Nyíregyházi Napló, 2011. július-december (18. évfolyam, 26-46. szám)

2011-07-08 / 26. szám

www.nyiregyhazinaplo.hu Kultúra Posztumusz díszpolgári cím Krúdynak A Fidesz frakció javaslata alapján posztumusz díszpolgári címet kap Krúdy Gyula, és a tervek szerint kialakí­tanak egy Krúdy emlékszobát is a városban. A városvezetés szeretné, ha ez az irodalmi ikon jobban beépülne Nyíregyháza kulturális életébe, Krúdyn keresztül pedig a város kerülhetne közelebb az irodalmi élethez. Szabó Edina A sokat bírált Krúdy-szobor a színház előtt, és jelenetek abból a megemlékezésből, melyet évente a Krúdy évfor­dulón rendez a város. A Fi­desz frakció szerint azonban nem elegendő évente két­szer megemlékezni Krúdy Gyuláról, élőbbé kell tenni hagyományát a város kultu­rális életében. Ezért a Fidesz frakció javaslatára posztu­musz díszpolgári címet ado­mányoznak az írónak, melyet az augusztus 20-ai ünnepsé­gen adnak majd át. A város­­vezetés szeretne egy emlék­szobát is kialakítani az író tiszteletére. A cél természe­tesen az, hogy az irodalmi ikon jobban beépülne Nyír­egyháza kulturális életébe. Dr. Kovács Ferenc polgár­­mester a sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy a deb­receni műgyűjtő, Antal Péter ajánlatot tett arra, hogyha Nyíregyháza kialakít egy 4000 négyzetméteres kiállí­tótermet, akkor ő megtölti műkincsekkel. Dr. Kovács Ferenc Krúdy Gyula Nyíregyházán Pethő József 1924. október 25-én Az Újság című országos napilapban megjelent egy Krúdy Gyula ünneplése című kis írás, amely a Krúdy Gyula írói pá­lyájának 25. évfordulója tisz­teletére néhány nappal koráb­ban rendezett nyíregyházi ünnepségről emlékezett meg. Ebben állnak a következők: „Gyönyörű magyar álmok me­semondójának, a legérdeke­sebb és legsajátosabb szavú magyar írók egyikének ezt az ünnepét teljes joggal megül­hetné minden magyar város vagy akármelyik magyar vá­ros, mert Krúdy Gyula ma már otthon van az egész ország­ban. De melegebb és kedve­sebb bizonyára sehol másutt nem lehet, mint ott, ahol szü­letett, és ahonnan a lelke, a képzelete, az álomlátása soha el nem vált. Krúdy Gyu­la fantáziájának földje a Nyír­ség, és ihletése szülőföldjé­nek levegője. A lelke, a gon­dolata sohase hurcolkodott el hazulról, és Nyíregyháza ün­nepe bizonyítja, hogy otthon is mindig maguk között levő­nek érezték." Ha ugyan kissé „modernebbül” szólva, a kor­szellem szerint talán vissza­fogottabb stílusban, de mond­hatnánk-e mást ma? Nem - nem, mert nagyon sokan pon­tosan ugyanezt gondoljuk: azt, hogy Krúdy utánozhatat­­lanul gazdag, emlékekből és nyelvből épített világa „a leg­érdekesebb és a legsajáto­sabb”; azt, hogy bár otthon van minden magyar város­ban, faluban, ahol szépre fo­gékony, olvasni szerető em­berek élnek, itthon mégiscsak itt van, Nyíregyházán, a szü­lővárosban. Mert mint ahogy azt annyi műve bizonyítja, mindig itt volt a lelke, a gon­dolata, és elődeinkkel együtt mi is, „mindig magunk között levőnek éreztük” őt. Az alábbiakban röviden Krúdy nyíregyházi éveit idézzük fel: A Krúdy család nem nyíregy­házi eredetű, a Felvidékről származott ide. Az író nagy­apja, az egykori 1848-49-es honvédtiszt, legidősebb Krúdy Gyula költözött 1867 után Nyíregyházára. A család háza a Kállói utcában (a mai Szent István utcában) volt. Az ere­deti ház nincs meg, helyén a rádió nyíregyházi stúdiójának épülete