Növényvédelem, 1942 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1942-02-15 / 2. szám

pincefelületre 25 gr ként számítunk, ez megfelel 5 szál aszbesztes, vagy 1­­4 szál vászonbetétes kénszeletnek. A pince kénezése alkalmával azon­ban óvni kell a rézberendezéseket, mint pl. villany­drótokat, lámpafoglalatokat stb., mert ezeket megtámadja a kénessavból képződő kénsav. Ezért legjobb parcellán lámpafoglalatokat és jól szigetelt villanyhuzalokat használni a pincében. A pincét a kénezés után, ha újra dolgozni akarunk bent, előzetesen jól ki kell szellőztetni. A darabban levő bort, melyet előreláthatólag hosszabb ideig nem tudunk feltölteni, vagy nincs módunkban kisebb hordóba lefejteni, azért, hogy esetleg meg ne virágosodjék, vagy meg ne ecete­­sedjék, a bor feletti üres hordórészt bekénezzük. Az ilyen rákénezés történhetik kénszeletekkel, úgy, hogy a kénező huzal­ az aknanyíláson a meg­­gyújtott kénszelettel belógatjuk, azonban csak annyira, hogy a bor felületétől az égő kénszelet 4—5 cm távolságban legyen. Abban az esetben, ha a hordóból csak kevés hiányzik, akkor nem tudjuk belógatni a kénszeletet, ilyenkor kívülről égetjük el a ként, az úgynevezett kénező lámpá­ban s a fejlődő kénessavat egy meghajlított csö­vön vezetjük be a hordóba. A rákénezés a bort pár hétig megvédi a betegségtől, egyrészt a kén dezinficiáló hatásánál fogva, másrészt pedig azért, mivel a levegőt a kénessav kiszorítja a hordóból, így a darabban levő bor nem érintkezhetik leve­gővel. Bizonyos idő múlva a kénessav egy részét a bor megköti, másik része pedig a hordó lika­csain át elillan, ezáltal a hatás megszűnik. Egy­szer, legfeljebb kétszer a rákénezést meg lehet ismételni, nem tanácsos azonban többszöri rá­kénezést végezni, mert könnyen megtörténhetik, hogy a bort túlkénezzük. A rákénezéskor a hasz­nálandó kén mennyisége egy hektoliternyi üres hordórészre számítva ne legyen több, mint a szál aszbesztes, vagy tiz szál vászonbetétes kénszelet. Ha a rákénezést kívülről végezzük, akkor a kéne­­zést addig kell folytatni, míg a kénessav az üres hordórészből a levegőt kiszorítja. A beteg vagy betegségre hajlamos boroknál is igen sokszor használhatjuk a kénszelettel való kénezést, különösen azoknál a bőrbetegségeknél, amelyeknek megjavítása amúgy is fejtéssel van egybekötve (almasav csökkenés, nyúlosodás). A borok fejtése alkalmával a hordót, melybe a fejtést végezzük, mindig megkénezzük. A kéne­­zésre elegendő 1 hektoliternyi hordóűrre szá­mítva a szál aszbesztes, vagy l/s szál vászon­betétes kénszeletet elégetni. A hordó ilyen mérvű kénezése rendesen fejlett, egészséges bor fejtésére vonatkozik. A beteg s hibás borok fejtésénél min­dig a betegségtől függően kell a kénezést végezni. A borok fejtésére használandó borok fenti arányú megkénezése igen fontos, mert egyrészt ezáltal a borban levő káros mikrobák működését, akadályozzuk, másrészt pedig a bor oxidációját mérsékeljük, mivel a megkénezett hordóban kénessav foglalja el a levegő helyét, kevésbbé érintkezik a bor levegővel, így az öregebb borok­nak az elévülését késleltetjük. 