Tiszavidék, 1869 (3. évfolyam, 1-51. szám)
1869-10-10 / 41. szám
III. II. évfolyam. Szerkesztői és kiadó iroda: NYÍREGYHÁZÁN. Piacz-utcza a Komló melletti házban. Bérmentetlen levelek el nem fogadtatnak. Nyílt tér alatt minden háromhajrában garmandsor 25 kr. és 30 kr. bélyegdij. 41. szám. Vasárnap, október 10 lSt.9. Előfizetési díj : A kiadó-hivatalban egÓsz évre 6.60 Házhoz vagy postán küldve . 6.— Félévre . ü.— Évnegyedre . . . ■ . . . 1.60 Hirdetések dija: minden öthasábos petit sor egyszeri intíitásánál 5, többszörinél 4, bélyegdij 30kr. Előfizethetni Nyíregyházán a kiadó-hivatalban és ifj. Csáthy Károly nyíregyházi és debreczeni könyvkereskedéseiben, S.-A.-Ujhelyben Lőwy A. könyvkereskedésében, Bereghszászban Grander Mórnál, hol egyszersmind hirdetések is felvétetnek. Előfizetési a felhívás ezévi folyamának utolsó negyedére. Előfizetési feltételek : Qkt.—deczemb. évnegyedre . . 1 fr. 50 kr A „Tiszavidék“ kiadó hivatala. A nyíregyházai ipar és kereskedelmi bankról. Nevezett bank f. hó 4-én tehát működését tettlegesen megkezdette és pedig oly szép kiindulással, mely reményekre jogosít, hogy ezen pénzintézet szakértő vezetés mellett virágzásnak fog örvendeni; ideje is már egyszer, hogy végre működni kezdett, a közönség nehezen várta ezen időt, s különösen most e pénzszűk világban, midőn a takarékpénztár is már mint halljuk hat hét óta nem szavazott kölcsönöket — nagy jótétemény a publikumra nézve, ha nem csupán egyetlen pénzintézetre lesz szorulva. Az ipar és kereskedelmi bank kezdetleges működéséről még most nem akarunk szólani, sem elismerőleg sem gáncsolólag; nem is szólhatunk mindaddig, míg a tapasztalat nem fog érveket, adatokat szolgáltatni kezeinkhez, melyeknek nyomán nézeteinket előadhatjuk , de mindazonáltal részint az egész bankra általában, részint némely tudomásunkra jutott bekezdési alapszabályokra nézve legyen szabad nézeteinket a nyilvánosság elé hoznunk. Nem akarunk a bank alakulásának kezdetére visszamenni, ismétlendők azon irányelveket, melyek első kiindulási pontul szolgáltak, de azt kénytelenek vagyunk kimondani, hogy a tervezett „ipar és népbank“ s a létesült „ipar és kereskedelmi bank“ között körülbelül olyan a különbség, mint az 1861-iki felirat és a közelebbi országgyűlésen alkotott osztrák-magyar alkotmányos törvények között, és ezt nem megrovásképen mondjuk, magunk mindnyájan közreműködtünk hogy így történjék, de csak most vesszük észre, hogy a madár alig hogy kibújt a tojásból azonnal kirepült a fészekből, és ott hagyta szüleit. Az ipar és kereskedelmi bank alkotására a nagyobb közönséget szemben a takarékpénztárral, leginkább az ösztönözte, hogy legyen egy másik pénzintézet is, mely concurrentiát idézve elő, jutányosabbá tegye a pénzhez juthatóst, és a szegényebb iparosok, kereskedők, földmívesek csekélyebb összegeket is nyerhetvén, a visszafizetés apróbb részletenkénti törlesztés által könnyíttessék meg; és csakugyan az is hirdettetett sokak által, hogy a bank 5 frtot is fog kölcsönözni és a visszafizetést 10, négy havonkénti részletben fogja kívánni. Ezért sietett részvényekhez jutni a szegényebb osztály is. Azonban amint tudomásunkra jutott, az igazgatóság és választmány közelebbi ülésében a kölcsön minimuma 100 írtban állapíttatott meg, és pedig 3 legfelebb 4 havi lejáratú váltókra. Szerk. pl. bm. h. Mi meg vagyunk győződve, hogy az ipar és kereskedelmi bank másképen nem is tehet, nem gáncsoljuk e határozatot, de ezzel szemben constatirozni akarjuk azon azon tényt, miképen így a bank, ismét csak a gazdagabb üzérek, a vagyonosabb polgároknak áll rendelkezésére, a szegényebb osztály ott maradt ismét a zsarolók körmei között. A szegényebb iparosnak üzletforgalma alig 50—60 írt, s megtörténik, hogy ha csak egy vására nem üt is jól ki, már üzletében fel kell akadnia. 