Novum, 1998 (2. évfolyam, 1-9. szám)
1998-01-01 / 1. szám
Dehogy akarok polgármester lenni, eszem ágában sincs. Természetesen most senki sem kért arra, hogy induljak ezért a magas pozícióért, bár 1994-ben egy pártaktivsta félig tréfásan megkérdezte, hogy nem akarok-e? Nem őrültem meg! Filozofikus hajlamú, kissé testes, de annál borostásabb barátomnak viszont mindenféle vad ötletei támadnak, így arra is, hogy ki legyen a polgármester. A lényeg, hogy ne maradhasson az, aki most van. Váltani kell! Szociológus kollégám szerint azonban, éppen a hivatalban lévő polgármesternek van a legnagyobb esélye ahhoz, hogy újraválasszák. Ahhoz szex- vagy korrupciós ügybe kell keverednie, esetleg dührohamot kapva késsel kergetni, hogy valaki kiessen ebből a stallumból. Vannak persze kivételek, például a korábbi tanácselnökök közül 1994-ben is néhányan visszatértek (pl. Győrben, vagy Nyíregyházán), s akkor a népek összehasonlításokat tettek... Minden ember másként tűri a megpróbáltatásokat, így volt olyan városi tanácselnök, aki belehalt a leváltásába. Természetesen nem azonnal, de egy idő után nem bírta tovább a szíve. 1990-ben a rendszerváltó pártok a tízezer lakosnál népesebb településeken nem tették lehetővé a közvetlen polgármester-választást, így a korábbi tanácselnökök közül sokan igénybe kellett hogy vegyék a munkanélküli-segélyt. A városok akkori vezetői ugyanis elsősorban apparátusi emberek voltak. Saját szakmájukban csak nagyon keserves munkával tudtak visszakapaszkodni. Hiszen mihez is ért egy tanácselnök, vagy korszerűbben szólva: minek mestere a polgármester? „Nem tudhat egy mester minden mester séget” - tartja a szólás, sőt azt is mondják, hogy „nem lehet az ember mindjárt mesterré”. 1990. egy kivételes pillanat volt arra, hogy néhány, a közéletben csak nagyon kevés tapasztalattal bíró fiatalember komoly pozícióba kerüljön. Ma már ahhoz komolyan végig kell járni a pártok és az önkormányzatok ranglétráját, hogy valakinek esélye legyen a választásokon. De a mai polgármesterek közül is sokan alpolgármesterekként kezdték (pl. Tapolcán, Szolnokon, Pécsett, Kaposváron). Megyénk városai közül mindössze a sümegi tanácselnököt választották polgármesterré. Miért, mi kell ahhoz, hogy valakit megválasszanak? Először is a minimális feltétel az, hogy ismerjék őt az emberek. Bár ez sem mindig előny, hiszen ha a rossz oldaláról ismerik, akkor ezzel nem szerez túl sok jó pontot. Az ismeretség mellett a másik szempont az, hogy kedveljék. Veszprémben például a jelenlegi polgármesterről a legújabb közvélemény-kutatás szerint (kutatásvezető Oláh Miklós várható publikáció Comitatus 1998. március), az emberek 12%-a igen kedvező benyomásokat szerzett, de a Dióssy Lászlót kedvezően megítélők aránya már 68%, miközben kedvezőtlen benyomása mindössze 16%-uknak van, igen kedvezőtlenül pedig csupán 4% értékeli őt. Ennél a pápai polgármester kicsit jobban áll, hiszen az ottani polgárok 39%-a nyilatkozik a legpozitívabban dr. Kovács Zoltánról és a sima kedvező véleményt nyilvántartók aránya is 57%, miközben senki sem vélekedik igen kedvezőtlenül a pápaiak közül róla és a sima kedvezőtlen véleményt is mindössze a válaszadók 4%-a nyilvánított. Igaz, hogy Pápán még nem vezették be a büntetős parkolási rendszert, bár állítólag ott is tervezik. A polgármesternek a szomszédai körében is kedvező benyomást kell keltenie, így például élen kell járnia a hóeltakarításban. Nem teheti azt, mint az egyszeri értelmiségi, hogy megvárja, amíg elolvad a hó. Polgármesterként ráadásul arra is kell ügyelnie, hogy a városban is mindenhol eltakarítsák a havat, s lehetőleg utoljára menjenek az erőgépek az ő utcájába (bár ekkor erősen esik a tekintélye szomszédai szemében, de talán ezt egy közös hólapátolási akció kezdeményezésével még helyre lehet hozni). A lényeg az, hogy a polgármesternek mindig résen kell lennie, minden ismerősnek és ismeretlennek előre kell köszönnie. Számolnia kell azzal is, hogy őt mindenki ismeri a városban, főleg, ha korábban nagyméretű fényképét az országgyűlési választásokon városszerte kiplakátolták. Ezért meggondolandó az például, hogy fölszálljunk-e a városi buszra, hiszen milyen polgármester az, akinek még kocsira sem telik. A buszon még arra is lehet számítani, hogy ránk ragad egy kellemetlen fráter, aki valamilyen szívességet kér, állást, lakást, protekciót. Viszont a gyaloglás és a kerékpározás ajánlott annál is inkább, mivel a kondíciót is erősíti. Egy polgármesternek ugyanis bírnia kell a megpróbáltatásokat. Egy dél-dunántúli város korábbi első embere köznevetség tárgya lett, amikor elterjedt róla, hogy ebéd után hazamegy anyukájához egy-két órát szunyókálni. Csak így bírta elviselni a késő délutáni, esti programokat. Azt a polgárok elfogadják, ha a hetvenen felüli köztársasági elnök pihen egy keveset, de egy 30-as agglegény állóképesebb kell hogy legyen. (Ezt a pártok által támogatott fiatalembert egyébként