Nyíregyházi Mezőgép, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986-01-01 / 1. szám

Az anyagtakarékossági pályázat díjnyertesei A vállalat gazdasági vezetése — a politikai és társadalmi szervek egyetértésével — 1985. július 20-án „Anyagtakarékossági pályázat”-ot hirdetett a vállalat gazdaságos anyagfelhasználásának és technológiák korszerűsítésének elősegítése érdekében. A 11 tagú bíráló bizottság — melynek elnöke Nagy Sándor igazgató — a pá­lyázati felhívásra beküldött 9 pályázati an­yagból hatot talált ér­demesnek díjazásra. A díjakat 1986. január 8-án adták át. Az I. helyet a Siker 86’ jeligéjű pályaművel (DETK — 105 tartálykocsi) érték el a MÜFE szakemberei: Ruska Pál, Fekete Lajos, Járos Lászlóné, Sinka Jó­zsef, Köteles Erika. Két II. helyezést ítéltek oda, egyik a Zalka Má­té szocialista brigádé, gazdaságos anyagbeszerzés témában pályáz­tak, illetve a Toledó jeligés pályaműé a másik, mely az anyagta­karékos futómű kialakítását és gyártását fejti ki. A három III. dí­jat a Megtakarítás, a Kémeri és a „Supersarkítás” jeligés pályamű­vek kapták. Béke és kultúra Folytatódik a vetélkedő-sorozat 1. FORDULÓ MEGOLDÁSAI: 1. Pécs — Lvov, Kecskemét — Szi­mferopol, Békéscsaba — Pen­za, Gyula — Kuznyeck, — Miskolc — Vologda, Szeged — Odessza, Dunaújváros — Kom­­munarszk, Debrecen — Klaipe­da, Eger — Csebokszari, Kapos­vár — Kalinyin, Szolnok — Tal­lin. 2. Szabolcs-Szatmár megye és a Szovjetunió Kárpátontúli te­rülete pártbizottságainak kezde­ményezésére 1960-ban, Lenin születésének 90. évfordulója al­kalmából a magyar-szovjet ha­tár két oldalán, Beregsurányban és Luzsánkán közösen telepítet­tek almáskertet, mely azóta a Lenin Barátságkert nevet viseli. 1977-ben 60 hektárral bővült a kert, mely telepítésétől kezdve tudományos eredmények alkal­mazásának, és szovjet-magyar kertészeti szakemberek tapasz­talatcseréinek bázisa. Minden év szeptemberében közös szüreten találkoznak a testvérterületek párt és állami vezetői. 3.­66 tagcsoportja van az MSZBT-nek megyénkben. 4. Csernovice 5. Elem Klimov: Jöjj és láss! 6. Győr — Tata — Nyíregyhá­za, (az előbbit a múlt évben Má­tészalka helyettesítette) 7. Az 1985-ös magyar VIT- küldöttség programja. 8. Kárpáti Igaz Szó, Zakarpat­­szkaja Pravda A II. FORDULÓ KÉRDÉSEI 1. Ki a Szovjet — Magyar Ba­ráti Társaság vezetőségének el­nöke? És ki a Magyar — Szov­jet Baráti Társaság elnöke? (3 p) 2. Mi a Budapest — napok je­lentősége? (5 p) 3. Melyik Szovjetunióbeli autógyárban gyártanak Ikarus­­alkatrészeket? (1 p) 4. Mi annak a magyar-szovjet kooprodukciós filmnek a címe, mely Kálmán Imre operettszer­ző legendás életét dolgozza fel, s ki a rendező ?( 2 p) 5. Hol alakult meg a Petőfi­ Barátok Klubja? (1 p) 6. Melyik az a sportág, amely­ben mind a Szovjetunió, mind Magyarország „nagyhatalom­nak” számítanak? (1 p) 7. Mit tudnak a Föld közepén című elbeszélésgyűjteményről? (5 p) 8. Melyik az a szibériai város, ahol a Béke és barátsági műszak keretében 1977. óta nemzetközi műszakot rendeznek? (1 p) 9. Minek a jelszava? „A film­művészet humanizmusáért, a bé­kéért és népek közötti barátsá­gért.” (1 p) 10. Soroljon fel legalább 3 olyan közös kulturális megmoz­dulást melyeknek szovjet-ma­gyar szervezői, közreműködői voltak! (10 p) Felkészülés: A Fáklya 1985-ös évfolyama, különös tekintettel az 1; 5; 6; 11; 15; 16; 19-es szá­mokra. Beküldési határidő: február 28. Sorozatban készül a légféktartály a nyírbátori gyáregységben. munkával telt évtizedek Mindig szerettem a természe­tet. Dísznövények, virágok von­zottak. A nyolcadik osztály után így először a főváros, majd Deb­­recen-Pallag szerepelt a tervek­ben, álmokban. A valóság: me­zőgazdasági technikum. Kollé­gista voltam évekig. Korábban szabadsághoz szokott, majd a zárt