20—30 írttal segíthetne magán, ennyi értékig biztosítékot is tudna kimutatni, de mit ér neki a takarékpénztár, mit ér az iparbank, ha szinte milliókat forgatna is évenkint, rá nézve holt tőke az, és ennek elgondolása Tantalus kínjaira kárhoztatja őt. Ad az iparbank árukraj nyers terményekre is pénzt? Mit ér az a szegény földmivesnek, kinek például van 20 köböl eladó gabonácskája, de 40—50 frtra volna szüksége, olcsó áron nem akarja elvesztegetni, várni szeretne vele, míg az árak emelkednek, és 40—50 forint biztosítva is volna nála, de neki csak 100 forintot adnak, annyira pedig nem tud nyers terményben biztosítékot kimutatni. A takarékpénztárnál a szegényebb iparosok úgy segitettük magokon, hogy hárman négyen összeállottak s úgy vettek fel 100 iitot, de hogy az ilyen kölcsön mennyi kellemetlenséggel járt, felesleges mutogatni. Alakítottunk iparbankot azért, hogy több pénzt hozzunk forgalomba és a népen segítsünk, és segítünk a vagyonosabbakon, a gazdagokon, a szegényeket letaszítottuk keblünkről, ott hagytuk a nyomorban, megvonván tőle az egyetlen eszközt, mely előmenetelét munkálhatná! Avagy önök uraim, talán nem is ismerik azon irtóztató zsarlást, melynek a szegény nép ki van téve? Felemlítek egy példát! Egy szegény asszony kenyérsütésből tartja fel háznépét, de annyira nem tud boldogulni, hogy egy köböl búzácskát saját pénzén vegyen, kér tehát 6 frtot egy zsurlótól, hogy azt használja, ez nem kér tőle nagy kamatot, sőt pénzt nem is fogad el, hanem minden héten beelégszik egy kenyérrel, hisz ez csekélység, a szegény asszonynak pénzibe sem kerül! De számítsák csak fel önök, hogy ezen kamat kenyér megér 40 — 50 frt, 52 hét alatt 6 frtra az a szegény asszony fizet 20—26 frtot, ami pedig 3 — 400 percent. Az ily apró zsarnokoktól kellene a népet megóvni, de nem óvja meg sem a takarékpénztár, sem az iparbank 100 frtos kölcsönével. Az iparbank választmányának és igazgatóságainak azon határozata, hogy csak váltóikra kölcsönöz, ismét nagyon sok kölcsönzőt elutasít, amennyiben a még mindig érvényben levő váltótörvények értelmében papnak, katonának és nőnek váltót aláírni, váltóra kölcsönözni nem lehet; ezen határozattal már mindezeket magától él és a takarékpénztárhoz utasítja a bank, mely intézet, az ilyeneknek is ad kölcsönt és pedig kötvényekre. Ajánljuk a banknak figyelmébe ezen határozat megváltoztatását is, mert a mi kisegítésképen alápítatik, hogy t. i. a váltóképtelenek classificatiójába esők más nevére kölcsönözzenek, épen oly nyűgös, mint kellemetlen, és bizony nem is örömest adja az ember oda nevét bárki váltójának elfogadására is! Csak ennyit akartunk a bank működésének kezdetén megjegyezni, örülnénk rajta, ha nem annyira szakértő, de mindenesetre jó lelkű és önzéstelen figyelmeztetésünkre szemeit nem hunyná be, s jó eleve megfontolná mindazon körülményeket, melyek nem csak egyedül a nyereményt emelik, hanem egyszersmind a közönség érdekeit is előtérbe E tárgyróli elmélkedésünk után mind hangosabban kiált a szükség, hogy visszatérjünk a népbank eszméjéhez, és híveket toborzoljunk annak zászlója alá, jelszavunk : „Segíteni, emelni a szegényeket is!