Nyírvidék, 1906 (27. évfolyam, 1-25. szám)

1906-01-07 / 1. szám

XXVII. évfolyam. Előfizetési feltételek: Az előfizetsi évek megrendelsek s a poétán vagy helyben házhoz hordva : nap átküldése tárgyában leendő jelszó-Egész évre 8 korona- : tanulások Jóba Elek kiadó-tulajdonos "­­ könyvnyomdájához iskola-utcza 8. szám­ (Jánoszky ház) intézendők. Fél évre . . . . . . • • • • • * Negyed évre . . . . . . •­­ • • 2 Egyes szám ára 30 fillér I 8518 1. szám. JSÍJÍRVIDÉK­­ A SZABOLCSVÁRMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK és a SZABOLCSMEGYEI TANÍTÓEGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon.­­A lap szellemi részét képező küldemények, szerkesztő czime alatt kéretnek beküldeni. Hirdetési dijak: Minden négyszer halálozott petit sor egyszer Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől j közlése 10 fillér; többszöri közlés esetében 8 filt fogadtatnak el. . A­ nyílt-téri közlemények dija soronkint 60 fillér A kéziratok csak világos kívánatra s az­­ Apró hirdetések 10 szóig 40 fil.,minden további szó illető költségére küldetnek vissza. I 4 fil. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére a kiadó-hivatalban (II. kerület iskola-utcza 8-ik szám); továbbá: Goldberger A. V., Eckstein Bernát, Általános Tudósító és GrUnman­del Henrik és Társa által Budapesten, Haasenstein és Vogler irodájában Bécsben, és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban. A póttartalékosokért, Kaszárnyák rideg mélyéből három eszten­dei raboskodás után patyolat jó kedvvel, csengő nótaszó mellett tér haza egy csomó öreg katona. Kaszárnya szobák hidege, kemény vas­ágya, fellebbvalók durva bánásmódba, szidalmai után az otthon melegsége, az édes anya s az eljegyzett kedves ölelése, könnye és csókja várja őket. Hej, de a kétfejű sasos épületek nem kegyelemből adják vissza a jókedvű legényeket az otthonnak, a nemzetnek. Az egyik kéz csak azért nyúl felénk adakozólag, hogy a másik vasmarokkal sújtson reánk. Nádfedeles házak kihűlő kemencéje mellett, utoljára bújt össze karácsony estéjén sok család reggelre kelve istápolóját vesztve nézett a hosszú tél ezer nyomorúsága elé! Iparos műhelyekből az üllő, a gyalupad mellől ezer és ezer ember, megannyi kenyérkereső indul meg a legfelsőbb hadúr parancsára, hogy el­nyelje őket a kaszárnyák éhező­ben a kétségbeeséssel hagyják ott mélye. Szívük­szeretteiket, hogy vállukra vegyék a szenvedés és nélkülö­zés egy részét, mely most az egész nemzetnek osztályául jutott. Ez a szomorú menet, mely lecsüggesztett fejjel, sápadt arccal a kaszárnyák felé tart, az a sok könnyes szem, amely­­ az elhagyott otthon ablakából utánuk tekint, az a sok nélkülöző nyomorba taszított existencia, a­kiket maguk után hagynak a legmelegebb szánalomra kell, hogy indítsa a nemzeti tár­sadalom érező szívét. Ez a szánalom, ha lelkünkből jön, az irántuk való kötelességre fog emlékeztetni bennünket, s ezt a köte­lességet, ha még annyi önfeláldozást köve­tel is tőlünk a mostani nehéz napokban, el nem háríthatjuk magunktól. Ha a nemzet gon­doskodni tudott nemesen és nagylelkűen a vár­megyei tisztviselőkről, a­kik e küzdelem első áldozatai voltak, gondoskodnia kell azokról is, a­kik e küzdelem egy másik nagy megpróbál­tatását viselik el