Nyíregyházi Napló, 2006. január-június (13. évfolyam, 1-24. szám)

2006-01-12 / 1. szám

4 Kultúra Történelembarátok A Váci Mihály Városi Műve­lődési Központ ez évtől csü­törtökönként, 17.45-19.15 óra között várja az Ifjú Történe­lembarátok Körébe a történe­lem iránt érdeklődő fiatalo­kat. A részvétel ingyenes. Zongorakoncert Január 17-én 19.00 órakor Nyíregyházán, a Kodály Zol­tán Általános Iskolában Bo­­gányi Gergely zongoraművész ad hangversenyt a Magyar Kultúra Napja alkalmából. A koncerten többek között Bar­tók Béla és Chopin műveiből hallhatnak ízelítőt a zeneked­velők. Levéltár „Első világháborús segélyké­relmek Nyíregyházán” cím­mel január 15-éig tekinthető meg a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Levéltár föld­szintjén rendezett kiállítás. Mesterművek A Városi Galériában­ a „Mes­terek és mesterművek” című kiállítás sorozatának 7. állo­másán a Kisfaludi Strobl Zsigmond munkáit bemuta­tó kiállítás március 15-éig lá­togatható. Ősgaléria Szabolcs vármegyei ősgaléria címmel nyílt kiállítás Wrabetz Ferenc műveiből a Jósa And­rás Múzeumban. A tárlaton a magyar honfoglalás és állam­­alapítás nagyjainak idealizált, egész alakos festményeit janu­ár 31-éig tekinthetik meg. Esztrádból is megárt a sok(k) Zenés abszurd a Krúdy Kamaraszínpadon Röhejes, harsány, olykor gusz­tustalan, ugyanakkor bos­­­szantó, hihetetlen, riasztó. Ab­szurd. Mint a világ, amelyben élünk. Viszolyogtató és nevet­séges. Széteső. És ami össze­fogja, az maga a (gyomorfor­gató) valóság. De nem annak „égi”, sokkal inkább földi má­sa. Sőt... ■ Manuel Bum, az andalúziai szü­letésű, kalandos életű szerző Passzázs vagy Sokk című ab­­szurdját a Móricz Zsigmond Színház társulata nem kevés aktualizálás árán, improvizáci­ók tömegével vitte színre. A ren­dező, a tavaly az M vagy még­­semmi­ bemutatkozott Bodó Viktor Bunot pusztán alap­anyagként használta, hiszen az Esztrád sokk szereplői nyíregy­házi helyszíneket emlegetnek. A mű társadalmi és „kulturális” kö­zege is erősíti a nézőben az itt és most erőteljes élményét. És ez nemcsak az ukrán bűnözőkre, s a darab zenei háttéranyagára vo­natkozik. (Az effajta direkt aktualizálás a színházak örök dilemmája; magam jobban sze­retem, ha nem az éppen futó sláger, a Tesco-zacskó vagy a Bessenyei tér említése sulykolja azt, hogy amit látok, az pont a megyeszékhelyen történik. Mint ahogy azt sem kedvelem, ha „bizonyos” nedvek öncélú spric­­celését, célbaköpő versenyt, vér­­(festék)ben úszó, „saját” kivá­gott lucskos nyelvét kezében szorongató, jobb sorsra érdemes színészt kell néznem.) A nyers jelenetek és a gyakran l’art pour l’art poénok között mindazonáltal időnként jól szó­rakoztam, mert kitűnő csapat­munka és látványos gegf jellemezte az előadást. Ötletes például a Krúdy Színpad üveg­ajtajának a játéktérbe történt beépítése: odakint kis híján roncsderbit rendez két rozzant autó, illetve néhány keménykö­tésű, rosszarcú legény ott veri péppé hőseinket. A másfél órás premier két látványos epizódja, zenekar-alakítás (egy „égből fogant” dobossal) és a táncos lányok bulija túl hosszúra sike­redett, önálló életre kelt. Az elő­adás, hűen a cím első szavához (esztrád­a „alkalmi jellegű, ve­gyes típusú műfajokból (zene, ének, tánc­ álló, szórakoztató műsor”) rendkívül heterogén elemeket vegyítő játék, amely­ből még az sem vehető komo­lyan, ami pedig „véresen” ko­moly­­ lehetne. Bodó Viktor rendezése némely pontokon visszautal az M-re: ott az egyik figura a színház lényegéről szól­va kiköpte véres fogait, mond­ván, a publikum ma már csak az effélét fogadja szívesen. Csak az olyasmit, ami drasztikus, ami kegyetlen, ami sokkoló. (Nosza, most megkaptuk...) Bodó munkája kettős hatású, valószínű, hogy az akciófilme­ken