Nyírvidék, 1883 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1883-01-07 / 1. szám

IV. évfolyam, Nyíregyháza 8513 Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában teendő fölszólamlások Piringer János és Jóba Elek­ kiadótulajdonosok könyvnyomdájához (migy-debre­­czeni-utcza 1651. szám) intézendők. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő czime alatt kéretnek beküldetni. Bérmentetlen levelek csak ismertt kezektől fo­A kéziratok csak világos kívánatra s az illető költségére küldetnek viszsza. közlése 5 kr ; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bélyegdij fejében, minden egyes hirde­tés után 30 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija soronkint 15 krajczár. 1. szám. Vasárnap, 1883. januárhó 7. (SZABOLCSI HIRLA TÁRSADALMI HETILAP A SZABOLCSMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. A' M­­egjelenik­: h­etenk­int egyszer vasárnapon­­gadtatnak el, Félévre..............................................................2 Negyedévre.....................................................1 „ A községi jegyző és tanító, uraknak egész évre csak két forint. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére kiadóhivatalunkban (nagy-debreczeni utcza 1551. szám); továbbá: Goldberger A. V. által Budapesten, l­aasenstein és Vogler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveier fővárosaiban is. Born & Camp által Hamburgban. Előfizetési feltételek: postán vagy helyben házhoz hordva. Hirdetési díjak: Minden négyszer hasálozott petit-sor egyszer Adj számot sáfár! „Adj számot sáfár a te sárfárságodról!“ így szólt a bibliai gazda az év elején sáfárjához, akire a gazdaságának vezetését egy évvel azelőtt bízta volt. „Adj számot sáfár!“ Ezt mondja a kereskedő könyvvivőjének az év elején. Ezt mondja a nagy­­birtokos teljhatalmú megbízottjának. Ezt mondják a részvényesek a társulati tisztviselőknek. Ezt mondja a választó­közönség országgyűlési képvise­lőinek. Ezt mondja a nemzet a kormány élén állóknak. Ezt mondja minden erkölcsi testület ügyei vezetőinek. És mindenki igyekezik számot adni sáfárko­dásáról úgy, amint lehet; egyik kevesebb, másik több eredménnyel. Egyik sáfár felmentetik, a másik elmarasztaltatik érdeme szerént. „Adj számot sáfár a te sáfárságodról!“ így szól a társadalom összérdeke azokhoz, akiket ré­szint az anyagi jólét, részint a társadalmi viszo­nyok, részint a politikai jogoknál fogva hivatva és kötelezve vannak arra nézve, hogy az emberi nagy társadalmat képező egyesek anyagi, erkölcsi és közművelődési érdekeit védelmezzék, képviseljék és elősegítség. Megfeleltek-e a társadalomnak eme sáfárjai kötelességüknek ? Arra megfelel a főkönyv, a tár­sadalomnak jelen arc­ulata, a társadalom anyagi és szellemi álláspontja. Vessünk pár pillantást a főkönyvbe. Nézzük, miként felelt meg egyik is, másik is társadalmi kövességének ? Mint legfontosabb tényezőt, nézzük legelőször az o.zágos törvényhozó testületet. A törvényjavaslatoknak nem voltunk szűké­ben.­zt minden hírlapolvasó tudhatja. A képvi­selő-választó kerületek közönségének hírlap nem olvasó része már ezzel nem dicsekedhetik, amen­­­nyiben sok képviselő nem tartotta érdemesnek be­számolni sáfárkodásáról. Ez azonban a dolgon mit­­sem változtat. Az előterjesztett törvényjavaslatokat a többség szokás szerint megszavazta, nem tö­rődve azzal, ha váljon az a törvény, javára válik-e az országnak, vagy sem? A hozott törvények elősorolása nemcsak sok időt, de sok tért is foglalna, de még annak bí­­rálgatása már időn túli dolog is volna. Szóljunk tehát azon törvényekről, amelyeknek előterjesztésétől még