Nyírvidék, 1884 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1884-01-06 / 1. szám
V. évfolyam. Előfizetési feltételek : postán vagy helyben házhoz hordva. Egész évre..................... 4 frt. Félévre............................................................2 » Negyedévre.......................................................1 » A községi jegyző és tanító uraknak egész évre csak két forint. 1. szám. Nyíregyháza, 1884. január 6. (SZABOLCSI HÍRLAP.) TÁRSADALMI HETILAP. A SZABOLCSMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. 0W~ Megjelenik hetenkint egyszer vasárnapon. "3*8 Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában leendő fölszólamlások Piringer János és Jóba Elek kiadótulajdonosok könyvnyomdájához(nagy-debreczeni utcza 1551. szám) intézendők. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő czime alatt kéretnek beküldetni. Bérmentetlen levelek csak ismertt kezektől fogadtatnak el. A kéziratok csak világos kívánatra s az illető költségére küldetnek vissza. Hirdetési dijak : Minden négyszer halálozott petit-sor egyszeri közlése 5 kr ; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bélyegdij fejében, minden egyes hirdetés után 60 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija, soronkint 1b krajczár. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére kiadó hivatalunkban (nagy-debreczeni utcza 1551. szám), továbbá: Goldberger A. V. által Budapesten. Haasenstein és Vogler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban is. Born & Camp által Hamburgban. Akit kevesen szeretnek. I. Ne ütközzenek meg a szives olvasók, hogy itt a lap élén, a vezérczikkek helyén, ily szépirodalmi tárgyat jelző czimmel találkoznak a helyett, hogy a fekete vonal alatt, a tárcza homlokán látnák azt. Szándékosan történt ez igy, nem pedig tévedés műve. Jelen czikk- nem szerelmi történet. Ilyennel nem akarom untatni a szives olvasókat. Akiről e vezérczikk szól sem nem férfi, sem nem nő. Nem lesz tehát benne sem szöktetés, sem mérgezés, sem öngyilkosság, sem házasságtörés: mint a mai modern irányú és morális regényekben, hírlapi rajzokban és elbeszélésekben szokott történni. Azért nem lesz valami édes-mézes. Keserű lesz az sokaknak. Akiről e vezérczikk szól, inkább fogalom, eszmény, de azért nem álom, nem alaktalan test. Látható, drága és kedves valami. Létezik, tehát van. A világpolgárok geográfiai fogalomnak, a "koronás fok birodalomnak, a történetírók államnak, az önzők kincsbányának, a herék és dologtalanok magtárnak, a Katalinok és Görgeyek árúczikknek, a Curtiusok, a Mucius Scaevolák, a Cornéliák, a Zrínyiek, Hunyadyak, Kazinczyak, Kossuthok és Petőfiék: hazának nevezik és tekintik. Erről a hazáról akarok én a „Nyírvidék“ ez évi első számában értekezni. A hazáról, akit csak kevesen szeretnek, akarok kissé elmélkedni. De hát mi is tulajdonképen a haza? Megmondom egy négy tagú körmondatban. Ahol Isten napja legelsőben rád veté sugárait; ahol az első emberi szem szeretettel mosolygott rád; ahol anyád legelőször szivéhez szorított: ott van hazád! Mily szép, mily igaz és nagyszerű meghatározása, néhány sorban, a hazának! Óh van-e ember, aki szeretettel ne gondolna arra a földre s annak a földnek azon pontjára, ahol a mindeneket éltető nap áldást osztó melegét először érezte arczán elömleni? Van-e, lehet-e ember, aki szeretettel ne emlékeznék visza arra a földre s annak azon kis pontjára, ahol mint élőlényt, mint embert először karolták át szeretettel? Van-e, lehet-e ember, aki hazáját csak egy oly marok földnek tekintse, mint amelyet a porban játszó gyermek kis kezébe vesz és szélnek ereszt, amely azután a szól szárnyain elvész a semmiségben ? Bizony-bizony nem kellene, nem szabadna ilyen