Felsőkereskedelmi Iskola, Nyíregyháza, 1938

Ezután villamoson kimentünk a Nagyerdőbe, ahol gyönyörködtünk al­központi egyetem épületében és a szépen elhelyezett és modernül felszerelt klinikai telepben. A Nagyerdei Strandfürdőt, amely, Európa egyik legszebb strandfürdője és amelynek vize magas hőmérsékletével, páratlanul gazdag sótartalmánál és gyógyhatásánál fogva külföldi viszonylatban is a legérté­kesebbek közé tartozik — nemcsak megnéztük, hanem néhányan meg is tak , pusztultuk és a hűvös idő ellenére megfürödtünk mind a fedett, mind a nyitott medencében, ahol parázs úszóversenyt is rendeztünk. Ezt követőleg vissza­mentünk a városba, ahol megebédeltünk, 3 órakor bekopogtattunk a Vegy­­kísérleti Állomásra, ahol dr. Varga István igazgató úr lekötelező kedvesség­gel fogadott bennünket és egy három órát igénybevevő kísérletsorozattal és a kísérletet irányító mérnök nagyon érdekes előadásával bemutatták azokat az eszközöket és eljárásokat, amelyekkel feltárják az anyag titkait. Előbb tejvizsgálatot mutattak be fajsúlyméréssel, zsírvizsgálattal, savórefrakció­­vizsgálattal, miközben tanulóink saját szemükkel győződhettek meg a frap­pánsan mutatkozó különbségekről. Ezután a Gabona- és S­isztkísérleti Állo­más igazgatója, Hankóczi Jenő által tervezett, de sajnos, német gyárban ké­szült és világszerte használt farinográf működését szemléltük, amely szelle­mesen mutatja, sőt egy grafikus vonallal ábrázolja is a­ vizsgálandó liszt mi­nőségét, megadva egyben azt is, hogy mennyi vizet kell az illető liszthez használni, hogy megfelelő minőségű tésztát kapjanak belőle, ezzel mintegy­ receptet is adva a liszthez, amely­nek feldolgozásához ilyenformán kész ada­tokat kap a sütőmester s nem kell kísérleteznie. Majd a szintén Hankóczi­­féle Fermentográf működését magyarázták meg, amely­ ugyancsak írásban adja, hogy az erjedésben lévő tészta fejleszt-e a keléshez szükséges mennyi­ségű gázt vagy nem. Ezután megnéztük a lisztkísérleti berendezéshez tartozó villanyerőre berendezett kisméretű, de tökéletes őrlő-berendezést, hengerszéket, triert, kemencét, a csodálatos pontossággal mérő és automatikusan működő légcsillapításos mérlegeket, a polarizáció elvért alapuló modern korpavizsgáló­készüléket és az intézet sok-sok szellemes és értékes berendezését, melyekkel a hozzáértő szakember fölényesen tesz különbséget valódi és utánzott, vagy hamisított áru között és megállapítja a hamisítás mértékét. Az emberi tudás csodálatos eredményeinek gyakorlati felhasználását volt alkalmunk tanulmá­nyozni és az igen érdekes és tanulságos előadást megköszönve, értékes tapasz­talatokkal gazdagodva, egy jól sikerült kirándulás kellemes érzésével érkez­tünk haza. 4. Tok­aj. Az I. évfolyam növendékei május 17-én kirándultak Tokajba. A kiránduló csoport sokoldalú képet nyert Tokajról és környékéről. Rakama­­zig vasúton utaztunk, majd gyalog tettük meg az utat Tokajig. Útközben megfigyeltük a táj szépségeit, amely még gazdagabb pompában bontakozott ki előttünk a Kopasz-hegy tetejéről. Igen sok földrajzi és természetrajzi is­meretben volt részük a tanulóknak. Tokaj nevezetességéről, híres borterme­léséről a szőlőskertek, borfeldolgozó iparáról pedig a régi Rákóczi-pince nyúj­­tott képet. Kereskedelmét is megfigyelhették a kirándulók a Tisza-h­idakon és a Bodrog-parti kikötőben. Megtekintettük ezeken kívül Tokaj kőfejtőit, bányaműveit, ahol értékes magyarázatot kaptunk. A város múltjáról beszélt a régi sóhivatal, a bárok kastély, az egykori Rákóczi-vár helye, az Erzsébet­­emlékmű, a város régi utcái és régi, görögkeleti temploma. Az élményekben gazdag kiránduláson 54 tanuló vett részt. Vezető: Hargitai István.

Next