Nyírvidék, 1884 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1884-01-06 / 1. szám

V. évfolyam. Előfizetési feltételek : postán vagy helyben házhoz hordva. Egész évre..................... 4 frt. Félévre............................................................2 » Negyedévre.......................................................1 » A községi jegyző és tanító uraknak egész évre csak két forint. 1. szám. Nyíregyháza, 1884. január 6. (SZABOLCSI HÍRLAP.) TÁRSADALMI HETILAP. A SZABOLCSMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. 0W~ Megjelenik hetenkint egyszer vasárnapon. "3*8 Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában leendő fölszólamlások Piringer János és Jóba Elek­ kiadótulajdonosok könyvnyomdájához(nagy-debre­­czeni­ utcza 1551. szám) intézendők. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő czime alatt kéretnek beküldetni. Bérmentetlen levelek csak ismertt kezektől fo­gadtatnak el. A kéziratok csak világos kívánatra s az illető költségére küldetnek vissza. Hirdetési dijak : Minden négyszer halálozott petit-sor egyszeri közlése 5 kr ; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bélyegdij fejében, minden egyes hirde­tés után 60 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija, soronkint 1b krajczár. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére kiadó hivatalunkban (nagy-debreczeni­ utcza 1551. szám), továbbá: Goldberger A. V. által Budapesten. Haasenstein és Vogler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban is. Born & Camp által Hamburgban. Akit kevesen szeretnek. I. Ne ütközzenek meg a szives olvasók, hogy itt a lap élén, a vezérczikkek helyén, ily szépirodalmi tárgyat jelző czimmel találkoznak a helyett, hogy a fekete vonal alatt, a tárcza homlokán látnák azt. Szándékosan történt ez igy, nem pedig tévedés műve. Jelen czikk- nem szerelmi történet. Ilyennel nem akarom untatni a szives olvasókat. Akiről e vezérczikk szól sem nem férfi, sem nem nő. Nem lesz tehát benne sem szöktetés, sem mérgezés, sem öngyilkosság, sem házasságtörés: mint a mai modern irányú és morális regényekben, hírlapi rajzokban és elbeszélésekben szokott tör­ténni. Azért nem lesz valami édes-mézes. Keserű lesz az sokaknak. Akiről e vezérczikk szól, inkább fogalom, eszmény, de azért nem álom, nem alaktalan test. Látható, drága és kedves valami. Létezik, tehát van. A világpolgárok geográfiai fogalomnak, a "koronás fok birodalomnak, a történetírók államnak, az ön­zők kincsbányának, a herék és dologtalanok mag­tárnak, a Katalinok és Görgeyek árúczikknek, a Curtiusok, a Mucius Scaevolák, a Cornéliák, a Zrínyiek, Hunyadyak, Kazinczyak, Kossuthok és Pe­tőfiék­: hazának nevezik és tekintik. Erről a hazáról akarok én a „Nyírvidék“ ez évi első számában értekezni. A hazáról, akit csak kevesen szeretnek, akarok kissé elmélkedni. De hát mi is tulajdonképen a haza? Megmondom egy négy tagú körmondatban. Ahol Isten napja legelsőben rád veté sugára­­it; ahol az első emberi szem szeretettel mosolygott rád; ahol anyád legelőször szivéhez szorított: ott van hazád! Mily szép, mily igaz és nagyszerű meghatá­rozása, néhány sorban, a hazának! Óh van-e ember, aki szeretettel ne gondolna arra a földre s annak a földnek azon pontjára, ahol a mindeneket éltető nap áldást­ osztó melegét először érezte arczán elömleni? Van-e, lehet-e em­ber, aki szeretettel ne emlékeznék visza arra a földre s annak azon kis pontjára, ahol mint élő­lényt, mint embert előszö­r karolták át szeretettel? Van-e, lehet-e ember, aki hazáját csak egy oly marok földnek tekintse, mint amelyet a porban játszó gyermek kis kezébe vesz és szélnek ereszt, amely az­után a szól­ szárnyain elvész a semmi­ségben ? Bizony-bizony nem kellene, nem szabadna ilyen embernek