Nyelvtudományi Közlemények 62. kötet (1960)

Tanulmányok - Szántó Éva: A fonológiai kutatások újabb eredményei a Szovjetunióban 187

ISMERTETÉSEK — SZEMLE 191 Az olyan nyelvekben, amelyekre az a) típusú alternáció jellemző, a minimális hangegységek változatlan minőségben realizálódnak, mind a szóalakban,17 mind a morfé­mában. Az ilyen nyelvekben a fonémák kijelölése a fonéma fogalmának meghatározása általában könnyű feladat és nem vált ki vitát. A kérdés komplikáltabb az olyan nyelvek­ben, amelyekre a b) típusú alternáció jellemző.18 Ebben az esetben szükségessé válik, — írja AVANYESZOV, — egy új fogalomnak a meghatározása, amit a legcélszerűbb „erős" és „gyenge" fonémaként megjelölni. A gyenge fonéma két vagy több erős fonémát helyet­tesít. Például az (A) vagy (v) gyenge fonémák bizonyos fonetikai helyzetben az (o) illetve (a) erős fonémákat helyettesítik. Azonkívül az erős fonéma megkülönbözteti nemcsak a szóalak hangtestét, de a morfémáét is. A gyenge fonéma ellenkezőleg csak a szóforma hangtestét különbözteti meg, a morfémáét viszont nem (vagy­ esetleg nem), mivelhogy a gyenge fonéma mindig két vagy több erős fonéma aequivalense. Mind az erős, mind a gyenge fonéma a szóalakban funkciónál és ezen keresztül bizonyos relációba kerül a morfémával. Ennek a relációnak az alapja az erős és a gyenge fonéma minőségi különbségében rejlik. A gyenge fonémák a hangrendszerben alá vannak rendelve az erős fonémáknak és éppen ezért nem lehet őket egy síkon tárgyalni az erős fonémákkal. A nyelv hangrendszere csak erős fonémákból áll, nem pedig az erős és gyenge fonémák summájából. Az ilyen nem párhuzamos alternációban — írja AVANYE-szov, — az erős fonéma alternál a gyenge fonémával, s ilyenkor a gyenge fonéma egy vagy több erősnek aequivalense. Az ilyenfajta alternáció rendkívül fontos szerepet játszik a nyelv hangrendszerében, tudniillik ez az alternáció köti össze a fonémát a mor­fémával. Ezt a jelenséget AVANYESZOV fonémasornak nevezi. Minden egyes ilyen fonéma­sor egy bizonyos funkcionális egységet képez. Elemeit a fonetikai helyzet szabja meg­­ a morféma azonossága. Úgy is lehet mondani, hogy ez a fonetikai helyzettől függő alternáció jellemzi a morféma azonosságát. Ezért, a fonémasor mint egy sajátságos híd, összeköti a nyelv hangrendszerét a nyelv grammatikai rendszerével. Egyszóval, a fonéma a szóalak hangtestének eleme, a fonémasor pedig a morfémáé, s ennek következtében a morféma összes hangváltozatait egyesíti, melyek csakis a fonetikai helyzettől függnek. A szóalakok azonosságának megfelel a fonémák azonossága és fordítva, s a morfémáké­nak és a fonémasorok azonossága felel meg. A fonémasorok azonossága pedig a morfémák azonosságát is jelzi. Ha egy nyelvre mind a párhuzamos, mind a nem párhuzamos alternáció jellemző, akkor a fonológusnak két síkon kell tanulmányoznia a nyelv hangrendszerét — a foné­mákat, melyek a szóalakban realizálódnak, s a fonémasort, mely a morfémákban reali­zálódik. Az ilyen tanulmányozás alapján megállapítható, hogy a nyelv hangrendszere bonyolult hierarchia, sokrétű egység, melyben különböző „rangú" fonémák vannak; ezeknek a fonémáknak az egymáshoz való relációja nem egyöntetű, de föltétlenül bizo­nyos törvényszerű fonémasorokra bontható. A fonémasor fogalma nélkül a szó hang­teste teljesen el lenne szakítva a grammatikai rendszertől, a szóragozás és szóképzés határai elmosódnának, hiszen egy és ugyanannak a morfémának az alakját kénytelenek lennénk grammatikai változatnak tekinteni, vagy pedig teljesen más morfémának. AVANYESZOV professzor koncepciójában a moszkvai iskola 19 az erős és gyenge fonéma fogalmát bírálja. KUZNYECOV professzor a fent említett cikkben érthetetlennek tartja, miért áll a hangrendszer csak az „erős" fonémákból, ha vannak benne erős és gyenge fonémák. Vagyis, miért van szükség a gyenge fonéma fogalmára, s miért nem lehet beérni a moszkvai iskola variáns­ fogalmával, amelyen tartalmilag tulajdon­képpen ugyanaz értendő? Ugyanakkor KUUZNYECOV újra leszögezi, hogy a fonéma s variánsai között nincsen fiziológiai­­ akusztikai azonosság, hanem csak funkciójuk közös. KUZNYECOV szerint AVANYESZOV ebben az esetben felcseréli a fonológiát a fone­tikával, vagyis nem indul ki következetesen a hangok funkciójából. Mindemellett Kuz­NYECOV elismeri, hogy AvANYESZOvnak igaza van, amikor bírálja a moszkvai iskola­ koncepciójában a variánsfogalmat, mivel ebben a koncepcióban a variáns differenciáló képessége árnyékban marad, s csak mint a fonéma aequivalense válik a tanulmányozás tárgyává, de KU­ZNYECOV véleménye szerint az erős és gyenge fonéma fogalma sem oldja meg a problémát. * 17 Szóalak •— „csiOBO(J)opMa" — alatt egy konkrét szónak valamely konkrét­formája értendő. 18 Például az orosz nyelvben. 19 S a leningrádi éppen úgy, de erről lásd később.

Next