mindig vonakodnak az illetők. Ott van a többi közt a polgári házasság, amelynek behozatala a magyar nemzetre nézve ma a mai társadalmi viszonyok közt, életkérdés, erről folyvást hallgat a krónika. Hol van e tekin­tetben a hiba, a kormánynál, vagy a klérusnál, nem tudhatjuk. De bármelyiken múlik: hiba, sőt bűn a nemzet ellen. Ott van az iparszabadságot megszüntető tör­vény. Ezzel is késik a kormány. Félő, hogy midőn az iparszabadságot eltörlő törvényt meghozza, már akkor nem lesz mit megvédeni a törvénynek Ak­korára már nem lesz magyar iparos. Ott van a szegényügy rendezése. Ez is lema­radt a napi­rendről. Ott van az országos nevelési alapítványok általánosítása, úgy látszik ez is „ne bántsd“ virág, amelyet sem sajtó, sem kormány nem mer szellőz­tetni. Mintha bizony az egyik vallásfelekezethez tartozók nem oly fiai lennének a közös hazának, mint a másik vallásfelekezethez tartozók ?! Az a vagyon, amelyet az egyik vallásfelekezet tulajdo­naként szeretnek tekinteni, a másik kizárásával nem magán, hanem közös vagyon, amely egykor közös erővel foglaltatott és szereztetett; amely tehát épen ezért közös is Isten és világ előtt. E kérdés szintén egyik legégetőbb kérdés az ország­ban, amelynek szerencsés megoldása nélkül, közös érdekről, szoros fölösleges , amely összetartozóságról még álmodni is tehát hasonlóképen megoldás­ra vár. Több ily törvény­ reformokról szólhatnék, ame­lyek még mindig a jövő mellében pihennek , de amelyeknek előbb-utóbb érvényre kell jutniuk. Nem mondhatjuk tehát, hogy a kormány, törvényhozás valami üdvösen sáfárkodók lettek volna a az elmúlt évben. Sok nem történt, aminek meg kel­lett volna történnie, és sok oly történt aminek nem kellett volna megtörténnie. Teljesen meddőnek azért nem mondhatni az állam sáfárkodását. Több üdvös törvény ho­zatott. De nézzük már most az érem másik oldalát, nézzük a társadalmat. Itt még több hibával, több és sokkal veszé­lyesebb mulasztásokkal találkozunk, mint amott. A társadalom kimagasló vívmányaként halljuk hangoztatni a jogegyenlőség szép eszméjét, végre a magyar társadalomban is elfoglalta amely meg­érdemelt helyét. Szép nagyszerű vívmány, tagadhatlan. De a jogegyenlőség még magában nem azt jelenti, hogy mindenkinek egyenlő joga legyen a törvények előtt. Van ennek egy más, magasztosabb jelentősége is. Az tudniillik, hogy a hatalmasabbak, a gazdagab­bak felsegítsék az elnyomottakat a szegényeket, vagyis, akinek a társadalom több előnyt ad akár A NYIRVIDÉK“ TÁRCZÁJA. Vörös Jula. (Humoreszk.) Fordították: Nagy Gizella és Klug Antal. Egy délelőtt a »Görög Istenek tana« czimü kéz­­iratomon olgozván, szivarral számban, éppen a pamla­­gon hevesen, midőn ajtómon valaki hevesen kopogtatott, előtt »szabadot« kiálthattam volna, nagy zajjal lép be hozzám Rudolf barátom. Széles karimá­­ju kalapja az asztalhoz vágva lelkesülten kiáltott fel: »Is­ láttam őt hat évi elválás, hűtlenség után. Oh én szat­ 1 kannibali semmirekellő számár ! azt mon­dom nekedogy Portugáltól Chináig nem létezik nő, aki érdem volna az ő harisnyakötőjét megold­ani. És ő az enyém lett volna, csak hozzá kellett volna nyúl­nom! Bizot Ernő, megérdemelném! hogy jobbról bal­ról jól felpinál, mint egy gyermeket, aki legszebb já­tékszereit ti össze.