Nyíregyházi Napló, 2009. január-június (16. évfolyam, 1-22. szám)

2009-01-15 / 1. szám

P­I //O­A ^ ^ Helytörténeti gyűjtemény V­it vár az új évtől? A városi közgyűlés frakcióvezetőit és Csabai Lászlóné polgármestert kérdeztük: mit várnak az új évtől, melyek a legfontosabb feladatok 2009-ben. 6-7. oldal Mindenáron megtartani a jó szakembereket Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) honlapján (www.ofa.hu) pénteken már elérhető a „Megőrzés” új program pályázati fel­hívása, melynek keretében munkahelymegtar­tó támogatásokra lehet pályázni. 3. oldal Dongóék aranylemeze Aranylemez lett a Dongó együttes Hazát fél­tő című CD-je. Az album március 15-ére és október 23-ára íródott dalokat tartalmaz. ____________________ 10. oldal Hétfőn közgyűlés Január 19-én, 13 órától tartja idei első testü­leti ülését Nyíregyháza közgyűlése. Dönt a testület - többek között - a központi költ­ségvetési támogatásból megvalósuló beruhá­zásokról, közterületek elnevezéséről, és a labdarúgó- és kosárlabda-akadémia indítá­sának részleteiről. Kedvezmény a fürdőben. Január 15-én ak­ció kezdődik az Aquarius Élményfürdőben. Munkanapokon, négyórás időtartamra az alapszolgáltatásokat 600 forintért vehetik igénybe a 3-18 évesek és a 60 év felettiek. Ez a korosztály csoportos kedvezményt is kaphat - legalább 20 fő esetén -, ekkor 500 forintba kerül a belépőjegy. Az akció várha­tóan február 28-áig tart,­üzelő lesz. Kivágják a beteg akácfákat a Szent István, a Búza és az Árok utcákon. A hrvek szerint az 55 korhadt fát tüzelőként iztanak szét a rászorulók között. 4 .................. NYÍREGYHÁZA Megyei Jogú Város Közgyűlése lljÄjp Lakossági Fórum Téma: Tájékoztatás az önkormányzat elmúlt két évben végzett munkájáról, eredmények­ről, sikerekről, tervekről­­ és elképzelésekről. 2009. január 20-án (kedd) 17.30 órától lelye: Sz.-Sz.-B. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara III. emeleti Konferenciaterem Nyíregyháza, Széchenyi u. 2. Csabai Lászlóné polgármester Szokol Tibor képviselő Tormássi Géza képviselő 2009. január 21-én (szerda) 17.30 órától Helye: Szabó Lőrinc Általános Iskola Sóstóhegy, Igrice u. 6. Csabai Lászlóné polgármester Nagy Károly képviselő 2009. január 26-án (hétfő) 17.30 órától Helye: Kertvárosi Általános Iskola Nyíregyháza, Könyök u. 1/A Csabai Lászlóné polgármester Fesztery Sándor képviselő Lőrincz Tamás képviselő 4481 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Tel.: 42/524-524 NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS HIVATALOS HETILAPJA XVI. évfolyam 1. szám • 2009. január 15. Aszfaltozzák a Sóstói, Kemecsei utat Tavaly ősszel fejeződött be Nyír­egyházán az a nagyszabású útre­konstrukciós program, mely az egy plusz egy forintos program kere­tében valósult meg. A három vá­rosrészben zajló útfejlesztést fele részben a Észak-alföldi Regionális Operatív Programból, fele részben pedig önkormányzati saját erőből finanszírozták, teljes költsége több mint 230 millió forint volt. Az idén is folytatódik az útháló­zat javítása és fejlesztése a megye­­székhelyen - tudtuk meg Giba Ta­más alpolgármestertől. A Regioná­lis Operatív Program támogatásá­val új aszfaltszőnyeget kap a Sós­tói út - a Kossuth utcától a felül­járó sóstóhegyi elágazásáig - és a Kemecsei út is, a csapadékvíz-el­vezetést is megoldják. A fejlesztés érinti a Simát, a Kállói utat, valamint az Oros-Nyírpazony összekötőt is. Giba Tamás arról is szólt, hogy ezzel a rekonstrukció­val a közlekedők jogos igényét elé­gíti ki a város. „Adósságok” sorába tartozik a Keleti­ elkerülő út építé­se, mely az idén megvalósulhat. Ez az új útszakasz, a 4-es, 41-es szá­mú főutat és a Kállói utat köti majd össze. Korcsolyaverseny lesz Sóstón Korcsolyaversenyt rendeznek vasárnap (ja­nuár 18-án) a sóstói csónakázótavon. Nevezni a helyszínen lehet. A verseny délelőtt 10-kor kezdődik és délután kettőig tart, utána jégdiszkóba várnak mindenkit. A szervező az idén alakult Sóstói Jégbará­tok Klubja, melynek képviseletében Ujváry Zoltán és Körtvélyf­áy Barna elmondta: nevezni öt korcsoportban (általános iskola alsó-, felső tagozat, középiskola, 20-40, illetve 40 év felett) lehet, a versenykiírást már min­den iskolába elküldték. A tavon egyébként remek a jég, kiváló a pálya, miután a múlt héten letakarították róla a havat. A verseny győztesei érmeket és ajándékokat kapnak, köztük belépőt az élményfürdőbe. Cs. K. Hízik a sziget mel­lett az a jégszobor, amelyet