Nyíregyházi Napló, 2014. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)

2014-01-24 / 3. szám

KÖZLEMÉNYEK HI­RDETÉS AMIRŐL AZ UTCÁK MESÉLNEK... 170 ÉVE SZÜLETETT A „SZÍNEK FEJEDELME" Benczúr Gyula szülei 1842-ben költöztek városunkba: a gyógyszerész édesapa ekkor vásárolta meg azt az épü­letet, amely 1793-tól városháza volt. E házban látta meg a napvilágot 1844. január 28-án a család második fiúgyer­meke, Gyula. Bár szülővárosában csak élete első két évét töltötte, hiszen a család 1846-ban Kassára költözött, még­is, még életében nagy nyíregyházi kultusza alakult ki az országos hírnévre szert tevő festőművésznek. Születésének 65. évfordulója alkalmából, 1909. októ­ber 17-én szülővárosa díszpolgárává választotta és az ünnepelt jelenlétében emléktáblát leplezett le szülőháza falán. Sajnos a ház 1944-ben leégett, később az emlék­tábla is elpusztult. 1921 -ben, halálának első évfordulóján kiállítással egybekötött országos emlékünnepséget rende­zett a Bessenyei Kör és a Képzőművészeti Társulat. A Ben­czúr képeiből rendezett kiállításra a Nyírvidék e szavak­kal invitálta olvasóit: „A ragyogó színek fejedelme bevo­nult szülővárosába. Jöjjetek, lépjetek e rózsás vásznak elé, csüggedt szárnyatok csodálatos erőt kap, s amit elbotol­ván hasztalan kerestek, e képek elvarázsló körében dia­dalmas világrészletre tudtok emelkedni". Az ünnepség sóstói bankettjén Mikecz István alispán indítványozta, hogy állítsanak szobrot a város neves szülöttének. A szoborállí­tási akcióval egy időben a Bessenyei Kör kezdeményezte, hogy egy utcát is nevezzenek el Benczúrról. A terveik sze­rint a Selyem utcát kellett volna átkeresztelni, akciójuk azonban eredménytelen maradt. Amikor 1942 végén leleplezték Galántai Fekete Géza mészkőbe faragott alkotását, akkor a tér még a várostele­pítő földesúr, gróf Károlyi Ferenc nevét viselte. 1950-ben Sztálinról nevezték el a teret, majd 1962-től Benczúr a névadója. 1944. január 28-án, Benczúr születésének a centenáriumi ünnepségén a város polgármestere így kezdte ünnepi beszédét: „Csak annak a városnak lehet boldog jövője, amelyik hálásan tudja megbecsülni a múltját. Nyír­egyháza nem dicsekedhetik mély történelmi távlattal, hi­szen mindössze 191 évvel ezelőtt építették őseink az első nádfedeles házakat, de mégis fiának vallhatja a magyar festőművészet halhatatlan mesterét: Benczúr Gyulát". Szerző: Ilyés Gábor helytörténész H­IT Műanyag, fa és fém nyílászárók a régió legnagyobb NYÍLÁSZÁRÓ SZAKÁRUHÁZÁBÓL! | ' w Az akció 2014 január 1-jétől január 31-éig, iletve a készlet erejéig tart* *' Wr „HÉJÚI AKCIÓ! Műanyag nyílászárók Kömmerling profilból acél merevítéssel, résszellőzővel 53% engedménnyel! ajánlata 2014. január 24-29-éig: • Csirkemell (csontos, előhűtött) 999 • Kaiser lecsókolbász 499 • Ász császárszalonna (füstölt-főtt) 1199 • Fino finomföl 345 g, 20% 155 • Pöttyös Túró Rudi natúr 30 g 79 • Vénusz napraforgó étolaj 11 415 • Rizs „B” 1 kg (Lili) 199 • Delikát Ételízesítő 75 g 169 • Coop Csirkefalatkák 1 kg (panírozott, gyf.) 899 • Milka Alpesi tejcsokoládé 100 g 199 • Coop instant kávéitalpor 3 in 1,180 g 259 • Omnia silk őrölt kávé 250 g 579 • Arany Fácán dobozos sör 0,51 149 • Kőbányai dobozos sör 0,51 159 • Coop eü. papir 8 tekercs, 2 rétegű 299 • Ariel color mosópor 4 kg 1999 