Nógrádi Bányász, 1955 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1955-01-05 / 1. szám

2 Párt és pártépítés Egy bányász instruktor munkájáról Közel nyolc hónapja annak, hogy a Járási Pártbizottság megbízott a mizserfai, kazári, kisterenyei és újlaki bányaüzemek segítésével a párt- és gazdasági munkában. Ezt a megbízatást megtiszteltetésnek veszem, mert szép feladat emberekkel foglalkozni, irányítani, segíteni mindennapi munkájukat, melyet a széncsata frontján a többtermelésért tesznek. Nem titkolhatom el azonban hogy nehéz feladat, mert sokoldalú kérdésekkel kell foglalkozni, másrészt, mert igen komoly munkát követel, hogy megerősítsük a kapcsolatot a dolgozókkal. Hiszen minden eseményről tájékoztatni kell a munkásokat. Fő feladatomnak tartom: szervezni a párt- és kormányhatározatok végrehajtását, ellenőrizni a határozatok megvalósítását, segíteni a pártszervezeteket, titkárokat a politikai munkában. E fontos tennivalók maradéktalan végrehajtása érdekében arra törekszem, hogy rendszeres, jó kapcsolatom legyen az alapszervezetek vezetőjével, pontosan tájékozódjam az üzem menetéről, problémáiról, ismerjem a felsőbb párt- és gazdasági szervek utasításait, határozatait. Személyesen keresem fel a pártszervezetet, annak titkárát. Többször együtt megyünk a bányába, kikérjük a dolgozók véleményét a politikai, a gazdasági munkáról, az üzem helyzetéről. Ezen túl részt veszek pártvezetőségi üléseken, ahol nemcsak a titkár, hanem a pártvezetőség többi tagjai is elmondják véleményüket a párt- és az üzemi munkával kapcsolatban. Közösen beszéljük meg a tapasztalatokat, a javaslatokat s a helyi viszonyoknak megfelelően alkalmazzuk. Példa erre Kazár, ahol a progresszív tagdíjfizetésnél elkövetett hibát hoztuk helyre. Az történt, hogy sok becsületes párttag nem fizetett tagdíjat, mert egy csapaton dolgozók részére 20—25 forintos különbözettel küldték a pártbélyegeket, annak ellenére, hogy a keresetük azonos. E súlyos hibát, a pártvezetőség javaslata alapján, kijavítottuk. Elértük, hogy ma a párttagok elenyésző része az, aki tagdíjat nem fizet. A pártszervezetek rendszeres látogatása, tájékoztatása, segítése eredményeként javult a pártélet bányaüzemünkben. Jobb a vezetés, gyakrabban kérik a dolgozók, a bányászok véleményét s nagyobb kedvvel dolgoznak. Példa erre Újlak-üzem, ahol a december 5-i taggyűlésen sok becsületes kommunista dolgozó tett felajánlást a felszabadulási hónap tiszteletére. Ilyen például Gadó Béla, aki 50, Pál Kálmán 30 csilleszén termelését vállalták. A dolgozók harckészségét elősegítette az is, hogy Sándor Gázpár főmérnök elvtárs elsőnek vállalta 300 tonna szén termelése melynek valóra váltásához kértél a dolgozók segítségét. Több üzemben teszik a vezetők, hogy kérik a dolgozók javaslatait, így van e Újlakon, de elmondhatnám ez Mizserfáról is. Kazáron most van kialakulóban. Sajnos, Kisterenyén ez még gyermekcipőben já. Egyrészt azért, mert én magam sem adtam meg a kellő segítséget ehhez, másrészt a vezetők sem iparkodnak a hibákat kiküszöbölni, inkább csak elismerik. Mindenesetre munkánk gyümölcse megmutatkozik az üzemünknél, melyet bizonyít a termelési százalék; bizonyít az, hog rendszeresebbek a pártcsoport bizalmi, népnevelő, pártaktíva értekezletek. Az eredmények biztosításának elengedhetetlen feltétele, hogy a párt rendszeresen ellenőrizze a termelés menetét s ahol szükséges, azonnal segítsen. A bányajárás során tapasztaltam, hogy Kisterenyén a Tordas-üzemnél sokat kell várni az üres csillére s ez nagyban gátolja a termelést, a bányászok emiatt sokat panaszkodtak. Az üzem főmérnökével, a vontatás vezetőjével, a Szolgáltató Vállalat igazgatójával együtt találtunk megoldást a hiba kijavítására. Ma már elegendő üres csillét kapnak a tordasi bányászok is. A termelés, a pártpolitikai munka