Nyírvidék, 1908 (29. évfolyam, 27-52. szám)

1908-08-02 / 31. szám

31-ik szám. dolgokat is a legsötétebb nyomdafestékkel kell befeketíteni. Innen van aztán az, hogy akad egy­pár orgánum, mely mindig azokat kezdi ki kik egy, vagy más oknál fogva ép a közönség érdeklődésének előterében van­nak Életüknek minden epizódját, családi életének, minta mozzanatát boncolgatja, feszegeti és mint a sötétben turkáló va­kondok, akkor a legboldogabb, ha mennél mélyebben fekvő, mennél lejebbre ásott kincsre bukkan. Szeretjük hangoztatni, hogy a mostani korszak sajtóellenes. Csodálkozhatunk-e rajta, ha a dolog csakugyan úgy áll? Korholhatjuk-e a közönséget, hogy meg­undorodva egyes sajtó­termékek vissza­élésétől, nem tesz többé különbséget, hanem az általánosítás bűnébe esik? Ez ellen csak egyetlen üt és mód van és ez: a tisztességes elemek egyesülése és kérlelhetetlen küzdelem, rettenetes irtó­háború a nem tisztességesek, a sajtót kompromittálók ellen. Nevezzék azután ezt inkollégialitásnak, feloriának, vagy bármi­nek, semmitől sem szabad visszariadni, hanem a megkezdett harcot diadallal végig kell küzdeni. Mert nem igaz, hogy a sajtó eleve­nek és holtak bírája. Bár magunk is ér­dekelt felek vagyunk, mégis fennen hir­detjük, hogy a sajtó beleavatkozási joga is megszűnik egy bizonyos ponton, amit azonban most kell látnunk, az ennek a pontnak a legszélsőbb határon is túl való eltolása. Az egyéni becsület, a magán­érdek már olyan dolog, melynek megvédése, illetőleg megtámadása a bíróság elé tar­tozik. A sajtó szerepe csak ott kezdődik, ahol a bíróságé megszűnik, de prejudi­kálnia nem szabad. Ezt tartsuk szem előtt és csak akkor menthetjük meg a sajtó becsületét. A drágaságról. (Háziasszonyok szövetkezete — cselédközvetítés.) Lapunk egyik munkatársa küldte be az alábbi cikket. A benne felvetett eszmét életre­valóságánál fogva ajánljuk az érdekeltek szíves figyelmébe. * * * N­Y­I­R­Y­I­D­É­K 1908. augusztus 2. 2 Az általános élelmiszer drágaság immár tűrhetetlen. Tenni kell valamit, hogy megszűnjék ! Mikor pedig azt hitték, hogy a legjobb orvos, az idő, behegesztette a sebeket, haza­hoztak. Igazuk volt, akkorra már nem fájt semmi annak a szép, szerelmes embernek, meg­gyógyította­­ az idő . . . Kint volt már egy éve az akáclombos te­metőben. Egy szegényes sírban, a többiek mellett. Én meg csak annyit tehettem, hogy egy sugaras, fényes nappal egy rózsafát ültettem a sírjára. Mire kinyílt rajta az első rózsa, én már ismét messze voltam. Ártalmas volt a levegő a szülőfalumba, elvittek onnan örökre. Csak egyszer hallottam hírt a fehérrózsafás sírról, virul rajta a rózsa, tavasszal olyan, mint­ egy nagy, menyasszonyi csokor. Nincs párja az egész temetőn. Holnapután lesz az esküvőm A szobám tele van fehér rózsával, viola^a!. — Összeszedem a legszebbet, soknak kelyhén meg harmat csillog s koszorút fonok belőlük. Holnapután lesz az esküvőm,­­ akkorra ez a virág éppen oda ér. Kérem, nagyon kérem uram! menjen el akkor az akáclombos temetőbe, keresse meg azt a fehérrózsafás sírt, s tegye le rá ezt a koszorút. Az a szegény, ábrándos szemű, szőke fiú megérzi ott benn, hogy nem hazudtam akkor. Ugy­e megteszi uram ? Hisz a társaságban azt mondta egyszer valaki, hogy önnek nagyon jó szíve van. De a cselekvés helyes irányát csak akkor talál­juk meg, ha tudjuk mi idézte elő a drágaságot. Az élelmiszer drágaság Magyarországon főleg gazdaságpolitikánk általános irányában keresi magyarázatát; ehhez járul aztán a helyi viszo­nyost súlyosbító vagy könnyítő hatása. Mi most különösen Nyíregyháza helyi viszonyaival akarunk foglalkozni, s egy szerény tervvel állunk elő, mellyel a drágaság kérdését legalább részben megoldhatónak véljük. Azonban mielőtt ezt tennénk, vessünk rövid pillantást az élelmiszer­drágaság gazdaságpolitikai okaira. Senki sem kételkedhet abban, hogy még nem létezett olyan kormány, mely a társadalom minden egyes rétegének érdekét teljesen egy­formán képviselni képes lett volna. Minden