EZ3 • Ft/kg Ft/kg Ft/kg Ft 450 Ft/I Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft 2253 Ft/kg 1990 Ft/kg 1439 Ft/kg 2316 Ft/kg 298 Ft/I 318 Ft/I 38 Ft/tek. 500 Ft/kg Nyíregyházi üzleteink: Alma u., Búza tér, Damjanich u., Dugonics u., Ferenc krt., Korányi F. u., Szent I. u., Sóstóhegy, Úttörő u. Új üzleteink: Kossuth u. 76. (volt Match). Korányi F. u. 18. (volt Profi) Vidéki üzleteink: Balkány, Kálmánháza, Kótaj, Nagycserkesz, Nyírpazony, Nyírszőlős, Nyírtelek, Szakoly lEsni Áraink a készlet erejéig érvényesek! Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk! MŰSZAKI VIZSGA WGYENES HIBAFELTÁRÁSSAl. 1 “to»«1"1 " School of Business Üzleti és Művészeti Szakképző Iskola f ff .v ^ $ 4320 Nagykálló, Nagybalkányi u. 3. Tel.: 06-42/563-077.06-30/9039-387 e-mail cím: titkarsag@sobu.sulinet.hu OM: 101384 Kimaradtál a szeptemberi iskolakezdésből? Itt a lehetőség, hogy keresztfélévben elindulj és szakmát szerezz. Iskolánk felvételt hirdet 2014. február 1-jétől, a következő 2 éves képzésekre: Autószerelő Fitness-wellness instruktor Pénzügyi-számviteli ügyintéző Sportedző (a sportág megjelölésével) *­ Beiratkozási díj: 12 500 Ft * Térítési díj nappali tagozaton: 5 000 Ft/hó . Térítési díj esti tagozaton: 3 000 Ft/hó . Sok ismert sportolóval büszkélkedhetünk, akik nálunk szereztek sportedző-bizonyítványt, mint például: G> Nyíregyháza Megyei Jogú Város hivatalos lapja Megjelenik a Város-Kép Nonprofit Kft. gondozásában Felelős kiadó: Ügyvezető: Főszerkesztő: Felelős szerkesztő: Fotók: A szerkesztőség címe: G> nyiregyhaza.hu Hétfő (SASAD UTCA 69. /a cukrászdával szembeni/ Nyitva: H-P.: 8.00-17.00 Szombat: 8.00-13.00 Új típusú Prémium minőségű műanyag ablak 3 rétegű üveggel BEVEZETŐ, elérhető ÁRON! Szekcionált garázskapuk, motorok, EGYEDI MÉRETBEN, beépítéssel. Belső ajtók, redőnyök, rovarhálók, párkányok Bontás utáni kőműves helyreállítási munka 4400 Nyíregyháza, Hatzel tér 10. Telefon: 06-42/500-941 | JÖJJÖN EL "W I HOZZÁNK EGY | INGYENES PRÓBÁRA | NYÍREGYHÁZÁN, A­­ TESCO ÜZLETSORON ! TALÁLHATÓ c.uda | ÜZLETÜNKBE! !f Telefon: |06-20/971-6150« Kedd i I....■ [UNK] [UNK] Csütörtöki Hétfőtől péntekig 7.00-16.00 óráig Pénteki Rakonczai Beáta hosszútávfutó Helebrandt Máté gyalogló Sitku Ernő kosárlabdázó Kedvezmények: diákigazolvány, családi pótlék Igény szerint kollégiumi elhelyezést biztosítunk. Üzlet Nyíregyháza, Új utca 10. Tel.: 06-42/596-400; 06-70/615-3122 www.harsfalvikft.h­u | www.sobu.sulinet.hu,www.sob.hu Fürdetés: Nyomdai munkálatok Felelős vezető ISSN Példányszám Terjeszti Terjesztési reklamáció Lapunk online változata Lapunkat az Város-Kép Nonprofit Kft. Zagyva Gyula Tarczy Gyula Sipos Marianna 70/866-9402 Máté János 70/933-9840 4400 Nyíregyháza, Szabadság tér. 11. Tel.: 70/933-9821, fax: 42/411-826 E-mail: naplo@nyiregyhazitv.hu 70/933-9822, 70/933-9823 E-mail: reklam@nyiregyhazitv.hu Start Nonprofit Kft. Nyírségi Nyomda Üzeme Balogh Zoltán vezérigazgató 1218-1080 54 000 Profilap Kiadó és Terjesztő Kft. terjesztes@nyiregyhazitv.hu www.nyiregyhaza.hu­­|­p Observer rendszeresen figyeli.­­.omskvsii.. Masszázskészülékek a kézimasszírozóktól a gyógyító jádeköves ülésbetéten át, az „A” kategóriás luxusfotelekig óriási választékban. A TaRcio január 24-étől február 28-áig tart! 12 2014. JANUÁR 24.

Next