Nógrádi Bányász, 1955 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1955-01-05 / 1. szám

2 Párt és pártépítés Egy bányász instruktor munkájáról Közel nyolc hónapja annak, hogy a Járási Pártbizottság meg­bízott a mizserfai, kazári, kis­­terenyei és újlaki bányaüzemek segítésével a párt- és gazdasági munkában. Ezt a megbízatást megtiszteltetésnek veszem, mert szép feladat emberekkel foglal­kozni, irányítani, segíteni min­dennapi munkájukat, melyet a széncsata frontján a többterme­lésért tesznek. Nem titkolhatom el azonban hogy nehéz feladat, mert sok­oldalú kérdésekkel kell foglal­kozni, másrészt, mert igen ko­moly munkát követel, hogy meg­erősítsük a kapcsolatot a dolgo­zókkal. Hiszen minden esemény­ről tájékoztatni kell a munkáso­kat. Fő feladatomnak tartom: szervezni a párt- és kor­mányhatározatok végre­hajtását, ellenőrizni a ha­tározatok megvalósítását, segíteni a pártszervezete­ket, titkárokat a politikai munkában. E fontos tennivalók maradék­talan végrehajtása érdekében ar­ra törekszem, hogy rendszeres, jó kapcsolatom legyen az alap­szervezetek vezetőjével, pontosan tájékozódjam az üzem meneté­ről, problémáiról, ismerjem a fel­sőbb párt- és gazdasági szervek utasításait, határozatait. Szemé­lyesen keresem fel a pártszerve­zetet, annak titkárát. Többször együtt megyünk a bányába, ki­kérjük a dolgozók véleményét a politikai, a gazdasági munkáról, az üzem helyzetéről. Ezen túl részt veszek pártveze­tőségi üléseken, ahol nemcsak a titkár, hanem a pártvezetőség többi tagjai is elmondják vélemé­nyüket a párt- és az üzemi mun­kával kapcsolatban. Közösen be­széljük meg a tapasztalatokat, a javaslatokat s a helyi viszo­nyoknak megfelelően alkalmaz­zuk. Példa erre Kazár, ahol a progresszív tagdíjfizetésnél elkö­vetett hibát hoztuk helyre. Az történt, hogy sok becsületes párt­tag nem fizetett tagdíjat, mert egy csapaton dolgozók részére 20—25 forintos különbözettel küldték a pártbélyegeket, annak ellenére, hogy a keresetük azo­nos. E súlyos hibát, a pártveze­tőség javaslata alapján, kijavítot­tuk. Elértük, hogy ma a párt­tagok elenyésző része az, aki tagdíjat nem fizet. A pártszervezetek rendszeres látogatása, tájékoztatása, segí­tése eredményeként javult a pártélet bányaüzemünkben. Jobb a vezetés, gyakrabban kérik a dolgozók, a bányá­szok véleményét s nagyobb kedvvel dolgoznak. Példa erre Újlak-üzem, ahol a december 5-i taggyűlésen sok be­csületes kommunista dolgozó tett felajánlást a felszabadulási hó­nap tiszteletére. Ilyen például Gadó Béla, aki 50, Pál Kálmán 30 csille­szén termelését vállal­ták. A dolgozók harckészségét elő­segítette az is, hogy Sándor Gáz­pár főmérnök elvtárs elsőnek vál­lalta 300 tonna szén termelése melynek valóra váltásához kértél a dolgozók segítségét. Több üzem­ben teszik a vezetők, hogy kérik a dolgozók javaslatait, így van e Újlakon, de elmondhatnám ez Mizserfáról is. Kazáron most van kialakulóban. Sajnos, Kistere­nyén ez még gyermekcipőben já. Egyrészt azért, mert én magam sem adtam meg a kellő segítsé­get ehhez, másrészt a vezetők sem iparkodnak a hibákat kiküszö­bölni, inkább csak