állandó segítése mellett foglalkozom a pártonkívüli dolgozókkal, ügyes-bajos dolgaik, jogos panaszaik orvoslásával is. Éppen a napokban tudtam meg Kazáron, hogy Kovács Beckó Elemér 1953-as évről két napi fizetett szabadságát sem letölteni, sem pénzben kifizetni nem akarták Most sikerült elintézni: pénzben megkapja. Ahhoz, hogy valamennyit javult a pártmunka az üzemekben hozzájárult az is, hogy a Járás Pártbizottságtól több segítséget megfelelő tájékoztatást kapok. e téren azonban van hiányosság is Többször előfordult, hogy egy-egy értekezlet időpontját gyakramegváltoztatják (pl. a legutóbbit is) s így nem mindig sikerül tervszerűen elvégezni azt, amit célul űzök magam elé. Az eredmények ellenére sert kielégítő még a munkám az üzemeknél azért, mert több esetben futárszerűen járok, ahelyett holhosszabb ideig tartózkodnék annál az üzemnél, ahol a legtöbb hiányosság mutatkozik. Ebből adódik egyrész például az, hogy a bányász oktatást nem bírtul még egy üzemnél sem a követelményeknek megfelelően megszervezni, pedig az oktatás továbbfejődésünk egyik alapja. Hiba van a saját képzésem terén is. Noha rendszeresen részt veszek a pártoktatásban s igyekszem jól felkészülni, ez csak egyik része a fejlődésnek. Nagyon elhanyagolom a kulturális rendezvények látogatását. Nem járok színházi előadásokra, moziba. Utoljára kb. egy évvel ezelőtt voltam moziban. Szépirodalmi könyvet jó öt hónap étkezembe sem fogtam, mert ezekre már „nem jut” időm. De elhanyagolom családomat is. Mindez abból következik, hogy nem szerveztem meg elég alapossággal a munkámat, csak azt tartottam szem előtt, hogy javuljon a pártmunka, teljesítsük a tervet !—— Másra már nem gondoltam. E hibákból okulva, igyekszem változtatni az instruktori munka egész tevékenységén. Jobban gazdálkodom saját erőmmel, hogy jusson idő tanulásra, szórkozásra, művelődésre is. Tovább erősítem az alapszervezetek, az üzemek dolgozói, valamint a pártszervek közötti kapcsolatot, így leszünk képesek megértetni pártunk politikáját a dolgozók széles tömegeivel, így leszünk képesek harcolni a párt- és a kormányhatározatok időben és maradéktalan végrehajtásáért. Bencsik Gyula bányász-instruktor NÓGRÁDI BÁNYÁSZ KITÜNTETÉSEK A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Nógrád megye felszabadulásának 10. évfordulója alkalmából kiváló munkájuk elismeréséül: Géczi Istvánnak, a rétsági járási PB instruktorának, Rátkai Tibornak, a megyei PB referensének, Ozsvárth Ferencnek, a megyei PB munkatársának, Szabó István pártiskolavezetőnek, Torna Gézánénak, a balassagyarmati városi PB munkatársának, Kozik Ferenc nyugdíjas bányásznak, Zsidai János sztahanovista vájárnak, Szoó Béláné megyei MNDSZ-titkárnak, Fenyvesi Józsefnek, a Megyei Pedagógus Szakszervezet elnökének, Kozik Rajmund vájárnak, Fazekas Sándornak, a Salgótarjáni Tűzhelygyár dolgozójának, Halász Sándornak, a KPDSZ területi bizottsága elnökének, Rozgonyi Lukácsnak, a Salgótarjáni Acélárugyár dolgozójának, Tőzsér Pálnak, a salgótarjáni városi PB munkatársának, Pszotka János körzeti orvosnak és Zeke Jánosnak, a Zagyvapálfalvai Üveggyár személyzeti vezetőjének a »Szocialista Munkáért Érdemérem«; Vizi Jánosnak, a megyei PB munkatársának, Fodor Balázsnak, a karancskeszi gépállomás párttitkárának, Miklós Pálnak az Újlaki Bányaüzem párttitkárának. Mezei János tszcs-tagnak Táborszki Sámuel dolgozó parasztnak. Kovács P. Emil vájárnak, Vladár Józsefnek, a szécsényi járási DISZ bizottság első titkárának. Kovács Istvánnak, a pásztói járási PB munkatársának. Szabó Józsefnek, a Salgótarjáni Acélárugyár dolgozójának Szederjesi Barnának, az MSZHSZ funkcionáriusának és özv. Tóth Miklósnénak a »Munka Érdemérem« kitüntetést adományozta. A BÉKE NEVÉBEN Jól tudom, nem új, inkább nagyon is sokat hangoztatott szót kiáltok. De úgy érzem, emberi