Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 54-78. szám)

1913-07-06 / 54. szám

1913. julius 6. Vasárnap . It |án és Szombaton este­ re 10 kor. Fél évre 5 kor., lér. Egyes szám ára 10 fillér. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. Legolcsóbbj dletés 1 K. Hiv. hirdetések sora 60 fill. A nyílt-tér„ ként 80 fillér. Apró hirdetések 10 szóig 1 K, mij­vábbi szó 5 fill. Vastag betűvel szedett kétszereg Szerkesztőség és Kiadóhivatal: KOSSUTH LAJOS­ TÉR 10. SZÁM. Telefon­szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. XXXIV. évfolyam, 54. szám. VIR ¥ IDEXC. Kolosvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye.­ ­fizetések rti^guji­szives stakaritása bekiTi{dé­cé/)(á­mnkhoz használásával. csatolt \ |s tanítóság. 1 ik gondolkozásának reflektorát, a Nyír­veszem észre, hogy ívelés ügyepl is szivesen foglalkozik, fről tanuságH tesz a Mentő oktatás vezércikk is , melynek irója a tanítók Lbe óhajtja ez oktatást is letenni. A trójának meggyőző érvei nem szo­rogatásra s nem is e cél adta h­amat, hanem az az érdek­aellyel a társadalom intélyes organuma az is­ s tanitóság felé fordul, mikor a társadalom egé­az iskolát s nem érette, küzdött. De nem is csoda, csak a középkorban, hanem még napjainkban is, az egy­ves kertjének tekintik az is­,anitó teljesen alárendelt sze­fel, a konzervativizmusban elfásultan, jivel nézi a progressiv társadalom­sötétséggel folytatott elkeseredett mellyel ez az iskola céljait szol-De ami e dolognak lényegét képezi és érdekességet nyújt, ez az, hogy a ta­nítóság egy része mind­ennek dacára a társadalmat szidja lépten-nyomon, úgy a gyűléseken, mint a szaklapokban, hogy közönyös az iskola iránt. A Nyírvidék hasábjai is élénk bizonyságul szolgálnak, hogy ugy a közel, mint a rég­múlt gyű­lések szónokainak első vehemens táma­dása a társadalom felé irányult. Ez állí­tást igazolja a magyar tanítóság egyete­mes orgánuma, a Néptanítók Lapja, mely f. év május 29-iki számában az Igazság­szolgáltatás és nevelés c cikk be­vezető soraiban ezeket írja : Sokszor pa­naszkodunk, hogy az iskolai munka azért nehéz, mert a társadalom magára hagyja vagy éppen gátolja. Ezt nem mindig úgy értjük, hogy szándékosan rontja a hatá­sát, ámbár példa erre is van, hanem az a panaszunk, hogy nemtörődésével, más irányú példa mutatásával arra kénysze­ríti, hogy harcot folytassunk. Észre kell vennünk, hogy ez a helyzet — ha na­gyon lassan is változni kezd. Egyesek kezdésére, de már hivatalos erővel folyik a gyermekvédelem. Íme tehát az állítás igazolást nyert, de a tények nem mutat­ják azt, hogy a tanítóság észrevette volna e változást, mert most is ugy jár, mint az a vak koldus, kinek szeméről levették a hályogott, továbbra is csukott szemmel járt és tovább koldult, mert ezt szokta meg s e szokás természetévé vált. A gyermekvédelem a csq­k és társadalom közös nevelés mint ilyen, közös munt­ társadalom a tanítóságot e­­­ból nem hogy kizárná, ha­j ban a tanítóságot hívja fel s példa a helybeli patronázss határozata. Hogy még sík érzés, erre csak Széd­et­hetünk : régen nyomja­t bántott egek azon átki fogni egymást nem akartuk. A tanítónak, mint erkölcsi jóléte előmert vennie mindazon nem az emberiség szellemi művelődését, fejlődés dogabb jövő­höz vezeti^ adta és növelte speciál léttel kell szolgálnunk halom reformtörekvéseit essze­, szivvel mai