szocializálódott ifjabb kor­osztály élvezni fogja, az ékesebb nézők azonban fenntartással vi­seltetnek majd a látottak iránt. Abban viszont a fiatalok és az idősebbek is egyet érthetnek, hogy a színészek­­ Gerle Andrea, Pregitzer Fruzsina, Avass Atti­la, Fábián Gábor, Illyés Ákos, Petneházy Attila, Széles Zita, Viczei Zsolt, Koblicska Kálmán) kitűnő munkát végeztek. Nem rajtuk múlott, hogy néha úgy tűnt: esztrádból is megárt a Karádi Zsolt Aki megálmodja a képeit Zsadányi Zsolt munkáiból nyílt kiállítás a nyíregyházi Szakszervezetek Házában. Az ibrányi festőművész olyan akvarell-technikával készült képeit hozta el, amelyek az alkotó kísérletező kedvét mutatják. ■ Zsadányi Zsolt középiskolás korában kezdett érdeklődni a képzőművészet iránt, mond­hatni, majd csak véletlenül. Bu­dapesten ipari szakközépisko­lába járt, beteg lett, otthon maradt és a kezébe került egy Brueghel csendélet. Nézeget­te a képet, és úgy döntött, le­másolja. Rajzolás közben jött rá, hogy kedve és tehetsége is van a képzőművészethez. Rajzkörökbe iratkozott be, majd tanulmányait a nyíregy­házi Tanárképző Főiskolán folytatta, Balogh Gézától és Bodó Károly­tól tanult, Buda­pesten pedig Topor András volt a mestere. Az Ibrányban élő művész a festészet felé for­dult, olajképeket és akvarelle­­ket készít. - Az akvarell időről időre visszatér az életembe - mondja a művész. - Főiskolás korom­ban nagyon megkedveltem ezt a technikát, aztán kezdő mű­vészként, ahogy mindenki, én is azt gondoltam, hogy olaj­­festmény az igazi alkotás. So­káig csak olajképeket festet­tem, az akvarell iránti szeretet viszont máig megmaradt, ezért vissza-visszatérek hozzá. Egyéni és csoportos kiállításai közül kiemelkedik a Magyar Festők Társaságának Labirin­tus című gyűjteményes tárlata a Kispesti Galériában, de a tárlatot Nyíregyházán és Ib­rányban is láthatták a művé­szetkedvelők. A művész most megnyílt kiállításán olyan egye­di akvarell-technikával készült képek láthatók, amelyek az al­kotó kísérletező kedvét mutat­ják.­­ Egy akvarell sokféleképpen készülhet. A művészek általá­ban nedves alapra dolgoznak, és egyből megfestik a képet - meséli Zsadányi Zsolt. - Én viszont más technikát alkal­mazok: az én alkotásaimon la­zúrosan felrakott festékréte­gekből jön létre a kép, a felü­letére gyakran még különbö­ző anyagokkal lenyomatokat is teszek. Az európai festészeti hagyományt követem: a fehér papír előtt álomszerűen meg­jelenik előttem a kép, amelyet rétegről rétegre alakítok ki. Zsadányi Zsolt akvarell-kiál­­lítását egy hónapon át tekint­hetik meg az érdeklődők a nyíregyházi Szakszervezetek Házában. Pelyvás Adrienne Nyíregyházi Napló , 2006. január 12. Mustárház A Mustárház 2006 januárjától új struktúrával, látványosabb és na­gyobb tömegeket vonzó progra­mokkal működik tovább. Az ed­digiekhez képest jelentős válto­zások várhatók, a régi, jól bevált, látogatott programok mellett új tevékenységekkel színesedik a Mustárház palettája. Az általá­nos és középiskolákkal együtt­működve az intézmény a város diákéletének egységesítésére, át­láthatóbbá tételére törekszik. A működtetők ígérete szerint a ház tevékenysége nemcsak sokrétűbb, hanem látványosabb is lesz. Ha­marosan koncertsorozatok indul­nak a média bevonásával, mind­ez időszakos fesztiválok kereté­ben valósul meg. A Mustárház látogatói ezután is ingyen barangolhatnak a világhá­lón, a Net - a szélessávnak kö­szönhetően - gyorsabb a koráb­binál, a számítógépek pedig mo­dernebbek lettek. Tovább műkö­dik a filmklub, amatőr zenekar­ok próbáinak ad helyet az épü­let, valamint szakkör jellegű te­vékenységek gyakorlására is le­hetőség van. Neves előadókkal, színészekkel, közéleti személyisé­gek bevonásával beszélgetések és előadói estek látogathatók, vala­mint