Nógrádi Krónika, 1995. november (2. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-01 / 256. szám

Krónika-klub pénteken! November 3-án, 17 órakor la­punk és a Haza és Haladás Alapít­vány klubjának vendége DOBOS KRISZTINA országgyűlési képvise­lő (MDF) lesz. A fórum témája: ifjúság, oktatás Minden érdeklődőt szeretettel várunk! (Címünk: Salgótarján, Május 1. ú. 79/a.) Mikor a gyertyák csonkig égnek... BESZE IMRE Halottat először ötéves koromban láttam, és utoljára az idén nyáron búcsúztattam lehajtott fejjel egy távozót. A két dátum kö­zött eltelt negyvenöt esztendő során számos hozzátartozómat, bará­tomat, ismerősömet kísértem a temetőkbe, utolsó útjukra, és osztoz­tam az élők közös ősi, nyomorúságos örökségében, a hátramaradás kínjában. Mert mindig nehezebb annak, aki szegényebb lesz vala­kivel, s úgy érezzük, megcsalt minket az, akit eltemettünk. Az hagyott itt hűtlenül, akiből nem volt még és nem lesz már többé olyan lény, mint ő. Talán haragszunk is rá, hogy a temetőből távoztunk után még jobban fájjon hiánya, s hogy miatta tovább mardossa szívünket az örök kétség: mi hát az élet értelme ? Talán az, hogy születünk, elvegyülünk, alkotunk­­ és meghalunk? És mi a halál értelme? Ezen a héten, halottaink hűtlenségét megbocsátva, újrajárjuk a temetőket. Rendbe tesszük a hantokat, virágokkal kedveskedünk a pihenő léleknek, és gyertyát, mécsest gyújtunk. Emlékezünk el­hunyt szeretteinkre, és elmélkedünk saját életünkről. Ünnepelünk. Nem a halált virágozzuk föl, halottainkat tiszteljük az őszirózsá­val, koszorúval. Nem az örök nyugalmat törjük meg gyertyafény­nél, hiszen a világosság e kis lámpácskái elmúlt emberi életek és sorsok fényei. És nem azért imádkozunk, hogy itt és most feltámad­jon szerettünk, barátunk, ismerősünk. A rágondolás, a jó szándék, a szeretet és a belenyugvás fohásza zsong szívünkben ezen az ün­nepen. Ünnepeljünk. Ezen a héten megelevenednek a temetők, megszűnnek árvák lenni a halottak, és mi, élők, lehajtott fejjel vonjuk elhunyt szeret­teink, barátaink, ismerőseink alakja köré gondolatainkat. Ezekben a napokban újra velünk lesznek ők. Akit szerettünk, az év többi napján is velünk van holtában, nyugovásában. Be ez a nap, a halottak napja, más: kivirulnak a sírok, megenyhülnek a lelkek­­ s mi, élők, szembenézünk az elke­rülhetetlennel, s halállal. És mégis, ezeken a temetőjáró estéken nem látunk mást csak a gyertyák lobogását, a milliónyi léleklám­­pást, mely megtöri az esti, fényen túli sötétséget. Ilyenkor halottaink sírja mellett keressük a választ a tegnap és a ma értelmére, s rádöbbenünk: még az életet sem ismerjük igazán, hát hogyan akarjuk ismerni a halált? Ezeken az estéken látogatóba jövünk elköltözött halottainkhoz - virággal, gyertyafényes, csöndes szomorúsággal. Körénk sorakoz­nak, hozzuk nekik a világosságot mi, küzdők, nekik, a dicsősége­seknek. S amikor a gyertyák csonkig égnek, és utolsót lobbannak a lángok, békesség váltja föl szívünkben az örökös halálfélelmet. Ezeken az estéken mindenszentek és a halottak napja ünne­pe szólítja az élőket a temetőbe. Hantközeli emlékezésre, kivirult sírok közé. E kis lámpácskák elmúlt életek és sorsok fényei Ma: ügyfélfogadás délig! Felhívjuk tisztelt Olvasóink és Ügyfeleink figyelmét, hogy a Nógrádi Krónika - tekintettel a halottak napjára - ma 12 óráig fogadja ügyfeleit A hirdetésfelvétel a Lisette méteráruboltban ezen a napon szünetel! Megértésüket köszönjük. Szécsényben sem bírják a terheket HR-INFORMÁCIÓ Szécsény központjában, a Rákóczi úti „piros házban” ka­záncserére készül a 32 lakásos közösség. A néhány évvel ezelőtt épített házat ugyanis jelenleg olajkazánnal fűtik, s ez a mai árak mellett elviselhetetlen teher a háztartásokban. A Prometheus Kft 3 millió forintos ajánlattal állt a lakóközösség elé. Ekkora összeget kell a lakóknak előte­remteni a gázkazánra történő át­álláshoz. Az épület jelenleg - 3 lakás kivételével - a családok tu­lajdonában van. A kazáncserénél az egy lakásra eső költség 97 ezer forint, melyhez 15 ezer forint tá­mogatást kaphatnak az önkor­mányzattól azok a családok, akikre szociális helyzetük folytán a fűtéskorszerűsítési támogatot­tak körébe tartoznak. Szirákon forrón szeretik... Potocska János három évvel ezelőtt, amikor Szirákon megnyitotta sütödéjét, nem gondolta, hogy olyan kemé­nyen meg kell dolgozni az eredményességért. 