Nyírvidék, 1897 (18. évfolyam, 1-26. szám)

1897-01-03 / 1. szám

J­eli^U XVIII. évfolyam. 1. szám. Nyíregyháza, 1897. január 3. VEGYES TARTALMÚ HETILAP. SZABOLCSVÁRMEGYE HIVATALOS LAPJA A SZABOLCSVARMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK KÖZLÖNYE. gg- Megjelenik hetenk­int egyszer, vasárnapon. Hirdetési dijak : Az előfizetési pénzek, megrendelések s a A lap szellemi részét képező küldemények, lap szétküldése tárgyában leendő jelszó- a szerkesztő Clime alatt kéretnek beküldetni. „*„„„„ h .4 .. tanulások Jóba Elek kiadó-tulajdonos ®­ TM^­ 1 leTMlel[ 09ak Wz.é^" 5 VÍÍs^.örle^^T"' könyvnyomdájához iskola-utcza 8. Szám LI i .. . Kln09tarl bályegdij fejében, minden egyes bir­(Táncs'/Irv hA9­ int^^l, „ A kéziratok csak világos kívánatra s az detés után 30 kr. fizettetik, (janószky naz) intézendők. illető költségére uidatn.­k vissza. " A nyilt-téri közlemények dija soronkint 30 ír Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére a kiadó­hivatalban (II. kerület iskola-utcza 8-ik szám); továbbá: Goldberger A. V. által Budapesten, Hansenstein és Vogler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Szelcz fővárosaiban is Dorn & Comp. által Hamburgban. Előfizetési feltételek: postán vagy helyben házhoz hordva . Egész évre . 4 forint. Fél évre 2 „ Negyed évre ........ 1 „ A községi jegyző és tanító uraknak egész évre , csak két forint. 1100. f. 1896. Hivatalos rész. Szabolcs várm­egye főispánjától Pályázati hirdetmény. A felügyeletem alatt álló Szabolcs vármegye törvény­hatóságánál rendszeresített s 1250 frt évi fizetés és 200 frt lakpénzzel javadalmazott ötödik árvaszéki ülnöki állásra ezennel pályázatot nyitok s a pályázni kívánókat felhívom, hogy törvényes minősítményüket, életkorukat, s eddigi alkalmazásukat feltüntető okmányokkal felszerelt pályázati kérvényüket hozzám 1897. január hó 20-ikáig, mint záros határidőig nyújtsák be. (2—1) Nyíregyházán, 1896. deczember 27. Kállay András, főispán. Nyíregyházi dolgok a vár­megye előtt. A közélet tisztaságának szent érdekei nevé­ben ime szót emelt a vármegye közönsége előtt egy férfiú. Vádakkal tele iratban megírta — a sorok között legalább — hogy akik intézik Nyíregy­háza városa közdolgait: gazemberek! S­e bizo­nyitja ezzel, hogy 5 becsületes ember! Mert ó neki, aki gazembernek mondja az egész világot: csakugyan becsületes embernek kell lennie! Megszorítom a tollat, hogy ki ne essék ujjaim közül, amidőn is kényszerítve vagyok rá, hogy ide írjam nevét ennek a makula nél­kül való lovagnak, aki őrzi és vedelmi Ízt a köz­élet tisztaságát, bátran és hőshöz illő nyílt­sággal állva ki, mint Cicero Katiiina ellen a hazaárulás vádjával. Ki ez az emberi! Hivják Mikecz Józsefnek és zajos múltja van. Volt népvezér és lapszerkesztő. Városi hiva­talt is viselt, elcsapták. Börtönben is ült. Nyil­vánosan vádolva volt, hogy nagy hangjával szerzett népszerűségét választási küzdelmek al­kalmával pénzszerzésre használta föl Bíróságok Ítélettel diskvalifikálták. Megverték nyilvánosan. E csapták az ipartestületi jegyzőségről diffa­máló szabálytalanságokért. A városi képviselőtes­tület egy bizottsága ő miatta leköszönt mandá­tumáról, mert a bizottság tagjai nem ülhettek vele együtt, erkölcsi immunitásuk érintetlen­sége nélkül. És ez az ember, akit a becsületes társada­lom már olyan régen és (szinte lehetetlennek látszik, hogy ez nem csak egyszer történhet meg) olyan sokszor kivetett magából: oda állott most a vármegye közönsége elé, mint becsület­bíró, hogy bevádolja Nyíregyháza város egész hatóságát, közdolgainak vezérlő férfiait: gaz­emberek vagytok, a becsületes, az önzetlen fér­fiú , az én vagyok ! Hogy ez megtörténhet, hogy ennek az em­bernek még szava van a fórumok előtt: ez, nagy és komoly vád ön ellen, polgármester úr, ki a városi képviselet tanácskozásait vezeti, és nagy és komoly vád város­ í "kö ZumgaínK­a'm­&2.