i— a póttartalékosokról. Nincs kétségünk az iránt, hogy a társadalom megmozdul, nagyobb biztatás nélkül is, és se­gítségére siet azoknak, a­kiket a nemzet har­czában eddig a legnagyobb veszteség ért, a kenyérkereső férfi karnak elvesztése. Szabolcs vármegye alkotmány­védő bizott­sága legutolsó ülésében foglalkozott a segély­nyújtás módozataival. Nyíregyháza város leg­közelebbi közgyűlése elé pedig dr. Meskó László országgyűlési képviselő ez irányban a követ­kező indítványt nyújtotta be a közgyűlésen való előterjesztés végett: Tekintetes Polgármester Úr! Első­rendű és elodázhatatlan kötelessége a magyar társadalomban­ segédkezet nyújtani, azoknak, a­kikre az alkotmány megvédelmezése érdekében most folyó harcban a múlt évi szep­tember hó 23-án Bécsben megjósolt nyomor és szenvedés már tényleg lesújtott. Első sorban állanak e harc áldozatai kö­zött azon póttartalékosok hozzátartozói, kiket a kormány törvénytelen intézkedése szigorú tél idején egyetlen támaszuk és kenyérkereső­jüktől fosztott meg. Nem kétlem, hogy városunk hazafias ér­zelmű közönsége minden lehetőt meg fog tenni arra, hogy a bevonult póttartalékosok segélyre szoruló családjai ínséget ne szenvedjenek, — kérem ezért és indítványozom: Méltóztassék a városi tanács és képviselő­testület tagjaiból értekezletet összehívni s a megállapítandó javaslatokat a képviselőtestület legközelebbi közgyűlése elé terjeszteni. A jelzett célra részemről 200 koronát ajánlok fel. Tisztelettel: Dr. Meskó László, képviseleti tag, országgyűlési képviselő, város képviselőtestülete csatlakozni a felvetett Huszák, hogy a egész lélekkel fog indítványhoz s a maga részéről minden lehetőt meg fog tenni, hogy a nyíregyházi póttarta­lékosok családjainak nehéz helyzetén enyhítse"" A­z Az én részem. Hogy — bár egy percre csak — boldog legyek, Hiába vágyik rá mohón a lelkem! Pajkos remény ha játszik is velem, Azért játszik csak, hogy kétségbe­ ejtsen ! . . . Az én részemre nem terem öröm! Az én részem : a küzdés és a bánat. S hogy elsirassak — mert nem lesz való — Minden szép álmot, minden büszke vágyat! ! . . . L­ukács Tihamér. Erdélyben ... Az Aranyos bérc fogta partinál Leszáll az est, megül az alkonyat, Vándor szellő suttog a fák között, Hallat síró, fájdalmas hangokat. Oly súgva búg, oly nyögve sír panaszt: — Hallgasd szavát — átkos könnyet fakaszt ! „Nyugot felől szállott egy orv-madár, Kettős fejű, éleseb­ karmai, Fenn vert tanyát az érchegyek között, Szárnycsattogását este hallani. Szörnyű karmában tűzcsóvát hozott­­— Gyujtni, pusztilni jött az átkozott!" Némulj panasz! Nem értik hangodat — Pedig ott már látni a lángokat! TÜZET FOGOTT ..." Tüzet fogott már a csóva Ne<m küldték hiába, Élesztgeti „Dászkál pópa" Trans­zilvániába ! Nagy Elek Karász. Táncol a móc a havason, Meg van maszlagolva, Pártfogással most szabadon Gyilkolhat rabolva ! Lassan oláh ! Megbánhatod, Ne örülj még —­ jókor , Hamar jöhet a bánatod !