embernek lenni. Pedig fájdalom van. Mindig volt, és lesz mindaddig, amíg az emberiség nem tekinti magát egyenlőnek embertársaival. Míg a hatalmas a gyengén uralkodni kíván; míg a gazdag a szegényt lenézi; míg akadnak, akik mások véres verejtékéből szeretnek élni; mig léteznek oly törvények, amelyek nem a haza összes lakosságának, hanem csak egyes osztályainak érdekeit védik és dédelgetik; mig lesznek olyanok, akik hivatalokért, kitüntetésekért, levetkőzve emberi méltóságukat, féreg módra csúsznak és másznak a hasonló vérből és húsból való nagyok és hatalmasak előtt; mig lesznek emberek, akiknek szentebb és előbb való saját nyomorult életük, mint a közös társadalomnak jóléte; mig lesznek birák, akiket a patricziusok és talentumok megvesztegethetnek; mig lesznek irók, akik a történetet és az erkölcsöket képesek meghamisítani, addig akadnak Katilinák és Görgeyek. Ellenben a mindig Curtiusok a Mucius Scaevolák, Cornéliák, Zrínyiek Hunyadiak, Kazinczyak Kossuthok és Petőfiek száma mindig apadni fog. Hősök és gyávák, önfeláldozók és haszonlesők mindig voltak és lesznek. De a hazafiságnak, az igaz és önzetlen hazaszeretetnek talán soha voltak oly kevés hívei, mint napjainkban. És nem ez úgy látszik, hogy a világ összes nemzeteinél így áll, amelynek, mint mindennek, szintén megvan a maga oka. Egy uj eszmét szült el az uj világ: a világpolgárság eszméjét. Ez eszme ássa alá ma a hazaszeretet oltárának alapjait. Ez eszme rágódik a mai társadalom fájának gyökerein, mint az erkölcsi kultusz Lotosz-virág(is) az anyagelvűség. A világpolgárság eszméje máris harczban áll a hazafiasság, a honszeretet, a nemzeti érzület eszméjével. Győzni azonban aligha fog a világpolgárság ephemer életű eszméje, a hazaszeretet eszméje, a hazaszeretet ezredévek óta fennálló bűbájos hatalma fölött. A világpolgárság az összes földet egy hazául, illetőleg egy közös lakóhelyül tekintvén, az általános összeolvadás, csakis egy, szintén közös nyelv használata mellett érvényesülhet. Ez pedig aligha fog valósulni valaha. Azért kár a világpolgársággal bárkinek is kacérkodni. Nem tesz, nem téliét. *) A Lotosz virágain, mely, a hindu mythos szerént, szent virág, az istenek és nemtök szoktak szenderegni. Szerző: A „NYÍR VIDÉK“ TÁRCZÁJA. Az anyai szeretet hatalma. (Hindu beszély.) I. Hindu uránt, a jelen időszámítás ötödik százada előtt, a maitól színre, vallásra, szokásokra nézve egészen különböző nép lakta, fekete szinü, fetish-imádó és vad. Ekkor törtek át Himalája szent bérczeinek nyugoti kapuin a fehér bőrű Árok, s hozták magukkal a Védát, a tudás szent könyvét, melyet a Bramaarshi Buddha irt össze, sugalmazva az egy felséges örök szellem által, ki miután megteremtő a világot, annak igazgatását számos tőle függő istenek között osztá fel. Indiának átadá a léget, Varunának a vizet, Agninak a tüzet, Járnának a mindent meghódítónak a halál országát. Maga pedig a világteremtő a főhatalmat Visnuval az alakítóval és Shivával az alakfelbontóval magának tartá fenn. Writa és Bala voltak az ellenséges nemtők, mert ellenhatásnak kellett mindenütt lenni, hol hatás mutatkozik. Ezen könyv lett azon polgárzat teremtője, mely a szent bérezek hazájában új életet nyitott meg. Nemesedtek és szelídültek az erkölcsök, a régi önkényt és zavart törvény és rend váltotta fel, s paradicsommá változott áldásos szellemének lehellete alatt a gyönyörű félsziget. E fehér bőrűek pedig Árják voltak, vagyis helyesebben Árok, a minthogy a tudás szent könyvében megállapított négy várna közzül a három első, a papi, védelmi és kereskedelmi Arjának neveztetett el. Ezen Várnák Bráma nemesebb részeiből származtak; a negyedik azonban a szolgák, vagy Cudarok várnája annak lábaiból vette eredetét, azért is örök