Nógrád Megyei Hírlap, 2021. szeptember (32. évfolyam, 202-227. szám)
2021-09-15 / 214. szám
EGY PERCBEN Megdrágult a tanfolyam TANFOLYAM Egyetlen év alatt 10 százalékkal emelkedett a személygépjármű-vezetői tanfolyamok ára, ma már átlagosan 235 ezer forintba kerül egy jogosítvány megszerzése. Tavaly augusztusban még 212 ezer forintba került átlagosan, négy éve pedig 166 ezer forint volt. A drágulás elsősorban a rendkívül gyors ütemben növekvő üzemanyagárak következménye. ► 7 Közép-Európa a jótétemény BUDAPEST Közép-Európában úgy gondoljuk, hogy küldetés nélkül kudarcra vagyunk ítélve. A magyarok küldetése a Kárpát-medence védelme, a Nyugat viszont már elvesztette küldetését - jelentette ki Orbán Viktor a Szamizdat 12. című, a miniszterelnöki honlapon megjelent írásában. Felidézte, hogy Timothy Garton Ash, az Oxfordi Egyetem professzora bírálta Magyarországot és a kormányt, egy másik Európáról beszélt, amelyet veszélyesnek minősít az Európai Unió szempontjából. ► 8 Hosszabbítják a vészhelyzetet BUDAPEST A kormány meghosszabbítja a veszélyhelyzetet, a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) esetén a veszélyhelyzet idején lejáró gyermekvállalási határidőket is kitolják 2022. június 30-áig. Korlátozások nem várhatók - jelentette be tegnap Novák Katalin tárca nélküli miniszter. ► 9 Jó reggelt! A legtöbb nő szeret táskákat és cipőket vásárolni. Egy bizonyos kor után már a célszerűség is fontos szempont, nemcsak a dizájn. A lábbelik kényelmére kezdek egyre jobban odafigyelni. Most a futócipőkkel szemezgetek, mert úgy gondolom, ha abban sportolni is kényelmes, akkor a nap végére nekem sem fog benne fájni a lábam. Még sosem volt rajtam ilyesmi, de a kisebbik lányom szereti. Az iskolából hazaérve nem panaszkodik, ahogy az korábban rendszeresen előfordult. Már csak olyan darabot kellene találnom, amihez egy blúzt is fel lehet venni. Ha létezik ilyen, akkor egy elegáns hátizsákot is keresek, amiben a számítógépem is elfér... F. 0. NÓGRÁD MEGYE Az idősek, gyerekek, civil szervezetek és betegek utaztatásában, az ételkiszállításban, de az intézményi feladatok ellátásában is nagy segítséget nyújtanak a falubuszok. A járművekre egyre nagyobb igény mutatkozik a Nógrád megyei lakosság részérők Jóformán minden község önkormányzata rendelkezik már falubusszal szűkebb hazánkban. Valamennyi polgármester egyetért abban, hogy e járművek szerepe nélkülözhetetlen a települések életében, hiszen számos mindennapi feladatban jelent óriási segítséget a meglétük. Az intézményi ügyek elintézése mellett rendezvények előkészületekor is alkalmazhatók a kisbuszok. Több település vezetője elmondta, ha újabb lehetőség adódik, akkor ismét pályáznának egy újabb lakosságot segítő járműre. ► 2 HIRDETÉS NOOL.HU a Nógrád megyei hírportál Falubuszokkal gurulnak a lakosság segítségére A járműveknél segítik egyebek mellett az idősek és a gyerekek utaztatását, de az ételszállítást is Fotó: Hüvösi Csaba Gyermekpornográfia miatt nyomoznak Bilincsben a doktor? NYUGATNÓGRÁD A rendőrség - szakértők bevonásával - büntetőeljárást folytat gyermekpornográfia bűntett megalapozott gyanúja miatt egy varsányi férfival szemben. A férfit a hatóság tagjai tegnap őrizetbe vették és az illetékes ügyészségen kezdeményezik letartóztatását. Bár hivatalos forrás nem erősítette meg, információink szerint egy, nemrég még Balassagyarmaton praktizáló háziorvost vehettek őrizetbe a rendőrök. A doktor ügyéről már napok óta beszéltek a városban, sőt, egy amerikai lap cikke is előkerült, melyben egy 2003-as szexuális bűncselekmény kapcsán név szerint említik a korábban az USA-ban élő és dolgozó orvost. ► 3 Támogatásokkal éltetik a vidéket MAGYARORSZÁG Mivel a falvakban élők életminősége elmarad a nagyobb településen élőkétől, komplex programot indított a kormány 2019-ben a vidéken élők életminőségének javítására. Több mint 250 milliárd forintot fordított idén a kormány a vidéken élők életminőségének javítására - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Gyopáros Alpár hozzátette: a cél az, hogy megállítsák a falvak elnéptelenedését. ► 9 Több fórumon is felhívták a figyelmet a veszélyre, kérték az óvatosságot Medvebocsot láttak a falu határában CSERHÁTHALÁP Medvebocsot észleltek hétfőn kora este Cserháthalápon, a Mohora felé eső faluvégen. Dócs Dávid, a község polgármestere elmondta, egy Szandaváraljáról Balassagyarmatra tekerő kerékpáros figyelt fel az állatra. Először azt gondolta, egy nagytestű kutya, közelebb érve vaddisznót sejtett, de elhaladva mellette egyértelműen azonosította a bocsot, amely vélhetően elcsatangolhatott az anyjától. A kerékpáros gyorsabb tempóra váltott, de felnőtt medvét nem látott. A polgármester közölte, amint megkapták a megerősített hírt, azonnal megtették az ilyenkor alkalmazott általános intézkedéseket. Több fórumon felhívták a helybéliek figyelmét a medveveszélyre, kérve, hogy fokozott óvatossággal közlekedjenek, a háziállataikat elzárva tartsák, és ha esetleg találkoznak a ragadozóval, keltsenek minél nagyobb zajt, távol tartva ezzel maguktól a vadat. Természetesen a legrövidebb időn belül az illetékes jegyző a környékbeli vadásztársaságokat is értesíti, hiszen javában zajlik a vadászidény. H. H. Egy kerékpáros figyelt fel a vélhetően elcsatangolt jószágra Illusztráció: Shutterstock 9 071215 901031 21214 SZERKESZTŐSÉGE-mail: nool@nool.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Gulyás Edina TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén: 46/998-800 HIRDETÉS 8-16 óráig - hirdetésfelvétellel kapcsolatos információ: 32/340-100 MA HOLNAP 30 29 Ma még többnyire napos idő várható. A gomolyfelhők mellett azonban nyugat felől sok fátyolfelhő érkezhet, keleten átmeneti zápor is lehet. ► 13 ■ jmm 5# dog névnapot Enikő és Melitta nevű olvasóinknak!