világba kerülő lány lettem. Megpróbáltam beilleszkedni. Édesanyám özvegyen nevelt, így a képesítő után megértettem, hogy dolgoznom kell. A nagyhalászi gépállomáson volt munkahely. Oda kerültem. Üzemgazdász lettem. Erre nem tanítottak ugyan a technikum­ban, de hála az azóta már elhalálozott Szabó Miklós fő­mezőgazdásznak, nem vallot­tam szégyent. Megismertem a gépeket, az embereket, s ahogy változott a profil, úgy voltam én is anyagkönyvelő, majd számlázó, s ha kellett utó­­kalkulátor. Bizonyára nem vol­tam szerelési vagy gyártási szakember, de mindig lelkiisme­retesen, szorgalmasan, precízen dolgoztam. 1958-ban mentem férjhez. Fér­jem időközben milliomos lett, már ami a balesetmentesen megtett kilométereit illeti, mint gépkocsivezető. Saját lakásunkat hagytuk ott Nagyhalászban, amikor Baktalórántházára jöt­tünk. Természetesen albérletbe. Később lakást vettünk. S most már ugyanezt a fiamékról mond­hatjuk el, ugyanis a nagyobbik most nősült. Pétervásárra köl­töztek. A tanácsi telek, s a ház­építés, no meg a berendezkedés jelent most közös gondot. Szerencsére a cégnél most jól mennek a dolgok. Ilyenkor még a hangulatom is más. Itt a bak­­talórántházi gyáregységnél a számviteli és pénzügyi csoport munkáját irányítom, s így szin­te minden anyagi jellemzőt is­merek. Ismerem, az emberek megváltozott véleményét is. Öröm, hogy itt lehetek. Jól ér­zem magam a gyáregységben. Megbecsülnek. Bár a béremen nem látszik a három évtizedes MEZŐGÉP-es múltam. Valahogy azt tapasztaljuk mi nők, hogy a férfiak más elbírálás alá es­nek. No nem panaszkodni akarok. Két és fél szobás lakásunk, ko­csink van. Bejártuk hazánk leg­szebb tájait, s eljutottunk a kör­nyező szocialista országokba. Ha férjem nem betegeskedne, nem is lenne semmi bajunk. Nős fiunk vízvezetékszerelő, a kis­­sebbik itt lesz autó­fényező szakmunkás. A közösségi munkából soha nem húztam ki magam. A moz­galomban jegyzőkönyvvezető, tagdíjfelelős, de a szakszerve­zetben voltam gazdasági felelős is. Rendszeresen bekapcsolódok a munkahelyi röplabdázásba, s ott vagyok minden rendezvényen, megmozduláson. Valahogy mi belenőttünk a közösségbe, s nem tudnánk talán az életünket sem elképzelni a gyár, a munkatár­sak, a mindennapi munkahelyi és otthoni sikerek, eredmények nélkül. Remélem, így lesz ez az elkövetkezendő években, a nyugdíjig, s azután is. Gyakrabban került szóba mos­tanában 1955. augusztus 10. Ez ugyanis a MEZŐGÉP-hez kerü­lésem időpontja. Számontartja a családom is, én is; külön öröm volt az, hogy a MEZŐGÉP augusztusi számában már írtak rólam. Igaz, a szakszofon, a zene kapcsán. Elválaszthatatlan éle­temtől a muzsika. Már gyerek­koromban hegedültem. Az ifjú­sági szervezetben zenekarban szerepeltem, tánccsoportot kí­sértünk. Kérdezhetné valaki, hogy jön ehhez a vasas szakma? Különö­sen furcsának tűnik, hogy mint hegesztő kezdtem a munkáséve­ket. Tetszett a szakma, miként jól éreztem magam egy lakoda­lom, szüreti mulatság, ifjúsági rendezvény, vagy most egy nyugdíjas találkozó, vagy egy vállalati ünnepség közreműkö­dőjeként. Akkor még javítottunk. Vál­tozott a profil, új feladatokat kellett megoldanunk. Megszerez­tem a géplakatos szakmunkásbi­zonyítványt is. Az élet azonban mindig szolgál meglepetéssel. Mikor már úgy tűnt, hogy sínen vagyok, elismerik munkámat, 12 évi csoportvezetés után új fel­adatra vállalkoztam, így kerül­tem a szerszámkészítőkhöz, s természetesen megszereztem ezt a képesítést is. Ebbe a műhelybe hoztam a régi bérem, ami csak nekem volt talán szép, mert itt kiderült, közel 3 forinttal alacso­nyabb a többiekénél. Rákapcsol­tam, dolgoztam , segítettek is, így lassan felzárkózom. Leg­utóbb is én kaptam a legmaga­sabb emelést. A feleségem a TEMPÓ-nál dolgozik. Lányunk férjhez ment, s