áll. Krúdy azonban nem itt született, az okot tőle idézzük: „én szerelemgyerek vagyok. Zabigyereknek csú­foltak a messzi gyermekkor­ban. Anyám szegény párle­ány volt. ...tizenöt esztendős korában voltam a szíve alatt, és a kőműveseknél dolgozott, miután a szolgálatból - nagy­anyám házából - ki kellett lép­nie. (Ezt ma így mondják. Va­lójában elkergették a kis cse­lédet.)" Krúdy apja, ifj. Krúdy Gyula beleszeretett a náluk szolgáló Csákányi Juliskába, akit, amikor e szerelem gyü­mölcsével­ már áldott állapot­ban volt, a nagyszülők elül­döztek. A két fiatal szerelme azonban erősebbnek bizo­nyult a társadalmi különbsé­geknél és a kor előítéleteinél: a fiatal ügyvéd ugyanis nem hagyta el a kis szolgálóleányt, hanem a Kállói utca egy kö­zeli házában szobát bérelt számára. Itt született meg Krúdy Gyula. Hamarosan megbékültek a nagyszülők is, és a fiatal pár gyermekével az ő házukban kezdhette el kö­zös életét. A család, a gyer­mekkori otthon elvesztett éde­­nének emlékét Krúdy egész életében őrizte. Az N. N. című kisregényében például így emlékszik vissza a szülői ház­ra és a család életére: „Az ősi, sárga ház színes üvegfolyo­sójával, köpcös, állandóan füstölgő kéményeivel, piros cserepeivel, külön pincéjével, padlásával, fehér ajtós nagy szobáival, fénylő, fehér rámás ablakaival - ahol anyám és atyám laktak, mint választé­kos uraságok, ebben a sze­gényes világban - a hóesés­ben olyan forma lett, mintha egy Jókai-regényből metszet­ték volna. Ennek a háznak vi­lágos, barátságos ablakai, melegen füstölgő kéményei, szeretetteljes tűzhelyei, puha ágyai, hófehéren terített asz­talai: azok a csábok, amelyek után a szegény vándorlegény botorkál a behavazott éjsza­kában”. A gyermek Krúdy szo­katlanul korai érettségével magyarázható, hogy szülei már ötévesen iskolába adták. Ezután a szülővárosból elke­rülve a gimnázium első osz­tályát Szatmáron, a követke­ző hármat pedig a felvidéki Podolinban járta. A negyedik osztály elvégzése után, 1891- ben került vissza a szülővá­rosba, és az ötödik osztálytól kezdve négy éven át a Nyír­egyházi Ágostai Hitvallású Evangélikus Főgimnázium - mai nevén Nyíregyházi Evan­gélikus Kossuth Lajos Gimná­zium - tanulója volt. A már ekkor az írói pályára készülő ifjú Krúdy rendkívül zárkózott természetű volt, írásairól sem szívesen beszélt. „Búsan, ti­tokteljes világfájdalommal járt­kelt az alföldi városkában, mint Bánatország álruhás ki­rályfia"- írta később diákköri önmagáról. Többnyire olva­sással töltötte idejét, vagy ma­gányosan csatangolt a város környékén. Különö­sen szerette az akkor még hatalmas kiterjedésű mocsaras, zsombékos, nádas Bujtost és a sóstói erdőt. Első novellája 1892. október 30-án, alig néhány nappal azután je­­lent meg a Szabolcsi Szabadsajtóban, hogy betöltötte a 14. évét. Neve ettől kezdve egyre gyak­rabban bukkan fel külön­böző nyíregyházi és más vidéki, sőt fővárosi lapok­ban is. Az érettségi után Krúdy már nem is sokáig maradt Nyíregyházán, „új vizekre” hívta őt is, mint sok kortársát, az írói ambíció, a nagyváros vonzása. Rövid debreceni, majd nagyváradi hírlapíróskodás után 1896- ban, a millennium évében már a fővárosban van, így lesz aztán Nyíregyháza legna­gyobb írója a korabeli Buda­pest egyik legnagyobb meg­­örökítőjévé is. Az 1895-ös távozástól kezd­ve azért még több alkalommal is hosszabb-rövidebb időt töl­tött Nyíregyházán, az össze­kötő szálak a lélekben mind­végig erősek maradtak. „Az én olvasóim sohasem kérdez­ték: hol születtem? Minden írásomból kitűnik, hogy nyír­egyházi vagyok, aki büszke származására” - írta egyik levelében. 