalkatrészeket is talál­tunk. Gyakori volt az út szélére ki­dobott, zsákba csomagolt ház­tartási vegyes hulladék is. Több helyen hegyekben állt a bűzölgő, fekáliával borított ru­hadarab, de még egy állati te­tem, egy sertés maradványai is csupán néhány méternyire voltak az úttesttől. Útszéli látvány Sóshartyán közelében. Több településen hiába harcolnak az illegális hulladéklerakók felszámolásáért Fotó: L. B. Időközi választást tartanak a faluban VIZSLÁS Időközi önkormány­zati választást tartanak a köz­ségben szeptember 13-án, va­sárnap, mivel a képviselő-tes­tület július 25-én feloszlatta magát. A polgármesteri szé­kért a település jelenlegi füg­getlen vezetője, Angyal Je­nő mellett a szintén függet­len Sándor József és a Mun­káspárt színeiben Felföldi Ist­ván száll harcba. A Nemzeti Választási Iroda honlapja sze­rint a negyedik polgármester­jelölt, Drajkó Ferenc visszalé­pett a megmérettetéstől. Az információt lapunk ér­deklődésére Drajkó Ferenc meg is erősítette. A döntést úgy indokolta, hogy ugyan sok dologról másként véleked­nek, de Sándor Józseffel egy­aránt a változásért küzdenek, és a falu érdekében nem kí­vánja elvonni tőle a szavaza­tokat. Ugyanakkor képviselő­­jelöltként továbbra is számít a falubeliek támogatására. A hat egyéni listás képvise­lő-testületi helyre tizennyol­can pályáznak, köztük Drajkó Ferenc és Felföldi István. A te­lepülés egyetlen szavazókö­rében, a Közösségi Házban a névjegyzékben szereplő 1072 választópolgár reggel hat és este hét óra között adhatja majd le a szavazatát. V. E. NOOL.hu 2020. SZEPTEMBER 11., PÉNTEK Újabb négy nógrádi fertőzöttet regisztráltak NÓGRÁD MEGYE A csütörtök reggeli adatok szerint az elő­ző naphoz képest négy újabb nógrádi beteget regisztráltak, így 106-ra emelkedett az iga­zolt koronavírus-fertőzöttek száma a megyében. Országo­san újabb 476 magyar állam­polgárnál mutatták ki a ví­rust, így 10 ezer 191-re nőtt a beazonosított esetek száma. Meghalt két idős, krónikus be­teg, így a járvány kezdete óta 630 olyan haláleset történt, ahol az elhunytnál koronaví­­rus-fertőzést is azonosítottak. Tegnap hazánkban 5571 olyan embert tartottak nyil­ván, akik még terjeszthetik a vírust. Az aktív fertőzöttek 43, az elhunytak 59 százaléka budapesti. Több óvintézke­dést is bevezettek a kulturális intéz­ményekben A koronavírus-járvány ter­jedésének megakadályozá­sa érdekében a Nógrád Me­gyei Kormányhivatal ügyfél­­szolgálatain is kötelező a száj­maszk, kendő vagy sál viselé­se. Az ügyfélterekben kísérő csak indokolt esetben tartóz­kodhat. A megfelelő védőtávol­ság biztosítása érdekében kor­látozzák az ügyféltérben tar­tózkodók számát - tudta meg lapunk a Nógrád Megyei Kor­mányhivatal közleményéből. A Salgótarjáni Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft., valamint a Zenthe Ferenc Színház a szájmaszk kötelező használata mellett újabb kö­zös intézkedéseket vezetett be a járvány terjedésének megál­lítása érdekében.­­ A két intézmény a jelen­legi járványügyi rendelkezé­sekkel összhangban egyelőre létszámkorlátozás nélkül tart­ja meg rendezvényeit, előadá­sait. Ezeket csak tünetmentes nézők látogathatják - tudta meg lapunk Balogh Katalintól. A Salgótarjáni Rendez­vény- és Médiaközpont Non­profit Kft. ügyvezető igazga­tója hozzátette: az események előtt a bejáratnál minden ér­kezőnek ellenőrzik a testhő­mérsékletét. G. K. Egy héttel később kezdődik a tantermi tanítás a Közgében Visszaáll a jelenléti oktatás SALGÓTARJÁN Negatív korona­­vírustesztek eredményeként egy hét után visszatér a digi­tálisból a jelenléti oktatásra a Nógrád Megyei Szakképzé­si Centrum Táncsics Mihály Technikum. Az intézmény szeptember 7-én, hétfőn elővigyázatosság­ból állt át a járvány elején be­vezetett, és a már jól bevált oktatási módra, mert vendég­tanárainak anyaintézményé­ben, a Nógrád Megyei Szak­képzési Centrum Kereskedel­mi és Vendéglátóipari Techni­kum és Szakképző Iskolában szeptember 2-án megjelent az új típusú koronavírus.­­ Az időközben elvégzett tesztek igazolták, hogy a Tán­csics Mihály középiskolában is tanító pedagógusok nem kapták el a betegséget, és a ke­reskedelmiben is mindössze két pedagógusnál mutatták ki a fertőzést. Ez utóbbi két kol­léga jól van, a betegség enyhe tüneteivel otthonában várja a teljes gyógyulást - mondta el lapunknak Baranyi Zoltán. A Nógrád Megyei Szak­képzési Centrum főigazgató­ja hozzátette: mindkét közép­iskola alapos fertőtlenítésen esik át, szeptember 14-én, hétfőn pedig újra megnyitja kapuit a diákjai előtt a Nógrád Megyei Szakképzési Cent­rum Táncsics Mihály Techni­kum. A Nógrád Megyei Szak­képzési Centrum Kereskedel­mi és Vendéglátóipari Tech­nikum és Szakképző Iskola pedig várhatóan egy héttel később, szeptember 21-én, hétfőn kezdi újra a jelenléti oktatást. Barta Rita, a kereskedelmi iskola igazgatója jó munkát és jó egészséget kívánt az intéz­mény dolgozóinak nevében, és az újbóli találkozásig azt kéri, hogy minden tanulójuk tartsa a kapcsolatot a tanáraival, és aktívan vegyen részt a digitá­lis tanulási folyamatban. G. K. Tanóra A kép illusztráció MW

Next