kisszínházi estek szerveződ­nek a Mustárház udvarán. A sport sem szorul háttérbe, hiszen a Mustárház a sportrendezvé­nyeken való hangsúlyos részvé­tellel kívánja ösztönözni az ifjú­ságot az egészségesebb életvitel­re. A Mustárház programjairól részletes tájékoztatást a wwwmustarhaz.hu oldalon, sze­mélyesen a Szent István utca 20. szám alatt kaphatnak az érdek­lődők. Ha találkozunk, mindig azt kérdem: jössz vagy mész. Az örökifjú, szemével mosolygó litván fotóművész folyton úton van. Itt van otthon, de ha a zombikból elege lesz, a Himalájába menekül pihen­ni... Meg fotózni. Újabban verseket is ír. Litvánul. ■ Asztrológiai szempontból szer­kesztette legújabb könyvét. Az öt ősi elem - öt fejezet: föld, víz, fa, levegő, tűz. Egy litván festő megrajzolta ecsettel a hierogli­fákat. A könyv, melynek címe Baltas (fehér), időnként úgy működik, mintha verses kötet, időnként mintha fotóalbum len­ne, máskor tradicionális könyv­nek látszik. Kínai selyem a bo­rítója. Vörös, az életet jelenti. A képanyag 14 országból szár­mazik: Indokína, Vietnám, La­osz, Kambodzsa, Burma, Thai­föld, India, Nepál, Tibet stb., végül a két cunami sújtotta or­szágból, Indonéziából és Srí Lankából. Hetvenhét képe szerepel benne. A könyv anyanyelvén, litvánul jelent meg, Vilniuszban adták ki. December 6-án regisztrálták a litván Guiness-könyvbe, mint a leghosszabb könyvet a litván könyvkiadás történetében. A le­porelló 10,4 méter hosszú, 14 ívből áll, minden ívet kézzel ra­gasztottak. Mindkét oldalán fotók és szöveg, így összesen 20,8 méter olvasnivalót tartal­maz. Egyelőre 300 könyv van készen, összesen 800 a terv. A költségeket a kiadó viseli. A könyvben megjelentek Normantas első versei is, melye­ket már lefordították japánra. A kiadványt Normantas szer­kesztette, a könyvtervező egy fiatal dizájner. Hogy leporelló legyen, azt a főnökével közösen találta ki. Olyan, mint egy ima­könyv. Régen a japán templo­mokban, illetve a kínai ősi temp­lomokban ilyen imakönyvek voltak. Látott ilyet múzeumban, s ahogy ott lapozgatta, jött az ötlet. Tibetben először 16 éve járt. Már tizenegy Himalája-úton van túl, most készül a tizenket­tedikre. Egy hónap múlva indul. Azt mondja, muszáj. Fáradt. Kimerült Európától. Tavasszal Mount Everestet mászik, addig is Thaiföldön, Sri Lankán ké­szít több ezer felvételt, majd ahogy tavaszodik, visszamegy Nepálba, és akkor két és fél hó­napot tölt a Himalájában, ahol rendesen fog pihenni. Inni fog és fotózni - de jó körülmények között. Neki ez a pihenés. Eu­rópában a zombi életmód kifá­rasztja. Azt mondja, mindenki úgy vi­selkedik itt, mint a zombik: siet, amikor nem is kéne sietni. Kérdezi: barátom, hová futsz? Azt feleli, nem tudom, de fut­nom kell... Ebből most egy ki­csit megint elege lett. A verseit egyelőre csak litvánul (vagy japánul) olvashatnánk, ha értenénk a nyelveket, de nagyon reméli, egy-másfél év múlva le­fordítják őket magyarra. Közben tovább lapozzuk a könyvet: gyönyörű formájú, ki­száradt fák fotóit nézegetjük. Milyen érdekes, az ilyen fákat mifelénk kivágják. Talán már hamarabb is, mint hogy elpusz­tulnának. Másutt élni hagyják­­ az odúiban fészkelő madara­kat, az itt búvóhelyet kereső rágcsálókat, a korhadó törzsé­ből táplálkozó rovarokat. A könyvéből hozott haza né­hány példányt, most végigjárja a nagyobb kiadókat, hátha se­gítenének a magyar kiadásban. Ősi japán mesterek ötven év után szokták cserélni a nevüket, ezt a tradíciót követte Norman­tas Paulius, amikor új nevet vá­lasztott magának: Szabad Szél - ki hinné - idén nyáron már 58 éves lesz. Cs.K. Elege lett a zombikból Normantas Paulius ismét a Mount Everestre készül Oda-vissza majdnem 21 méter a könyv Fotó - Normantas instrukciói alapján — a szerző

Next