« — Haukséged van rá, úgy e kis szívességre nem nagyon vetem magamat, — viszonzom elcsodál­kozva. — Ezem fejeznéd ki magadat értelmesebben? Vagy talán lamatióid élőbeszéd gyanánt vannak gon­dolva ? — Elle­zőleg, azon határozott szándékkal jöttem, hogy szomcr­omat a te testvéri szivedbe öntsem ki. Amint látod,­zasztóan fel vagyok ingerülve . . Nincs több szivarod’,z a ládácska üres. — Ott lóasztalon, jobbra. Itt van a gyufa is, — Kös2m! tehát . . . csak vissza tudsz még Edithre, a nyk, ingerlő szőkére emlékezni, akit deák koromban isten imádtam. — Különkérdés! nem ő volt-e hősnője a te magasan ezárni verseidnek ? Különben már néhány hét óta szemben lakik velem, ott ama szürke, tengerzöld­­falus­ká?ban. — És ezt te csak most mondod nekem? Oh te elkorhadt professor természet! Több három heténél, hogy mindennapos vendég vagyok ! Bolondabb a bolondnál! — Vájjon tudakozódtál e három hét alatt egyszer is utánna? — Igaz ! Más dolgok voltak eszemben. De miként is gondolhattam, hogy így elbájoljon! Az igazat meg­vallva, azt hittem, hogy irántai vonzalmam már rég füstbe ment. — Ezt elhiszem neked. Visióid most is csak addig fognak tartani, amíg ismét egy­mást látsz, aki hasonló módon fog elbájolni. Különben tudhatod, hogy már férjnél van? — Igen ! Akartam mondani, hogy férje egy bor­zasztó valami. Én nem is értem, hogyan adhatta kezét egy olyan tyut­yi-mutyi embernek ! Midőn Madridba irád nekem, hogy szerencsésen el van jegyezve, azt hittem, hogy ez a báró Fehérváry egy büszke lovagias jelenség , Íme egy kis haszontalan férfiút hunyorgató ölyv arcz­­czal és borzasztóan kifent bajuszkával találok. — Ő egy szellemdus s igen művelt ember, — vi­szonzám nevetve. — Gyűlölöm, utálom őt ! — Miért? — Mert elrablá életemnek szerencséjét. —• És ki gátolt abban, hogy e szerencsét elnyer­­hesd! Edith szabad volt, érdeklődött irántad, hogy úgy szóljunk. És te ahelyett, hogy iránta lovagiasan visel­ted volna magadat, egy szép reggelen hátat fordítasz nek Összekötöd czókmókodat s mint poetikus ember a nagy világba utazol. Svéczia hegyei közt a szőke Dag­­márt Andalusiában a sötétszemü Mariskát. Konstantin­­nápolyban pedig a nagyvezér tudom is én, melyik favo­­ráját csókolgatod ! Kiváuhattad-e ily körülmények kö­zött hogy a megsértett női szív hű maradjon és szive kincsét azon esetre tartsa fenn, ha a nagyságos gaval­lérnak eszébe jutna ismét utánna tudakozódni?! . . . — Igazad van! — magamat sem értem. Hat évi távollétem alatt akármi egyébre gondoltam, mint Editneki egybekelésre. Csak költői alaknak tekintem, kinek jellemvonásait kitünően fel lehet használni — no­vellákra. Személye közönyös volt előttem. De ez mit sem bizonyít! Hát örökké kell egy tévedésnek tartani? Nem évek utján jut az ember meggyőződéséhez! Ma láttam őt férje karján sétálni. És ez egyszeri találkozás elegendő hogy hat évi badarságomat szivemből száműzzem. Ernő, én e leányba szerelmes vagyok, mint egy 18 éves ifjú! — Ő férjes nő. Te ezt még mindig feledni akarod.­­ — Részemre mindig leány marad, s mi sem fog gátolni, hogy enyém legyen. Szeretem őt s bírnom kell. Legelső alkalommal lábaihoz borulok . . . Ostromolni fogom . . . elcsábítom . . . — Te igen bátran beszélsz. Mindenekelőtt is ar­ról kell gondolkoznod, hogy báró Fehérváry házába bejuthass . . . — Mi könnyebb, mint az? — Nem oly könnyű, mint gondolod. A báró isme­ri múltatokat sokat hallott, s olvasott felőled. — Nos, mit bizonyít ez? — Az elegendő arra, hogy gyanakodóvá és félté­ken­­nyé legyen. Azonkívül ismeri irodalmi működésedet, nem is lehet egészen közönyös s miután téged, Edith­­teli viszonyodat illetőleg, tanulmányoz, eléggé psycholog lehet, miszerint meggyőződjék . . . — Te borzasztóan an fairnek látszol. — Ebből láthatod, mily igaz barátod vagyok ! Ma­gán érdekedben sokkal ismerősebb vagyok, mint ön­magad. — Ismered a bárót személyesen? — Csak felületesen. Alig váltottam vele még pár szót. Annál többször érintkezem öc­csével, s így tudok meg néha-néha . . .

Next