Nógrádi Krónika, 1995. augusztus (2. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-01 / 178. szám
Hatástalanított halálosztók téren, vízvezetékárok ásása közben a markoló kanala egyszerre három második világháborús lövedéket fordított ki a földből. A három halálosztó ezúttal nem okozott tragédiát. 4. oldal wmm v • *: MMm * 1 Megtakarítás Dorogházán NK-INFORMÁCIÓ Több felújítást és átalakítást végeznek a nyári időszakban Dorogházán. Folyamatban van a Dózsa György út felújítása, ennek kivitelezője az SKGY Kft. Az általános iskola és az óvoda festésével készülnek a következő tanévre, felújítják a pedagógus szolgálati lakást is. Tartályos gáz bevezetésére kötött szerződést a Prímagázzal az önkormányzat a polgármesteri hivatalban és az idősek klubjában. A tervek szerint augusztus elsején kerül sor a műszaki átadás-átvételre, illetve a tartályok feltöltésére. Ezzel intézményenként 6- 700 ezer forintot tud majd megtakarítani éves szinten az önkormányzat. Végzik a falu területén a vízelvezető árkok rendbetételét is. Csillagokat várnak a gyaloglógálára Balassagyarmaton Immár kilencedik alkalommal rendezik meg az Ipoly gyaloglógálát. A viadalon a teljes magyar élmezőny mellett néhány világklasszis versenyző is tiszteletét teszi. 10. oldal OPEL © Kenderesi CORSA és ASTRA akció! Amíg a készlet tart! Még március 20-i áron! MÁR 10 % előleggel! Használt autója beszámításával! Salgótarján, Rákóczi út 233. Tel.: (32) 316-255 Nyitva: H-P.: 7-18, Szó.: 9-13 BIT NODISZ IV. ORSZÁGOS KEMPINGTALÁLKOZÓJA Lesz móka és kacagás MUNKATÁRSUNKTÓL Salgótarjánban rendezik meg, immár negyedik alkalommal, a BIT NODISZ országos kempingtalálkozóját. Az augusztus 18-21 között 3. oldal GÖNCZ ÁRPÁDNÉ A FŐVÉDNÖK Nógrádiak is utaztak NK-INFORMÁCIÓ Az Értelemi Fogyatékosok Országos Érdekvédelmi Szövetsége minden nyáron másmás helyen rendezi meg tagjainak országos találkozóját. A ma kezdődő, s a hét végéig tartó rendezvénynek az idén Kalocsa városa ad otthont, ahová Nógrád megyéből is utaztak résztvevők. Minderről Tóth Ágnes a szövetség Nógrád megyei szervezetének vezetőségi tagja tájékoztatta lapunkat, aki egyebek között elmondta, hogy az értelmi fogyatékosok szociális napközi otthonából, illetve a cserhátsurányi általános iskolából és diákotthonból összesen huszonegyen utaznak: gondozottak, családtagjaik és pedagógusok. Az utazási és részvételi költségek jelentős részét maga az értelmi fogyatékosok országos szövet- Kalocsára cége biztosítja, mindehhez - a nógrádi résztvevők számára - még hozzájárul a hetedik éve működő Sümegi Ilona Alapítvány támogatása is. A kalocsai találkozó támogatói között számos politikus, közéleti személyiség neve is szerepel, közöttük Göncz Árpádnéé, aki az esemény fővédnöke. A programról szólva Tóth Ágnes elmondta, hogy számos kirándulás, művészeti és alkotótábor, sport- és kulturális vetélkedők, baráti találkozók várják a Kalocsára érkező értelmi fogyatékosokat. Várhatóan az egyhetes eseménysorozat 3. oldal Hétköznapi pillanat, az értelmi fogyatékosok megyei napközi otthonában NYÁRI SZÜNET A SILCONÁL Csak ügyeletet tartanak NK-INFORMÁCIÓ Dr. Szabó István, a SILCO Minőségi Acéltermék Kft. ügyvezető vezérigazgatója a bátonyterenyei üzemben augusztus 14-től szeptember elsejéig nyári üzemszünetet rendelt el. Az általános leállás alól kivételt képeznek a berendezések karbantartását végzők, és a hozzájuk beosztott gépkezelők, valamint azok a területek, ahol a rendelések készregyártása az üzemszünet idejére programozható. Az üzemszünet alatt a dolgozók úgy lesznek elszámolva, mintha szabadságon lennének, s amennyiben az 1995. évi fizetett szabadságuk erre nem elegendő, úgy 15 munkanapra a dolgozó a jövő évi szabadsága terhére azt kiegészítheti, vagy kérésére fizetetlen szabadságra válthatja. Az üzemszünet idejére csak azoknál a dolgozóknál számolható el állásidőre járó díjazás, akiknél a munkáltató által elrendelt fizetett szabadság együttesen meghaladja a szabadság kétharmadát. A vezérigazgatói körlevél felhívja a figyelmet arra is, hogy minden területnek magának kell gondoskodnia olyan ügyeleti rendszer kialakításáról is, amely biztosítja a külső partnerekkel való