Nyelvünk és Kultúránk - az Anyanyelvi Konferencia Védnökségének tájékoztatója, 79. szám (1990)
Kovács László: Visszapillantás az Anyanyelvi Konferenciára
dezett kulturális alkalmak, táborok, a Nyelvünk és Kultúránk szerkesztése és kiadása, mind sok anyagi áldozatot kíván, és sok szervezési gonddal jár. Nem lehet tehát egyszerűen és naivan azt mondani, hogy a Nemzetközi Filológiai Társaság mintájára kellene egy független, újabb szervezetet létesíteni. A Nemzetközi Magyar Filológai Társaságnak elsősorban tudományos célkitűzései vannak, és anyagilag igen szerényen gazdálkodik. Az is teljesen világos, hogy szubvenciók nélkül, csupán tagdíjakból ez a szervezet sem működhetne. De egy hathatós szervezetet bel- és külföldi tagdíjakból még akkor sem lehetne fenntartani, ha a Magyarok Világszövetsége költségvetésének egy bizonyos részét az új szervezet örökölné. Az is köztudott dolog, hogy két szervezet fenntartása többe kerül, mint eggyé, hiszen a rezsi megduplázódik. De az anyagi függőség, illetve függetlenség is csak kisebb tényezői a szervezeti feltételeknek. Megfelelő előkészítő munka nélkül egy átszervezett munkaközösség már eleve életképtelen. A Magyarok Világszövetsége presztízse és szervezete nélkül az anyanyelvi mozgalom működésképtelenné válna, és rövid idő alatt teljesen megszűnne. Nagy szükség van a jövő előkészítésére, és jó, ha minden közösség és szervezet megvizsgálja önmagát. Az önvizsgálat mindig hasznos, ha gonddal készül, úgy, hogy ahhoz azok, akik — mind Magyarországon, mind külföldön — már sok áldozatot hoztak a múltban, a maguk módján és a saját nevükben hozzá is tudjanak szólni. A magyar nép látóköre, s ebben az anyanyelvi mozgalom felelőssége is, éppen napjainkban egyre szélesebbé válik. Elengedhetetlen, hogy a jövő tervezésében a Duna-medence magyarságának álláspontja érvényesüljön. A környező országokban élő magyar kisebbség érdeklődését és közreműködését serkenteni kell, és nem szabad gátolni. Az előttünk álló évek ebben a tekintetben sok kedvező fejlemény csíráit hordják magukban. Minden közreműködési tevékenységet örömmel kell fogadni, s azt ápolni, fejleszteni kell. Éppen ezért is anyanyelvi konferenciát a jövőben is csak Magyarországon szabad tartani. Azok, akik az évek folyamán a konferenciák gondolatát ápolták, és munkáját eddig végezték, lassan kiöregszenek otthon is, és külföldön is. Amikor a jövőre gondolunk, akkor éppen a megfelelő utánpótlás is aggaszt bennünket, hiszen egyikünk sem fiatalodik. Fel kell tehát a kérdést tenni: még a jelenlegi adott kereteken belül is, lesz-e egy odaadó, szervező és szakszerű közösség 10—15 év múlva, amelyik képes lesz a húsz évvel ezelőtt megkezdett szerény munka továbbvitelére? S végül még egy dolgot kell megemlíteni. Az anyanyelvi mozgalom elindításához többen járultak hozzá otthon is, és külföldön is. Nem érdemes tovább elmélkedni a mozgalom elindulásának körülményeiről. A tény az, hogy a jövőről való gondoskodás most lényegesen fontosabb, mint az, hogy ki milyen kisebb-nagyobb érdemeket könyvelhet el az elindulás körül. Minden új elgondolást meg kell vizsgálni annak érdemei és hátrányai szerint. Az Anyanyelvi Konferencia Védnöksége a legalkalmasabb szervezet arra, hogy bármilyen természetű átszervezést vagy függetlenítést első fokon napirendre tűzzön, kiértékeljen, és azt a konferenciák résztvevőivel a megfelelő parlamentáris módon tudassa. De ne feledjük azt, hogy az anyanyelvi mozgalom jogi, szervezeti és anyagi bázisát csak az anyaország garantálhatja. KOVÁCS LÁSZLÓ (USA) 35