Nyírvidék, 1908 (29. évfolyam, 27-52. szám)
1908-08-02 / 31. szám
31-ik szám. dolgokat is a legsötétebb nyomdafestékkel kell befeketíteni. Innen van aztán az, hogy akad egypár orgánum, mely mindig azokat kezdi ki kik egy, vagy más oknál fogva ép a közönség érdeklődésének előterében vannak Életüknek minden epizódját, családi életének, minta mozzanatát boncolgatja, feszegeti és mint a sötétben turkáló vakondok, akkor a legboldogabb, ha mennél mélyebben fekvő, mennél lejebbre ásott kincsre bukkan. Szeretjük hangoztatni, hogy a mostani korszak sajtóellenes. Csodálkozhatunk-e rajta, ha a dolog csakugyan úgy áll? Korholhatjuk-e a közönséget, hogy megundorodva egyes sajtótermékek visszaélésétől, nem tesz többé különbséget, hanem az általánosítás bűnébe esik? Ez ellen csak egyetlen üt és mód van és ez: a tisztességes elemek egyesülése és kérlelhetetlen küzdelem, rettenetes irtóháború a nem tisztességesek, a sajtót kompromittálók ellen. Nevezzék azután ezt inkollégialitásnak, feloriának, vagy bárminek, semmitől sem szabad visszariadni, hanem a megkezdett harcot diadallal végig kell küzdeni. Mert nem igaz, hogy a sajtó elevenek és holtak bírája. Bár magunk is érdekelt felek vagyunk, mégis fennen hirdetjük, hogy a sajtó beleavatkozási joga is megszűnik egy bizonyos ponton, amit azonban most kell látnunk, az ennek a pontnak a legszélsőbb határon is túl való eltolása. Az egyéni becsület, a magánérdek már olyan dolog, melynek megvédése, illetőleg megtámadása a bíróság elé tartozik. A sajtó szerepe csak ott kezdődik, ahol a bíróságé megszűnik, de prejudikálnia nem szabad. Ezt tartsuk szem előtt és csak akkor menthetjük meg a sajtó becsületét. A drágaságról. (Háziasszonyok szövetkezete — cselédközvetítés.) Lapunk egyik munkatársa küldte be az alábbi cikket. A benne felvetett eszmét életrevalóságánál fogva ajánljuk az érdekeltek szíves figyelmébe. * * * NYIRYIDÉK 1908. augusztus 2. 2 Az általános élelmiszer drágaság immár tűrhetetlen. Tenni kell valamit, hogy megszűnjék ! Mikor pedig azt hitték, hogy a legjobb orvos, az idő, behegesztette a sebeket, hazahoztak. Igazuk volt, akkorra már nem fájt semmi annak a szép, szerelmes embernek, meggyógyította az idő . . . Kint volt már egy éve az akáclombos temetőben. Egy szegényes sírban, a többiek mellett. Én meg csak annyit tehettem, hogy egy sugaras, fényes nappal egy rózsafát ültettem a sírjára. Mire kinyílt rajta az első rózsa, én már ismét messze voltam. Ártalmas volt a levegő a szülőfalumba, elvittek onnan örökre. Csak egyszer hallottam hírt a fehérrózsafás sírról, virul rajta a rózsa, tavasszal olyan, mint egy nagy, menyasszonyi csokor. Nincs párja az egész temetőn. Holnapután lesz az esküvőm A szobám tele van fehér rózsával, viola^a!. — Összeszedem a legszebbet, soknak kelyhén meg harmat csillog s koszorút fonok belőlük. Holnapután lesz az esküvőm, akkorra ez a virág éppen oda ér. Kérem, nagyon kérem uram! menjen el akkor az akáclombos temetőbe, keresse meg azt a fehérrózsafás sírt, s tegye le rá ezt a koszorút. Az a szegény, ábrándos szemű, szőke fiú megérzi ott benn, hogy nem hazudtam akkor. Ugye megteszi uram ? Hisz a társaságban azt mondta egyszer valaki, hogy önnek nagyon jó szíve van. De a cselekvés helyes irányát csak akkor találjuk meg, ha tudjuk mi idézte elő a drágaságot. Az élelmiszer drágaság Magyarországon főleg gazdaságpolitikánk általános irányában keresi magyarázatát; ehhez járul aztán a helyi viszonyost súlyosbító vagy könnyítő hatása. Mi most különösen Nyíregyháza helyi viszonyaival akarunk foglalkozni, s egy szerény tervvel állunk elő, mellyel a drágaság kérdését legalább részben megoldhatónak véljük. Azonban mielőtt ezt tennénk, vessünk rövid pillantást az élelmiszerdrágaság gazdaságpolitikai okaira. Senki sem kételkedhet abban, hogy még nem létezett olyan kormány, mely a társadalom minden egyes rétegének érdekét teljesen egyformán képviselni képes lett volna. Minden