Nyírvidék, 1893 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1893-01-01 / 1. szám
? .vfolyam. Ege Fél ilőfizetési feltételek: l vagy helyben házhoz hordva : 24 forint. „ N re . . . . . . . . il jegyző és tanító uraknak egész csak két forint. 11. szftm. xggnft. Nyíregyháza, 1893.január 1. VEGYES TARTALMÚ HETILAP. IHŰ SZABOLCSVÁRMEGYE HIVATALOS LAPJA. A SZABOLCS VÁRMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenkint egyszer, vasárnapon. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában leendő felszólamlások Jóba Elek kiadó-tulajdonos könyvnyomdájához iskola-utcza 8. szára (Jánoszky ház) intézendők. Hirdetési dijak: Minden négyszer hisábozott petit sor egytzar közlése 5 kr., többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bélyegdij fejében, minden egyes hir-A kéziratok csak világos kívánatra s az dletés után 30 kr. fizettetik. illető költségére küldetnek vissza. A nyílt-téri közlemények díja soronkint 30 kr. Hl, ek elfogadtatnak lapunk részére a kiadó-hivatalban (II. kerület iskola-utcza 8-ik szára); továbbá: Goldberger A. V. által Budapesten, Hansenstein és Vogler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban is Dorn & Comp. által Hamburgban. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő czime alatt kéretnek beküldetni. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. 121 K. Hivatalos közlemény, Szabolcsvármegye alispánjától, i .esitem, hogy a Napkor községhez tartozó Hartstero tanyán levő sertések között a körömfájás betegség a 16 ó 7-én fellépett, s ez okból az ezen tanyán levő összervasmarha és sertésállomány zár alá helyeztetett. •egyházán, 1892. deczember 20. Miklós László, alispán. A színtársulat katasztrófája, analmas hajótöréssel, alig mentve meg vala Nyiregyházáról mitsülyedő hajóról, menekült a j i egy színtársulat. Ky hónapon át éheztek, szűkölködtek, küzdve a hős^8 részvétlenségével, bízva és remélve, hogy b jö„ ig, mert jönni kell" : telt ház és megtelt kassza , de b szia'ként másat*1 van ebben az időben és kitartva ugyan ennyi ideig W czirkusz is volt városunkban, tartva előadása: a hideg arénában, napról-napra ismétlődő Rmokkal, kóklerségekkel, fűszerezve helybeli írők s „mágnás athletikai club tagok" birkózása*' lizotig, míg a szerencsétlen színészek — könyj frományok filléreiből nagynehezen megmentve lakást a vendéglősök foglalásai elől utolsó darab melegúnyáikat — majd csak hogy nem szökésre utal, menekülhettek városunkból, a különben derek czirV2 ritterik, a maguk kóklerjeivel, erőművészetv bohóczaival, istálló mestereivel, lovászaival és tij'sen még miféle branshoz tartozó személyzetök6' s a 36 darab lóval egyetemben ugyanazon egy egész hónapon át elég vig napokat éltek városunkban s minden bit nélkül zónáztak tovább valamely más város közönségének boldogítására. De hát nem akarunk mi moralizálni, sem pedig sirni a hazafias fájdalom könnyeit. S ha valami kis szemrehányás érződnék ki e sorokból, annak a csúnya látványnak a hatása alatt történik, hogy egy — ha nem is elsőrendű, de jóravaló és jó igyekezetű és semmi esetre sem botrányos színtársulat, mely — úgy tudjuk — 14 év óta Magyarország különböző városaiban működik már Nyíregyházán csaknem végső hajótörésre jutott és könyöradományokra szorulva menekül meg ettől a katasztrófától. * Nagyon jól tudjuk, hogy a magyar színművészetnek egészen más missziója és jelentősége van ma, az alkotmány helyreállításának huszonhatodik esztendejében, mint volt az előtt. A budai krisztinavárosi színkör épületének homlokzatán bizonyára megfelelő volt a felírás „hazafiság a nemzetiségnek", s kifejezte annak az intézménynek rendeltetését. S ha jet ii m IV»z /tegMy, Tencsvárott s különösen az úgynevezett