mindaddig, és hai mig­ri­­liók születnek. Nem csak­ meggyőződésünk is — mert nyíl mel kell hogy nézzünk és vizsgá hogy a tanítóság jövője a halac­sadalom kezében van s győzelme a mokrácia győzelmét jelenti. A tanítói e törekvése nem uj, mint a hogy sem, sem uj a nap alatt — a bölcs szavai­ szerint — nem pedig azért, mert a ne­velés nagynevű hősei: Commenius, Pest­ tizenegy órakor . . . Irta: Bede Jób. I­I. Hárman játszottak. Fityaly, a főmérnök,­­ estén át nyert, több partner már kidőlt ,s miután hárman maradtak még, si­lá nkadás. Megint nyert. Tízezer ko­bakjában. Nem vett vissza sem­,a gyalogos kapitány ült­ a kapitánynak, de azért mondta:­­hogy egyedül tartsa, kapott rá, a főmérnök­kapitány megnyerte Daát. Fityalynak nem ltorvos, Stein ült a­­ koronával és most a tippen nyolcvan ko­r re­ ,az állatorvos és el­mara, vélte a fsolygott savanyúan &ra van. Kapitány ur, Frára ' és nem akarod L'lelt mosolyogva Han-Napoleon megmondta már : „asszonyt várakoztatni annyi, mint csa­tát veszteni." Felkeltek. Az állatorvos a szomszéd ol­vasó szobába ment, valami helybeli lapot vett elő és olvasgatta a szükséges tudnivalókat, mikor lesz a jótékony bazár, mikor jön a szín­társulat, hová utazik nyári pihenőre a főispán. Míg a kapitány a kardját csatolta, szólt főmérnök. — Az állatorvost hívnám. A feleségem szeretné, ha vendég is lenne. . . — Hisz én . . . — Te nem vagy vendég, kapitány úr. (Mintha gúnyos lenne a hangja.) Te otthon vagy nálunk. Te olyan unalmas vagy, mint én. Egy konyakot. Rudi! A kaszinó pincére egy konyakot hozott. Fityaly egy hajtásra megitta. — Még egyet. — Hozza az üveget. — folytatta a kapi­tány és aztán ő is ivott, többször sürün töl­tögette a poharakat, le is ültek az üveg mellé. — Hogyha, kérlek kapitány úr, nem aka­rod, hogy az állatorvos jöjjön, csak szólj. — Az egyenruhája zseniroz. A gallérja, a kardja. Egy tábornok. Nevetséges. Egy tá­bornok, aki a kehes lovat látja­ el recepttel, mielőtt a dögvész elvinné. — Kérlek, kapitány úr, akadémiát végzett, egyetemet is végzett mellékesen. Bemehet a minisztériumba, osztályvezető lehet belőle. Protekciója van. Az apja rokonságban van a miniszter birtokának bérlőjével. — Te vagy szólt a kapitány, házadban az úr, barátom — — Zongorázni tud, kérlek, kitűnően. És a feleségem szeret énekelni, ha akad jó kisérő. Versei jelennek meg Tibor álnévvel a nagy pesti illusztrált lapokban. Nem szédelgés. A Szalon Lap hozta az arcképet az álnevű alá­írással. A feleségem meg akar ismerkedni vele. A kapitány egymásután még két pohár konyakot ivott: —­­Hát jól van, hívd meg. De valahogy figyelmeztesd, hogy civilben jöjjön. Mi előbb megyünk, ő késhetik félórát, feleséged érdeke­sebbnek fogja találni, ha késik. — És — nevetett a főmérnök, — hogy is mondta a te Napoleonod: asszonyt vára­koztatni annyi, mint csatát veszteni. Nagy diplomata vagy te, kapitány ur. II. Gyönyörű nyári este volt. Rózsák, vio­lák bomladoztak és haldokló leheletüket bele lehelték az est csendes levegőjébe. A piros szegfűk lázongtak. A veranda mellett a nagy tölgyek lombjai közt az aludni térő madara búcsúzó dala hallatszott. A lécajtó reteszét a kapitány félretolta, két férfi köhécselve haladt befelé a kavic után. Egy kis cselédleány szaladt elébük elvette az úr kalapját, botját. A kapitány n vált meg a kardjától, huszárosan csörget mert gyalogos volt.

Next