Nyírvidék, 1883 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1883-01-07 / 1. szám
IV. évfolyam, Nyíregyháza 8513 Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában teendő fölszólamlások Piringer János és Jóba Elek kiadótulajdonosok könyvnyomdájához (migy-debreczeni-utcza 1651. szám) intézendők. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő czime alatt kéretnek beküldetni. Bérmentetlen levelek csak ismertt kezektől foA kéziratok csak világos kívánatra s az illető költségére küldetnek viszsza. közlése 5 kr ; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bélyegdij fejében, minden egyes hirdetés után 30 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija soronkint 15 krajczár. 1. szám. Vasárnap, 1883. januárhó 7. (SZABOLCSI HIRLA TÁRSADALMI HETILAP A SZABOLCSMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. A' Megjelenik: hetenkint egyszer vasárnapongadtatnak el, Félévre..............................................................2 Negyedévre.....................................................1 „ A községi jegyző és tanító, uraknak egész évre csak két forint. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére kiadóhivatalunkban (nagy-debreczeni utcza 1551. szám); továbbá: Goldberger A. V. által Budapesten, laasenstein és Vogler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveier fővárosaiban is. Born & Camp által Hamburgban. Előfizetési feltételek: postán vagy helyben házhoz hordva. Hirdetési díjak: Minden négyszer hasálozott petit-sor egyszer Adj számot sáfár! „Adj számot sáfár a te sárfárságodról!“ így szólt a bibliai gazda az év elején sáfárjához, akire a gazdaságának vezetését egy évvel azelőtt bízta volt. „Adj számot sáfár!“ Ezt mondja a kereskedő könyvvivőjének az év elején. Ezt mondja a nagybirtokos teljhatalmú megbízottjának. Ezt mondják a részvényesek a társulati tisztviselőknek. Ezt mondja a választóközönség országgyűlési képviselőinek. Ezt mondja a nemzet a kormány élén állóknak. Ezt mondja minden erkölcsi testület ügyei vezetőinek. És mindenki igyekezik számot adni sáfárkodásáról úgy, amint lehet; egyik kevesebb, másik több eredménnyel. Egyik sáfár felmentetik, a másik elmarasztaltatik érdeme szerént. „Adj számot sáfár a te sáfárságodról!“ így szól a társadalom összérdeke azokhoz, akiket részint az anyagi jólét, részint a társadalmi viszonyok, részint a politikai jogoknál fogva hivatva és kötelezve vannak arra nézve, hogy az emberi nagy társadalmat képező egyesek anyagi, erkölcsi és közművelődési érdekeit védelmezzék, képviseljék és elősegítség. Megfeleltek-e a társadalomnak eme sáfárjai kötelességüknek ? Arra megfelel a főkönyv, a társadalomnak jelen arculata, a társadalom anyagi és szellemi álláspontja. Vessünk pár pillantást a főkönyvbe. Nézzük, miként felelt meg egyik is, másik is társadalmi kövességének ? Mint legfontosabb tényezőt, nézzük legelőször az o.zágos törvényhozó testületet. A törvényjavaslatoknak nem voltunk szűkében.zt minden hírlapolvasó tudhatja. A képviselő-választó kerületek közönségének hírlap nem olvasó része már ezzel nem dicsekedhetik, amennyiben sok képviselő nem tartotta érdemesnek beszámolni sáfárkodásáról. Ez azonban a dolgon mitsem változtat. Az előterjesztett törvényjavaslatokat a többség szokás szerint megszavazta, nem törődve azzal, ha váljon az a törvény, javára válik-e az országnak, vagy sem? A hozott törvények elősorolása nemcsak sok időt, de sok tért is foglalna, de még annak bírálgatása már időn túli dolog is volna. Szóljunk tehát azon törvényekről, amelyeknek előterjesztésétől még