éppen szolid életmódja miatt választották ki e magas pozícióra, hiszen az eredetileg jelölt listavezető magánéletében kifogásokat találtak. Magyarán szólva nagy nőcsábász volt!) Fontos tehát az egészségügyi állapot, a magánélet, de a legfontosabb, hogy legyen a polgármesterjelöltnek elképzelése. Úgy is mondhatnánk, hogy legyen egy álma arról, hogy milyen városban szeretne élni. A vezetéselmélet is megkülönbözteti egymástól az álmodozó és a végrehajtó típusú vezetőket. A korábbi rendszerben a tanácselnököket végrehajtó típusú hivatalnokként képzelték el az őket kinevező egyetlen párt városi és megyei urai. 1990-ben is felvetődhetett a rendszerváltó pártok szürke eminenciásaiban, hogy egy nekik megfelelő, dróton rángatható bábot ültetnek a képviselőtestület élére. Ma már azonban minden komoly politikai párt magukra a polgármesterekre épít, így nem engedheti meg magának, hogy szürke, akaratnélküli tisztviselőket indítson a választásokon. Kell tehát egy álom, vagyis egy koncepció, s kell hozzá egy csapat, hogy ezt végrehajtsa. A polgármester ugyanis nem lehet hivatalnok, nem az a dolga, hogy a központi direktívákat végrehajtsa. Mit csinál egy polgármester? Az ember azt hinné, hogy nem áll másból az élete, minthogy szerepel. Megnyit, átad, kitüntet, gratulál, részvétet nyilvánít, beszédet mond, koszorúz, nyilatkozik. Valójában ezek csak külsőségek, így a polgármesternek flancos pesti fogadásokra is csupán azért kell járnia, hogy kapcsolatokat teremtsen. A választópolgárok nemcsak azt várják el a polgármestertől, hogy földrengés esetén élére álljon a mentési folyamatnak, hanem sokkal inkább azt, hogy intézzen valamit a városának. Van olyan polgármester, aki minden áron építeni szeretne valamit, hogy így állítson emlékművet magának. Volt olyan település, ahol iskolát és tornacsarnokot építettek, miközben egyre kevesebb gyermek születik. Volt, aki gázt és telefont intézett a falunak, s ehhez kedvező kamatozású külföldi kölcsönt vett fel, ami a forint leértékelése miatt iszonyú terhet jelentett később, s végül a község költségvetése csődöt mondott. Volt olyan polgármester, akit ennek ellenére újra megválasztottak, mondván, ha megcsinálta a bajt, hozza is helyre. Nem állítana szobrot a polgármesternek, nyilatkozta az előző kormány egykori belügyminisztere. Azért egy emléktábla úgy 50 év múlva várható, hiszen a rendszerváltás első veszprémi polgármestere mindenképpen történelmi személyiség. Ehhez azonban sok apró munka szükséges, s a legfontosabb kérdésekre kell odafigyelni. Veszprémben ilyen volt a külföldi befektetők idecsábítása, s ilyen ma is az Egyetem fejlesztése. Véleményem szerint, ez az, amit jól csinált Dióssy László, s így mindenképpen előnyösebb helyzetben van városunk, mint a megye többi települése. Pedig 1990 óta semmiféle kiemelt támogatásban nem részesülnek a megyeszékhelyek, sőt a megyei jogú városi cím is csak terheket jelentett a városnak. Akkoriban azzal kecsegtették ugyanis a város vezetőit, hogy előbb-utóbb a címhez pénzt is adnak, de végül a jogokból csak kötelesség lett. (Itt most hosszasan írhatnék arról, hogy na ugye, megmondtam, de nincsen ehhez semmi kedvem. Annak idején ugyanis egy kicsit sikerült megingatnom a nagy nekibuzdulást egyetlen újságcikkel, amit könyv alakban is el lehet olvasni a „Mi lesz veled, vármegye? Hogyan tovább városfejlesztés” kettős című tanulmánykötetben. Ehhez a kötethez egyébként a veszprémi polgármester némi anyagi támogatást is nyújtott, sőt előszót is írt, így ugye érthető, hogy egy rossz szót sem szólhatok róla.) Mégis, milyen a jó polgármester? A polgármesternek elhivatottnak kell lennie, tűrnie az ilyen újságírói szemtelenkedéseket. A polgármesternek jó pszichológiai érzékkel kell rendelkeznie. A legfontosabb az emberi kapcsolatok kialakítása, hiszen a polgármester csapatának éreznie kell azt, hogy részese azoknak a sikereknek, amit a város vezetője elért. Fontos a kétirányú kommunikáció, hiszen nagyon nehéz helyzetben van az a vezető, akinek mindig csak szépeket mondanak. A polgármester a város első embere kell hogy legyen, sőt a város első polgáraként fel kell hogy nézzenek rá. Egy több évtizedes demokráciában ez magától is alakul, hiszen egy bajor kisvárosban például a legjobb gazdát választották meg közel harminc éve első polgármesternek. Ott ugyanis így hívják a település első emberét, megkülönböztetve a társközségek elöljáróitól, akik csak sima polgármesteri titulussal rendelkeznek. Ezt a polgármestert közel húsz évig társadalmi munkásként választották újra, míg legutóbb már főállásban foglalkoztatták azért, hogy így nagyobb nyugdíjat kaphasson. Mégis miért lenne érdemes jelentkezni a polgármesteri tisztségre? Van ugyanis két lányom, s így mégis csak könnyebb lenne kiházasítani őket. Bár most jut eszembe, ismerek olyan nálamnál alkalmasabb jelöltet, akinek három lánya van... DOSSZIÉ Polgármesternek lenni? Agg Zoltán jegyzete