elismerik. Minden­esetre munkánk gyü­mölcse megmutatkozik az üze­münknél, melyet bizonyít a ter­melési százalék; bizonyít az, hog rendszeresebbek a pártcsoport bizalmi, népnevelő, pártaktíva ér­tekezletek. Az eredmények biztosítá­sának elengedhetetlen fel­tétele, hogy a párt rend­szeresen ellenőrizze a ter­melés menetét s ahol szük­séges, azonnal segítsen. A bányajárás során tapasztaltam, hogy Kisterenyén a Tordas-üzem­­nél sokat kell várni az üres csil­lére s ez nagyban gátolja a ter­melést, a bányászok emiatt sokat panaszkodtak. Az üzem főmérnö­kével, a vontatás vezetőjével, a Szolgáltató Vállalat igazgatójával együtt találtunk megoldást a hi­ba kijavítására. Ma már elegendő üres csillét kapnak a tordasi bá­nyászok is. A termelés, a pártpolitikai mun­ka állandó segítése mellett fog­lalkozom a pártonkívüli dolgozók­kal, ügyes-bajos dolgaik, jogos panaszaik orvoslásával is. Éppen a napokban tudtam meg Kazá­ron, hogy Kovács Beckó Elemér 1953-as évről két napi fizetett szabadságát sem letölteni, sem pénzben kifizetni nem akarták Most sikerült elintézni: pénzben megkapja. Ahhoz, hogy valamennyit ja­vult a pártmunka az üzemekben hozzájárult az is, hogy a Járás Pártbizottságtól több segítséget megfelelő tájékoztatást kapok. e téren azonban van hiányosság is Többször előfordult, hogy egy-egy értekezlet időpontját gyakra­­megváltoztatják (pl. a legutóbbit is) s így nem mindig sikerül terv­szerűen elvégezni azt, amit célul űzök magam elé. Az eredmények ellenére sert kielégítő még a munkám az üze­meknél azért, mert több esetben futárszerűen járok, ahelyett hol­­hosszabb ideig tartózkodnék an­nál az üzemnél, ahol a legtöbb hiányosság mutatkozik. Ebből adódik egyrész például az, hogy a bányász­ oktatást nem bírtul még egy üzemnél sem a követel­ményeknek megfelelően megszer­vezni, pedig az oktatás továbbfej­­ődésünk egyik alapja. Hiba van a saját képzésem te­rén is. Noha rendszeresen részt veszek a pártoktatásban s igyek­szem jól felkészülni, ez csak egyik része a fejlődésnek. Na­gyon elhanyagolom a kulturális rendezvények látogatását. Nem járok színházi előadásokra, mozi­ba. Utoljára kb. egy évvel ez­előtt voltam moziban. Szépiro­dalmi könyvet jó öt hónap ét­­kezembe sem fogtam, mert ezek­re már „nem jut” időm. De el­hanyagolom családomat is. Mind­ez abból következik, hogy nem szerveztem meg elég alaposság­gal a munkámat, csak azt tartot­tam szem előtt, hogy javuljon a pártmunka, teljesítsük a tervet !—— Másra már nem gondoltam. E hibákból okulva, igyekszem változtatni az instruktori munka egész tevékenységén. Jobban gaz­dálkodom saját erőmmel, hogy jusson idő tanulásra, szórkozás­­ra, művelődésre is. Tovább erő­sítem az alapszervezetek, az üze­mek dolgozói, valamint a párt­szervek közötti kapcsolatot, így leszünk képesek­ megértetni pár­tunk politikáját a dolgozók szé­­les tömegeivel, így leszünk ké­pesek harcolni a párt- és a kor­mányhatározatok időben és ma­radéktalan végrehajtásáért. Bencsik Gyula bányász-instruktor NÓGRÁDI BÁNYÁSZ KITÜNTETÉSEK A Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa Nógrád megye felszabadu­lásának 