lenni. Pedig fájdalom­ van. Mindig volt, és lesz mindaddig, amíg az emberiség nem tekinti magát egyenlőnek embertársaival. Míg a hatalmas a gyengén uralkodni kíván; míg a gaz­dag a szegényt lenézi; míg akadnak, akik mások véres verejtékéből szeretnek élni; mig léteznek oly törvények, amelyek nem a haza összes lakosságának, hanem csak egyes osztályainak érdekeit védik és dédelgetik; mig lesznek olya­nok, akik hivatalokért, kitüntetésekért, levetkőzve emberi méltóságukat, féreg módra csúsznak és másznak a hasonló vérből és húsból való nagyok és hatalmasak előtt; mig lesznek emberek, akiknek szen­­tebb és előbb való saját nyomorult életük, mint a közös társadalomnak jóléte; mig lesznek birák, aki­ket a patricziusok és talentumok megvesztegethet­nek; mig lesznek irók, akik a történetet és az er­kölcsöket képesek meghamisítani, addig akadnak Katilinák és Görgeyek. Ellenben a mindig Cur­tiusok a Mucius Scaevolák, Cornéliák, Zrínyiek Hunyadiak, Kazinczyak Kossuthok és Petőfiek száma mindig apadni fog. Hősök és gyávák, önfeláldozók és haszonlesők mindig voltak és lesznek. De a hazafiságnak, az igaz és önzetlen hazaszeretetnek talán soha voltak oly kevés hívei, mint napjainkban. És nem ez úgy látszik, hogy a világ összes nemzeteinél így áll, amelynek, mint mindennek, szintén meg­van a maga oka. Egy uj eszmét szült el az u­j világ: a világ­polgárság eszméjét. Ez eszme ássa alá ma a h­a­­zaszeretet oltárának alapjait. Ez eszme rágódik a mai társadalom fájának gyökerein, mint az erköl­csi kultusz Lotosz-virág(is) az anyagelvűség. A világpolgárság eszméje már­is harczban áll a hazafiasság, a honszeretet, a nemzeti érzület esz­méjével. Győzni azonban aligha fog a világpolgár­ság ephemer életű eszméje, a hazaszeretet eszméje, a hazaszeretet ezredévek óta fennálló bűbájos hatal­ma fölött. A világpolgárság az összes földet egy hazául, illetőleg egy közös lakó­helyül tekintvén, az álta­lános összeolvadás, csak­is egy, szintén közös nyelv használata mellett érvényesülhet. Ez pedig alig­ha fog valósulni valaha. Azért kár a világpolgárság­gal bárkinek is kac­érkodni. Nem tesz, nem téliét. *) A Lotosz virágain, mely, a hindu mythos szerént, szent virág, az istenek és nemtök szoktak szenderegni. Szerző: A „NYÍR VIDÉK“ TÁRCZÁJA. Az anyai szeretet hatalma. (Hindu beszély.) I. Hindu uránt, a jelen időszámítás ötödik százada előtt, a maitól színre, vallásra, szokásokra nézve egészen különböző nép lakta, fekete szinü, fetish-imádó és vad. Ekkor törtek át Himalája szent bérczeinek nyugo­­ti kapuin a fehér bőrű Árok, s hozták magukkal a Védát, a tudás szent könyvét, melyet a Bramaarshi Buddha irt össze, sugalmazva az egy felséges örök szellem által, ki miután megteremtő a világot, annak igazgatását szá­mos tőle függő istenek között osztá fel. Indiának átadá a léget, Varunának a vizet, Agninak a tüzet, Járnának a mindent meghódítónak a halál országát. Maga pedig a világteremtő a főhatalmat Visnuval az alakítóval és Shivával az alakfelbontóval magának tartá fenn. Writa és Bala voltak az ellenséges nemtők, mert ellenhatás­nak kellett mindenütt lenni, hol hatás mutatkozik. Ezen könyv lett azon polgárzat teremtője, mely a szent bérezek hazájában új életet nyitott meg. Neme­sedtek és szelídültek az erkölcsök, a régi önkényt és zavart törvény és rend váltotta fel, s paradicsommá változott ál­dásos szellemének lehellete alatt a gyönyörű félsziget. E fehér bőrűek pedig Árják voltak, vagy­is helye­sebben Árok, a minthogy a tudás szent könyvében meg­állapított négy várna közzül a három első, a papi, vé­delmi és kereskedelmi Arjának neveztetett el. Ezen Vár­nák Bráma nemesebb­ részeiből származtak; a negyedik azonban a szolgák, vagy Cudarok várnája annak lábai­ból vette eredetét, azért is örök szolgaságra