Nyíregyházi Napló, 1995 (2. évfolyam, 3-15. szám)
1995-04-05 / 3. szám
1995. április Mit várnak a képviselők?** mm MMmMm Az önkormányzat valamennyi intézményének a működését megvizsgálják, de áttekintik az önkormányzati vállalatok és a polgármesteri hivatal munkáját is azért, hogy a szűkös költségvetés ellenére működőképes legyen a város. A vizsgálatot március 27- én indították, körkérdésünkben a pártok frakcióvezetőit kérdeztük, milyen hasznot várnak a vizsgálattól. Jaczkó Pál, az oktatási bizottság elnöke, független: - Számítok a vizsgálatnál az igazgatók döntő többségének j jóindulatú támogatására. Bízom benne, hogy ők is adnak ésszerű javaslatokat, kapunk olyan tapasztalatokat is, amire nem gondoltunk. A vizsgálat eredményétől függetlenül az együttes, felelős gondolkodást tartom a legfontosabbnak. Tukacs István, szocialista frakcióvezető: - Szerintem a vizsgálat megtakarításokat eredményez oly módon, hogy felfedi a meglévő tartalékokat, másutt pedig megtartja a működési feltételeket. A végeredmény intézmények összevonásával, létszámleépítéssel is járhat, ám szakmai elv, az elért színvonal nem csorbulhat. Hamvas László, a Magyar Demokrata Fórum frakcióvezetője: - Ebből a vizsgálatból igazán nagy haszna nem a költségvetésnek lesz, hanem azzal nyerünk, hogy az oktatási struktúra régen időszerű átalakítása megtörténhet. Előfordulhat, hogy általános iskola helyett középiskolát kell nyitni, hiszen évek óta megoldatlan például a mezőgazdasági szakközépiskola helyzete, de említhetném a 4+8 és a 6+6 osztályos képzést is. Tarnavölgyi György, a Független Képviselők Egyesülete frakcióvezetője: -Szakszerűséget várok. Ez a vizsgálat nem lehet olyan elnagyolt, mint amilyen kísérletek már történtek. A tartalékok, megtakarítási lehetőségek kimunkálása, azok kihasználása és a végrehajtásban bizonyos szigor megvalósítása az, amiben teljes egységben vagyunk. Dr. Helmeczy László, a Fidesz frakcióvezetője: - Ezek a vizsgálatok átfogó képet adnak, hogy rend van-e az intézményeknél. Célja, hogy lehetőség szerint költségmegtakarítást érjünk el. Meggyőződésem, hogy a várost irányító koalíciónak a vizsgálatnál nincsenek politikai céljai, kizárólag a gazdasági, ésszerűségi szempontok dominálnak. Bartha László, az SZDSZ frakcióvezetője: - A cél az, hogy a vizsgálat végeredményeként mutassuk meg azt az utat, hol kell a jelenlegi oktatási intézményekhez hozzányúlni úgy, hogy az oktatás ne sérüljön, színvonala ne csökkenjen. Ha eredményeként iskolát kell bezárni, ha csoportokat szükséges összevonni, vagy pedagógusokat kell elküldeni, akkor egységes álláspontot alakíthatunk ki. Tóth András kisgazda képviselő: Indulatmentes vizsgálatot várok, mert nem egy iskola vagy egy intézmény ellen szól. Feltárják azokat a költségeket, amelyeket lehet megspórolni. Amitől félek: még nem készült el a nemzeti alaptanterv, így amit gazdasági okból változtatunk, azt lehet, hogy más szempont szerint vissza kell állítani. Tormássi Géza, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője: - A vizsgálatot indító koalíció nyilván megtakarítási lehetőséget vár el egyrészt magától az intézménytől, másrészt a gazdálkodástól. Csak ennek ismeretében lehet dönteni a struktúráról, ahol már érezhető lesz egyfajta személyi konfliktus, hiszen a megszorító intézkedések mindenképpen negatív hatással is járnak. VÁROSHÁZA Cyrteqtsóág, Az elmúlt években, ha önkormányzati lakások kerültek szóba, vagy eladásról, vagy annak tilalmáról tudtunk beszámolni. Most (végre) a lakáshoz jutás, illetve új otthonteremtés lehetősége a téma. Erről érdeklődtünk Giba Tamás alpolgármesternél. • Kiket érinthet? A Házkezelő Kft bérlői kimutatása szerint városunkban 403 olyan család van, akik 25 és 45 év közöttiek, s két három gyermeket nevelnek. Lakásuk bérleti jogviszonya meghaladja az 5 évet. Ezek a családok tehát alkalmasak lehetnek egy szervezett lakásépítésbe való bekapcsolódásra. A következőképpen: az önkormányzat a jelenlegi bérlőnek a lakás forgalmi értékének felét kifizeti akkor, ha a lakó lemond bérleti jogáról. Ehhez, ha az államtól kapott szociálpolitikai kedvezményt hozzáteszi (két gyerek esetében 1,2 millió, három gyerek esetében 2,2 millió), akkor rendelkezésére áll egy olyan összeg, amelyből szervezett formában