Nyírvidék, 1922 (43. évfolyam, 99-122. szám)

1922-05-14 / 109. szám

1922. május 14 ——— ——————— iifííHinnÉK A kir. állami tanutóképző-intézet jövő tanéve. Május 31-ig folyamodni kell a felvételre. — A tanítóképző nem hat, ha­nem öt évfolyamos lesz. — Kuzaila Péter igazgatónak a felvétel ügyében kiadott körirata. Nyíregyháza, május 13. A Nyír vidék A városunkban az adott nehéz körül­ményekkel eredménnyel megküzdő, szép sikerrel működő kir. áll. tanítóképző inté­zet immár nyolcadik évfolyamába lép. Az új tanévet a jobb jövő bizodalmával már­­­­ost megalapozza az igazgatóság­, amikor megteszi a benépesítés előkészületeit. A tanítóképzés terén az elmúlt két esz­tendő alatt tantervi kísérletezések történ­tek, amelyeknek immár komoly ered­ménye az az elhatározás, hogy a tanítóképző öt évfolyamú lesz a tervbe vett hat helyett. Az így alaposabb képzést nyújtó intézmény városunkban az elmúlt év folyamán a növendékek ellátása tekintetében is közmegelégedést kiváltó szervező munkát hajtott végre a teljes el­látást biztosító internátus berendezésével­. Ez a körülmény bizonyára sok lelkes, ideálokért hevülő fiatalemberben erősíti m­eg azt az elhatározást, hogy a tanítókép­ző intézetben magyar nevelővé fejlessze személyiségét. Kuzaila Péter igazgató az érdeklődő szülőket és ifjúságot a következőkben tá­jékoztatja a jövő iskolai évre való felvé­telről. A nyíregyházai hl. kir. áll. el. népisk­tani­tóképző-intézet I. osztályába az 1922— 23. iskolai évre felvételnek azon tanulók, akik életük 14. évét betöltötték, de a 18 életévet még nem érték el, továbbá jóerköl­csűek és a polgári iskola,­­gimnázium vagy reáliskola IV. osztályát, esetleg a fel­ső nép­iskolát sikeresen elvégezték vagy a folyó iskolai év végén sikeresen elvégzik. A felvétel folyamodás útján történik.­­A folyamodók kérvényeiket a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszterhez címez­ve legkésőbb f. évi május 31-ig az intézet igazgatóságánál nyújtsák be. Azok a tanulók, akik előző tanulmá­nyaik során valamely tantárgy tanulása alól fel voltak mentve, úgyszintén azok is, akik felsőbb népiskolai bizonyítván­­ Iiyal folyamodnak, sikeres felvételi vizs­gálatot tartoznak tenni a tanév elején. A 20 K-ás bélyeggel ellátott kérvény­hez a következő okmányok csatolnadók: 1. Születési anyakönyvi kivonat; 2. ujkeletű hatósági orvosi bizonyítvány arról, hogy az illető éptestű, érzékszervei egészsé­gesek és hogy tanítói pályára alkalmas; 3. iskolai bizonyítvány annak igazolására, hogy folyamodó a pol­g­ári iskola, gimná­zium, reáliskola IV. osztályát, illetőleg a felső népiskolát sikeresen elvégezte. Ha a­ folyamodó kérvényének beadása idején a IV. osztálybeli bizonyítvánnyal még nem rendelkezik, az esetben III., illetőleg­­ utolsó előtti osztálybeli bizonyítványát és­­ a IV. osztálybeli fel­vételi értesítőjét csa­­­­tolja, de a IV. osztályról, illetőleg a felső népiskolai végző bizonyítványát legkésőbb' 1. évi julius hó l-ig az igazgatóságnak pót­lólag beküld­eni köteles; 4. ujkeletü hiteles községi bizonyítvány a családfő polgári állásáról, vagyoni állapotáról, jövedelmé­ről, továbbá a családtagok számáról, azok életkoráról s a családfő gondozása alatt álló gyermekek számáról; 5. magyar ho­nosságot igazoló helyhatósági bizonyít­vány; 6. azok a folyamodók, akik a folyó iskolai évben mint rendes növendékek iskolába nem jártak, községi elöljáróság­i bizonyítványt is tartoznak mellékelni er­kölcsi magaviseletük kifo­g­­ástalanságáróll. Minden melléklet 5 %-ás okmánybé­lyegg­el látandó el. Akinek ujkeletü hiteles szegénységi bizonyítványa van, annak fo­lyamodványa és mellékletei bélyegmente­sek. A közép- vagy poligrári iskola V. vagy­ VI. osztályából, illetőleg a középiskola VII. osztályából jelentkező tanulók a ta­nítóképző intézetbe különbözeti vizsgá­lat alapján a II. vagy III., illetőleg a IIV. évfolyamra vehetők fel. Az intézettel kapcsolatos internátus­ban és köztartásban kifogástalan magjavi­sel­etű szorgalmas és jó előmenetel­ű­ sze­gény tanulók államköltségen kaphatnak in­gyenes vagy kedvezményes ellátást, esetleg pénzsegélyt A kedvezmények a következők: a) in­gyenes teljes ellátás, b) havi 2(X1 K befize­tése mellett teljes ellátás, c) havi 100 K befizetése mellett teljes ellátás,­­d­) ingyen ebéd1, e) havi 100 korona befizetése mel­lett ingyen ebéd­, f) 