kormány, többé vagy kevésbbé előtérbe tolja egy-egy osztály, egy-egy réteg érdekét, így a mai is gazdaságpolitikai szempontból különösen a mezőgazda osztály érdekeit támogatja. Ez kimutatható csaknem minden ténykedésén a szeszadótörvénytől visszafelé egészen a szerb kereskedelmi szerződésig, úgyhogy ebben a tekintetben a Kossuth tera semmi javulást sem hozott. Nos, a drágaság legfőbb oka ebben a gazdaságpolitikai irányban keresendő! A mezőgazdáknak ugyanis fontos érdeke az, hogy az élelmiszerek minél drágábbak legyenek, hiszen ők termelik azokat. Tehát az agrárpolitika drágítja az élelmiszereket. Ezt a drágítást pedig nemcsak régebbi törvények idézik elő, mint pl. az agrárvámról szólok, hanem újabbak is. Így pl. a szerb kereskedelmi szerződés, mely megtiltja az „élő hús” behozatalát, így a kiviteli reakciók, melyek kedvezővé teszik az élelmiszer kivitelt. Sőt ezt a célt szolgálja az a mesterségesen terjesztett jelszó is : .Fokozzuk a kivitelt !* Mert az élelmiszerek kivitelének fokozása határozottan káros hatású! Káros, mivel megdrágítja a megélhetést. Káros továbbá, mert megélhetést megdrágítván emeli a munkabéreket , és így emeli az ipari termelési költségeket, tehát csökkenti a magyar ipar versenyképességét. Végül káros, mert az élelmiszer nyers termény, márpedig igazi haszon csak a kész ipari termék kivitelén van, mert csak ebben fizet meg a külföld nagymennyiségű belföldi munkabért. Mikor tehát azt mondják nekünk, hogy fokozzuk a kivitelt, csak az ipari termékek kivitelének fokozására törekedjünk, s igyekezzünk minden élelmiszerünknek lehetőleg belföldön való feldolgozására mert igy tesszük olcsóvá az életet, s így emeljük a magyar ipart. Ennyit az általános élelmiszerdrágaság legfőbb okáról. Ami már most Nyíregyháza speciális helyi viszonyait illeti, itt leginkább a káfakat okozzák azzal, hogy az élelmiszereket megdrágítják, s ezért számos rendőri szabályrendeletet hoztak ellenök. Ezek a szabályrendeletek azonban keresztülvihetetlenek. Ugyanis egyetlen egy kofa orráról sem olvasható le, hogy ő kofa, s azért veszi meg amit megvásárol, hogy azt ismét tovább adja. S mivel a rendőrség nem akar önkényeskedést kezdeni, inkább nem hajtja szigorúan végre a szabályrendeletet, s a drágaság és a kofák megmaradnak. A másik oka Nyíregyházán a drágaságnak az, hogy a környékbeli gazdák nem foglalkoznak aprómarha, tojás, zöldség stb. eladásra való termelésével Többeket megkérdeztünk, miért nem termelnek ilyesmit ? Azért, mondják, mert a kiviteli kereskedelem fortélyait nem ismerjük, az pedig, hogy itt a piacon darabszámra adjuk es nem fizeti ki magát, mert sok bajjal és költséggel jár. Ez volt a legtöbb válasz tartalma. Nekünk tehát, ha e két bajon segíteni akarunk, oly módszert kell keresnünk, mlynek segítségével egyrészt a kofákkal felvehetjük a versenyt, anélkül, hogy őket a piacról leszorítanánk, másrészt pedig rentábilissá tesszük a gazdáknak élelmiszereknek, nevezetesen aprómarhának, tojásnak, zöldségnek stb. nagyban való termelését. Ez a módszer pedig semmi más mint a szövetkezet. A szövetkezet a legújabb idők terméke. Az a megismerés teremtette meg, hogy a kereskedelem nem minden körülmények közt szükséges és produktív. Nevezetesen nem ott ahol a termelők és fogyasztók közötti közvetetten érintkezés lehetséges. S nagyon sokan, köztük a híres Werner Sombart, a szövetkezetet tekintik a jövendő gazdasági berendezkedés alapjának. Nos, csináljanak a nyíregyházi háziasszonyok egy ilyen szövetkezetet. A szövetkezet célja legyen városunk 300—400 háziasszonyának (talán többen is vannak) aprómarhával, tojással, tejjel, gyümölcscsel (sőt még cseléddel is) való ellátása. Ez a szövetkezet minimális tőkével megalakulhat s vagy csoportokba ossza tagjait, kiket a bevásárlással napról-napra megbíz, vagy ha ez kényelmetlen felfogad asszonyokat, kik már korán reggel a piacon vannak és a szövetkezet számára a legolcsóbban összevásárolják az összes