4. oldal GAZDAGODÓ GYÓGYSZERGYÁRAK, GYARAPODÓ GYÓGYSZERTÁRAK Minden ötödik beteg nem váltja ki gyógyszerét SZABÓ GY. SÁNDOR Jövőre 70 milliárd forintot kap a költségvetésből az Or­szágos Egészségbiztosítási Önkormányzat gyógyszertá­mogatásra. Ez az összeg nem kevés, de ha azt nézzük, hogy ez éves szinten, egy emberre számolva csupán 6 ezer 500 forintot jelent, akkor nagyon is kevés - mondta dr. Matejka Zsuzsanna, az Országos Egész­ségbiztosítási Pénztár főosz­tályvezetője. Az országos fő­gyógyszerész azon a tanácsko­záson beszélt, melyet orvosok és gyógyszerészek számára 3. oldal Dr. Matejka Zsuzsanna országos főgyógyszerész (középen) a takaré­kosság szükségességét hangsúlyozta mikuska István felvétele ZÁRT ÜLÉST EREDMÉNYEZŐ VIHAR KEREKEDETT A BALASSAGYARMATI ÖNKORMÁNYZAT KEDDI ÜLÉSÉN az orvosi ügyeletet? Ki fizesse K­OÓS Kedden tartotta soron kö­vetkező önkormányzati ülését Balassagyarmat város képvi­­selő-testülete. A napirendi pontok meghatározásánál ki­sebb vita kerekedett az ön­­kormányzat egészségügyi és szociális bizottságának jelen­tése körül, amely szokatlanul nyersen, de nagy valószínű­ség szerint korrektül tájékoz­tatta a képviselőket a kórház­ban kialakult helyzetről. Vé­gül is a képviselők többsége úgy döntött, hogy zárt ülésen tovább tárgyalja a tájékozta­tót. Ezt követően a testület el­fogadta a napirendi ponto­kat, mint ahogy elfogadta a polgármester tájékoztatóját az elmúlt ülésszak döntései­nek végrehajtásáról. A tájékoztató után az óvo­dák vezetőinek beszámolója következett. A beszámoló mellé a városatyák az óvo­dák életéről videofilmet te­kintettek meg. Úgy tűnik, a kínos ügyeknek ezzel még nem volt vége. Több mint másfél órás, meddőnek lát­szó vita következett a kiírt kórházigazgatói pályázatról, amelynek szövegét talán még nyelvész vagy jogász sem tudott volna egyértel­műen értelmezni. A következő téma sem volt könnyebb a városatyáknak. Arról volt szó, hogy január el­sejétől az egészségügyi pénz­tár már nem finanszírozza az ügyeletes orvos költségeit. Magyarul: egy meglévő fel­adatot ezentúl az önkormány­zatnak kell finanszírozni. Ez azért kínos, mert többségé­ben vidékre kell éjszaka ki­szállni, és ennek költségei nem terhelhetik Gyarmat vá­rosát. Született egy olyan ja­vaslat, hogy a vidéki önkor­mányzatok ehhez 20 Ft/fő költséggel járuljanak hozzá havonta. Az ezutáni téma már­­már visszaköszönt, mégis felvillanyozta a városatyá­kat. Arról volt szó, hogy a Fráter Erzsébet Kollégium egyháznak való átadásáért cserébe a város kapna egy közel egymilliárd forint eszmei értékű épületet a városban. A javaslat elfoga­dása után a képviselők az előre eltervezett témák fe­lét tudták megtárgyalni. Leszerelés a határőröknél ______________LM.______________ Tegnap reggel 9 órakor örömteli ünnepre sorakozott fel a Balassagyarmati Határőr Igazgatóság állománya. Örömteli volt annak a 98 ha­tárőrnek, aki néhány óra múltán már mint boldog civil koptatta a cipő talpát. A leszerelési ünnepségen a csapatzászló előtt Szepesi Ist­ván alezredes, szervezési igaz­gatóhelyettes megköszönte a leszerelők eddigi munkáját. Az ünnepség díszmenettel zá­rult. Az igazgatóság mintegy fél millió forint leszerelési se­gélyt osztott ki, természetesen a családi körülményeket fi­gyelembe véve. Szepesi alezredes la­punknak elmondta, hogy november 15-én kerül sor az újabb bevonulásra. Az állomány egyik felét Nyírbá­torban, míg a másik felét helyben, a határvadász száza­doknál képezik ki. Boldog civilekként koptatják már a cipőjük talpát Ötvennégy törököt kaptak el MUNKATÁRSUNKTÓL Egyre többen érkeznek Ma­gyarországra repülőgéppel, autóbusszal, gépkocsival turisz­tikai célból, akik hazánkban szí­vesen látott vendégek. Azon­ban soha nem tudhatjuk, hogy közülük ki lesz az, aki anyagi áldozatok árán - segítség igénybevételével - megpróbál illegális úton kijutni nyugati országokba, a jobb életkörül­mények reményében. 3. oldal Mikszáth Kálmán emlékbizottság alakult TUDÓSÍTÓNKTÓL A nagy palóc író születésé­nek közelgő 150. évfordulóját előkészítendő megalakult a Mikszáth Kálmán emlékbi­zottság. Az eseménynek teg­nap Budapesten, a Petőfi Iro­dalmi Múzeum adott otthont. A komoly előkészítő mun­ka következményeként már az alakuló ülésre kész prog­rammal érkezett a Nógrád megyei bizottság, amely az emlékbizottság megalakulásá­nak érdemi munkáját készí­tette elő, és az elkövetkező időszakban is végzi a szerve­zéssel kapcsolatos mindenna­pi feladatokat. Maga az em­lékbizottság pedig - olyan or­szágosan is ismert nevekkel, mint például Ács Irén, Csoór Sándor, Hubay Miklós, Tornai Jó­zsef, Vitányi Iván, R. Várkonyi Ág­nes-a szakmai tanácsadást és elvi irányítást végzi. A bizottság el­nöknek sikerült megnyerni Tö­rök András helyettes államtitkárt, 3. oldal

Next