Nyíregyházi Napló, 2009. január-június (16. évfolyam, 1-22. szám)
2009-01-15 / 1. szám
Nyíregyházi Napló , 2009. január 15. Mindenáron megtartani a jó szakembereket Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) honlapján (www.ofa.hu) pénteken már elérhető a „Megőrzés” új program pályázati felhívása, melynek keretében munkahelymegtartó támogatásokra lehet pályázni. Jelenleg hatmilliárd forintot különítettek el erre a célra, de később az összeg kiegészül további tízmilliárd forinttal. Az álláskeresők száma az elmúlt év végén 26 ezerrel nőtt, a gazdasági válságból becsült többlet eléri a 15-16 ezret. Az álláshelyek nagy száma általában azokban az övezetekben szűntek meg, ahol nagy foglalkoztatók piacvesztés miatt voltak kénytelenek elbocsátani embereket. Ezek közé tartozik a Közép- és Észak-Dunántúl - közölte érdeklődésünkre Lukacs István, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára. A gazdasági válságövezetek kezelésével összefüggő kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős kormánybiztos hozzátette: amellett, hogy nőtt az álláskeresők száma, több helyről jelezték ugyanakkor a munkaügyi központok, hogy társaságok, vállalkozások állást hirdetnek, munkavállalókat keresnek. A borsodi régióban például fél tucat vállalkozás keres 1500 dolgozót. Nem rosszabb Kérdésünkre elmondta: Szabolcsban nem rosszabb a helyzet, mint az ország többi területén, bár itt a munkanélküliségi adatok egyébként is magasabbak voltak. Itt nincs olyan nagy foglalkoztató, amelyik kivonulása döntő mértékben változtatta volna meg a foglalkoztatási viszonyokat. Az is látszik, hogy a Nyíregyházi Ipari Parkban a Flextronics távozása és az érkező Lego nem változtatja meg döntően a foglalkoztatási viszonyokat. Ugyanakkor tény, hogy Szabolcs, Borsod, Békés foglalkoztatás szempontjából még mindig a legrosszabb területek közé tartozik. Felvetésünkre, hogy közgazdászoktól elhangzott olyan vélemény: minek megmenteni munkahelyeket, amelyik cég nem piacképes, szűnjön meg, azt be kell zárni, így reagált az államtitkár: — Ez nagyon egysíkú értelmezése a jelenlegi helyzetnek. Többféle probléma adódik most a válság miatt a társaságoknál. Van, ahol valóban teljes a piacvesztés, itt a munkahelyek megmentése szóba sem került, hiszen a tulajdonosi döntések nem hazánkban születnek. Ide tartozik a Nokia, a Foxconn, ahol a munkahelyek megmentése nem vetődött, vetődhetett fel lehetőségként, hiszen a döntés megszületett. Ugyanakkor nagyon sok közepes és kisvállalkozásnak sikerült megőriznie a piacait. Erre sok példa van Nyíregyházán is. A nehézségeiket a folyó költségeik hitelből való finanszírozása okozza, hiszen a hitelek megdrágultak. Ez egy másfajta helyzet, hiszen aki nem veszítette el a piacát, vagy csak részben vesztette el, annak meg kell mentenie a munkahelyeket, hiszen látszik, van hová termelni. Őket kedvezményes hitellel kell segíteni. Nagyon sok olyan társaság van, ahol azt mondják: szeretnék megtartani a munkavállalóikat, a szaktudást, az eddigi tapasztalatot, gyakorlatot, ezért folyamodnak munkahelymegtartó támogatásokért. Sokkal rosszabb volna, ha azok az emberek álláskeresőként jelennének meg, akik ebben a pillanatban még foglalkoztatottak. Nagyon eltérő a vállalkozások helyzete a válság kapcsán, ezért kell nagyon egyedi megoldásokat is alkalmazni. Csökkentett munkaidő A napokban az egyik rádióműsorban egyfajta menekülési útvonalként merült fel a négynapos munkahét bevezetése. Van, ahol elterjedt ez - reagált erre Lukacs István, hozzátéve: a négynapos munkahét, mint fogalom, gyűjtőnevem, ahol csökkentett munkaidőben és csökkentett bérért alkalmazzák tovább a dolgozókat, megőrizve őket a munkahelyen belül. Ez nem feltétlen jelenti, hogy a hét négy napján dolgoznak csak. Nagyon fontos: a munkáltató és a munkavállaló megállapodásával csak az érvényes munkajogi szabályoknak megfelelően lehet alkalmazni ezt a módszert, amelyre egyébként hazánkban is van példa. Ugyanakkor nagyon sok olyan vállalkozás van, amelyik szeretné kapun belül tartani a dolgozóit úgy, hogy csökkenti a