piaci árukat. Azonkívül ez a szövetkezet érintkezésbe lép vidéki gazdákkal, kikkel 1000 — 2000 aprómarha olcsó szállítására szerződést köt, s az aprómarhát beszerzési áron tagjai közt szétosztja. Vagy összeköttetésbe lép mondjuk erdélyi gazdákkal, kik ládaszámra szálltják külföldre a tojást, s ilyen módon fedezi olcsón a nyíregyháziak szükségletét. Ehhez személyzetül elegendő egy gépírókisasszony, néhány tiszteletbeli igazgatósági tag, a bevásárlásra pedig kell ismét egy néhány bevásárló, de ha ezt az asszonyok csoportonként maguk elvállalják, a úgy ez a kiadás is elmaradhat. A legtöbb dolga lesz gépírókisasszonynak, kinek tájékozás végett minden hó elsején bejelentendő, hogy bizonyos élelmiszerből a hó folyamán minden tag körülbelől mennyit óhajt fogyasztani. Azonkívül kell nála minden nap bejelenteni, hogy ki miből mennyit óhajt magának bevásároltatni, s lefizetni a körülbelől meghatározható árat. Az igazgatósági tagok ezt azután ellenőriznék, ők kötnék továbbá a szerződést azokkal, akik nagyban szállítanának a szövetkezetnek. Ily módon megoldható volna az élelmiszerdrágaság kérdése. ha ez a szövetkezet a cselédközvetítés kérdésének megoldására is hivatva volna. A közvetítés mai módjának ugyanis az a legfőbb hibája, hogy minél többször óhajt közvetíteni a közvetítő, csakhogy nagy anyagi előnyre tegyen szert. E végből a cselédek elcsalásától sem riad vissza, azzal pedig, hogy tudva, rossz cselédet közvetített, épenséggel nem törődik. Ennek a szövetkezetnek a tagok kielégítése, s nem az anyagi haszon szerzése volna a célja! S míg egyrészt a hely nélküli cselédeket felhasználhatni a bevásárlásnál való segédkezésre, merészt az asszonyok érdekét is kielégíthetné. Kielégíthetné azért, mert egy ilyen szövetkezet minden falu jegyzőjéhez fordulhat azzal a kéréssel, utasítsa oda az esetleg munkanélküli leányokat. Azonkívül ez a szövetkezet a cselédközvetítés még egy nagy hibáján volna hivatva segíteni. Az összes cselédközvetítők fülledt, rossz levegőjű egészségtelen lyukakban vannak, hová kész betegség belépni, s hol maguk a cselédek egymástól kapják el a legkülönbözőbb betegségeket. Ennek a szövetkezetnek, ha felvenné munkakörébe a cselédközvetítést, egy egészséges helyiségről is alkalma lehetne gondoskodni, s amit Forel Ágoston mond, így ha elfogadjuk azt, hogy minden társadalmilag antihigiénikus egyszersmind erkölcstelen", akkor ez a szövetkezet még erkölcsi feladatot is teljesíthet. A közvetítésből származó haszon pedig a szövetkezet költségeinek fedezésére szolgálna. Mindaz amit itt elmondtunk csak vázlat, mely természetesen egy korrektúrának lehet kitéve. Célunk mindössze csak az volt, hogy reámutassunk a szövetkezeti intézményre, mint amely a drágaság kérdésén igen sokat segíthet. A részletek meghatározása csak azok feladata lehet, kik a kivitelre vállalkoznak. Bár akadnának ilyenek, mi bizton reméljük, hogy munkásságuk eredményes lesz. Csevegés muzeumunk érdekében is. Muzeumunk az utóbbi hetekben nem gyarapodott, tehát erről szó most nem eshetik. Régészeti leletnek hiányában, a legutóbbi csevegésben is a Drehert rántottam elő, akinek neve magyar fordításban .Fordító, és sorsa csak annyiba szorítható be csűrés-csavarással valami régészethez törülköződő kotyvalékba, amennyiben a szegény de élelmes fráter mintegy hatvan év előtt tehát az őskorban kezdett nagyot fordítani sorsán, mert nem törődve azon előítélettel, hogy a munkás kézbepiszkolja a portupet beállott hadnagyból serfőző legénynek. Bécsben laktam 1851-ben, mikor az öreg Dréher még jóformán házalni járt sörével, a budapesti régi ,Kispipa" szabású számos Lebujbujokba, ahova csak kopott kabátok, de tömött erszények jártak kedélyes összejövetelre. A hatvanas évek elején is még ott tapostam a járdát 400 magyarországi származású egyetemi hallgatóval együtt, akik az egyetemi életben súllyal nem bírtak, mert felekezet, a szülőknek vagyoni helyzete, azoknak társadalmi állása és