1924-ben is hosszabb ideig tartózkodott a szülővárosban, az örökvált­­ság centenáriumi ünnepségei alkalmából. Ezt az önkor­mányzat, a város nevében így köszönte meg levelében Bencs Kálmán polgármester: „Nyíregyháza város képvise­­lő-testülete I. évi okt. hó 10- én tartott közgyűlése határo­zatából mély hálával köszön­jük meg Nagyságodnak a vá­rosunk iránt tanúsított jóindu­latát. Mint városunk hű fia két kézzel szórta reánk gyermeki hálájának kedves, szeretettel­jes és meleg megnyilvánulá­sait, s hogy centenáriumi ün­nepségünk országos jelentő­ségűvé lett, elsősorban kö­szönjük Krúdy Gyulának, akit mindig a magunkénak tar­tunk.” Krúdy persze ennél jó­val többet tett: a „Nyírség köl­tője” nemcsak a centenáriumi ünnepségek idején tette „or­szágos jelentőségűvé" Nyír­egyházát, művei már örökké őrzik ennek a tájnak, ennek a városnak múltját, meséit - így is szolgálva jövőjét. Hiszen lehet-e jobb „népszerűsítője” e táj különlegességének, szépségének, mint Krúdy életműve? Lehet-e jobb bizo­nyítéka annak, hogy ez a vá­ros is tud európai, világszintű értéket, tehetséget adni, mint Krúdy példája? „Köszönjük ezt Krúdy Gyulának, akit min­dig a magunkénak tartunk”. Igen, ahogy Krúdy Gyula min­dig a magáénak tartotta Nyír­egyházát - mi is tartsuk őt mindig a magunkénak! Nyíregyházi Napló • 2011. július 8., péntek 0 Jegyzet__________________________ Szindbád hazatér Palicz György Szindbád, a hajós, aki életében 107 nőt szeretett és régóta bo­lyongott céltalanul a világban, egyszer csak egy vasútállomáson találta magát. Elindult arra, amerre a Városházát sejtette, hiszen már rég eltűntek a kis alacsonytetős házikók, melyek ablakán este egy-egy szerelmi kalandból hazatérve beleshetett, hogy vajon másutt is varnak-e ábrándos szemű menyecskék, kik az olajlámpás remegő fénye mellett filléres szerelmi regényeket ol­vasnak, és titkon abban reménykednek, hogy megjelenik abla­kuk alatt a könyv főhőse és megszökteti őket Amerikába, vagy legalábbis Budapestre. Hiszen már rég eltűntek a keskeny kis utcák, ahol esténként oly sötét volt, hogy még a szerelmükért nagy veszélyeket vállaló özvegy úri asszonyok is megszorították a hajós karját. És eltűnt a villamos is, amit úgy szeretett, hiszen csengetésére csilingelő kacagással futásnak eredtek a cseléd­lányok és közben nem ügyeltek rá, hogy fehér, mezítelen boká­juk ki ne villanjon keményített szoknyájuk alól. Szóval minden ismeretlen volt Szindbád számára. Azaz mégsem, hiszen a Nyír­víz Palota tetején ismét ott ült a réti sasmadár, aki régi ismerős­ként köszöntötte a hajóst. Nicsak, Szindbád! - mondta a sas, és ebben benne volt a szemrehányás, amiért a hajós itt hagyta szü­lővárosát, hogy sikereket, nagy szerelmeket, hatalmas dorbézo­lásokat keressen más városokban, de benne volt a megbocsájtás is, mellyel a lányszöktető, atyai apanázst elkártyázó, távoli or­szágokból hazatérő fiút köszöntik. Minden megváltozott. A cifra, büszke tirpákok már nem hajtották gyönyörű négyeseiket, asszonyaik már nem viselték pompáza­tosan selymeiket. A férfiak sem voltak már azok a nemes alkatú, bátor, józan, takarékos