­-inté­ző­­ és vezérlő férfiai ellen, akik —a polgármester úrral együtt — a tanácskozások zavartalan simasága érdekében bizonyára, de az erkölcsi szempontok megsértésével szarvakat növesztettek ez embernek, holott pedig az ő egész szerep­lése a közönség minden rétegeiben leleplezve, a talajt lábai alól rég elvesztette már * * * Szomorúságos és nyomorúságos képe az a mi városi közéletünknek, ami csoda látványul a szerdai vármegyei közgyűlésen ezt a szerencsétlen Nyíregyházát pelengérre állították. Egy néhány lépés csak a városházától a vármegyeházáig, és még­is lehetséges lenne, hogy ismétlődjék az az eset, mikor a new-yorki világ­kiállításon az osztrák-magyar monarchiát. v Somoskeőy képviselte?! Budapest-Bécs és New-York között meg­szakad a szárazföld s közöttünk van a naigy Oczeán. Ezt tudta Somoskeőy is! De, hogy a brazíliai császárné őfelségét, a közélet tisztaságának szent nevében Mikecz Jó­zsef vezette be a vármegyeháza nagytermébe, no, ezt nem menti a nagy Oczeán! És a vármegye­háza nagy­terme ezt a megtiszteltetést bizo­nyára nem érdemelte meg! * * * Nem tudjuk elhinni, hogy olyan okos, tanult, igazságszerető, tekintélyes, a közügyek szolgálatára mindenképen rátermett ember, mint Menyhért János, valamiképen meg nem tévelyedett volna akkor, mikor a szerdai közgyűl­lésen, úgy ahogy ő elmondta, azokkal a mázsá­nyi sulydobásokkal, azokat a nagy vádakat elröpitette. A túlságos erővel elhajított kövek síkn saját maguk sulyuk serint is röpülnek. """"""Hál "estiek" le, mit fiznak össze?! Most úgy történt, hogy a Mikecz József, meg a Menyhért János menydörgős menykövei egy helyen csaptak le! Váljon nem zsenirozza ez Menyhért Jánost, aki azokat a köveket az ő becsületes kezé­vel hajította el! * * * • Nem tudjuk mi elhinni azt, hogy Menyhért János, a maga egyéniségének és társadalmi állásának igaz és valóságos értéke és súlya szerint, mint e város polgára, nem tudhatna utat nyitni magának és alkalmat nyerni arra, hogy becsületes, és jóhiszemű törekvéseit . Mai számunkhoz tel­ív mellé­klet van csatolva. A „NYÜMV­DÉK” TARCZAJA. Menthetetlen! éjjeli Szomorú bágyaitsággal terjeszti sárga sugarait az lámpa. Ernyőjének árnyában piheg a lázzal és álomképeivel küzködő beteg. Fiatal nő, alig 23 éves a pihegő galamb. A fél dermesztő hidege megvette tag­jait, behatolt az életnek azon csodálatos belső gépeze­teibe, mely a vért s a szivet haj­ja és hosszabb vagy rövidebb időre erőt ad e földön v­aló tartózkodásra, örömnek, bánatnak elviselésére. Az orvosok felhagytak a gyógyításával. Hétnek hétféle véleménye volt róla. Mig a tudákos csök­önös­ség a tudományos elméleteket védelmezte,a sok theori­zálás és kísérletezés között: a beteget magára hagyták, sorsára bízták. — Kiki fogta a kalapját, még egyszer gúnyos pillantást vetett kollégájának rec­eptjeire, az asztalon félig használt üvegec­kékre, pirul­ás skatu­lyákra, pírokra, kab­a?derekre, belélegző s befeC­kendő gépekre — azután nesztelen odább állt. Itt hagyták ápolói is, a kedves szomszédok is. Egyik rokonok, a jó barátnők, a kivánc­i bágyadtságból, a másik kötőm­­bösségből. Egyedül maradtam vele. Iíünp a betlehemesek éneke hallik, a boldog egészségesek a karác­ony estének örülnek, nevetve, trécselve meglátogatjuk egymást, misére. Itt benn az óra ketyegésén készülnek az éjféli kivül csak a beteg­nek zihálása, olykor egy egy kitörő sóhaj hallatszik. Mozdulatlan fekszik szegényke, nem bírja tagjait, nem nyilik panaszra a láztól „kicserep­­edett ajka, kön­nyes szemeit lehunyta, kezeit­­ i háló mellén pihenteti Drága kezecskék ! Hányszor czirongatták orc­zu­mat hányszor lesimult érintésükre a bánat, elégedetlenség vonása homlokomról, mily gyöngédséggel simultak e gyönyörű k .