kötelességem, ha csak egy szóval, egy hanggal is erősíteni a népmilliók békevágyát, segíteni egy mozdulttal is, hogy szilárd, áttörhetetlen fallá erősödjék a tömegek békeakarata. A felszabadulás óta kisebb, nagyobb hibákat követtünk el. De rájöttünk s igyekszünk kijavítani azokat. Nem lehet józan ember, aki el ne ismerné, hogy a hiányosságok mellett óriási eredményeink vannak s jó munkával az eredményeket növelni lehet. De azt is látni kell, hogy hiba és bűn között nagy különbség van. — A hibát jóvátesszük, de a rombolás, pusztulás jóváehetetlen bűn marad. Vannak még nehézségeink, de csak a fejlődés, az erősödés nehézségei, amelyekkel szembe tudunk és szembe kell néznünk. Mindezek ellenére van jó megélhetésünk, nincs halálos veszedelem, állandó rettegés, zsúfoltság az óvóhelyeken. Nincs üldözés és faji gyűlölet, deportálás és emberkínzás, gázosítás és front, koncentrációs tábor s velejáró borzalmakkal és nélkülözéssel, nincs testi és lelki megalázás. Nem borítják az utcákat emberi és állati tetemek, nincs hullaszag. Biztonságban vagyunk, közvetlen életveszély nem fenyeget és csak bűnös vagy bűntelen van megkülönböztetve, nem pedig olyan, akinek például más a vallása! Annak sem veszik fejét, akinek más a világnézete, még a politikai bűnözők sorsa sem hasonlítható a nácik kegyetlenkedéseihez. Minden ember gondoljon arra, mit hozhat számára egy újabb világégés. Ha ezt eldöntötte magában és józanul mérlegelte, minden lépését, minden cselekedetét vezesse az aktív ellenállás nemes gondolata. A békét meg lehet védeni, de csak úgy, ha az emberiség nagyobb része foglal állást a béke mellett. Ha szilárd meggyőződéssé érik a háború elhárításának lehetősége. Minden asszony és anya gondoljon gyermeke jövő sorsára, melyet elsősorban az dönt el, hogy millió és millió asszony és anya hogyan áll ki a béke megőrzése mellett, hogyan tudja férjét, felnőtt gyermekeit az emberiség igaz ügye mellé állítani A gyermek közvetlen születése után rendszerint sír. De nem azért, mert tudja, hanem azért mert nem gondolja, mi vár rá és védtelen. A felnőtt már tudatosan befolyásolhatja, irányíthatja sorsát és nem kell vakon alárendelnie magát a sors „szeszélyeinek” Az emberiség nagykorú, kinőtt a gyermekcipőből és tapasztalatai megtanították sok mindenre. Többek között arra is, hogy nincs leküzdhetetlen, nincs elkerülhetetlen. Most arról van szó, hogy egy számban elenyésző, de befolyásában nem lebecsülhető gonosz erőt kell megfékezni és a jószándékú többség békés útjára kényszeríteni. Nem kétséges, hogy ez sokrétű és nehéz feladat. Az emberek millió élni akarnak, építeni és szépíteni a világot, ez az akarat, amely a boldogság fogalmával találkozik — legyőzhetetlen! BENCE FERENC 1955 január 5. Betegséget vettünk 1000 forintért Közvetlen a karácsony utáni első napon, december 27-én, közös .•óllal mentünk az Alkotmány II bányába Simon körletvezető elvtárssal. Kíváncsiak voltunk, megvan-e a műszaki feltétel, nem akadályozza-e valami a termelést, ólaicban rend van-e a bányában. Simon elvtárs olyan ember, aki rívén viseli a bánya sorsát; igen ,a szakember, foglalkozik a bányászok problémáival. A bányában még a legkisebb hibákra is áterjed a figyelme, mondván: kis hibákból lesz a nagy, ezt meg kell előzni. Szemlélgetve a bánya biztonságát, az aknász elvtárs is hozzánk csatlakozott és gyorsan megbeszélték a legfontosabb tennivalókat. — Ide kalickát kell adni, itt az ácsolatot kell megerősíteni, egy új munkahelynél korongot kell felszerelni, a légső több helyen fúj, el kell szigetelni, stb. — Úgy éreztem, „haditanács” volt ez a széncsata irányításához. Nemsokára elérkeztünk az egyik munkahelyre, ahol Gubán Pál elvtárs csapata dolgozott. Éppen azelőtt 15—20 perccel lőttek le és most szorgalmasan töltöték az egyik csillét a másik után. — Hogy megy a