Nyírvidék, 1906 (27. évfolyam, 1-25. szám)
1906-01-07 / 1. szám
XXVII. évfolyam. Előfizetési feltételek: Az előfizetsi évek megrendelsek s a poétán vagy helyben házhoz hordva : nap átküldése tárgyában leendő jelszó-Egész évre 8 korona- : tanulások Jóba Elek kiadó-tulajdonos " könyvnyomdájához iskola-utcza 8. szám (Jánoszky ház) intézendők. Fél évre . . . . . . • • • • • * Negyed évre . . . . . . • • • 2 Egyes szám ára 30 fillér I 8518 1. szám. JSÍJÍRVIDÉK A SZABOLCSVÁRMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK és a SZABOLCSMEGYEI TANÍTÓEGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon.A lap szellemi részét képező küldemények, szerkesztő czime alatt kéretnek beküldeni. Hirdetési dijak: Minden négyszer halálozott petit sor egyszer Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől j közlése 10 fillér; többszöri közlés esetében 8 filt fogadtatnak el. . A nyílt-téri közlemények dija soronkint 60 fillér A kéziratok csak világos kívánatra s az Apró hirdetések 10 szóig 40 fil.,minden további szó illető költségére küldetnek vissza. I 4 fil. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére a kiadó-hivatalban (II. kerület iskola-utcza 8-ik szám); továbbá: Goldberger A. V., Eckstein Bernát, Általános Tudósító és GrUnmandel Henrik és Társa által Budapesten, Haasenstein és Vogler irodájában Bécsben, és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban. A póttartalékosokért, Kaszárnyák rideg mélyéből három esztendei raboskodás után patyolat jó kedvvel, csengő nótaszó mellett tér haza egy csomó öreg katona. Kaszárnya szobák hidege, kemény vaságya, fellebbvalók durva bánásmódba, szidalmai után az otthon melegsége, az édes anya s az eljegyzett kedves ölelése, könnye és csókja várja őket. Hej, de a kétfejű sasos épületek nem kegyelemből adják vissza a jókedvű legényeket az otthonnak, a nemzetnek. Az egyik kéz csak azért nyúl felénk adakozólag, hogy a másik vasmarokkal sújtson reánk. Nádfedeles házak kihűlő kemencéje mellett, utoljára bújt össze karácsony estéjén sok család reggelre kelve istápolóját vesztve nézett a hosszú tél ezer nyomorúsága elé! Iparos műhelyekből az üllő, a gyalupad mellől ezer és ezer ember, megannyi kenyérkereső indul meg a legfelsőbb hadúr parancsára, hogy elnyelje őket a kaszárnyák éhezőben a kétségbeeséssel hagyják ott mélye. Szívükszeretteiket, hogy vállukra vegyék a szenvedés és nélkülözés egy részét, mely most az egész nemzetnek osztályául jutott. Ez a szomorú menet, mely lecsüggesztett fejjel, sápadt arccal a kaszárnyák felé tart, az a sok könnyes szem, amely az elhagyott otthon ablakából utánuk tekint, az a sok nélkülöző nyomorba taszított existencia, akiket maguk után hagynak a legmelegebb szánalomra kell, hogy indítsa a nemzeti társadalom érező szívét. Ez a szánalom, ha lelkünkből jön, az irántuk való kötelességre fog emlékeztetni bennünket, s ezt a kötelességet, ha még annyi önfeláldozást követel is tőlünk a mostani nehéz napokban, el nem háríthatjuk magunktól. Ha a nemzet gondoskodni tudott nemesen és nagylelkűen a vármegyei tisztviselőkről, akik e küzdelem első áldozatai voltak, gondoskodnia kell azokról is, akik e küzdelem egy másik nagy megpróbáltatását viselik