10. évfordulója alkalmá­ból kiváló munkájuk elismeré­séül: Géczi Istvánnak, a rétsági já­rási PB instruktorának, Rátkai Tibornak, a megyei PB referen­sének, Ozsvárth Ferencnek, a megyei PB munkatársának, Sza­bó István pártiskolavezetőnek, Torna Gézánénak, a balassagyar­mati városi PB munkatársának, Kozik Ferenc nyugdíjas bányász­nak, Zsidai János sztahanovista vájárnak, Szoó Béláné megyei MNDSZ-titkárnak, Fenyvesi Jó­zsefnek, a Megyei Pedagógus Szakszervezet elnökének, Kozik Rajmund vájárnak, Fazekas Sán­dornak, a Salgótarjáni Tűzhely­­gyár dolgozójának, Halász Sán­dornak, a KPDSZ területi bi­zottsága elnökének, Rozgonyi Lu­kácsnak, a Salgótarjáni Acéláru­gyár dolgozójának, Tőzsér Pál­nak, a salgótarjáni városi PB munkatársának, Pszotka János körzeti orvosnak és Zeke Já­nosnak, a Zagyvapálfalvai Üveg­gyár személyzeti vezetőjének a »Szocialista Munkáért Érdem­érem­«; Vizi Jánosnak, a megyei PB munkatársának, Fodor Balázs­nak, a karancskeszi gépállomás párttitkárának, Miklós Pálnak az Újlaki Bányaüzem párttitká­rának. Mezei János tszcs-tagnak Táborszki Sámuel dolgozó pa­rasztnak. Kovács P. Emil vájár­nak, Vladár Józsefnek, a szécsé­­nyi járási DISZ bizottság első titkárának. Kovács Istvánnak, a pásztói járási PB munkatársá­nak. Szabó Józsefnek, a Salgó­tarjáni Acélárugyár dolgozójá­nak Szederjesi Barnának, az MSZHSZ funkcionáriusának és özv. Tóth Miklósnénak a »Mun­ka Érdemérem« kitüntetést ado­mányozta. A BÉKE NEVÉBEN Jól tudom, nem új, inkább nagyon is sokat hangoztatott szót kiáltok. De úgy érzem, em­beri kötelességem, ha csak egy szóval, egy hanggal is erősíteni a népmilliók békevágyát, segíteni egy mozdulttal is, hogy szilárd, áttörhetetlen fallá erősödjék a tömegek békeakarata. A felszabadulás óta kisebb, na­gyobb hibákat követtünk el. De rájöttünk s igyekszünk kijaví­tani azokat. Nem lehet józan ember, aki el ne ismerné, hogy a hiányosságok mellett óriási eredményeink vannak s jó mun­kával az eredményeket növelni lehet. De azt is látni kell, hogy hiba és bűn között nagy különb­ség van. — A hibát jóvátesszük, de a rombolás, pusztulás jóvá­­ehetet­len bűn marad. Vannak még nehézségeink, de csak a fejlődés, az erősödés ne­hézségei, amelyekkel szembe tu­dunk és szembe kell néznünk. Mindezek ellenére van jó meg­élhetésünk, nincs halálos vesze­delem, állandó rettegés, zsúfolt­ság az óvóhelyeken. Nincs ül­­dözés és faji gyűlölet, deportálás és emberkínzás, gázosítás és front, koncentrációs tábor s vele­járó borzalmakkal és nélkülözés­sel, nincs testi és lelki megalázás. Nem borítják az utcákat emberi és állati tetemek, nincs hulla­szag. Biztonságban vagyunk, közvet­len életveszély nem fenyeget és csak bűnös vagy bűntelen van megkülönböztetve, nem pedig olyan, akinek például más a val­lása! Annak sem veszik fejét, akinek más a világnézete, még a politikai bűnözők sorsa sem ha­sonlítható a nácik kegyetlenkedé­seihez. Minden ember gondoljon arra, mit hozhat számára egy újabb világégés. Ha ezt eldöntötte ma­gában és józanul mérlegelte, minden lépését, minden cseleke­detét vezesse az aktív ellenállás nemes gondolata. A békét