kormány, többé vagy kevésbbé előtérbe tolja egy-egy osztály, egy-egy réteg érdekét, így a mai is gazdaságpolitikai szempontból különösen a mezőgazda osztály érdekeit támogatja. Ez kimutatható csaknem minden ténykedésén a szeszadótörvénytől visszafelé egészen a szerb kereskedelmi szerződésig, úgy­hogy ebben a tekintetben a Kossuth tera semmi javulást sem hozott. Nos, a drágaság legfőbb oka ebben a gazdaságpolitikai irányban keresendő! A mező­gazdáknak ugyanis fontos érdeke az, hogy az élelmiszerek minél drágábbak legyenek, hiszen ők termelik azokat. Tehát az agrárpolitika drágítja az élelmiszereket. Ezt a drágítást pedig nemcsak régebbi törvények idézik elő, mint pl. az agrár­vámról szólok, hanem újabbak is. Így pl. a szerb kereskedelmi szerződés, mely megtiltja az „élő hús” behozatalát, így a kiviteli re­akciók, melyek kedvezővé teszik az élelmiszer kivitelt. Sőt ezt a célt szolgálja az a mesterségesen ter­jesztett jelszó is : .Fokozzuk a kivitelt !* Mert az élelmiszerek kivitelének fokozása határozottan káros hatású! Káros, mivel meg­drágítja a megélhetést. Káros továbbá, mert megélhetést megdrágítván emeli a munkabéreket , és így emeli az ipari termelési költségeket, tehát csökkenti a magyar ipar versenyképességét. Végül káros, mert az élelmiszer nyers termény, már­pedig igazi haszon csak a kész ipari termék kivitelén van, mert csak ebben fizet meg a kül­föld nagymennyiségű belföldi munkabért. Mikor tehát azt mondják nekünk, hogy fokozzuk a kivitelt, csak az ipari termékek kivitelének foko­zására törekedjünk, s igyekezzünk minden élelmi­szerünknek lehetőleg belföldön való feldolgozására mert igy tesszük olcsóvá az életet, s így emeljük a magyar ipart. Ennyit az általános élelmisz­er­drágaság legfőbb okáról. Ami már most Nyíregyháza speciális helyi viszonyait illeti, itt leginkább a káfakat okozzák azzal, hogy az élelmiszereket megdrágítják, s ezért számos rendőri szabályrendeletet hoztak ellenök. Ezek a szabályrendeletek azonban ke­resztülvihetetlenek. Ugyanis egyetlen egy kofa orráról sem olvasható le, hogy ő kofa, s azért veszi meg amit megvásárol, hogy azt ismét tovább adja. S mivel a rendőrség nem akar önkényeskedést kezdeni, inkább nem hajtja szigorúan végre a szabályrendeletet, s a drágaság és a kofák megmaradnak. A másik oka Nyíregyházán a drágaságnak az, hogy a környékbeli gazdák nem foglalkoznak aprómarha, tojás, zöldség stb. eladásra való termelésével Többeket megkérdeztünk, miért nem termelnek ilyesmit ? Azért, mondják, m­ert a kiviteli keres­kedelem fortélyait nem ismerjük, az pedig, hogy itt a piacon darabszámra adjuk es nem fizeti ki magát, mert sok bajjal és költséggel jár. Ez volt a legtöbb válasz tartalma. Nekünk tehát, ha e két bajon segíteni akarunk, oly módszert kell keresnünk, m­lynek segítségével egyrészt a kofákkal felvehetjük a versenyt, anélkül, hogy őket a piacról leszorítanánk, másrészt pedig rentábilissá tesszük a gazdáknak élelmiszereknek, nevezetesen aprómarhának, tojásnak, zöldségnek stb. nagyban való termelését. Ez a módszer pedig semmi más mint a szövetkezet. A szövetkezet a legújabb idők terméke. Az a megismerés teremtette meg, hogy a kereske­delem nem minden körülmények közt szükséges és produktív. Nevezetesen nem ott ahol a ter­melők és fogyasztók közötti közvetetten érint­kezés lehetséges. S nagyon sokan, köztük a híres Werner Sombart, a szövetkezetet tekintik a jövendő gazdasági berendezkedés alapjának. Nos, csináljanak a nyíregyházi háziasszonyok egy ilyen szövetkezetet. A szövetkezet célja legyen városunk 300—400 háziasszonyának (talán többen is vannak) aprómarhával, tojással, tejjel, gyümölcscsel (sőt még cseléddel is) való ellátása. Ez a szövetkezet minimális tőkével megalakulhat s vagy csoportokba ossza tagjait, kiket a bevásárlással napról-napra megbíz, vagy ha ez kényelmetlen felfogad asszonyokat, kik már korán reggel a piacon vannak és a szövet­kezet számára a legolcsóbban összevásárolják az összes piaci