és büszke fajták. Már a görög katolikusok sem énekeltek. A tirpákok már nem Luther Márton vallásában, a magyarok pedig már nem Mária hitében születtek és haltak. A zsidó fiatalemberek sem jártak már csizmában és agarászó­­ostorral, és nem ragasztottak százast a Benczi homlokára. És eltűntek a gyönyörűséges zsidó nők, a trafikosné, a patikárusné, a doktorné. És eltűntek a vendéglők, ahol békebeli húslevest lehet enni, re­megő, forró velőt pirított kenyérszeletekkel (mert a zsemlye ilyes­mihez nem nagyon alkalmas), vadpecsenyét, fácánt gesztenyé­vel, különböző mustárokkal, csípős házimustárral, francia­ és an­gol mustárral, tafelspitzet paradicsommártással és fiatal hagy­mával, hiszen egy vendéglős, ha ad magára, mindig tart fiatal hagymát. Eltűntek a vendéglők, ahonnan az ember csak átsza­­lajt a szomszéd kocsmába egy kis sörért (természetesen csak füles korsóban). Szindbád megérkezett a Városházára. Szívesen odament volna az udvaron cigarettázó képviselőkhöz, újságírókhoz, hogy meg­kérdezze, hogy szokás-e még nyári fülledt éjszakákon virtusból vagyonokat elkártyázni, párbajozni, lányt szöktetni, a cigánnyal hajnalig húzatni, pálinkából versenyt inni. De öregnek, fáradtnak és idegennek érezte magát, hiszen már egyszer járt ő itt nagy reményekkel. Azt hitte, hogy minden bűne ellenére szeretik itt, szülővárosában, de legutóbb is a papírgyár igazgatóját nevezték meg díszpolgárnak helyette. A szegény hajós csak várt és várt, hogy immár a város új, őszbajuszú, keményszavú polgármeste­re és marcona képviselői megengedjék, hogy hazatérjen. Hiszen úgy vágyott már újra itthon lenni. Vágyott rá, hogy a tavaszi első napsütésben sétálhasson a Morgóban, tűnődve az elmúlt embe­rek és elmúlt korok keserédes hangulatán. Hogy emlékezhes­sen arra a 107 nőre, aki viszontszerette, és akik közül nem egy­nek itt áll a mohától zöldellő sírköve. Hogy sétát tehessen a késő őszi fényben, fehér nyírfák között, kis utcákon, ami olyan érzése­ket ébreszt az emberben, amiről nem tudja eldönteni, hogy élet­vagy halálvágy. Amikor megtudta, hogy mégiscsak szeretik, könny párásította be szemét. Nem szégyellte. Túl volt már minden örö­mön és minden bánaton. Túl volt már azon, amikor jókat beszél­getünk, asszonyokat, lányokat szeretünk, gyereket nevelünk, jó­kat eszünk-iszunk. Túl volt már azon, amit mi televízió előtt ülve, ipari adalékanyagokat éve, elszürkülve, életnek nevezünk. Mi, akik tudjuk, hogy ki volt ő, egy-egy nagyszerű lakoma után, ré­szeg hajnalokon súgjuk meg egymásnak: Szindbád hazatért. ----------------------------------------------------------- HIRDETÉS 125' Bosch év­ei 1886-2011 w­ww.3olidor.Hu .....1 ------------------| I . • _ AZ AKCIÓBAN SZEREPLŐ TERMÉKEK HÁZHOZ SZÁLLÍTÁSA DÍJMENTES!! BOSCH-SIEMENS MÁRKABOLT BOSCH 4400 Nyíregyháza, Széchenyi utca 15. Tel : 42/506-900 Nyitva: H-R: 900-1730, Sze­: 9.00-1230 Akció időtartama: 2011. 07.07.14-ig, ill. a készlet erejéig Siemens KG39EAI40 Siemens WM14E443BY - Kombinált hűtő/fagyasztó - Mosógép elöltöltős 7 kg - 247+921 nettó - 201x60x65 cm - nemesacél - Energiaosztály: A+++ -157 kW /év - A++A1400 ford /perc - LC Display-vanoPerfect opciók -15’extra rövid - aquaStop, touch Control - Viz: 47 Bosch HGV745250H - Kombinált tűzhely 60 cm - 4 gázégő - 581 sütőtér - multifunkciós sütő - nemesacél - Energiaosztály: A SIEMENS

Next