egy új lakás megvalósítható. • Na, de hol? A Moszkva utcában (a régi tejipari vállalat helyén), illetve Örökösföldön, az egészségügyi szakközépiskola északkeleti oldalán van előkészített közművesített terület, mely a kivitelezési költségeket így nem növelné. A Moszkva utcai telek két különálló tömbben építhető be, földszint, két emelet és tetőteres lakóházakkal (30+23 lakás). A két tömb között sétálóutca létesülhetne, mely a Mező és Moszkva utcákat köti össze. Az Örökösföldön félköríves lakástömb megépítésére van lehetőség földszint, három emelet és tetőtér kialakításával, összesen 81 lakással. Az építési költségek csökkentése, illetve a fajlagos lakásár mérséklése érdekében a telkeket ingyenesen, ellenérték nélkül adja az építtetők tulajdonába az önkormányzat. A tervekről tájékoztatni kell azokat a családokat, akik szociális bérlakásban élnek, s felmérést kell készíteni arról, hogy közülük hányan kívánják igénybe venni ezt a lehetőséget. Ennek lebonyolítása a szociális iroda illetve a családsegítő központ munkatársainak feladata. • Ha igen, akkor mikor? Amennyiben a tervezett építkezések megvalósításához megfelelő számú szándéknyilatkozat összegyűlik, akkor célpályázatot írnak ki a beruházók és vállalkozó szervezetek kiválasztása érdekében. Azok az építőipari vállalkozók kapják a megbízást, akik a legalacsonyabb áron és a legrövidebb határidőn belül vállalják a lakások kulcsrakész megépítését. Az egyhangúságból mindenki a maga várába menekülne • Számok tükrében A magyar nagyvárosokban 100 lakásban 268-an élnek. Ezzel szemben Nyíregyházán 285 lakost regisztráltak ugyanennyi lakásra. Legutóbb 1988-89-ben történt nálunk bérlakásépítés és átadás. Az elmúlt hat évben az értékesítések folytán a város bérlakás állománya 6500-ről 3700-ra csökkent. Ez utóbbiból 928 nem értékesíthető a lakástörvény tilalma miatt. (Bessenyei téri garzonházak, a Csaló közi nyugdíjasházak, az Ungvár sétányi minigarzonok, valamint 588 felújításra, korszerűsítésre besorolt leginkább belvárosi lakásingatlan.) Jelenleg 1365 lakásigénylést tartanak nyilván a hivatalban, melyben még hat éven túli igénykérelem is benne foglaltatik, ha nem is jelentős arányban. Évenként 40-50 lakáskiutalás tudnak teljesíteni, melyből csak mintegy 20 lakás az, melyet első lakáshoz jutó bérlők kaptak. (A lakásépítés kivitelezési pályázatának kiírását a rendelettárunkban olvashatják.) Újabb lehetőség lakáshoz jutáshoz M ÉKLŐDŐI TULAJDONOSOK VAN, REMÉNY KSVÉS.. ... mármint a céltámogatások igénybevételére, pedig a Krúdy Gyula Gimnázium, a Kereskedelmi Szakközépiskola, a 107-es számú iskola bővítése is csak ily módon valósulhatna meg. Egy tanműhely vásárlásával is adós a város, de forrás hiányában ez is csak állami támogatással realizálódhatna. Felbermann Endre alpolgármester minisztériumi visszajelzésre hivatkozva, tájékoztatta a képviselőket. Eszerint az országból 350 igénybejelentést tartanak számon, melyből előzetesen ötvenet választanak ki, s ebből is csak mintegy tizenöt kap támogatást. Egyedüli biztatót csak a tanműhely vásárlásra tudott mondani. A szakképzési alapból esély van erre pályázni, mely kedvező feltételekkel, tíz évre nyújt kamatmentes kölcsönt, így évente az összegtől függően két-három milliós lesz a törlesztés. MEGÁLL AZ ESZEMESZ! Pontról pontra tárgyalva a legunalmasabb, s a legfeleslegesebb dolognak tűnik a szervezeti és működési szabályzat. De amikor egy kérdés tárgyalásánál megköti a testület kezét, avagy segít végigjárni egyegy döntés menetét, nem számít kárbaveszett időnek az elkészítése. A közgyűlés - első olvasatban -most néhány ponton módosította a korábbi szabályozást. Erősebbé vált a polgármester személye. Határozottabban kézben tarthatja a közgyűlés menetét, megtagadhatja a szót oda nem illő felszólalás esetén. De ennél fontosabb, hogy az alpolgármesterek feladatait ő szabhatja meg. Most már legalább három képviselő kell ahhoz, hogy valaki frakciónak nevezhesse magát. Nem csak „nagy" közmeghallgatások lesznek, hanem „rész-közmeghallgatások is" egyes városrészekben. Mondjuk Jósavárosban, Örökösföldön, a Kertvárosban... A polgármester döntésétől függ, hogy mikor, de a helybéliek igénye, kérése előkészítheti ezt a döntést. A településrészi önkormányzatok, például az