szolgaságra lett ítélve. Honnan jöttek ezen Árják vagy Árok az ő fehér arczukkal ? Elmondom röviden azt is, mielőtt tüzetesen tárgyamhoz fognék. Ára, mint tudva van, Assyria és Kaukázus hegyei és a Káspi tenger között virágzott egykor. Boldog, békés földmivelő nép lakta, de onnan a harczos népek által kiszorítva, kénytelen volt ásóját, kapáját fegyverekké átkovácsolni, s három különböző irányban indult el uj hazát keresni. Az egyik faj a Kaukáz bérczei közzé hatolt, s mivel vándorolt, az ős nyelven elnevezték őket általában guruknak, azaz vándorlóknak s alapiták e néven Grúziát (Guruziát), azután Kolcb vagy az ő nyelvükön Köles (Köles) országot, amennyiben védelmi szempontból magukat bekeríteni, s elzárni kelle. Ezek voltak a Magárok s elterjedtek a Don folyó torkolatáig s innen nevezték őket utóbb Döntői Magároknak (Dentu-Mogeria). A másik raj ment a Káspita partján felfelé Sogdiana felé, ezek voltak a Pártosak, Massageták, sat. Ezek később elenyésztek az őket környező népek tömkelegében, de erős nyomokat hagyva a történelemben. A harmadik raj az Indus folyón áthatolva a Thibeti bérczek északi alján telepedett le egy időre, s innen utóbb China nyugoti bérczei alá vonult, sok dolgot adva a jámbor chinaiaknak, kik végre kénytelenek voltak magokat tőlük egy óriási falbástyával elzárni ; de ez sem használt mindaddig, mig végre sikerült nekik a két testvér fejedelem Peus és Punuch között meghasonlást idézni elő. Ekkor szövetkeztek az egyik párttal s a másikat az altai bérezek közzé hajtották. Ezek voltak azon Hunok, kik később Európába betörtek, s ezeknek visszamaradt utódai a Várhunok, kik számokban nem bizhatván gyűrű alakú földvárakkal erőditék meg székhelyeiket. Azonban a Thibethi hatalmas bérezek alján betelepült raj nem egészen ment China felé : az ily nemű székhely elhagyásokat rendesen belső meghasonlás, pártviszály szokván előidézni. Az elmaradt rész tanácsosabbnak tartotta áthatolni a szent bérezek túlsó oldalára, melyet az ott lakó, fekete bőrüektől könnyen elvitatni véltek, s az Indiát meghódító király neve Arja volt. Ezek voltak Delhi a szent város építői. Bármit beszéljenek azok, kik a népeket Árja, Túrán, Sémi és indogermán törzsekre osztják fel, az Árja faj a Brámás hinduknál megjelenik, amint ezt a Véda, a tudás szent könyve bizonyítja, midőn a három első Várnai Árjának nevezi el, midőn a drámás fehérbőrű hindukat egy észak felől betörő s a fekete arezu benszülötteket meghódító fajnak nevezi, a betörés azon időre esik, midőn a húnfaj a thibeti hegyek tövében táborozott. Ezeket mint előszót bocsátottam elbeszélésem elé, az ár-nép mozgalmait, azért említem itt meg, mert itt azt a hindu néppel is kapcsolatban hozza a Véda, a hinduk szent könyve. II. Ganges, a szent folyó azon magas béretek zugaiból fakad, melyek Bráma felséges kék égsátorának szolgálnak oszlopul. Akik Delhiben a szent városban laknak, gyakran ezerenként zarándokolnak a szent folyóhoz, hogy hullámaiban megmosakodjanak, s a gonosz szellemek, melyek a tisztátalanságban gyönyörködnek, erőt ne vehessenek felettök. A szenny oly árnyék, hol kígyók lappanganak. A szent folyó partjai magas karcsú pálmaerdővel voltak szegélyezve. Díszlett azon ritka fa is, melyet a szanszkrit nyelvet beszélő hinduk Aszókának neveztek el, ami anyit tesz, mint bútalan, s virágcsomói kábító illattal üdvözölték Bráma szemének megnyílását és elhunyását harmattól felüdülve. E ritka szép fa narancs színü virágai akkor nyitják ki serlegeiket, ha egy szép hölgy érinti lábaival tövét. Érzi a bűbáj hatalmát ez is, mellyel Bráma a nőket megdicsőitette, megáldotta, hogy megszelídíthessék az erőt, s a sivatag királyát, az oroszlányt, hogy a görög mythoB szerént igájukba foghassák . /