lett ítélve. Honnan jöttek ezen Árják vagy Árok az ő fehér arczukkal ? Elmondom röviden azt is, mielőtt tüzetesen tár­gyamhoz fognék. Ár­a, mint tudva van, Assyria és Kaukázus hegyei és a Káspi tenger között virágzott egykor. Boldog, bé­kés földmivelő nép lakta, de onnan a harczos népek ál­tal kiszorítva, kénytelen volt ásóját, kapáját fegyverekké átkovácsolni, s három különböző irányban indult el uj hazát keresni. Az egyik faj a Kaukáz bérczei közzé hatolt, s mivel vándorolt, az ős nyelven elnevezték őket általában guruknak, azaz vándorlóknak s alapiták e néven Grúziát (Guruziát), azután Kolcb vagy az ő nyel­vükön Köles (Köles) országot, amennyiben védelmi szem­pontból magukat bekeríteni, s elzárni kelle. Ezek voltak a Mag­árok s elterjedtek a Don folyó torkolatáig s innen nevezték őket utóbb Döntői Magároknak (Dentu-Mogeria). A másik raj ment a Káspita partján felfelé Sog­­diana felé, ezek voltak a Pártosak, Massageták, sat. Ezek később elenyésztek az őket környező népek töm­kelegében, de erős nyomokat hagyva a történelemben. A harmadik raj az Indus folyón áthatolva a Thi­­beti bérczek északi alján telepedett le egy időre, s innen utóbb China nyugoti bérczei alá vonult, sok dolgot adva a jámbor chinaiaknak, kik végre kénytelenek voltak magokat tőlük egy óriási falbástyával elzárni ; de ez sem használt mindaddig, mig végre sikerült nekik a két testvér fejedelem Peus és Punuch között megha­­sonlást idézni elő. Ekkor szövetkeztek az egyik párttal s a másikat az altai bérezek közzé hajtották. Ezek vol­tak azon Hunok, kik később Európába betörtek, s ezek­nek visszamaradt utódai a Várhunok, kik számokban nem bizhatván gyűrű alakú földvárakkal erőditék meg székhelyeiket. Azonban a Thibethi hatalmas bérezek alján bete­lepült raj nem egészen ment China felé : az ily nemű székhely elhagyásokat rendesen belső meghasonlás, párt­viszály szokván előidézni. Az elmaradt rész tanácsosabb­nak tartotta áthatolni a szent bérezek túlsó oldalára, melyet az ott lakó, fekete bőrüektől könnyen elvitatni véltek, s az Indiát meghódító király neve Arja volt. Ezek voltak Delhi a szent város építői. Bármit beszéljenek azok, kik a népeket Árja, Tú­rán, Sémi és indogermán törzsekre osztják fel, az Árja faj a Brámás hinduknál megjelenik, amint ezt a Véda, a tudás szent könyve bizonyítja, midőn a három első Várnai Árjának nevezi el, midőn a drámás fehérbőrű hindukat egy észak felől betörő s a fekete arezu benszülötte­­ket meghódító fajnak nevezi, a­­ betörés azon időre esik, midőn a húnfaj a thibeti hegyek tövében táborozott. Ezeket mint előszót bocsátottam elbeszélésem elé,­­ az ár-nép mozgalmait, azért említem itt meg, mert itt azt a hindu néppel is kapcsolatban hozza a Véda, a hinduk szent könyve. II. Ganges, a szent folyó azon magas béretek zugai­ból fakad, melyek Bráma felséges kék égsátorának szol­gálnak oszlopul. Akik Delhiben a szent városban laknak, gyakran ezerenként zarándokolnak a szent folyóhoz, hogy hullá­maiban megmosakodjanak, s a gonosz szellemek, melyek a tisztátalanságban gyönyörködnek, erőt ne vehessenek felettök. A szenny oly árnyék, hol kígyók lappanganak. A szent folyó partjai magas karcsú pálma­erdővel voltak szegélyezve. Díszlett azon ritka fa is, melyet a szansz­­krit nyelvet beszélő hinduk Aszókának neveztek el, ami anyit tesz, mint bútalan, s virágcsomói kábító illat­tal üdvözölték Bráma szemének megnyílását és elhu­­nyását harmattól felüdülve. E ritka szép fa narancs szí­nü virágai akkor nyitják ki serlegeiket, ha egy szép hölgy érinti lábaival tövét. Érzi a bűbáj hatalmát ez is, mel­lyel Bráma a nőket megdicsőitette, megáldotta, hogy megszelídíthessék az erőt, s a sivatag királyát, az oroszlányt, hogy a görög mythoB szerént igájukba fog­hassák . /

Next