Nyíregyházi Napló, 2006. január-június (13. évfolyam, 1-24. szám)
2006-01-12 / 1. szám
4 Kultúra Történelembarátok A Váci Mihály Városi Művelődési Központ ez évtől csütörtökönként, 17.45-19.15 óra között várja az Ifjú Történelembarátok Körébe a történelem iránt érdeklődő fiatalokat. A részvétel ingyenes. Zongorakoncert Január 17-én 19.00 órakor Nyíregyházán, a Kodály Zoltán Általános Iskolában Bogányi Gergely zongoraművész ad hangversenyt a Magyar Kultúra Napja alkalmából. A koncerten többek között Bartók Béla és Chopin műveiből hallhatnak ízelítőt a zenekedvelők. Levéltár „Első világháborús segélykérelmek Nyíregyházán” címmel január 15-éig tekinthető meg a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Levéltár földszintjén rendezett kiállítás. Mesterművek A Városi Galériában a „Mesterek és mesterművek” című kiállítás sorozatának 7. állomásán a Kisfaludi Strobl Zsigmond munkáit bemutató kiállítás március 15-éig látogatható. Ősgaléria Szabolcs vármegyei ősgaléria címmel nyílt kiállítás Wrabetz Ferenc műveiből a Jósa András Múzeumban. A tárlaton a magyar honfoglalás és államalapítás nagyjainak idealizált, egész alakos festményeit január 31-éig tekinthetik meg. Esztrádból is megárt a sok(k) Zenés abszurd a Krúdy Kamaraszínpadon Röhejes, harsány, olykor gusztustalan, ugyanakkor bosszantó, hihetetlen, riasztó. Abszurd. Mint a világ, amelyben élünk. Viszolyogtató és nevetséges. Széteső. És ami összefogja, az maga a (gyomorforgató) valóság. De nem annak „égi”, sokkal inkább földi mása. Sőt... ■ Manuel Bum, az andalúziai születésű, kalandos életű szerző Passzázs vagy Sokk című abszurdját a Móricz Zsigmond Színház társulata nem kevés aktualizálás árán, improvizációk tömegével vitte színre. A rendező, a tavaly az M vagy mégsemmi bemutatkozott Bodó Viktor Bunot pusztán alapanyagként használta, hiszen az Esztrád sokk szereplői nyíregyházi helyszíneket emlegetnek. A mű társadalmi és „kulturális” közege is erősíti a nézőben az itt és most erőteljes élményét. És ez nemcsak az ukrán bűnözőkre, s a darab zenei háttéranyagára vonatkozik. (Az effajta direkt aktualizálás a színházak örök dilemmája; magam jobban szeretem, ha nem az éppen futó sláger, a Tesco-zacskó vagy a Bessenyei tér említése sulykolja azt, hogy amit látok, az pont a megyeszékhelyen történik. Mint ahogy azt sem kedvelem, ha „bizonyos” nedvek öncélú spriccelését, célbaköpő versenyt, vér(festék)ben úszó, „saját” kivágott lucskos nyelvét kezében szorongató, jobb sorsra érdemes színészt kell néznem.) A nyers jelenetek és a gyakran l’art pour l’art poénok között mindazonáltal időnként jól szórakoztam, mert kitűnő csapatmunka és látványos gegf jellemezte az előadást. Ötletes például a Krúdy Színpad üvegajtajának a játéktérbe történt beépítése: odakint kis híján roncsderbit rendez két rozzant autó, illetve néhány keménykötésű, rosszarcú legény ott veri péppé hőseinket. A másfél órás premier két látványos epizódja, zenekar-alakítás (egy „égből fogant” dobossal) és a táncos lányok bulija túl hosszúra sikeredett, önálló életre kelt. Az előadás, hűen a cím első szavához (esztráda „alkalmi jellegű, vegyes típusú műfajokból (zene, ének, tánc álló, szórakoztató műsor”) rendkívül heterogén elemeket vegyítő játék, amelyből még az sem vehető komolyan, ami pedig „véresen” komoly lehetne. Bodó Viktor rendezése némely pontokon visszautal az M-re: ott az egyik figura a színház lényegéről szólva kiköpte véres fogait, mondván, a publikum ma már csak az effélét fogadja szívesen. Csak az olyasmit, ami drasztikus, ami kegyetlen, ami sokkoló. (Nosza, most megkaptuk...) Bodó munkája kettős hatású, valószínű, hogy az akciófilmeken szocializálódott