meg lehet védeni, de csak úgy, ha az emberiség na­gyobb része foglal állást a béke mellett. Ha szilárd meggyőződéssé érik a háború elhárításának lehe­tősége. Minden asszony és anya gondoljon gyermeke jövő sorsára, melyet elsősorban az dönt el, hogy millió és millió asszony és anya hogyan áll ki a béke megőrzése mellett, hogyan tudja férjét, felnőtt gyermekeit az em­beriség igaz ügye mellé állítani A gyermek közvetlen születése után rendszerint sír. De nem azért, mert tudja, hanem azért mert nem gondolja, mi vár rá és védtelen. A felnőtt már tudatosan befolyásolhatja, irányíthatja sor­sát és nem kell vakon alárendel­nie magát a sors „szeszélyeinek” Az emberiség nagykorú, kinőtt a gyermekcipőből és tapasztalatai megtanították sok mindenre. Töb­bek között arra is, hogy nincs leküzdhetetlen, nincs elkerülhe­tetlen. Most arról van szó, hogy egy számban elenyésző, de befolyásá­ban nem lebecsülhető gonosz erőt kell megfékezni és a jószándékú többség békés útjára kényszerí­teni. Nem kétséges, hogy ez sok­rétű és nehéz feladat. Az emberek millió élni akarnak, épí­teni és szépíteni a világot, ez az akarat, amely a boldogság fogal­mával találkozik — legyőzhetet­len! BENCE FERENC 1955 január 5. Betegséget vettünk 1000 forintért Közvetlen a karácsony utáni első napon, december 27-én, közös .•óllal mentünk az Alkotmány II bányába Simon körletvezető elv­­társsal. Kíváncsiak voltunk, meg­van-e a műszaki feltétel, nem aka­dályozza-e valami a termelést, ól­aicban rend van-e a bányában. Simon elvtárs olyan ember,­ aki rívén viseli a bánya sorsát; igen ,a szakember, foglalkozik a bá­nyászok problémáival. A bányá­ban még a legkisebb hibákra is áterjed a figyelme, mondván: kis hibákból lesz a nagy, ezt meg kell előzni. Szemlélgetve a bánya biztonságát, az aknász elvtárs is hozzánk csatlakozott és gyorsan megbeszélték a legfontosabb ten­nivalókat. — Ide kalickát kell adni, itt az ácsolatot kell meg­erősíteni, egy új munkahelynél korongot kell felszerelni, a lég­­­ső több helyen fúj, el kell szi­getelni, stb. — Úgy éreztem, „ha­ditanács” volt ez a széncsata irá­nyításához. Nemsokára elérkeztünk az egyik munkahelyre, ahol Gubán Pál elvtárs csapata dolgozott. Ép­­pen azelőtt 15—20 perccel lőttek le és most szorgalmasan töltöt­­ék az egyik csillét a másik után. — Hogy megy a munka, nincs semmi akadály? — kérdeztem. — Nincs. Azaz volt, de már leküzdöttük. — Mi volt az oka? — Hát az a mi hibánkból volt, mert amint látja az elvtárs, a munkahely jó, csillénk van any­­nyi, amennyi kell, csak dolgozni kell. — Hát akkor mégis? — Az volt a baj, hogy ünnepek voltak, ugyan még az se, a hiba ott kezdődött, hogy egy kicsit többet ittunk a kelleténél és még ma is éreztük a hatását. De csak éreztük, mert már elmúlt. Ma is teljesíteni fogjuk a napi normán­kat, tudjuk, hogy kell a szén az országnak. Derék bányászok ezek. Vala­mennyi munkacsapatunk jó — mondotta a körletvezető elvtárs, miközben mentünk a másik mun­­kahelyre. Uborczik József csapatának munkahelyéhez közeledtünk. De egyszerre mintha a földbe gyöke­rezett volna a lábunk. Megáll­tunk. Először