“ Mily alapokra fektetve, minő kezelési móddal volna létesíthető egy „nyíregyházai“ vagy talán „szabolcsi“ népbank, a jövő számban megkísértjük, legalább a főelvekben körvonalazni, és más népbankok alapszabályai nyomán kimutatni! □ Audiatur et altera pars. Ezt mondja a latin közmondás azon eseteknél midőn valakit akár nyilvánosan, akár háta megett mulasztásaiért, vagy helytelen tetteiért megróvnak, és pedig mondja ezt a példabeszéd azon okból, mert egyoldalú vádra, a másik fél kihallgatása nélkül senkit sem lehet kárhoztatni, senkit sem lehet elítélni; még a bűnnek is meg van a maga mentsége, melynek figyelmébe vétele után sokszor szelídül a bírói legszigorúbb ítélet is. Ne kárhoztassunk, ne ítéljünk el tehát senkit kihallgatatlanul! „Audiatur et altera pars!“ Ezen előzmények után kétségen kívül azt fogják hinni e lapok olvasói, hogy itt valaki a megrovás vagy kárhoztatás ellen akarja magát védeni, s a netalán ellene informált közvéleményt a véd okok elősorolása által megtéríteni! Nem, ezt e sorok írója nem akarja, nincs szüksége reá! hanem egyszerűen csak azt akarja kérdezni, hogy hátha az a másik fél nem akar kihallgattatni „quid tune?“ ha a vádlott nem védi magát, ha a reá szórt vádakat nem utasítja vissza, mit gondolhatunk egyebet, minthogy vagy sértett gőggel megveti a közvéleményt — vagy tettel akarja megczálólni azokat, vagy töredelmesen bevallván a „urna culpafc“ nem tudja magát védeni, s hallgat, mert a hallgatás arany? E lapok hasábjain már több ízben olvastunk megrovásokat olvastunk interpellatiokat, olvastunk buzdításokat Nyíregyháza polgármesteréhez intézetteket, s midőn a nyilvánosság terén mindezeket hallgatással mellőzte, reményiettük hogy tetteivel fog mind e megtámadásokra válaszolni. Reménylettük hogy midőn a járdák kiburkoltatására buzdittatott s nem szólott, majd egyszer csak a kész tervvel fog meglepni bennünket, reménylettük, hogy midőn a Nagyvendéglő és a város közepén vörös medve módra nyújtózkodó állás szétrombolására és helyette egy a város emelkedő nagyságainak megfelelő uj vendéglő építtetésére serkentetett és pedig a házszabályok értelmében megkívántak aláírók nagyobb száma által benyújtott kérvényben, s e tárgyban hirlapilag is interpelláltatott : azt reménylettük, hogy egy szép reggelen csak arra ébredünk hogy a nagyvendéglő és a vörös medve romba hever, s helyette egy nagyszerű hotel emelkedett; midőn a vasas behozatala terveztetett, azt hittük, mert polgármesterünk hallgatott, hogy csak azt vesszük észre miszerint a piac a városban van, s nem kell nyakig érő sárban.í.y, 1-a járásnyira úszni a kabarékba a város végire; azt hittük midőn polgármester ur nyilvánosan megrovatott hogy két éves ügyek elintézetlenül, két éves folyamodványok felvetetlenül hevernek, vagy talán már szétmállottak a kérlelhetetlen polgármesteri irományok zűrjében, azt hittük, hogy majd csak igy omlanak a képviseleti gyűlés elé azok az elhunyt acták. Nem történt semmi sem, az ügyek maradnak elintézetlenül, gyűlnek halomra az adandók elintézés végett majdan egy serényebb utódnak. De hát miért nem történik semmi? A publikum megszokta a polgármestert vádolni, de a polgármestert hallgató és tevéketlen szerepéből semminemű potentát