el i— a póttartalékosokról. Nincs kétségünk az iránt, hogy a társadalom megmozdul, nagyobb biztatás nélkül is, és segítségére siet azoknak, akiket a nemzet harczában eddig a legnagyobb veszteség ért, a kenyérkereső férfi karnak elvesztése. Szabolcs vármegye alkotmányvédő bizottsága legutolsó ülésében foglalkozott a segélynyújtás módozataival. Nyíregyháza város legközelebbi közgyűlése elé pedig dr. Meskó László országgyűlési képviselő ez irányban a következő indítványt nyújtotta be a közgyűlésen való előterjesztés végett: Tekintetes Polgármester Úr! Elsőrendű és elodázhatatlan kötelessége a magyar társadalomban segédkezet nyújtani, azoknak, akikre az alkotmány megvédelmezése érdekében most folyó harcban a múlt évi szeptember hó 23-án Bécsben megjósolt nyomor és szenvedés már tényleg lesújtott. Első sorban állanak e harc áldozatai között azon póttartalékosok hozzátartozói, kiket a kormány törvénytelen intézkedése szigorú tél idején egyetlen támaszuk és kenyérkeresőjüktől fosztott meg. Nem kétlem, hogy városunk hazafias érzelmű közönsége minden lehetőt meg fog tenni arra, hogy a bevonult póttartalékosok segélyre szoruló családjai ínséget ne szenvedjenek, — kérem ezért és indítványozom: Méltóztassék a városi tanács és képviselőtestület tagjaiból értekezletet összehívni s a megállapítandó javaslatokat a képviselőtestület legközelebbi közgyűlése elé terjeszteni. A jelzett célra részemről 200 koronát ajánlok fel. Tisztelettel: Dr. Meskó László, képviseleti tag, országgyűlési képviselő, város képviselőtestülete csatlakozni a felvetett Huszák, hogy a egész lélekkel fog indítványhoz s a maga részéről minden lehetőt meg fog tenni, hogy a nyíregyházi póttartalékosok családjainak nehéz helyzetén enyhítse"" Az Az én részem. Hogy — bár egy percre csak — boldog legyek, Hiába vágyik rá mohón a lelkem! Pajkos remény ha játszik is velem, Azért játszik csak, hogy kétségbe ejtsen ! . . . Az én részemre nem terem öröm! Az én részem : a küzdés és a bánat. S hogy elsirassak — mert nem lesz való — Minden szép álmot, minden büszke vágyat! ! . . . Lukács Tihamér. Erdélyben ... Az Aranyos bérc fogta partinál Leszáll az est, megül az alkonyat, Vándor szellő suttog a fák között, Hallat síró, fájdalmas hangokat. Oly súgva búg, oly nyögve sír panaszt: — Hallgasd szavát — átkos könnyet fakaszt ! „Nyugot felől szállott egy orv-madár, Kettős fejű, éleseb karmai, Fenn vert tanyát az érchegyek között, Szárnycsattogását este hallani. Szörnyű karmában tűzcsóvát hozott— Gyujtni, pusztilni jött az átkozott!" Némulj panasz! Nem értik hangodat — Pedig ott már látni a lángokat! TÜZET FOGOTT ..." Tüzet fogott már a csóva Ne<m küldték hiába, Élesztgeti „Dászkál pópa" Transzilvániába ! Nagy Elek Karász. Táncol a móc a havason, Meg van maszlagolva, Pártfogással most szabadon Gyilkolhat rabolva ! Lassan oláh ! Megbánhatod, Ne örülj még — jókor , Hamar jöhet a bánatod !