ifjabb korosztály élvezni fogja, az ékesebb nézők azonban fenntartással viseltetnek majd a látottak iránt. Abban viszont a fiatalok és az idősebbek is egyet érthetnek, hogy a színészek Gerle Andrea, Pregitzer Fruzsina, Avass Attila, Fábián Gábor, Illyés Ákos, Petneházy Attila, Széles Zita, Viczei Zsolt, Koblicska Kálmán) kitűnő munkát végeztek. Nem rajtuk múlott, hogy néha úgy tűnt: esztrádból is megárt a Karádi Zsolt Aki megálmodja a képeit Zsadányi Zsolt munkáiból nyílt kiállítás a nyíregyházi Szakszervezetek Házában. Az ibrányi festőművész olyan akvarell-technikával készült képeit hozta el, amelyek az alkotó kísérletező kedvét mutatják. ■ Zsadányi Zsolt középiskolás korában kezdett érdeklődni a képzőművészet iránt, mondhatni, majd csak véletlenül. Budapesten ipari szakközépiskolába járt, beteg lett, otthon maradt és a kezébe került egy Brueghel csendélet. Nézegette a képet, és úgy döntött, lemásolja. Rajzolás közben jött rá, hogy kedve és tehetsége is van a képzőművészethez. Rajzkörökbe iratkozott be, majd tanulmányait a nyíregyházi Tanárképző Főiskolán folytatta, Balogh Gézától és Bodó Károlytól tanult, Budapesten pedig Topor András volt a mestere. Az Ibrányban élő művész a festészet felé fordult, olajképeket és akvarelleket készít. - Az akvarell időről időre visszatér az életembe - mondja a művész. - Főiskolás koromban nagyon megkedveltem ezt a technikát, aztán kezdő művészként, ahogy mindenki, én is azt gondoltam, hogy olajfestmény az igazi alkotás. Sokáig csak olajképeket festettem, az akvarell iránti szeretet viszont máig megmaradt, ezért vissza-visszatérek hozzá. Egyéni és csoportos kiállításai közül kiemelkedik a Magyar Festők Társaságának Labirintus című gyűjteményes tárlata a Kispesti Galériában, de a tárlatot Nyíregyházán és Ibrányban is láthatták a művészetkedvelők. A művész most megnyílt kiállításán olyan egyedi akvarell-technikával készült képek láthatók, amelyek az alkotó kísérletező kedvét mutatják. Egy akvarell sokféleképpen készülhet. A művészek általában nedves alapra dolgoznak, és egyből megfestik a képet - meséli Zsadányi Zsolt. - Én viszont más technikát alkalmazok: az én alkotásaimon lazúrosan felrakott festékrétegekből jön létre a kép, a felületére gyakran még különböző anyagokkal lenyomatokat is teszek. Az európai festészeti hagyományt követem: a fehér papír előtt álomszerűen megjelenik előttem a kép, amelyet rétegről rétegre alakítok ki. Zsadányi Zsolt akvarell-kiállítását egy hónapon át tekinthetik meg az érdeklődők a nyíregyházi Szakszervezetek Házában. Pelyvás Adrienne Nyíregyházi Napló , 2006. január 12. Mustárház A Mustárház 2006 januárjától új struktúrával, látványosabb és nagyobb tömegeket vonzó programokkal működik tovább. Az eddigiekhez képest jelentős változások várhatók, a régi, jól bevált, látogatott programok mellett új tevékenységekkel színesedik a Mustárház palettája. Az általános és középiskolákkal együttműködve az intézmény a város diákéletének egységesítésére, átláthatóbbá tételére törekszik. A működtetők ígérete szerint a ház tevékenysége nemcsak sokrétűbb, hanem látványosabb is lesz. Hamarosan koncertsorozatok indulnak a média bevonásával, mindez időszakos fesztiválok keretében valósul meg. A Mustárház látogatói ezután is ingyen barangolhatnak a világhálón, a Net - a szélessávnak köszönhetően - gyorsabb a korábbinál, a számítógépek pedig modernebbek lettek. Tovább működik a filmklub, amatőr zenekarok próbáinak ad helyet az épület, valamint szakkör jellegű tevékenységek gyakorlására is lehetőség van. Neves előadókkal, színészekkel, közéleti személyiségek bevonásával beszélgetések és előadói estek látogathatók, valamint