Nyelvtudományi Közlemények 65. kötet (1963)
Tanulmányok - Szántó éva: Néhány vitatott kérdés a fonéma modern vizsgálatában 445
SZÁNTÓ ÉVA (FRY D. B., Communication theory and linguistic Theory. IRB Transaction on Information Theory 1953. 1.) Magyar anyagon hasonló kísérletek hasonló eredményhez vezettek (FÓNAGY IVÁN, A hang és a szó hírértéke a költői nyelvben, NyK. LXII, 768). Ugyanakkor, a terjengős (redundáns) elemek megkönnyítik a megkülönböztető jegyek felismerését. Az is ismeretes, hogy a hallottak megértésében segítő szerepet játszik a helyzet (szituáció) is, ahol a közlés elhangzik. Mennél ismertebb, megszokottabb a helyzet, annál könnyebb a hallgató feladata, hogy megértse az elhangzottakat. Ezenkívül, a nyelv hangjainak lineáris (törvényszerű) egymásutáni következése statisztikailag kimutatható és distribuciós szabályokba foglalható. A distribuciós szabályokat az egyén intuitive számon tartja. Ez az intuitív valószínűségszámítás is fokozza a közlés hírértékének megjósolhatóságát. (Részletesebben erről lásd FÓNAGY IVÁN, Beszéd és valószínűség. Nyr. LXXXIV, 309—20.) Ebből a rövid és vázlatos felsorolásból is nyilvánvalóvá válik, hogy a beszéd appercipiálása rendkívül bonyolult folyamat, amely nem fogható fel mechanikusan úgy, mintha az egyén az általa hallottakat egyszerűen fonémáról- fonémára bontva fogná fel. Bár a fonémák nincsenek kapcsolatban a jelentéssel, bizonyos hangképzetek közvetlenül asszociálódhatnak a jelentéssel. Az egy fonémából álló lexikai vagy grammatikai jelentésű morfémák hangtestét lehet példaként felsorolni, mint pl. a magyarban az é (övé) , k (szobák) stb., vagy SCSERBA orosz nyelvre vonatkozó példáit, ahol az olyan hangtestek, mint i (u) az és kötőszó, az l (A) a múlt idő (eudeA, 3HUA stb.), az u (y) a tárgy (eody, Kopoey stb.), az a (a) az alany (eoda, Kopom stb.) jelentésével asszociálódnak. (SCSERBA, Russzkije glasznije v kacsesztvennom i kolicsesztvennom otnosenyii, 1912. 6—7.) A fonéma-elmélet megteremtői, így SCSERBA is például, éppen ebben látta az alapját annak, hogy az egyénnél kialakul egy öntudatlan mechanizmus, amely bizonyos hangképzeteket önállósít, autonomizál (SCSERBA, i. m. uo.). Az egyén a beszédtevékenység elsajátítása következtében arra a képességre tesz szert, hogy intuitíve a beszédet egységekre bontsa. Ebből az intuitív szegmentálásból indultak ki mindazok a ,,spontán fonológusok" is, akik egy-egy nyelv számára ábécét teremtettek. Adott esetben okvetlenül meg kell jegyezni, hogy a spontán intuitív nyelvi szegmentálás (amelyet például az ábécék létezése, létrehozása feltétlenül bizonyító kudarcot vallott, amikor a szintetizáló-analizáló gép számára programozni kellett egy-egy nyelv alapegységeit (hangtani síkon), így például DUKELSZKIJ fent említett munkájában hangsúlyozza, hogy a beszédfolyamat automatikus szegmentálásánál nem vált be az a feltevés,, hogy beszédfolyamat egységét lingvisztikai kritériumokból kiindulva kell meghatározni, az egységek pedig annak az alapján identifikálhatók, hogy közös akusztikai paramétereik vannak (3 lap). (DUKELSZKIJ munkájáról az ismertetésem az ALH.-ban jelenik meg.) Bár más vonatkozásban, de ugyanerről ír IVANOV, amikor megjegyzi, hogy JAKOBSON dichotomikus elméletének kivételével eddig az összes fonológiai irányzatok, részben még a glosszematika is, a beszédaktus fonológiai tagolásában az emberi intuícióra támaszkodtak. Tudniillik, ha áll az a tétel, hogy az ember intuitíve azonosítani tud bizonyos hangokat (mint azonosokat, illetve egymástól eltérőket), akkor az azonos, illetve különböző egységek rendszerbe foglalása kisebb vagy nagyobb követ-kezetességgel már megoldható probléma. Ez a posztulátum azonban lényeg