Nyíregyházi Napló, 2016. január-június (23. évfolyam, 1-25. szám)

2016-06-10 / 23. szám

NYÁRI ÉTKEZTETÉS. Előre láthatólag 1400 gyermek részesül szociális étkeztetésben nyári szünidő ideje Nyíregyházán. KÉTKERÉKEN ÓPERENCIÁN TÚL SZABAD AZ ÚT A KÁLLAY-KÚRIA ELŐTT Elfogadták a Kállay-kúria engedélyes terveit és rövidesen kiírják a közbeszerzést is a renoválására - tájékoztatta szerkesztőségünket dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgár­mestere. Előreláthatólag év végére vagy a következő év elejére újulhat meg az épület. A Bessenyei téri palotában egyébként már elkezdődtek a munkálatok. A szakemberek leverték a régi vakolatot és felszedték az elöregedett padlót. Ezekkel az engedélyt nem igénylő munkákkal készítik elő ugyanis a renovációt. Ha megújul a Kállay-kúria, a történelemkedvelők kedvenc nyíregyházi célpontjává válhat, hiszen itt be fogják mutat­ni annak a családnak a történetét, amelynek ősei még Árpád vezérrel jöttek a Kárpát­medencébe. Az épületet a magyar állam újítja fel a Modern Városok Program részeként, a nyíregyházi önkormányzat pedig partnerként vesz részt a beruházásban. MÁZS A SZÍNPADON. Mészáros Árpád Zsolt az Anconai szerelme­sek régi stábjával júliusban két hétvégén is fellép a szabadtéri színpadon. NAPFÉNY, TENGER, Fehér homok és tiszta tengerpartok, forgal­mas városközpontok és lenyűgöző öblök. Idén Bulgária az egyik legnépszerűbb úti cél. BAJNOKCSAPAT! PIROS LÁMPA A TELEZÖLDNEK NYÍREGYHÁZÁN Megszűnik a telezöld a Nagykörút-Kossuth utca-Sós­­tói út kereszteződésében. A város egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontjában augusztus elejétől már sok­kal biztonságosabban haladhatnak át a közlekedők. A közlekedésirányítás során kétféle módot használnak a szakemberek a jelzőlámpák beállításakor. Az úgynevezett védett, valamint a részlegesen védett módot. Mivel az elmúlt néhány esztendőben jelentősen megnőtt a közlekedésben részt vevők száma, így már csak az előbbit alkalmazzák. Ez azt elenti, hogy az autósok számára a lámpa egyértelműen jel­zi, hogy mikor és mely irányban haladhatnak tovább. A Kossuth utcai csomópont közel 20 éve üzemel az úgynevezett részlegesen védett irányítási módban, így, ha valaki gépjárművel át szeretne haladni azon, nemcsak a elzőlámpára, hanem a KRESZ kanyarodásra vonatkozó szabályaira is egyszerre kell figyelnie. Ez az elmúlt évek­ben számos esetben vezetett balesethez és torlódáshoz, így az érintett utak tulajdonosai, a nyíregyházi önkormány­zat, valamint a Magyar Közút a forgalmi rend megváltoz­tatása mellett döntött.­­ A közlekedők természetesnek veszik, hogy amikor zöld jelzést kapnak, akkor védve vannak és biztonságosan halad­hatnak át a csomóponton, éppen ezért szeretnénk a Kossuth utca vonatkozásában is megvalósítani ezt a védett irányítási formát. Ez ugyanis sokkal biztonságosabb feltételeket és le­hetőséget nyújt a csomóponton áthaladók részére - mondta Csapó László, a Magyar Közút Nzrt. megyei igazgatója. Az érintett csomópontot a Kossuth utca vonatkozásában egy önálló jobbra kanyarodó sáv is tehermentesíthetné, ez ugyanis jelenleg nem megoldott. A megvalósításáról azon­ban még tárgyalnak a felek. A tervek szerint július végére, augusztus elejére már az új szabályozás szerint haladhatnak át a közlekedők a Kossuth utca-Sóstói út-Nagykörút csomó­ponton, így iskolakezdésig lesz idő megszokni az új rendet. (Szerző: Piszár Tünde) Múlt héten pénteken megújult belsőv­el és új névvel megnyitotta kapuit a nem a sportot szerető közönség előtt a C­ontinental Aréna. Az új létesítményt egy méltó eseménnyel, a női röplabda Európa-liga csoportmeccseivel avatták fel. Kapunk vasár­nap a magyar és román válogatott mérkőzésén készült. (Bővebben a I. és 14. old­alon.) A Kossuth utca, Sóstói út és az Erdő sor kereszteződésé­nél július végére, augusztus elejére átalakul a forgalmi rend

Next