100 K havi segély. A köztartási díj havonta előre fizetendő az intézet pénztárába. A felvételről, a segélyezé­srel­­ és a je­lentkezés idejéről a folyamodók a vallás-és közoktatásügyi miniszter határozata után legkésőbb 1. évi augusztus hó 10-ig­ értesíttetnek, felvételük azonban csak az iskolai év elején az intézetben tartandó orvosi és zenei hallási vizsgálat kedvező eredményének megállapítása után válik érvényessé. Az érdeklődők tájékoztatására szolgál­jon még, hogy a tanítók kiképzésének tar­tama az 1922—23. isk. évtől kezdődőleg 5 évfolyamban állapíttatott meg és hogy az államköltséges ellátásra felvett növen­dékek megfelelő erkölcsi magaviselet és ta­nulmányi előmenetel mellett — kedvezmé­nyüket esetleg mind­ az 5 osztályban élvez­hetik. Az érdeklődőknek a felvételre vonat­kozó vagy azzal kapcsolatos bármilyen természetű felvilágosítást az intézeti igaz­gatóság adt Nyiregyháza, 1922. évi május h­ó 8. Kuzaila Péter s. k., igazgató. SUHANESZ LAJOS műbutor árucsarno­ka saját készitményü KÁRPITOS és műbutorai legolcsób­ban szerezhetők be. Nyíregyháza, g. kath. parochia, Bethlen-utca 5. sz. in io -ff szinszcyban ismét kaphajtó! 3 Öngyilkos lett egy 16 éves leány. Megkötötte fejfájára a koszorút. Megrendítő öngyilkosságról érkezett hír Hajdúszoboszlóról. Egy fiatal, viruló, este tavaszán levő feltűnően szép leány dobta el magától az életet sze­relmi bánatában. S a fiatal, törékeny leány nem a marósúgot vá­lasztotta, hanem a férfiak öngyilkossági mód­szeréhez, az önakasztáshoz folyamodott. Törökös Róza a falu legszebb leánya volt. Az egész falu fiatalsága neki tette a szépet. Bálokban, táncmulatságokban a leg­kapósabb táncos volt. Azonban Törökös Ró­zát mégis nagy szomorúság gyötörte. Az a legény, aki neki tetszett, aki után forró szerelemmel vonzódott, feléje sem né­zett. Azonban a szomszédasszonya segített ezen is. Lassankint összeismerkedtek s a le­gény mind gyakrabban járt hozzájuk s min­denki azt hitte, hogy­ tavaszra már egy pár lesznek. Azonban a legény csalfa volt, pár hét óta feléjük sem ment, sőt jegyet váltott egy kabai özvegy asszonnyal. Amikor ezt a leány­nak hírül hozták, rendkívül elkesederedett. Napokig búskomor volt, szavát sem lehetett venni, az ételnek feléje sem nézett. Tegnap délután kiment a kiskertjükbe, gyöngyvirágot, orgonát szedett s abból ko­szorút kötött. Ezután több búcsúlevelet irt, majd előkereste a padláson eldugott ócska kötelet s egy eperfára felakasztotta magát. Ott találtak rá este kihűlt, élettelen tetemére. Egyik búcsúlevelében nagy szarkaláb betűk­kel versben indokolja meg öngyilkosságát­ sem. Mert hát — írja — elhagyott a kedve­így hát meg kell halnom énnekem. Végül azt kérte, hogy nagy pompával temessék el, cigány muzsikáljon a sírja felett s azt a virágkoszorút, amelyet öngyilkossága előtt maga kötött, a fejfára tegyék. Szabolcsvármegyei urlovasok a Budapest -Szolnok között rendezendő ver­e yen. A Jász-Nagykun-Szolnokvármegyei Űr­kocsisok Szövetkezete a folyó év junius 18—19. napjain Budapest—Szolnok és vissza távolságon távhajtást és kocsiver­senyt rendez.. A verseny iránt a versenyt rend­ező egyesületen kívül országszerte nagy érdeklődés mutatkozik s mint tudó­sítónk jelenti, a Szabolcs vármegyei Xírló­lovasok közül is többen részt fognak venni a versenyen és távhajtáson. A versenypá­lya hossza körülbelül­ 200 kilométert tesz ki. Első nap Budapesttől Szolnokig, máso­dik nap Szolnoktól Pilisig, majd Pilistől Budapestig tart az útszakasz. A versenyzők első négy helyezettje dí­jazva lesz. I. díj és tiszteletdíj a győztes­nek 50000 korona. II. díj 20000 K. III. díj 10000 K. IV. d­íj 5000 K. A versenyen Szolnokvármegyei Űrkocsisok Szövetkeze­­­tének és a Budapesti Ügetőverseny Egye­sületnek tagjai, nemkülönben tényleges katonatisztek és az igazgatóság által mi­nősített urkocsisok vehetnek részt Neve­zések és egyidejűleg a tétek Szalay Pál titkárhoz, Szolnok, Gazd­asági Egyesület ci­mére intézentílők. — A nyíregyházi kereskedők sport­egyletének birkózó szakosztálya f. hó 15-én birkózó tanfolyamot rend­ez, az akción résztvenni óhajtók jelentkezzenek délután 6—8-ig az egyesület irodájában (Nagyta­karék udvar). Szakosztály előadó: 2x JÉGKÁR ELLEN legelőnyösebb feltételek mellett biztosíthat a Gazdák Biztosító Szövetkezeténél Nyíregyháza, Kálvin­ tér 14 szám Liptay ház.

Next