— S sírsz te, meg a „sógor!" Jíaszy Sándor. NyiregryhA/a, 1006. január 7. Az a bizonyos hajszál. Hetek óta folyik már a Nyírvidék" hasi más egyházi lapokban a máriapócsi kegykép kő botránya s még csak az volt hátra, ami imetkezett, hogy egy csodálatos plebiscitura fóru "Vítérség 4 á fából csinált vaskarika"av ocuUr demonstrálva. Az egyházi főhatóság bizonyítást rendelt kihallgatásokkal, jegyzőkönyvekkel, hogy' bizonyos hajszálat, mely a . fanep-wgt" elválasztja!! Lehetett-e vallásalakzatokban valaha ?! y. levő hit-pre fóruma elé vinni s ott igazolni?". Mi szükség van erre? A hit ezzel? Avagy a hitetlenek gúnyos m Éppen a mai időkben, mikor is foglalják le a legkomolyabb elméket, a v ádJ A hittérítő. , írta: Pataky István. Híres, nevezetes Kanizsa várának utolsó basája, a nagyszakállú Musztafa; édes anyanyelvünket legalább is beszélte úgy, mint néhány sváb község lakói ma. Sőt nem is volt kegyetlen a magyarokhoz, beszélik nem avatkozott olyan dolgukba, amelyből adófizetés nem háramlott, sőt vallási dolgaiban sem háborgatta, megmondván : járjon mindenki abba a templomba, amelyikben vallása szerint áldozhat. De sőt egy magyar ember volt a kedvence is, a kit sok aga és bégnek eleibe lett. Vala pedig ezen magyar ember Fehér Viasz János, becsületes, mesterségére nézve pedig kovács és állatorvos. A basának hatalmas istállója volt s bármelyik fehér avagy fekete ménnek baja támadt, senki mást nem tudott azon segíteni, mint a becsületes magyar, kovács. Pedig csúnya szája volt Fehér Viasz uramnak, mert egy-egy ilyen orvosi műtét alkalmával hatalmasan leszidta a lóra nem vigyázó kontyos hitetlent, amit a basa erőteljes kacagás közt hallgatott és busásan jutalmazza a kontyosokat szidó vad magyart. De meg is becsülték ám a törökök Fehér Viasz János uramat, mégpedig addig is, amig lánya, Katica, csak olyan kis béka volt. Amig csak kis béka volt a Katica, nem is volt semmi baja a kovácsnak, de mikor kontyosokat ha nem is aztán megnövekedett, annál több leve. Mert', nélkül nevelte fel egyetlen leányát. Szerette 1 is, de azért kordában fa, 1!ta. Az adta török ifi ^tzoubai :;nd magyar fe tartottak, akik Kaaná.ia?'4 kíúzi ••..-! is k mondvacsinált férjeiket ; a kovács gyönőrü Katicája, ír.anizsa íuágszála.is a: 0 számukra nyílott ki. Kereken tagadta azonban.•• Fehér uram s nem egy töröknek jelentette ki, hogy ha még egyszer az udvarban fogja keresni a kovács-műftjt, ami pedig szeme előtt az utcán van, hát letöri a derekát. Utóvégre is megunta a kovács a sok veszekedést s megjelent Musztafa előtt. — Uram, ha el nem tiltod ezeket a az én udvaromtól, hát elbujdosom innen, eresztesz. — Mi a baj, kovács ? — Az a baj, hogy nekem ezek a kontyosok, amióta felnőtt a lányom, annyi dolgot adnak, hogy nem győzöm, s míg én a műhelyben dolgozom, a fele az embereknek mindenféle ürüggyel az udvaromon járkál. — Talán szép a lányod ? — Nékem szép, de mának felesleges, hogy szép legyen. Nem akarom én a török rabszolgájává tenni. — De annak a rabszolgának jobb dolga van, mint a ti szabad feleségeiteknek. — Az már a mi dolgunk — dörmögte a kovács — nem a tied, basa. . — Mit akarsz tehát ? — Hirdesd ki, hogy aki az én udvaromra meri a lábát, azt karóba húzatod. — De ha kihirdetem, meg is kell ám tartanom. . — Hát tartsd meg, basa. Annál jobb. Én csak az egy lányomért élek, ha az meghal vagy elhagy, én is utána halok. S köny ragyogott szemében, amikor ezt mondta. Látnivaló, hogy Musztafa, jó ember volt. Egészen megindult a kovácscsa beszédjére. tenni azért „jgK