egy hete kezdtek el „építeni” egy szivattyú segítsé­gével Megelőzni a fagyhalált Krízis-megbeszélést tartottak a na­pokban Nagy László alpolgármester vezetésével a városházán a szociális gondoskodásban, hajléktalan-ellátás­ban résztvevő szakemberek, tanya­gondnokok, rendőrök, polgárőrök annak érdekében, hogy a maga terü­letén mindenki segítsen megelőzni, hogy az utcán vagy saját otthonuk­ban fagyjanak meg emberek. A korábbiaktól eltérően ugyanis idén nem a hajléktalanok vannak nagyobb veszélyben, hanem a mélyszegény­ségben lévők, a saját, fűtetlen laká­sukban élők. Mint elhangzott: a Rákóczi utcai nappali melegedőt mostantól nem csak a hajléktalanok használhatják, éjszakára harminc fekvőhelyet is biztosítanak a beté­rőknek. Nappal 60-80 ember mele­gedhet itt, ételt is kapnak. Fogadják a menedéket kérőket a Családok Át­meneti Otthonában is. Azok a rászo­rulók, akiknek nincs tüzelőjük, a hi­deg napokra igényelhetnek fát a pol­gármesteri hivatal szociális irodáján. Az itt kitöltött és elbírált kérvény alapján a park- és fasorrendezéskor levágott faágakat felhasogatva szál­lítja ki a Városüzemeltető és Vagyon­kezelő Kft. (Folytatás a 3. oldalon) MESÉS családi PROGRAMOK a korzó­i Január 17. (szombat) 15 óra Téli szánkózás a Csiribirivel Január 24. (szombat) 15 óra Egy pohár pezsgő: a Talán Teátrum énekeseinek koncertje­i Január 31. (szombat) 15 óra Burattino Bábszínház: Vitéz László kalandjai közben: Fancsy Musicals musical dalok Február 7. (szombat) 15 óra Énekeljünk együtt! zenés gyermekműsor a Romwalter duó előadása AA00 Nyíregyháza, Nagy Imre tér 1. 42/7S&­1tí gjjríTnail: korzo@korzouzlet.hu ®Web: www.korzouzlet.hu Állatkórház Mint azt már az országos sajtó is hírül adta, december 31-én lejárt az állatkórház 10 éves bérleti szerző­dése, amit a megyei mezőgazdasá­gi szakigazgatási hivatal nem hosszabbított meg, mert igényt tart az épületre. A hivatalvezető rendel­kezése értelmében a kórházban ez évtől csak a megkezdett kezelése­ket folytathatták. Az intézkedés ellen állattartók is tüntettek. Hétfőn Demendi László, a megyei agrárkamara elnöke, országgyűlési képviselő közbenjárására egyezség született: a betegellátás biztosítása érdekében a kórházban gyógyító ál­latorvosok megbízásából dr. Nagy Abonyi Róbert és a mezőgazdasági szakigazgatási hivatal vezetője, Csongrádi Zoltán megállapodott abban, hogy három hónappal meg­hosszabbítják a bérleti szerződést. A Magyar Kultúra Napján Nyíregyházán Kulturális kerek­asztallal veszi kezdetét január 22- én (csütörtök) 14 órától, a Váci Mihály Kulturális, Művészeti és Gyermekcentrumban a Magyar Kultúra Napjának programsoro­zata. Kiállítás nyílik Retkes József festőművész munkáiból, majd este hattól ünnepi műsort rendeznek, melyben közreműködik Oszter Sándor színművész, beszédet mond Csabai Lászlóné polgármes­ter. Az est folyamán adják át a Nyíregyháza Város Művészeti Életéért „Barzó Endre” díjat is. A programot a Liszt Ferenc Kama­razenekar műsora zárja. A Megyeházán január 17-én (szombaton) 13 órakor a Besse­nyei Nagyteremben kezdődik az ünnepi műsor, amely 16 órakor a Nyíregyházi Főiskolán, a Kodály Zoltán Kulturális Centrumban folytatódik, ahol a Mandala Dal­színház Kőmíves Kelemen című darabjának 100. jubileumi előadá­sát láthatja a közönség. Január 18- án (vasárnap) 11 órakor, a Szat­­márcseke Református Templom­ban ökumenikus istentiszteletet tartanak, orgonán közreműködik Varnus Xavér orgonaművész. Ün­nepi beszédet mond Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy, fellép a Pro Musica Énekkar. Az ünnep­lők végül ellátogatnak Kölcsey Ferenc sírjához a református te­metőbe. Panellakások új köntösben Újabb - több mint három és fél ezer - iparosított technológiával épült lakás újulhat meg Nyíregy­házán. Ezzel 2010-re a megye­­székhely 16 400 panellakásának több mint fele szépül meg a Pa­nelprogramnak köszönhetően. A megyeszékhely önkormányzata 77 támogatási kérelmet nyújtott be, melyek közül már december­ben 11-et ítéltek támogatásra ér­demesnek. Azt is megtudtuk, hogy akár valamennyi kérelem pozitív elbírálásban részesülhet az év végéig, hiszen folyamatos a pá­lyázatok értékelése. Már biztos, hogy a következő lakótömbök megújulhatnak: Visvári Pál utca 75., Visvári ál utca 77., Vécsey köz 19., Fazekas János tér 9., Északi körút 15., Ungvár sétány 14-20., Tompa utca 19., Korányi köz 1- 1., Móricz Zsigmond utca 29-3L, Vasvári Pál utca 73., Toldi utca 85- 87-89.

Next