orosz, évek óta hontalannak érzi magát. Működik, de nem tudva, kinek kell megteremteni hozzá a feltételeket. Az új SZMSZ szerint a településrészi hivatal a polgármesteri hivatal részévé vált. Hogy ne az utcát fűtsük! A Magyar Hitelbank Rt létrehozott egy energiatakarékossági irodát, azzal a céllal, hogy hitellel támogassák az energiatakarékos beruházásokat. A hitelt a német kormány által a magyar gazdaság számára „szénsegély” formájában nyújtott támogatásból adják. A kedvezményes hitel törlesztésének időtartama pályázatonként változó, kettőtől nyolc évig terjedhet. A türelmi idő általában megegyezik a megvalósítási idővel, vagyis a beruházás pénzügyi befejezésével ér véget. Tehát a visszafizetést csak akkor kell megkezdeni, amikorra már megtakarítás képződik. Szükséges feltétel, hogy a fejlesztésekkel legalább 59 százalékos költségcsökkenést kell elérni továbbá, hogy a fejlesztés összköltségének 1S százaléka saját forrásként rendelkezésre álljon. A márciusi közgyűlés határozata tartalmazza számszerűsítve a feltételek teljesítését. Hozzájárult a 11 millió 500 ezer forint kedvezményes hitel felvételéhez az energia megtakarítások elősegítéséért. A saját erő ehhez 15 millió 218 ezer forint, melyet az 1995-ös költségvetésből finanszírozni kíván. A hitel fedezetéül (jelzálogul) forgalomképes ingatlant is fel kellett ajánlani. Ez a Hősi út tere 9. szám alatti irodaház. A tetemes hitelből megoldódik az Egyesített Szociális Otthon energiatakarékos átépíése, az orosi 18.sz iskola gázbekötése, radiátorok, vezetékek cseréje, Manda-,Rozsrét,Kisteleki általános iskola és tagóvoda gázbekötése, a 107az. Ipari Szakközépiskola rekonstrukciója. A legnagyobb összeget a NYÍRTÁVHŐ szeretné hasznosítani (45 millió 400 ezer forintot), amit a jósavárosi hálózat teljes rekonstrukciójára kíván fordítani, s ezzel megteremtődnek ott is a feltételek a mérés alapján történő elszámolás technikai megvalósítására. Hátsó sorok „Csak van igazság abban, hogy visszajöttek a kommunisták!” Sem a kijelentésben, sem a közreadásában egy csepp politikai vagányság sincs. Ugyanis egy szocialista képviselő engedte meg magának ezt a mondatot a közgyűlés szünetében, nem az önkritika hangján, hanem a szavazati arányokon poénkodva. Ugyanis a „boldog békeidőket” megszégyenítő egyhangúsággal szavazgattak a városatyák. Még egy kósza ellenszavazat sem akadt, s mintha kizárólag „igen” gombot szereltek volna a masinákra. De ennek mi az oka? Egy többpárti rendszerben, ahol nyúzni, gyöklelni szokták egymást a pártok, mindenkinek ugyanaz a véleménye? Valóban előhozta a régi reflexeket, a „bólogatójánosságot” a képviselő hölgyekből és urakból a szocialista túlsúly? „Mert jól volt előkészítve a közgyűlés!” szólt egy idealista képviselő újfent a folyosón. S mielőtt még egy félmosollyal elintéznénk, van igazság a mondataiban. A testületi ülésnek nem az a szerepe, hogy a nagy vi- XT/5 V ÁlLÉ Aíím ták ott pattanja fe # ITFNT - nak ki, részletekbe menően ott alakuljon ki a döntés. A bizottságvezetők és a bizottságokban kisebbségben maradtak felszólalása után szavazatokra lehet váltani azokat a politikai és szakmai alkukat, amelyek a Városháza kistermében a bizottsági üléseken, a folyosón két cigaretta közt, a Gösser sörözőben, vagy a Júlia fürdő gőzében köttettek. A jól előkészítés azt jelenti, a viták után már egyértelmű, hogy milyen szavazati arányok tűnnek fel a számláló monitorján. Ha nem egyértelmű a döntés, van amikor be sem kerül a testület elé a kérdés. Az „egyhangúság” mégis meglepő. Lehet, hogy jelentéktelen kérdésekről volt szó. Bár, ha a politika csatázni akar, akkor százezer forinton elvekeng egy órát, de ha nincs kedve pengeváltáshoz, akkor milliókat ad oda bőkezűen. • A sorból még egy lehetőséget nem hagyhatunk ki. A folyosói beszélgetésekből az is kiderült, hogy volt olyan, aki el sem olvasta az előterjesztést, vagy legalábbis nem tudta, miről szavaz. ZZottá... m FRAKCIÓ-HATÁR Legalább három önkormányzati képviselőnek kell összefognia ahhoz, hogy egy frakciót alkossanak. Hamvas László (MDF): Az biztos, hogy egy önálló frakcióban gondolkodunk. Tárgyalásokat folytatunk egy polgári szövetség megszervezésére. Dr. Helmeczy László (Fidesz): Össze kell fognunk egy másik polgári párttal, például az MDF-fel.