munka, nincs semmi akadály? — kérdeztem. — Nincs. Azaz volt, de már leküzdöttük. — Mi volt az oka? — Hát az a mi hibánkból volt, mert amint látja az elvtárs, a munkahely jó, csillénk van anynyi, amennyi kell, csak dolgozni kell. — Hát akkor mégis? — Az volt a baj, hogy ünnepek voltak, ugyan még az se, a hiba ott kezdődött, hogy egy kicsit többet ittunk a kelleténél és még ma is éreztük a hatását. De csak éreztük, mert már elmúlt. Ma is teljesíteni fogjuk a napi normánkat, tudjuk, hogy kell a szén az országnak. Derék bányászok ezek. Valamennyi munkacsapatunk jó — mondotta a körletvezető elvtárs, miközben mentünk a másik munkahelyre. Uborczik József csapatának munkahelyéhez közeledtünk. De egyszerre mintha a földbe gyökerezett volna a lábunk. Megálltunk. Először egymásra, majd a munkahely felé néztünk. Mi ez? Ugyanis az történt, hogy Uborczik elvtárs csapatából két bányász összekulcsolt kezekkel térdelt és nagy ájtatosan néznek a fete felé. Annyira, hogy az egyik munkásnak az orrára esett egy darab kő s bizony egy kicsit meg is sértette az orrát. No, de menjünk csak közelebb, mi is történt. Amikor oda értünk, elmondták ők maguk. — Három napon át nagyon sokat ittunk, egymást csábítottuk az ivásra. Én 400 forintot, a kollégám 600 forintot költött italra. (Az az elvtárs, akinek az orrára esett a kő.) Ennyi rengeteg pénzért még hozzá betegséget is szereztünk magunknak, meg hát a család sem nézi jó szemmel ezt a pazarlást. Most megbeszéltük, megfogadjuk, hogy többet nem iszunk, hát azért térdeltünk az előbb. Elgondolkodtam ezen a kétértelmű fogadáson és arra a megállapításra jutottam, ha úgy fogadták meg — ők tudják, kinek —, hogy többet nem isznak, akkor ez úgysem lesz igaz. Továbbra is inni fognak, ha nem is költenek el mindig ezer forintot. De a gyakori poharazgatásnak végső fokon a család érzi kárát. Simon elvtárs, mintha a gondolatomat kitalálta volna, meg is jegyezte: — nem jó fogadás ez így, elvtársak, a helyes az, hogy többé ilyen sokat nem isznak. — Ezután valamennyien megállapodtunk abban, hogy inni lehet, de csak annyit, amennyi az ember egészségére válik. Az elvtársak nekünk is megígérték, hogy ezek után csakis így lesz, de megmondták azt is: dacára, hogy betegek, a napnormát mégis teljesítik. Ezzel hozzá is láttak gőzerővel a lövések bedöngöléséhez. Már indultunk kifelé, amikor a tompa dörrenések jelezték, hogy az Uborczik-csapat munkahelyén a szénfal leomlott s egy pár perc múlva lehet lapátolni. A jó munkához már csak az kell, hogy a fogadalmat teljesítsék. Reméljük, úgy lesz. Józsa István MEGJELENT az »Anyag- és Adatszolgáltatás« december havi száma, tartalmából az alábbi cikkek emelkednek ki: Sz. Vigodszkij: Átlagprofit és termelési ár. A. Zverjev: Javítsuk és tökéletesítsük az államapparátus munkáját. G. Alekszandrov: A Szovjetunióban folyó kulturális építőmunka néhány kérdéséről. S. Kuzinski: Az anyagi érdekeltség szerepe az egyéni és a szövetkezeti parasztgazdaságok fejlődésében. William Z. Foster: A fasizmus kezdeti szakaszában van-e az Egyesült Államok? Megszüntették a jelrendszert Romániában Mint a Román Távirati Iroda jelenti, a Román Munkáspárt Központi Bizottságának december 25-én tartott teljes ülése megvitatta és egyöntetűen jóváhagyta a Román Munkáspárt Központi Bizottságának és a Román Népköztársaság Minisztertanácsának határozatát a jegyendszer eltörléséről. A határozat szerint 1954 december 26-tól kezdve áttértek az élelmiszerek egységes állami árakon való szabadkereskedelmére. Több árucikk árát tíz, húsz, sőt még nagyobb százalékkal csökkentették. A megállapított egységes állami árak és a jegyrendszeres kereskedelemben kialakult árak közötti különbséget az állam a munkásoknak, az alkalmazottaknak, a nyugdíjasoknak és a családtagjainak juttatott pénzbeli kárpótlás formájában fedezi.