egymásra, majd a munkahely felé néztünk. Mi ez? Ugyanis az történt, hogy Ubor­czik elvtárs csapatából két bá­nyász összekulcsolt kezekkel tér­delt és nagy ájtatosan néznek a fete felé. Annyira, hogy az egyik munkásnak az orrára esett egy darab kő s bizony egy kicsit meg is sértette az orrát. No, de menjünk csak közelebb, mi is történt. Amikor oda értünk, elmondták ők maguk. — Három napon át nagyon sokat ittunk, egymást csábítottuk az ivásra. Én 400 forintot, a kollégám 600 fo­rintot költött italra. (Az az elv­társ, akinek az orrára esett a kő.) Ennyi rengeteg pénzért még hozzá betegséget is szereztünk magunknak, meg hát a család sem nézi jó szemmel ezt a pa­zarlást. Most megbeszéltük, meg­fogadjuk, hogy többet nem iszunk, hát azért térdeltünk az előbb. Elgondolkodtam ezen a két­értelmű fogadáson és arra a megállapításra jutottam, ha úgy fogadták meg — ők tudják, ki­nek —, hogy többet nem isznak, akkor ez úgysem lesz igaz. To­vábbra is inni fognak, ha nem is költenek el mindig ezer forintot. De a gyakori poharazgatásnak végső fokon a család érzi kárát. Simon elvtárs, mintha a gon­dolatomat kitalálta volna, meg is jegyezte: — nem jó fogadás ez így, elvtársak, a helyes az, hogy többé ilyen sokat nem isznak. — Ezután valamennyien megálla­podtunk abban, hogy inni lehet, de csak annyit, amennyi az em­ber egészségére válik. Az elvtársak nekünk is meg­ígérték, hogy ezek után csakis így lesz, de megmondták azt is: dacára, hogy betegek, a nap­­normát mégis teljesítik. Ezzel hozzá is láttak gőzerővel a lövé­sek bedöngöléséhez. Már indul­tunk kifelé, amikor a tompa dör­renések jelezték, hogy az Ubor­­czik-csapat munkahelyén a szén­fal leomlott s egy pár perc múl­va lehet lapátolni. A jó munká­hoz már csak az kell, hogy a fo­gadalmat teljesítsék. Reméljük, úgy lesz. Józsa István MEGJELENT az »Anyag- és Adatszolgáltatás« december havi száma, tartalmá­ból az alábbi cikkek emelked­nek ki: Sz. Vigodszkij: Átlagprofit és termelési ár. A. Zverjev: Javítsuk és töké­letesítsük az­­ államapparátus munkáját. G. Alekszandrov: A Szovjet­unióban folyó kulturális építő­munka néhány kérdéséről. S. Kuzinski: Az anyagi érde­keltség szerepe az egyéni és a szövetkezeti parasztgazdaságok fejlődésében. William Z. Foster: A fasizmus kezdeti szakaszában van-e az Egyesült Államok? Megszüntették a jelrendszert Romániában Mint a Román Távirati Iroda jelenti, a Román Munkáspárt Központi Bizottságának decem­ber 25-én tartott teljes ülése megvitatta és egyöntetűen jóvá­hagyta a Román Munkáspárt Központi Bizottságának és a Ro­mán Népköztársaság Miniszter­tanácsának határozatát a jegy­­endszer eltörléséről. A határozat szerint 1954 de­cember 26-tól kezdve áttértek az élelmiszerek egységes állami árakon való szabadkereskedel­mére. Több árucikk árát tíz, húsz, sőt még nagyobb százalék­kal csökkentették. A megállapí­tott egységes állami árak és a jegyrendszeres kereskedelemben kialakult árak közötti különbsé­get az állam a munkásoknak, az alkalmazottaknak, a nyugdíja­soknak és a családtagjainak jut­tatott pénzbeli kárpótlás formá­jában fedezi.

Next

/
Thumbnails
Contents