11a olyan hordót használunk a fejtéshez, melyet már régebben használtunk s előzőleg már többször megkénez­­tünk, így a kénessav benne kénsavvá alakul át, ezt előzetesen szódaoldattal ki kell mosni, ne­hogy a kénsav a borba kerülve felszabadítsa a többi savat, miáltal a bor éles savanyú ízű lesz. A szódaoldattal kimosott hordót vízzel jól kiöb­lítjük s a fentebb leírt módon újra megkénezzük. A bortörvény által megengedett másik kéne­zési eljárás a folyékony kénessavval való kénezés. Előnye a kénszelettel való kénezés felett, hogy gyorsabb kénezési eljárás és hogy mindig ponto­san tudjuk, mennyi kénsavat adagoltunk be a borba, mert nincs csepegési veszteség és nincs a hordóba való befej­téskor kénessav elillanás, azonkívül nem szükséges a bort átfejteni másik hordóba, ha kénezni akarunk. Hátránya azonban az, hogy a kénezőkészülék kezelése nagy gyakor­latot igényel és drágább, mint a kénszelettel való kénezés. Általában csak nagyobb pincegazdasá­gokban kifizető a használata. Különösen alkal­mas nagyobb mennyiségű mustok bekénezésére, ha meg akarjuk bizonyos időre akadályozni az erjedést, akár besűrítésre szánjuk a mustot, akár lenyálkázás céljából. A kénezést a Meidinger—Schimbs-féle ada­golókészülékkel végezzük, melyet technikailag tiszta, folyékony kénessavval töltünk meg. Ez a kénessav 99-9 % kénessavas hidridet tartalmaz. Az adagolásnál a mérőhenger mellett levő skála minden beosztása 1 g1 kénessavnak felel meg. Tehát, ha a sűrítésre szállítandó mustot 400 mgr kénessavval akarjuk megkénezni, akkor 40 skála­rész folyékony kénessavat kell hektoliterenként hozzáadagolni. Természetesen a folyékony kénes­savat úgy az üres hordók, mint a beteg és beteg­ségre hajlamos borok kénezésére is használhat­juk, de mint, már fentebb írtam, csak nagyobb pincegazdaságokban fizeti ki magát és ott, ahol megfelelő szakember is van a készülék kezelésére A folyékony kénessavat kisebb pincegazdasá­­okban pótolja a káliummetabisulfit, melynek asználatát a m. kir. Fölmívelésügyi Miniszter Úr 86.305—933. számú rendele­te szabályozza. Ugyan­azon előnyei megvannak, mint a folyékony kénes­savnak, de előnye még az is, hogy kezelése könnyű. Hátrányul csak azt lehet felhozni, hogy vele a bor hamutartalmát növeljük, mert káliumot viszünk bele, de ez az elem úgyis van a bor hamujában, tehát idegen alkatrészt nem vittünk a borba, csak a meglevőt szaporítottuk. A káliummetabi­­sulfit rendesen pasztillaalakban kerül forgalomba, 1, 10 és 100 gr-os pasztillákban. A káliummetabi­­sulfit-pasztilla 50—52 % kénsavat tartalmaz, tehát egy 10 gr-os pasztilla 5—5­2 gr kénessavat tud leadni, ami megfelel, ha egy hektoliterbe adagol­juk, literenkénti 50—52 mgr kénezésnek. A kéne­­zésre szánt pasztillákat előzetesen 1—2 liter borban fel kell oldani s úgy belekeverni a kéne­­zendő borba. Gyakorlati alkalmazása igen széleskörű, alkal­mas szállításra kerülő mustok megkénezésére, nyálkázására, de különösen tág tere van olyan beteg vagy betegségre hajlamos borok kénezésé­­nél, amelyeket vagy nem tanácsos lefejteni (pl. a barnatörésű ecetes bor), vagy fejtés nélkül is meg lehet javítani (kénhidrogénszagú bor) kénezéssel. Nem használható azonban üres hor­dók kénezésére, kádak, edények stb. öblítésére, mert a káliummetabisilfitból a kénessavat a bor savai szabadítják fel. A háromféle kénezési eljárás mindegyikének, mint fentebb láttuk, megvan az alkalmazási tere, azonban sokszor az egyik a másikkal helyettesít­hető, ezért szükségesnek tartom a különböző kénezőszerek kénezési értékeit összehasonlítva megadni : 2 szelet aszbesztes kén megfelel­ő sze­­let vászonbetétes kénnek, vagy 20 skálarész folyé­kony kénessavnak, vagy 40 gr káliummetabisul­­fitnak. Ilyen kénezést végezve, egy hektoliter borban 200 mgr kénessavt eredményez literenként. Befejezésül még csak azt akarom megjegyezni, hogy bár a kénezés szükséges és elengedhetetlen feltétele a helyes borkezelésnek, de mindig mér­tékkel kell vele bánni, a mértéktelen és a nem maga helyén való kénezéssel helyrehozhatatlan hibát követhetünk el. Soós István.

Next