mindig vonakodnak az illetők. Ott van a többi közt a polgári házasság, amelynek behozatala a magyar nemzetre nézve ma a mai társadalmi viszonyok közt, életkérdés, erről folyvást hallgat a krónika. Hol van e tekintetben a hiba, a kormánynál, vagy a klérusnál, nem tudhatjuk. De bármelyiken múlik: hiba, sőt bűn a nemzet ellen. Ott van az iparszabadságot megszüntető törvény. Ezzel is késik a kormány. Félő, hogy midőn az iparszabadságot eltörlő törvényt meghozza, már akkor nem lesz mit megvédeni a törvénynek Akkorára már nem lesz magyar iparos. Ott van a szegényügy rendezése. Ez is lemaradt a napirendről. Ott van az országos nevelési alapítványok általánosítása, úgy látszik ez is „ne bántsd“ virág, amelyet sem sajtó, sem kormány nem mer szellőztetni. Mintha bizony az egyik vallásfelekezethez tartozók nem oly fiai lennének a közös hazának, mint a másik vallásfelekezethez tartozók ?! Az a vagyon, amelyet az egyik vallásfelekezet tulajdonaként szeretnek tekinteni, a másik kizárásával nem magán, hanem közös vagyon, amely egykor közös erővel foglaltatott és szereztetett; amely tehát épen ezért közös is Isten és világ előtt. E kérdés szintén egyik legégetőbb kérdés az országban, amelynek szerencsés megoldása nélkül, közös érdekről, szoros fölösleges , amely összetartozóságról még álmodni is tehát hasonlóképen megoldásra vár. Több ily törvény reformokról szólhatnék, amelyek még mindig a jövő mellében pihennek , de amelyeknek előbb-utóbb érvényre kell jutniuk. Nem mondhatjuk tehát, hogy a kormány, törvényhozás valami üdvösen sáfárkodók lettek volna a az elmúlt évben. Sok nem történt, aminek meg kellett volna történnie, és sok oly történt aminek nem kellett volna megtörténnie. Teljesen meddőnek azért nem mondhatni az állam sáfárkodását. Több üdvös törvény hozatott. De nézzük már most az érem másik oldalát, nézzük a társadalmat. Itt még több hibával, több és sokkal veszélyesebb mulasztásokkal találkozunk, mint amott. A társadalom kimagasló vívmányaként halljuk hangoztatni a jogegyenlőség szép eszméjét, végre a magyar társadalomban is elfoglalta amely megérdemelt helyét. Szép nagyszerű vívmány, tagadhatlan. De a jogegyenlőség még magában nem azt jelenti, hogy mindenkinek egyenlő joga legyen a törvények előtt. Van ennek egy más, magasztosabb jelentősége is. Az tudniillik, hogy a hatalmasabbak, a gazdagabbak felsegítsék az elnyomottakat a szegényeket, vagyis, akinek a társadalom több előnyt ad akár A NYIRVIDÉK“ TÁRCZÁJA. Vörös Jula. (Humoreszk.) Fordították: Nagy Gizella és Klug Antal. Egy délelőtt a »Görög Istenek tana« czimü kéziratomon olgozván, szivarral számban, éppen a pamlagon hevesen, midőn ajtómon valaki hevesen kopogtatott, előtt »szabadot« kiálthattam volna, nagy zajjal lép be hozzám Rudolf barátom. Széles karimáju kalapja az asztalhoz vágva lelkesülten kiáltott fel: »Is láttam őt hat évi elválás, hűtlenség után. Oh én szat 1 kannibali semmirekellő számár ! azt mondom nekedogy Portugáltól Chináig nem létezik nő, aki érdem volna az ő harisnyakötőjét megoldani. És ő az enyém lett volna, csak hozzá kellett volna nyúlnom! Bizot Ernő, megérdemelném! hogy jobbról balról jól felpinál, mint egy gyermeket, aki legszebb játékszereit ti össze.