munkaidőt, egyfajta részmunkaidőben foglalkoztatná őket tovább, és munkahelymegtartó támogatásért folyamodik - avatott be a részletekbe. Ezek a társaságok a csökkentett munkaidőben történő foglalkoztatást az állásidő megjelölésével fogalmazhatják meg (pl.: hat órában foglalkoztat, két órában nem). Munkahely-megtartási pályázaton a dolgozók számára kieső bér egy részére tud pályázni, amit így a dolgozó kap meg, és nem a társaság. Sok helyen jó okuk is van a vállalkozásoknak arra, hogy megtartsák a dolgozóikat, hiszen olyan speciális szakértelemmel és gyakorlattal rendelkeznek, amit később, ha elbocsátják őket, nehéz lenne pótolni - véli az államtitkár. Az első fokú gázkorlátozás elsősorban azokra a társaságokra vonatkozott, amelyek általában energiatermelők. A második fokozat nagyon rövid ideig volt érvényben, és stratégiai - pl. élelmiszeripari - cégeket nem vagy csak részben érintett, tehát döntően nem befolyásolta a cégek helyzetét. A gazdaság válságát a kedvezőtlen világgazdasági folyamatok okozzák, hiszen azok a vállalkozások, amelyek döntően exportra termeltek, kénytelenek megérni, hogy akár a német, akár az uniós piacokon általában nehezebben tudják eladni a termékeiket - vázolta Lukacs István. Véleménye szerint ez, valamint az általános hitelezési probléma, a pénzhiány, a hitelhiány az, ami nehéz helyzetbe hozza a vállalkozókat és a vállalkozásokat. Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány honlapján péntektől lehet elérni a pályázati felhívást, melyre munkahelymegtartáshoz lehet támogatást kérni. Jelenleg hatmilliárd forint a keret, ami később kiegészül további 10 milliárd forinttal. Ebben a feltétel: aki nyer a pályázaton, annak legalább annyi ideig foglalkoztatnia kell a dolgozót, mint amennyi időre a támogatást kapja. Megjelennek a kedvezményes kamatozású hitelek a Magyar Fejlesztési Bank és a kereskedelmi bankok útján, amelyek áthidalhatják a finanszírozás, a hitelezés válságát és problémáit. Mindez kedvező lehetőség, enyhíthetik a válság hatását azok számára, akik csak részben veszítettek piacot vagy nem veszítettek, de nehéz helyzetbe kerültek a hitelszűke miatt. Válságtervek Arra kell készülni, hogy át kell vészelni egy időszakot, talpon kell maradni. Nagyon egyediek a cégek problémái. Ha saját magának nincsenek tervei arra, hogyan maradhat talpon, s ehhez milyen segítséget akar kapni, akkor nem fog kilábalni a nehéz helyzetéből. Úgy érzem, ebben a magyarországi tulajdonosok és menedzserek nagyon kezdeményezőek. Mindenütt elkészültek azok a válságtervek, amelyek a cégek fennmaradását hivatottak szavatolni — tette hozzá végezetül az államtitkár. Cservényük Katalin Tukacs István Gazdag kínálat a bujtosi csarnokban December 30-áig ebben az évben is gazdag program várja a Bujtosi Szabadidő Csarnokba látogatókat. Január 24-25-én a nagyszabású esküvői kiállítás költözik vissza a csarnokba, míg februárban két magyar bajnokság, a teremíjász és a kyokushinkai karate résztvevői küzdenek az elsőségért. Márciusban 7-8-án a Vakáció Utazási Kiállítás elsősorban a nyári üdülési ajánlatokat kínálja, a hónap végén, 27-én a Presidence táncgálának, 28-án a Kelet-Nyugat Kosár Gálának ad otthont a csarnok. Áprilisban Mészáros Árpád Zsolt és Tóth Ura mellett a Megasztár tavalyi győztese, Király Viktor is színpadra lép 17-én, májusban 22-én a Republic, 29-én a gyermeknap előzeteseként Csokiország címmel Mészáros Árpád Zsolt és Halász Jutka műsorának tapsolhatunk. Június elején a szokásos nagyszabású kiállítás lesz, de ezúttal Kelet Expo néven és más házigazdával. Június 13-ára a csarnok pályázott a Magyarország-Szlovákia női kézilabda VB-selejtezőre, a párharc győztese szerepelhet a novemberi kínai VB-n. Júliusban két hétvégén a jehovák tanúi lesznek a csarnok vendégei. Szeptemberben ismét nagyszabású koncert lesz, a Zanzibár, a Bikini és a Hooligans lép fel közösen, a hónap végén pedig kezdődik a Teke Világ Kupa. Novemberben a nemzetközi teremcross viadal után a Nyírség Táncegyüttes a 35. születésnapját ünnepli. December U-én lesz a Retro Fesztivál egybekötve a