nemzetiségi vármegyékben a színházak legelső sorban a magyar nemzetiségnek intézményei, a magyar nemzeti eszmék misszionáriusai, — eltekintve e kivételektől, a színészetnek int általában a jó izlés fejlesztése s az ily értelemben vett nemes szórakozás nyújtása a feladata. Azokban a szomorú napokban, mikor el volt nyomva minden, ami magyar: eszme, érzés, még a szó is jóformán: a közönség a nemzeti fájdalomnak, elfojtott, de meg nem ölhető nemzeti reményeknek , a figyelő polícés-beamterek füleinek megérthetetlen, gondosan elburkolt, képletes kifejezéseit lestevárta a magyar színészek ajkairól Tombolt, tapsolt, ha egy-egy ilyen szó kipattant Abban az időben volt ez, mikor óvatosan bezárt szobában, hogy szó ki ne halljék, sírva hallgatták a magyar apák és anyák apró gyermekeik által elszavaltatva Tompi Mihály költeményét: „A rab gólyát", az elnyomott nemzeti fájdalomnak ezt a remek megnyilatkozását, melyet csak magyar szív tudott megérteni. A cenzúra csak a tépett szárnyú gólya meséjét látta benne. A magyar színpad ma (eltekintve kinövéseitől) a jó izlés, a közmivelődés terjesztője. A közönség ez igényekkel megy a színházba A színdarabokban és azok előadásában a „művészetet" keresi. A nemzeti érzések, törekvések, remények fölszabadulva, másutt nyilatkoznak meg és érvényesülnek; a színház a művészet temploma. Nyíregyházán sincs semmi szükség arra, hogy más hivatása legyen; s ha itt egy szintíriumat boldogulni akar, legelső sorban e tekintetben kell a közönség igényeit kielégítenie. Ne áldozatot várjon a közönségtől, melyet a „hazafiság" letesz a „nemzetiség" oltárán, hanem elégítse ki a közönség művészi igényeinek, jó ízlésének szükségletét. Tudjuk, hogy a mi színhzi közösségünk, fejlett ízlése szerint, elég nagy igényekkel megy a színházba. 3 lu itt egy színtársulat — nem ideigóráig mesterfogásokkal, de biztos talajon, t. i. azon az alapon, hogy közszükségletet elégít ki —erkölcsi és anyagi sikereket elérni akar, nem közönséges erőkkel és eszközökkel kell rendelkeznie. Hogy ezek az igények az építendő díszes színházban, a keretnek megfelelőn, még növekedni fognak, az egészen bizonyos. S habár az is biztosan remélhető, — mert természetes fejlődése a dolognak — hogy a díszes színház növelni fogja a színházba járó közönséget is, mégis fölmerül az aggodalom, hogy megélhet-e majd nálunk egy olyan színtársulat (másként a lehetőség is ki van zárva), mely a mi közönségünk igényeihez mérten s a dily a vége az lett a dolognak, hogy az állandó építésére készülő Nyíregyházán formális andományokat kellett gyűjteni a társulat száogy valamiképen keservesen odébb állhasprodu működő NYIIKVIDÉK TÁRCZÁJA: Eiy jó anyának. Tudhatja asszonyom milyen ez az élet, Megesik sokszor, hogy az emberi tivod. Eszményképet festünk, rohanunk utáni, S öleié kíbunkat a csalódis várja. Kéjjel néztem én is egy szép eszmény képre : Szerettem a lányit — bocsásson meg érte ! Balga tévedésem szememre ne hányja, Nem szállok mint lepke virágról-virágra. Álmatlan éjjelim nem arról beszélnek, Elég soká voltam rabji gyermekének S én vagyok a vesztes, esküszöm az égre . . . Szerettem a lányát — bocsásson meg érte! Sokszor elgondoltam, mikor együtt ültünk ! Szerencsés véletlen, hogy összekerülniük. Mint mikor az égbolt ezer csillag4val, Mosolyog a néma, sötét éjszakában, Olyan volt mellettem angyali szép lénye, Szerettem a lányit — bocsásson meg érte! ... Ha leszáll a búvár a gyöngyök honiba, S nem siedhet egyetlen gyöngöt harangjába, Csalódva tér vissza s ugy jár mint én jártam, A ki örök kincset kerestem e lányban, Azt hittem: szive gyöngy, s képrazat volt, fénye .. . /lváltunk örökre — Kocsiísson meg érte ! Zoltán Gyula. E tettemél Entott és fe csengte! azonban Az