« — Haukséged van rá, úgy e kis szívességre nem nagyon vetem magamat, — viszonzom elcsodálkozva. — Ezem fejeznéd ki magadat értelmesebben? Vagy talán lamatióid élőbeszéd gyanánt vannak gondolva ? — Ellezőleg, azon határozott szándékkal jöttem, hogy szomcromat a te testvéri szivedbe öntsem ki. Amint látod,zasztóan fel vagyok ingerülve . . Nincs több szivarod’,z a ládácska üres. — Ott lóasztalon, jobbra. Itt van a gyufa is, — Kös2m! tehát . . . csak vissza tudsz még Edithre, a nyk, ingerlő szőkére emlékezni, akit deák koromban isten imádtam. — Különkérdés! nem ő volt-e hősnője a te magasan ezárni verseidnek ? Különben már néhány hét óta szemben lakik velem, ott ama szürke, tengerzöldfaluská?ban. — És ezt te csak most mondod nekem? Oh te elkorhadt professor természet! Több három heténél, hogy mindennapos vendég vagyok ! Bolondabb a bolondnál! — Vájjon tudakozódtál e három hét alatt egyszer is utánna? — Igaz ! Más dolgok voltak eszemben. De miként is gondolhattam, hogy így elbájoljon! Az igazat megvallva, azt hittem, hogy irántai vonzalmam már rég füstbe ment. — Ezt elhiszem neked. Visióid most is csak addig fognak tartani, amíg ismét egymást látsz, aki hasonló módon fog elbájolni. Különben tudhatod, hogy már férjnél van? — Igen ! Akartam mondani, hogy férje egy borzasztó valami. Én nem is értem, hogyan adhatta kezét egy olyan tyutyi-mutyi embernek ! Midőn Madridba irád nekem, hogy szerencsésen el van jegyezve, azt hittem, hogy ez a báró Fehérváry egy büszke lovagias jelenség , Íme egy kis haszontalan férfiút hunyorgató ölyv arczczal és borzasztóan kifent bajuszkával találok. — Ő egy szellemdus s igen művelt ember, — viszonzám nevetve. — Gyűlölöm, utálom őt ! — Miért? — Mert elrablá életemnek szerencséjét. —• És ki gátolt abban, hogy e szerencsét elnyerhesd! Edith szabad volt, érdeklődött irántad, hogy úgy szóljunk. És te ahelyett, hogy iránta lovagiasan viselted volna magadat, egy szép reggelen hátat fordítasz nek Összekötöd czókmókodat s mint poetikus ember a nagy világba utazol. Svéczia hegyei közt a szőke Dagmárt Andalusiában a sötétszemü Mariskát. Konstantinnápolyban pedig a nagyvezér tudom is én, melyik favoráját csókolgatod ! Kiváuhattad-e ily körülmények között hogy a megsértett női szív hű maradjon és szive kincsét azon esetre tartsa fenn, ha a nagyságos gavallérnak eszébe jutna ismét utánna tudakozódni?! . . . — Igazad van! — magamat sem értem. Hat évi távollétem alatt akármi egyébre gondoltam, mint Editneki egybekelésre. Csak költői alaknak tekintem, kinek jellemvonásait kitünően fel lehet használni — novellákra. Személye közönyös volt előttem. De ez mit sem bizonyít! Hát örökké kell egy tévedésnek tartani? Nem évek utján jut az ember meggyőződéséhez! Ma láttam őt férje karján sétálni. És ez egyszeri találkozás elegendő hogy hat évi badarságomat szivemből száműzzem. Ernő, én e leányba szerelmes vagyok, mint egy 18 éves ifjú! — Ő férjes nő. Te ezt még mindig feledni akarod. — Részemre mindig leány marad, s mi sem fog gátolni, hogy enyém legyen. Szeretem őt s bírnom kell. Legelső alkalommal lábaihoz borulok . . . Ostromolni fogom . . . elcsábítom . . . — Te igen bátran beszélsz. Mindenekelőtt is arról kell gondolkoznod, hogy báró Fehérváry házába bejuthass . . . — Mi könnyebb, mint az? — Nem oly könnyű, mint gondolod. A báró ismeri múltatokat sokat hallott, s olvasott felőled. — Nos, mit bizonyít ez? — Az elegendő arra, hogy gyanakodóvá és féltékennyé legyen. Azonkívül ismeri irodalmi működésedet, nem is lehet egészen közönyös s miután téged, Edithteli viszonyodat illetőleg, tanulmányoz, eléggé psycholog lehet, miszerint meggyőződjék . . . — Te borzasztóan an fairnek látszol. — Ebből láthatod, mily igaz barátod vagyok ! Magán érdekedben sokkal ismerősebb vagyok, mint önmagad. — Ismered a bárót személyesen? — Csak felületesen. Alig váltottam vele még pár szót. Annál többször érintkezem öccsével, s így tudok meg néha-néha . . .