kapcsolattartást, valamint az üzemi rend biztosítását és a vagyonvédelmet is. REND, FEGYELEM, TÖRVÉNYESSÉG, EREDMÉNYESSÉG Korrekt munkát kér az új megyei rendőrfőkapitány K.M. A sajtó, rádió, televízió napok óta a Nógrád megyei rendőrfőkapitány lemondásáról és utódja érkezéséről beszél. Tegnap reggel a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság nagytermében állománygyűlésen olvasták fel az országos rendőrfőkapitány parancsát. E szerint Pintér Sándor országos rendőrfőkapitány július 27-i hatállyal dr. Rafael Károly rendőr ezredest, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság állományából az Országos 3. oldal A megyében lévő városi rendőrkapitányságok vezetői az állománygyűlésen ÚJ ISKOLA ÉPÜL A KÁRPÓTLÁSBÓL BALASSAGYARMATON Idén csak felújításokra futja Balassagyarmaton szeptembertől kétszázhúsz kisdiák kezdi meg iskolai tanulmányait, várhatóan kilenc tanulócsoportban. A gyerekeket a város öt iskolája fogadja majd, amelyeken most végzik el az ilyenkor szokásos, nyári felújítási munkálatokat. Mint azt Kalcsó Istvántól, a balassagyarmati önkormányzat művelődési osztályának vezetőjétől megtudtuk, az idei renoválás azonban csak a legszükségesebb tennivalók elvégzésére terjed ki, mivel a városnak „többre nem futja”. ____________JrtS.____________ - Buta az az önkormányzat, amelyik nem fektet energiát az oktatásba, ezért Balassagyarmat is kiemelten kezeli ezt a témát - mondja Kalcsó István. 3. oldal BELEROKKANUNK A FŰTŐOLAJÁRBA Vihar előtti csend Vége az olajszőkítés aranykorának, ennek azonban ára van, s ezt nyilvánvalóan nem azok fizetik meg, akik milliókat kerestek a fűtőolaj- és a gázolajár közti különbségen. Létminimum alatt élő embereket, nagycsaládosokat, nyugdíjasokat sújtanak a literenkénti nyolcvanforintos tüzelővel. Azok, akik ilyentájt szerezték be olajkályhájukba, kazánjukba a télire valót, most tanácstalanok. Mi lesz a jegyrendszer után. Szó volt támogatásról, azonban nagy a csend. Vihar előtti?* MUNKATÁRSUNKTÓL Olvasóink telefonon, levélben is kérték már szerkesztőségünket, járjunk utána, mi van az ígért támogatással. Utunkat Vám és Pénzügyőrségnél a kezdtük, ahol megkönnyebbülten mondták, hogy bokros teendőiket a fűtőolaj dolga immár nem szaporítja. Május 31-től nem kell kalkulálni az önkormányzatoknak sem, hogy mennyi jegyet adjanak a családi házak 12 literes, illetve a nyaralók 2 literes, légköbméterenkénti normája alapján. A számolást azonban aligha kerülhetik el, ugyanis lenni kell az ígéretek szerint egy kompenzációs rendszernek. Csakhogy nincs. Törvénykezésre várnak az önkormányzatok. Van, ahol a lakásfenntartási támogatás keretét méricskélik, futja-e ebből valamire. Ez a keret ugyanis valami injekciót kapott az energiaáremelés miatt, de például Salgótarjánban az összeg hetven százalékát elvitte az első fél év. Az őszre beharangozott újabb áremelések tükrében ez még a korábbi támogatáshoz is kevés. A tüzelőolajat ilyentájt beszerző lakosság viszont már nem 31 forintot kell fizessen 10 liter a kutaknál, hanem a nyolcvanforintos tarifát. Lehet-e így tartalékolni, vagy nekimegyünk úgy a télnek, hogy lesz ami lesz? Kérjünk számlát a kutaknál, hogyha mégiscsak döntés születik a kompenzációról, 3. oldal HTO utalvány 1995/96 -os feliratú bélyegek már nem készültek. Helyette van a bizonytalanság KÖZMUNKÁSOK BÁTONYTERENYÉN Száz lett a nyolcból LAPINFORMÁCIÓ Száz közhasznú munkás foglalkoztatására kötött szerződést az önkormányzat a munkaügyi központtal július elsejétől augusztus 31-ig. Jelenleg 90 közmunkást alkalmaznak Nagybátony, Kisterenye és Rákóczi-telep területén. 13-14 fős csoportokban dolgoznak a kaszás-, ároktisztító-, szemétgyűjtő- és járdalerakó brigádok. A vízvezetékszerelőkből, kőművesekből, festőkből álló szakembergárda az önkormányzat intézményeiben végzi a tisztasági festést, az olajlábazatok festését. Kisebb kőművesmunkákon is dolgoznak, javítják a vizesblokkokat. Az első negyedévben csak nyolc közmunkás dolgozhatott a városban, de a jelenlegi magas számot a térség nehéz foglalkoztatási helyzete is indokolja. Az önkormányzat vállalta a művezetés és a baleseti oktatás megoldását, és a szerszámok biztosítását.