Nyelvtudományi Közlemények 62. kötet (1960)
Tanulmányok - Szántó Éva: A fonológiai kutatások újabb eredményei a Szovjetunióban 187
ISMERTETÉSEK — SZEMLE 191 Az olyan nyelvekben, amelyekre az a) típusú alternáció jellemző, a minimális hangegységek változatlan minőségben realizálódnak, mind a szóalakban,17 mind a morfémában. Az ilyen nyelvekben a fonémák kijelölése a fonéma fogalmának meghatározása általában könnyű feladat és nem vált ki vitát. A kérdés komplikáltabb az olyan nyelvekben, amelyekre a b) típusú alternáció jellemző.18 Ebben az esetben szükségessé válik, — írja AVANYESZOV, — egy új fogalomnak a meghatározása, amit a legcélszerűbb „erős" és „gyenge" fonémaként megjelölni. A gyenge fonéma két vagy több erős fonémát helyettesít. Például az (A) vagy (v) gyenge fonémák bizonyos fonetikai helyzetben az (o) illetve (a) erős fonémákat helyettesítik. Azonkívül az erős fonéma megkülönbözteti nemcsak a szóalak hangtestét, de a morfémáét is. A gyenge fonéma ellenkezőleg csak a szóforma hangtestét különbözteti meg, a morfémáét viszont nem (vagy esetleg nem), mivelhogy a gyenge fonéma mindig két vagy több erős fonéma aequivalense. Mind az erős, mind a gyenge fonéma a szóalakban funkciónál és ezen keresztül bizonyos relációba kerül a morfémával. Ennek a relációnak az alapja az erős és a gyenge fonéma minőségi különbségében rejlik. A gyenge fonémák a hangrendszerben alá vannak rendelve az erős fonémáknak és éppen ezért nem lehet őket egy síkon tárgyalni az erős fonémákkal. A nyelv hangrendszere csak erős fonémákból áll, nem pedig az erős és gyenge fonémák summájából. Az ilyen nem párhuzamos alternációban — írja AVANYE-szov, — az erős fonéma alternál a gyenge fonémával, s ilyenkor a gyenge fonéma egy vagy több erősnek aequivalense. Az ilyenfajta alternáció rendkívül fontos szerepet játszik a nyelv hangrendszerében, tudniillik ez az alternáció köti össze a fonémát a morfémával. Ezt a jelenséget AVANYESZOV fonémasornak nevezi. Minden egyes ilyen fonémasor egy bizonyos funkcionális egységet képez. Elemeit a fonetikai helyzet szabja meg a morféma azonossága. Úgy is lehet mondani, hogy ez a fonetikai helyzettől függő alternáció jellemzi a morféma azonosságát. Ezért, a fonémasor mint egy sajátságos híd, összeköti a nyelv hangrendszerét a nyelv grammatikai rendszerével. Egyszóval, a fonéma a szóalak hangtestének eleme, a fonémasor pedig a morfémáé, s ennek következtében a morféma összes hangváltozatait egyesíti, melyek csakis a fonetikai helyzettől függnek. A szóalakok azonosságának megfelel a fonémák azonossága és fordítva, s a morfémákénak és a fonémasorok azonossága felel meg. A fonémasorok azonossága pedig a morfémák azonosságát is jelzi. Ha egy nyelvre mind a párhuzamos, mind a nem párhuzamos alternáció jellemző, akkor a fonológusnak két síkon kell tanulmányoznia a nyelv hangrendszerét — a fonémákat, melyek a szóalakban realizálódnak, s a fonémasort, mely a morfémákban realizálódik. Az ilyen tanulmányozás alapján megállapítható, hogy a nyelv hangrendszere bonyolult hierarchia, sokrétű egység, melyben különböző „rangú" fonémák vannak; ezeknek a fonémáknak az egymáshoz való relációja nem egyöntetű, de föltétlenül bizonyos törvényszerű fonémasorokra bontható. A fonémasor fogalma nélkül a szó hangteste teljesen el lenne szakítva a grammatikai rendszertől, a szóragozás és szóképzés határai elmosódnának, hiszen egy és ugyanannak a morfémának az alakját kénytelenek lennénk grammatikai változatnak tekinteni, vagy pedig teljesen más morfémának. AVANYESZOV professzor koncepciójában a moszkvai iskola 19 az erős és gyenge fonéma fogalmát bírálja. KUZNYECOV professzor a fent említett cikkben érthetetlennek tartja, miért áll a hangrendszer csak az „erős" fonémákból, ha vannak benne erős és gyenge fonémák. Vagyis, miért van szükség a gyenge fonéma fogalmára, s miért nem lehet beérni a moszkvai iskola variáns fogalmával, amelyen tartalmilag tulajdonképpen ugyanaz értendő? Ugyanakkor KUUZNYECOV újra leszögezi, hogy a fonéma s variánsai között nincsen fiziológiai akusztikai azonosság, hanem csak funkciójuk közös. KUZNYECOV szerint AVANYESZOV ebben az esetben felcseréli a fonológiát a fonetikával, vagyis nem indul ki következetesen a hangok funkciójából. Mindemellett KuzNYECOV elismeri, hogy AvANYESZOvnak igaza van, amikor bírálja a moszkvai iskola koncepciójában a variánsfogalmat, mivel ebben a koncepcióban a variáns differenciáló képessége árnyékban marad, s csak mint a fonéma aequivalense válik a tanulmányozás tárgyává, de KUZNYECOV véleménye szerint az erős és gyenge fonéma fogalma sem oldja meg a problémát. * 17 Szóalak •— „csiOBO(J)opMa" — alatt egy konkrét szónak valamely konkrétformája értendő. 18 Például az orosz nyelvben. 19 S a leningrádi éppen úgy, de erről lásd később.