árukat. Azonkívül ez a szövet­kezet érintkezésbe lép vidéki gazdákkal, kikkel 1000 — 2000 aprómarha olcsó szállítására szer­ződést köt, s az aprómarhát beszerzési áron tagjai közt szétosztja. Vagy összeköttetésbe lép mondjuk erdélyi gazdákkal, kik ládaszámra szál­­ltják külföldre a tojást, s ilyen módon fedezi olcsón a nyíregyháziak szükségletét. Ehhez sze­mélyzetül elegendő egy gépírókisasszony, néhány tiszteletbeli igazgatósági tag, a bevásárlásra pedig kell ismét egy néhány bevásárló, de ha ezt az asszonyok csoportonként maguk elvállalják, a úgy ez a kiadás is elmaradhat. A legtöbb dolga lesz gépírókisasszonynak, kinek tájékozás végett minden hó elsején bejelentendő, hogy bizonyos élelmiszerből a hó folyamán minden tag körül­belől mennyit óhajt fogyasztani. Azonkívül kell nála minden nap bejelenteni, hogy k­i miből mennyit óhajt magának bevásároltatni, s lefizetni a körül­belől meghatározható árat. Az igazgató­sági tagok ezt azután ellenőriznék, ők kötnék továbbá a szerződést azokkal, akik nagyban szállítanának a szövetkezetnek. Ily módon meg­oldható volna az élelmiszer­drágaság kérdése. ha ez a szövetkezet a cselédközvetítés kér­désének megoldására is hivatva volna. A közve­títés mai módjának ugyanis az a legfőbb hibája, hogy minél többször óhajt közvetíteni a közve­títő, csakhogy nagy anyagi előnyre tegyen szert. E végből a cselédek elcsalásától sem riad vissza, azzal pedig, hogy tudva, rossz cselédet közve­tített, épenséggel nem törődik. Ennek a szövet­kezetnek a tagok kielégítése, s nem az anyagi haszon szerzése volna a célja! S míg egyrészt a hely nélküli cselédeket felh­asználhatni a be­vásárlásnál való segédkezésre, merészt az asszo­nyok érdekét is kielégíthetné. Kielégíthetné azért, mert egy ilyen szövetkezet minden falu jegyző­jéhez fordulhat azzal a kéréssel, utasítsa oda az esetleg munkanélküli leányokat. Azonkívül ez a szövetkezet a cselédközvetítés m­ég egy nagy hibáján volna hivatva segíteni. Az összes cseléd­közvetítők fülledt, rossz levegőjű egészségtelen lyukakban vannak, hová kész betegség belépni, s hol maguk a cselédek egymástól kapják el a legkülönbözőbb betegségeket. Ennek a szövet­kezetnek, ha felvenné munkakörébe a cseléd­közvetítést, egy egészséges helyiségről is alkalma lehetne gondoskodni, s amit Forel Ágoston mond, így ha elfogadjuk azt, hogy­­ minden tár­sadalmilag antihigiénikus egyszersmind erkölcs­telen", akkor ez a szövetkezet még erkölcsi feladatot is teljesíthet. A közvetítésből származó haszon pedig a szövetkezet költségeinek fede­zésére szolgálna. Mindaz amit itt elmondtunk csak vázlat, mely természetesen egy korrektúrának lehet kitéve. Célunk mindössze csak az volt, hogy reámutassunk a szövetkezeti intézményre, mint amely a drágaság kérdésén igen sokat segíthet. A részletek meghatározása csak azok feladata lehet, kik a kivitelre vállalkoznak. Bár akad­nának ilyenek, mi bizton reméljük, hogy mun­kásságuk eredményes lesz. Csevegés muzeumunk érdekében is. Muzeumunk az utóbbi hetekben nem gya­rapodott, tehát erről szó most nem eshetik. Régészeti leletnek hiányában, a legutóbbi csevegésben is a Drehert rántottam elő, a­kinek neve magyar fordításban .Fordító­, és sorsa csak annyiba szorítható be csűrés-csavarással valami régészethez törülköződő kotyvalékba, amennyiben a szegény de élelmes fráter mintegy hatvan év előtt tehát az őskorban kezdett na­gyot fordítani sorsán, mert nem törődve azon előítélettel, hogy a munkás kéz­bepiszkolja a portupet beállott hadnagyból serfőző legénynek. Bécsben laktam 1851-ben, mikor az öreg Dréher még jóformán házalni járt sörével, a budapesti régi ,Kispipa" szabású számos Lebuj­bujokba, a­hova csak kopott kabátok, de tömött erszények jártak kedélyes összejövetelre. A hatvanas évek elején is még ott tapostam a járdát 400 magyarországi származású egyetemi hallgatóval együtt, a­kik az egyetemi életben súl­lyal nem bírtak, mert felekezet, a szülőknek vagyoni helyzete, azoknak társadalmi állása és

Next