első czivakodás. Végre magunkra vagyunk! szavakkal ölelé meg dr. Millway fiatal, szerető menyasszonyát. ti Ma, mit se felelt, Nők módjára nagyott sóhajásos zavarában piruló arcát keblére bajtá, mellékszobában suhogtak a selyem ruhák, a poharak és hangzott a vidám kaczaj. Ezek máris távozni készülő utolsó vendégek voltak Emilia fölpillantott a szeretett férfiúra és szeme édes könyökkel telt meg, melyek közé az a fájdalom szokott, vegyülni, midőn eddigi körünkből távozva, előttünk ismeretlenül világba lépünk. Millnay Aladár, a sokat emlegetett fiatal orvos, szintén e válponton állt és a pálya, melyre lépett, fényesnek ígérkezett; mindez nem maradt befolyás nélkül Emilia szerelmére. Aladárt a férfiak eszményképének elinté s a házasság szintén eszménykép volt előtte, olyasvalami, melyet az életnek köznapi prózája el nem érhet vagy legalább az ő házasságukban elérni nem fog. Aladár tudományosan képze:t férfiú volt és sokkal mélyebben hatott be az emberi természetbe, sokkal inkább ismerte az emberek társadalmi életét, hogy sem a dolgokat gyakorlati oldalakról ne tekintette volna, vagy pedig, hogy a rózsás jelen miatt a még fátyollal borított jövőről megfeledkezett volna. Emilia ki akart bontakozni karja körül, de Aladár szorosan tartotta és most pillanott először, komolyan kutatva, mosolygó szemébe. — Kedves Emiliám! mondá és hangja férfiasabban csengett, mint egyébbkor Még mielőtt a, első lépést, teszed ez uj életbe, fogadalmat kell tenned és megigérned, hogy e fogadalmad mindenkor szent lesz előtted. — Mi az kedvesem? — kérdé Emília átérizve e magasztos pillanat szentségét. Örökké tartó fogadalmat mily eszményi, mily regényes lehet az. De mit az orvos s most már férje, tőle követelni szándékozott, korántsem volt eszményi vagy regényes s nagyon is szárazon, sőt tompán hangzott, midőn mondá: ígérd meg, hogy czivakodás után sohase fekszünk le előbb, míg meg nem békültünk. Emilia kiábrándultan hullott le képzelmeinek hatodik egéből. — Czivakodás után? — ismétlő keserű csalódással haangjában és mozdulatában — Oh, Aladár! Egek! Örök szerelemre való esküvést, magasztosat és esményit várt ő és mily idétlen prózai tapasztalatra jutott! Mindez elég ok volt arra, hogy férjének kezét elbocsássa és éreztesse, mennyi fájdalmat okozott neki e követeléssel Aladár ugy tett, mintha mindezt észre se venné és folytatta: — Nemde kedves Emiliám, megígéred hogy esetleges czivakodásunkra nem engednéd lenyugodni a napot ! — Aladár, — viszonzá Emilia röviden és komolyan, miközben homlokát ránczolá — ilyesmit nem követelhetsz, nem fogsz követelni tőlem, én . . . én . . . — Nos? kérdé Aladár mosolyogva. — Sohase szoktam czivakodni, mondá hirtelen Emilia félig elfordulva. — De kedves férjeddel talán mégis néha-néha, ha nem tehetnéd meg mit óhajtana vagy nem akarná megtenni, mit te óhajtasz. Mert lásd kedvesem, mi sem syitható el könnyebben, mint a házasfelek közti czivakodás, ha harmadik nem vegyülhet közéjük és ha a hai állapot 24 óránál tovább nem tart. Aladár ajka még tovább mosolygott. Emilia — Ha a harmadik alatt anyámat érted — kissé reszkető hangon — s ezel azt akarom, hogy ezentúl vonjam meg tőle bizalmamat, s ^ázamitóa, idegenné tegyem, ugy meg kell mondanom ^ogy . • hogy ép ugy sérted őt, mint engemet, mert . . . mer mi ketten nem czivakodunk, nem soha, anyám soha sem elegyedik c nvakodásba. Emilia most már arczélének'háromnegyed része mutatta. Aladár — Ne ragadtasd el magaamat Emíliám, — viszont gyöngéden, de határozottan. Ezzel keze at nyult, melyet Emilia vonakodva engedett megfogni. V. Én legtávolabbról se gondoltam" ' tisztelek, mint saját anyámat • r nekem és tudom, hogy végződnék oly bob Káinunkhoz tél^t-melléklet va^csatolva. x 4