pálinkafaluval, majd december 30-án az év záróeseményeként a Buszacsa ad otthont a kézigálának. Idén sem marad el a görög katolikus bál, az autókiállítás, s két alkalommal lesz bababörze. Újdonság még, hogy a Sport Sport Közalapítvány beolvadt a Buszacsába, ugyanakkor a tevékenysége, a megyei diáksport szervezése, a Sport Sportbolt, valamint a rakamazi vízibázis működtetése ugyanúgy megmaradt. A csarnok szervezésében indul augusztus 19-23-a között a Tisza Regatta Tiszabecstől Tokajig. Négyes indián kenuban 10 fős csapatok küzdenek azért, hogy a napi elsőség mellett a végső győzelmet is megszerezzék a több mint 200 kilométeres viadalon. A koncertekre ebben az évben is lehet üdülési csekkel fizetni, ezen kívül a nagyobb rendezvényekre a csarnokba látogatók a Szerencsejáték Zrt. lottóárusító helyein is megvásárolhatják belépőjegyeiket. Ágai Kis András, a kézigálát szervező Prexton Kft. ügyvezető igazgatója a 2008-as veszprémi kézigálán a Nyíregyháza 09 feliratú pólóval adta át a rendezői stafétát Csabai Lászlóné polgármesternek. A 2009-es kézigála december 30-án a bujtosi csarnokban lesz OjagB^GrOS © £ ífeS3HIÜl © <f © [^©^iksOIeB 1App télikerék árlista bruttó kisker árakkal Szerelt kerék ár 23 900 Ft 25 900 Ft 27 900 Ft 46 900 Ft IggfeOOlRt 45 900 Ft Fiesta Fusion SH Focus Mondeo S-Max, Galaxy ansit 15" Transit 16" ' ’ ‘ Gumi mérete 175/65 R14 Michelin 195/60 R15 Barum 195/65 R15 Michelin 215/55 R16 Michelin 215/60 R16 GoodYear 195/70 R15 Fulda 215/75 R16C Fulda Gumi ár X Felni ár X X X X X X X ^ Suzuki (felnire szerelt) Pirelli gumik: Swift Y AL • Splas ' • SX4 Nyíregyháza, Orosi út 29/a. Mátészalka, Jármi u. 55. Fehérgyarmat, Matolcsi u. 2. ■ Tel.: 06-42/508-150 Tel.: 44/500-203 Tel.: 06-44/510-090 www.carmo.hu Az ajánlat 2008. november 2-tól a készlet erejéig érvényes. Érdeklődjön a márkakereskedésünkben! Háttér3 Új befektetők Lukacs Istvántól azt is megtudtuk: a válság ellenére nagyon sok befektető keresi Magyarországot ezekben a napokban, és termelést hozna ide. Jellemzően közepes vállalkozások. Profilban pedig nagyon változatos a kép, részben mezőgazdasági feldolgozáshoz kapcsolódnak a tevékenységek, részben gépipari, elektrotechnikai gyártáshoz. Örömteli mozzanat a válságtörténetben, hogy a Mercedes, a legnagyobb súllyal bíró beruházó nem gondolkodik abban, hogy átütemezi vagy átgondolja gyárának megépítésével kapcsolatos terveit. Megelőzni... (Folytatás az 1. oldalról) Az első napon, pénteken hatvanan keresték fel emiatt a hivatalt. A bokortanyákon élő idős, beteg emberekre is jobban odafigyelnek a jelzőrendszeres szolgálaton, illetve a tanyagondnokokon keresztül. A Periféria Egyesület munkatársai meleg ruhákat, takarókat osztanak, krízisautóval járják a várost, hogy senki ne maradjon éjszakára ellátás nélkül. Fontos számok: Rákóczi utcai Nappali Centrum: 42/727-595 Joób Olivér Szeretetintézmény: 42/312-674 Periféria Egyesület diszpécserszolgálat: 42/504-618 Csökkent a légszennyezettség Lapzártakor kaptuk a hírt: a Széna téri légszennyezettségmérő automata állomás mérési adatai szerint kedden hajnaltól enyhe, 9 órától pedig jelentős javulás következett a mért órás értékekben. Az órás mért értékek 50 mg/m3 körül alakultak, így a napi átlag már nem haladta meg a riasztási küszöbértéket. A kedvező értékek a meteorológiai helyzet változásának köszönhetők. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint egy mediterrán ciklon felhőzete és csapadékzónája éri el hazánkat. Túlnyomóan borult, párás idő várható. Eleinte hószállingózásra, ónos szitálásra, délutántól ónos esőre és havazásra számíthatunk. Csütörtökön kezdetben havazás, ónos eső várható, majd észak felől hideg levegő áramlik hazánkba. A mért értékek alapján a lakosság egyes érzékeny csoportjai (gyermekek, időskorúak, betegek) sincsenek veszélyeztetve, de a még kedvezőbb levegőminőségi állapot elérése érdekében kérik a lakosságot, hogy továbbra is kerüljék a személygépjárművek (főként dízel üzeműek) használatát, utazzanak tömegközlekedéssel. A Szabolcs Volán a reggeli csúcsidőszakban gyakrabban indítja járatait.