­rok hozzám, mily gyakran és szívesen se­rénykedtek, midőn arról volt szó, hogy örömet csinál­janak számomra ! Most meg sem moc­czannak Elernyed­tek a sok szenvedésben! Mit is mondtak az orvosok! Bronchitis, catarhu­s, pharingis, laringitis, cruposa et febrinosa, pneumonia, tubercolosis kezdetei, anaemia menirgitis és rebro-spirális . . . hát még? Többre nem emlékszem. Ezek a furc­a ne­vü ellenségek sorvasztották le a gyönyörű termetet, ezek rombolnak a belső szervezetben, ezekkel viaskodik a 23 évnek fiatal életereje. Azt mondta a legutoljára hívott orvos: a küzde­lem heves, mert a fiatal organismus kétségbe­esetten akarj­a a belopódzott elleségeket magából kikergetni. De nem bírja soká! A tigrisek barlangjába mene­kült őzike védekezése hiábavaló. A vércséktől, kányák­tól, megtépett galamb halálos küzdelmének kimenetele előre látható! Nem bírod sokáig, drága mártírom, utoljára fölcsillant poézise, csillagtalan pályám életemnek egyetlen derengő fénye. Angyal lesz belőled, mert az Ég meg­irigyelt tőlem, mit az emberek már régen megtettek veled! Sok lealázást, aljas gyanúsítást kellett miattam elviselned, az érzéketlen czínizmus buta röhögésétől kezdve a piszkos vádaskodások és gaz rágalmak egész légiója fordult ellened, ránehezedett jóságos lelkedre és te szenvedtél ártatlanul, panasz és megtorlás nélkül, csak hogy közelemben maradhass, hogy vigasztalj, ápolj, gondozz, földeríts mosolyoddal, szived véghetetlen gyön­gédségével, ártatlan tiszta szereled önzetlenségével!... Lecsöndesült pillanatra keblének pihegése. Feléje híj­ok. Szemeit kinyitotta: — Édes Annuskám ismer-e? Itt virasztok mellette­— Szemeiben a szeretet sugára még egyszer megvillan, ajkai szólásra c­ucsorodnak, valamit mondani akar, — de nem bir. Könnyek peregnek le halvány orczibról,— és csöndesen, némán lehunyódnak pillái. Lec­ ókolom e drága könnyeket és zokogva engedem át magamat a kesergő fájdalomnak. — „Nem fog meghalni szívem, hiszen fi­atal és erős. Elviszem a tengerre, el a nagy világba, nagy városokba. Ott nem bántja senki aranyom, ott eltelik a sok szépnek, csodálatosnak nézésével, újra örvendeni, mosolyogni látom, újra boldog leszek, hogy örömet szerezhetek annak, kinek ez életben oly kevés jutott ki az örömből, boldogságból." De vigasztaló szavaimat nem hallja többé a beteg. Újra zihálni kezd a keble, hörög a gégéje, zakatol a szíve, újra kipirul az arcza, s elvész az eszmélete .... No, hogy van betegünk? — kérdi valaki a hátam mögött. A derék hulliánus orvos volt, ki már nem annyira a betegnek kedvéért, mint az én megnyug­tatásomra késő éjjel felkeresett.Tudta, hogy hol keressen. Megnézi arc­át, megérinti ütőerét, pillantása a karbolos üvegre esik: „Nem bír köpni, menthetetlen!", suttogja. Beha­rangoznak azután az éjféli misére. Éjfélkor anyja vált föl engem az őrködésben. „Ma 23 éve, hogy Annuskám karácsony éjjelén éppen a beharangozáskor megszületett. Mit mondott az orvos?" Menthetetlen! — volt az utolsó kijelentése. És a szegény anya összeroskad fájdalmában, rá­borul a haldokló ágyára. . .! Fájdalommal szülte 23 év előtt, boldogtalan An­nuskájit és most születése órájának évfordulóján emésztő fájdalom hasogatja újra az anyai szivét. Beteg leánya menthetetlen! Meg megakadó lélegzete, tompa mutatja, hogy haldoklik már a szegény mart.ir. hörgése Mintha megsejtette volna korai végét! Hiszen kedves dala is oly szomorú, bánatos volt! . . . Járok árkon bokron, Hol? majad­ sem tudom. E vi­ágból ki kell mennem, Mig sirom­t föl nem­ lelem. Sirom áll előttem, Temetőbe visznek engem ! Mi­nt hát eleget szenvedtem, Végy magadhoz! én Istenem. Arklor. 8513

Next