mivel már unokánk is van, ők is hozzánk kerültek. A lakást így kissé ki kellett bővíteni. A szabadidőnk jelentős része most erre megy. Most érződik annak a hatása, hogy a vasas szakmák szinte mindegyikéhez van érzé­kem. 4600 forint a havi kerese­tem. 46 évesen, három szakmá­val a kezemben, három évtize­des egyhelyben dolgozással — ez bizony nem nagy pénz. Többen tudni vélték, hogy máshová me­gyek, ahol több a fizetés. Nem szándékozom elmenni. A régi munkatársak között élni, együtt alakulni a mezőgazdasággal, a mezőgazdasági gépekkel, s fel­venni a küzdelmet közvetve­­közvetlenül a piacon; ez kitar­tásra ösztönzi az embert, nem vándorlásra. Aki dolgozik, az boldogul. Nyolc évvel ezelőtt vettünk egy Trabantot. Már akkor is hasz­nált volt, de ha törődik vele az ember, s karbantartja, még so­káig hűségesen szolgál. Ezt mondtam mindig a gondjaimra bízott fiataloknak is, akik ná­lam is tanulták a szakmát. Más lehetőségeik vannak a mai fia­taloknak, mint nekünk volt. S ha semmi mást nem értünk vol­na el, csak azt, hogy az én uno­kámnak már még könnyebb lesz,­­ megérte. Háromszoros válla­lati kiváló dolgozó vagyok, is­mernek, szeretnek, dolgozunk, jól élünk. Mi kellene még? Ugyanez, legalább még harminc évig. Közvetlenül a budapesti Ti­­mót utcából, az MTH iskolából jöttem Nyíregyházára, 1954. ok­tóber 25-én. Próbáltam a fővá­rosban, de a szívem haza­húzott. Amikor megkezdtem a munkát, még körmösöket javítottunk. Az idők változtak, s ma már szer­számgép-felújítással foglalko­zom. A szocialista országokban gyártott több fajta felújítását végezzük. Az évtizedek nem múltak el nyomtalanul felettem. Bár még csak 49 éves vagyok, elég sokat betegeskedem. A gyomrom nem bírja a szolgálatot. Az az igaz­ság, hogy kislétai illetve mária­­pócsi lakásunktól, mióta dolgo­zom, bejárok. S ha valaki bele­gondol, hogy naponta hajnali negyed négykor kelek, s közel délután négy óra, mire hazaérek , bizony nem könnyű. Most is úgy vagyok, hogy meleg ebéd kellene. Viszont nem tudok ket­tő után maradni, mert akkor nem érem el a vonatot. Arra vi­szont nincs lehetőség, hogy munkaidő alatt elmehessek ebé­delni. Sokan megkérdezik, mennyit keresek, hogy vállalom a bejá­rás terheit. Az az igazság, hogy nagyon szép órabérem van: 29 forint 30 fillér. Az évek során megszoktam a munkát, a mun­katársakat, így nem is szívesen mozdulnék. Tagja vagyok az „Ady Endre” szocialista brigád­nak. Már minden elképzelhető elismerést megszereztünk az évek során. Magam négyszer voltam a MEZŐGÉP Kiváló dol­gozója. Egy alkalommal meg­kaptam az Ipari Minisztérium Kiváló Dolgozója kitüntetést is. A feleségem is dolgozik, a Nyírbátor és Vidéke ÁFÉSZ má­­riapócsi vegyesboltjában üzlet­vezető. A nagyobbik fiam követ­te a szakmám, s az utam. Már leszerelt katona, s ha minden igaz, számolnunk kell azzal is, hogy rövidesen megnősül. A ki­sebbik szakközépiskolás. Utolsó éves, így szalagavatója, ballagá­sa — s remélhetőleg továbbta­nulása, még bőven ad feladatot. Negyedszázada nősültem, Má­­riapócson szép lakásunk, ko­csink van. A „Skoda 120”-as igaz családi kocsi, de mindan­­­nyiunk programja kielégítéséhez hozzájárul. Ami engem illet, nem sok szabadidőm van. S ami van — főleg a hosszabb késő ta­vaszi, nyári napokon — ahhoz a kert ad munkát. Alma, körte, szilva fákat is telepítettünk, így ezzel is van tennivaló. A barom­fi­udvar is ad munkát. Így, min­dennel foglalkozva tudunk bol­dogulni. Idekerülésemtől tagja vagyok a szakszervezetnek, s több, mint egy évtizede a pártnak is. Eze­ket nem dicsekvésből mondom, de úgy érzem, hogy bejáróként, ezt fontos volt megemlítenem. Korábban GMK-val is foglal­koztam. Szeretnék nyugodtan, MEZŐGÉP­ esként dolgozni, itt a nyugdíjig. MÓRÉ JÓZSEFNÉ PETRIS JÓZSEF BAKÓ LÁSZLÓ

Next