kisszínházi estek szerveződnek a Mustárház udvarán. A sport sem szorul háttérbe, hiszen a Mustárház a sportrendezvényeken való hangsúlyos részvétellel kívánja ösztönözni az ifjúságot az egészségesebb életvitelre. A Mustárház programjairól részletes tájékoztatást a wwwmustarhaz.hu oldalon, személyesen a Szent István utca 20. szám alatt kaphatnak az érdeklődők. Ha találkozunk, mindig azt kérdem: jössz vagy mész. Az örökifjú, szemével mosolygó litván fotóművész folyton úton van. Itt van otthon, de ha a zombikból elege lesz, a Himalájába menekül pihenni... Meg fotózni. Újabban verseket is ír. Litvánul. ■ Asztrológiai szempontból szerkesztette legújabb könyvét. Az öt ősi elem - öt fejezet: föld, víz, fa, levegő, tűz. Egy litván festő megrajzolta ecsettel a hieroglifákat. A könyv, melynek címe Baltas (fehér), időnként úgy működik, mintha verses kötet, időnként mintha fotóalbum lenne, máskor tradicionális könyvnek látszik. Kínai selyem a borítója. Vörös, az életet jelenti. A képanyag 14 országból származik: Indokína, Vietnám, Laosz, Kambodzsa, Burma, Thaiföld, India, Nepál, Tibet stb., végül a két cunami sújtotta országból, Indonéziából és Srí Lankából. Hetvenhét képe szerepel benne. A könyv anyanyelvén, litvánul jelent meg, Vilniuszban adták ki. December 6-án regisztrálták a litván Guiness-könyvbe, mint a leghosszabb könyvet a litván könyvkiadás történetében. A leporelló 10,4 méter hosszú, 14 ívből áll, minden ívet kézzel ragasztottak. Mindkét oldalán fotók és szöveg, így összesen 20,8 méter olvasnivalót tartalmaz. Egyelőre 300 könyv van készen, összesen 800 a terv. A költségeket a kiadó viseli. A könyvben megjelentek Normantas első versei is, melyeket már lefordították japánra. A kiadványt Normantas szerkesztette, a könyvtervező egy fiatal dizájner. Hogy leporelló legyen, azt a főnökével közösen találta ki. Olyan, mint egy imakönyv. Régen a japán templomokban, illetve a kínai ősi templomokban ilyen imakönyvek voltak. Látott ilyet múzeumban, s ahogy ott lapozgatta, jött az ötlet. Tibetben először 16 éve járt. Már tizenegy Himalája-úton van túl, most készül a tizenkettedikre. Egy hónap múlva indul. Azt mondja, muszáj. Fáradt. Kimerült Európától. Tavasszal Mount Everestet mászik, addig is Thaiföldön, Sri Lankán készít több ezer felvételt, majd ahogy tavaszodik, visszamegy Nepálba, és akkor két és fél hónapot tölt a Himalájában, ahol rendesen fog pihenni. Inni fog és fotózni - de jó körülmények között. Neki ez a pihenés. Európában a zombi életmód kifárasztja. Azt mondja, mindenki úgy viselkedik itt, mint a zombik: siet, amikor nem is kéne sietni. Kérdezi: barátom, hová futsz? Azt feleli, nem tudom, de futnom kell... Ebből most egy kicsit megint elege lett. A verseit egyelőre csak litvánul (vagy japánul) olvashatnánk, ha értenénk a nyelveket, de nagyon reméli, egy-másfél év múlva lefordítják őket magyarra. Közben tovább lapozzuk a könyvet: gyönyörű formájú, kiszáradt fák fotóit nézegetjük. Milyen érdekes, az ilyen fákat mifelénk kivágják. Talán már hamarabb is, mint hogy elpusztulnának. Másutt élni hagyják az odúiban fészkelő madarakat, az itt búvóhelyet kereső rágcsálókat, a korhadó törzséből táplálkozó rovarokat. A könyvéből hozott haza néhány példányt, most végigjárja a nagyobb kiadókat, hátha segítenének a magyar kiadásban. Ősi japán mesterek ötven év után szokták cserélni a nevüket, ezt a tradíciót követte Normantas Paulius, amikor új nevet választott magának: Szabad Szél - ki hinné - idén nyáron már 58 éves lesz. Cs.K. Elege lett a zombikból Normantas Paulius ismét a Mount Everestre készül Oda-vissza majdnem 21 méter a könyv Fotó - Normantas instrukciói alapján — a szerző