Nővilág, 1860. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1860-04-22 / 17. szám
259 tetszik a Büszke? De hol marad az a hóbortos diák? E pillanatban feltűnt a diák alakja az átelleni ajtó nyitásában a mint özvegy Harsányiné asszonyság után lépett, kissé szabálytalan lépésekkel és lesütött fővel. Rellike is, az ifjú is, mindkettő el volt pirulva egészen szemfehérig, amit András úr kedvező jelnek magyarázott, s nevetett magában, midőn látta, mint tekintenek lopva egymásra. Bizonyosan szerelmesek lesznek, ha máris nem azok. Ha tudta volna, mit a gyermekek e perczben gondoltak! Azaz, az első perczben semmit sem gondoltak, annyira meg voltak lepetve, a második perczben pedig, amint lopva egymásra tekintettek, így gondolkoztak egymásról : Ez az, aki roszat beszélt rólam!? Ugyan hogy lehetne ezt megszeretni? Aztán következtek az összehasonlítgatások, melyek egyrészről a természettudomány javára másrészről azon valaki javára ütöttek ki, ki a nevelőintézet ablakai alatt szokott volt sétálgatni. András úr ez egész idő alatt mosolygott és ébren álmodozott, azért nem vette észre, hogy a találkozás a két gyermek közt olyan hideg volt, hogy rokonok közt hidegebb nem lehetett volna. S mikor a két kedves elvált, azon törte mindenik fejét, mivel tudná a másikat boszantani. III. András úr álma, Kótyagi András úr, még valamikor huszonötéves korában elkezdett gondolkozni azon a nagy kérdésen, megházasodjék-e, ne házasodjék-e? s addig gondolkozott, hogy az évek elrepültek, haja szürke lett, lábai köszvényesek, s agglegény maradt. Csak ekkor jutott a hosszú gondolkozás után eredményre, s minden embernek, akinek kedve volt meghallgatni, elmondotta, hogy ő magát és minden agglegényt haszontalan földterhének tekint. Hogy pedig a földnek ne legyen több haszontalan terhe, elhatározta, hogy Pista öcscsét, akarja vagy nem akarja az, meg fogja házasítani. Azt ugyan még nem tudta egész bizonyosan, hogyan lehet az embert akarata ellenére is megházasítani, hanem hitte, hogy az mégis lehetséges. Milyen szép pár lesz Rellikéből és Pistából! E gondolat fölött órák hosszáig gyönyörködött, midőn ebédutánonkint elnyújtózott nagy támlás-székében. Tudvalevőleg a délutánok és a támlás-székek igen alkalmasak az ábrándozásra. A csibuk füstölgőtt, s a dohányfüstjével gondolatok, álomképek röpdestek a légben, s lassan-lassan egymásba olvadtak, mig az utóbbiak is eltűntek mint a füst. András sír képzeletében látta az ifjú párt, hogyan ülnek mellette, kezet kézbe szorítva suttogva édes szavakat, gyönyörködve egymás nézésében s csókot lopva egyik a másiktól. Addig azonban, míg ez az idő bekövetkeznék, a kedves gyermekek az illendő távolságnál is távolabb ültek egymástól, egyik a szoba egy szögletében, másik a másikban, s bizonyosan nem egymás nézésében gyönyörködtek. Ha majd Pista és Rellike férj és nő lesznek, András úr átadja nekik egész birtokát, gazdálkodjanak; ő maga pedig nyugodalmasan fog egész napon át dohányozni, s meg volt győződve előre, hogy neki lesznek legszebben kiszítt tajtpipái az egész vármegyében, hacsak el nem rontja a szép pipákat egypár szőke kis angyal, spajkosak mint anyjuk. És András sír egészen elmerült álmodozásaiba. Már azon gondolkozott, milyen trombitát, milyen fakardot, milyen tarkanyelű ostort fog venni a szőke kis angyaloknak. Mikor pipája kiégett az álmodozó agglegénynek, s mikor szemei délutáni álomra csukódtak, még akkor sem volt magával egészen tisztában, hogy a szőke kis angyalok a fakardnak, vagy a veresruhás ólomhuszárnak fognak-e jobban örülni? Szerető család fogja körülvenni őt, ki ifjúsága éveit rideg magányban töltötte; szeretők enyelgése, gyermekek zsibongása fogja fölvidítani öreg napjait. Az gyönyörű idő lesz. Hogy az álmok mennyire teljesülnek, azt mindenki tudhatja. Az András úr álmai is osztoztak a közös sorsban,jöttek, ragyogtak, és eltűntek.