— S sírsz te, meg a „sógor!" Jíaszy Sándor. NyiregryhA/a, 1006. január 7. Az a bizonyos hajszál. Hetek óta folyik már a­­ Nyírvidék" hasi más egyházi lapokban a máriapócsi kegykép kő botránya s még csak az volt hátra, ami ime­t­kezett, hogy egy csodálatos plebiscitura fóru "Vítérség 4 á fából csinált vaskarika"av ocuUr demonstrálva. Az egyházi főhatóság bizonyítást rendelt kihallgatásokkal, jegyzőkönyvekkel, hogy­­' bizonyos hajszálat, mely a . fanep-wgt" elválasztja!! Lehetett-e vallásalakzatokban valaha ?! y. levő hit-pre fóruma elé vinni s ott igazolni?". Mi szükség van erre? A hi­t ezzel? Avagy a hitetlenek gúnyos m Éppen a mai időkben, mikor is foglalják le a legkomolyabb elméket, a v­ ádJ A hittérítő. ,­­ írta: Pataky István. Híres, nevezetes Kanizsa várának utolsó basája, a nagyszakállú Musztafa; édes anyanyelvünket legalább is beszélte úgy, mint néhány sváb község lakói ma. Sőt nem is volt kegyetlen a magyarokhoz, beszélik nem avatkozott olyan dolgukba, amelyből adófizetés nem háramlott, sőt vallási dolgaiban sem háborgatta, meg­mondván : járjon mindenki abba a templomba, amelyik­ben vallása szerint áldozhat. De sőt egy magyar ember volt a kedvence is, a kit sok aga és bégnek eleibe lett. Vala pedig ezen ma­gyar ember Fehér Viasz János, becsületes, mester­ségére nézve pedig kovács és állatorvos. A basának hatalmas istállója volt s bármelyik fehér avagy fekete ménnek baja támadt, senki mást nem tudott azon segí­teni, mint a becsületes magyar, kovács. Pedig csúnya szája volt Fehér Viasz uramnak, mert egy-egy ilyen orvosi műtét alkalmával hatalmasan leszidta a lóra nem vigyázó kontyos hitetlent, amit a basa erő­teljes kacagás közt hallgatott és busásan jutalmazza a kontyosokat szidó vad magyart. De meg is becsülték ám a törökök Fehér Viasz János uramat, még­­pedig addig is, amig lánya, Katica, csak olyan kis béka volt. Amig csak kis béka volt a Katica, nem is volt semmi baja a kovácsnak, de mikor kontyosokat ha nem is aztán megnövekedett, annál több leve. Mert', nélkül nevelte fel egyetlen leányát. Szerette 1 is, de azért kordában fa­, 1!ta. Az adta török ifi ^tzoubai :;nd magyar fe tartottak, akik Kaan­á.i­a?'4 kíúz­i ••.­.-! is k mondvacsinált férjeiket ; a kovács gyönőrü Katicája, ír.anizsa íuágszála­­.is a­: 0 számukra nyílott ki. Kereken tagadta azonban­­.••­ Fehér uram s nem­ egy töröknek jelentette ki, hogy ha­­ még egyszer az udvarban fogja keresni a kovács-műftjt, ami pedig szeme előtt az utcán van, hát letöri a derekát. Utóvégre is megunta a kovács a sok veszekedést s megjelent Musztafa előtt. — Uram, ha el nem tiltod ezeket a az én udvaromtól, hát elbujdosom innen, eresztesz. — Mi a baj, kovács ? — Az­ a baj, hogy nekem ezek a kontyosok, a­mióta felnőtt a lányom, annyi dolgot adnak, hogy nem győzöm, s míg én a műhelyben dolgozom, a fele az­ embereknek mindenféle ürüg­­gyel az udvaromon járkál. — Talán szép a lányod ? — Nékem szép, de má­nak felesleges, hogy szép legyen. Nem akarom én a török rabszolgájává tenni. —­ De annak a rabszolgának jobb dolga van, mint a ti szabad feleségeiteknek. — Az már a mi dolgunk — dörmögte a kovács — nem a tied,­ basa. . — Mit akarsz tehát ? — Hirdesd ki, hogy aki az én udvaromra meri a lábát, azt karóba húzatod. — De ha kihirdetem, meg­ is kell ám tartanom. . —­ Hát tartsd meg, basa. Annál jobb. Én csak az egy lányomért élek, ha az meghal vagy elhagy, én is utána halok. S köny ragyogott szemében, amikor ezt­ mondta. Látnivaló,­ hogy Musztafa, jó ember volt. Egészen megindult a kovácscsa beszédjére. tenni azért „jgK

Next