Nyírvidék, 1922 (43. évfolyam, 123-145. szám)
1922-06-23 / 140. szám
2 JS NYÍRVIDÉK Szegény gyermekek nyaraltatása a Sóstó-telepen. * A Leányegylet az idén is 25 gyermek üdülését biztosítja, ha ebben a társadalom megértő támogatására talál. Nyíregyháza, junius 22. A Nyirvidék tudósítójától. Itt a nyár és a boldog emberek a lehetősek megfrissitő fürdőzésre utazhatnak. A városok szegény sorsú vézna, sápadt gyermekei szomorú árnyat vetnek a dúsak üdülő szándékaira. A mindinkább fokozódó drágaság, a munkás és tisztviselő c.saládok mind nyomasztóbb gondokkal sújtott élete csak még jobban gyarapítja a gyermekvilág elhagyatottjainak számát, öldösi bennünk a szív legékesebb reményét, azt, amelyet a letiport ország feltámadására gondolni szoktunk. Mi, nyíregyháziak e gondolattal kapcsolatban mindig a Sóstóra utalunk, annak kivételes, megfrissítő levegőjére, árnyas utaira, fürdőjére és a nyár küszöbén önként adódik a kérdés, miként lehetne Nyíregyháza város sápadtabb gyermekei részére egy újabb szenvedésekkel fenyegető tél előtt megedző nyaraltatást biztosítani a pompás Sóstófürdőn. Jószándékunkban a Leányegylet angyali jóságú hölgyei sietnek segítségünkre. Ez a vidéki városok gyermekvédő egyletei között első helyen álló fáradhatatlan egyesület a tavalyi év nyarán is huszonöt szegény, leginkább menekült gyermek részére nyújthatott feledhetetlenül kedves és testi, lelki erőt gyarapító üdülést. Munkatársunk kérdést intézett a gyermekek védő angyali lelkuen »Szerena nénidéhez», Kégly Szeréna elnöknőhöz, hogy vájjon a most beálló forró nyáron számilhatnak-e a szegény gyermekek Leányegylet sóstói üdülő telepén való el-a helyezésükre? ? Kégly Szerénától azt az információt nyertük, hogy julius és augusztus hónapokban ez idén is 25 szegény, menekült gyermek részére nyújt leginkább sóstói üdülést a Leányegylet, abban az esetben, ha Nyíregyháza város társadalma ebben a nemes tervben megfelelő anyagi támogatást biztosít. A Leányegylet június 26-án és 27-én az Apolló Színházban gazdáig programit jótékony műsoros estet rendez, amelyen élőképeket, táncokat és más, a Leányegylet eddigi szerepléséből ismert, mindig szenzációként ható számokat rendez. Ennek a két napnak anyagi sikerét minden jólelkű nyíregyházi polgárnak kötelessége biztosítani annál is inkább, mert a jótékonyság fejében felejthetetlen gyönyörűségben lesz része. Az Apolló-színházi műsoros estét a junius 29-i virágnap egészíti ki, amikor a Leányegylet hölgyei virágot árusítanak a nyraltatás sikere érdekében. Ezekre a napokra már most felhívjuk a nagyközönség figyelmét. 1919. junius 23. Nyíregyháza város szegényházában. A szegényház lakói között. — A női pavilion. Kórterem, tébolyodottak cellája. Nyíregyháza, junius 22. A Nyirvidék tudósítójától. A Buza-téren hatalmas cirkuszsátor van felállítva. Réveteg tekintetű, sápadt megtépett ruhájú gyermekek a sátorponyva hasadékain bámulják a jászolhoz kötött póni lovakat, az esti előadásra próbálgató bohócokat, a lyukas harisnyás kötéltáncosnőt. Hangosan felnevetnek, de ebben az ártatlan gyermekek kacajában már van valami a megelégedetlen emberek fájdalmas kacajából. Megelégedetlenek, mert hisz ők nem láthatják a ponilovakat táncolni, a bohócokat mókázni, a kötéltáncosnőt selymes trikóban villanyfény mellett játszani. Szegény emberek, szegény gyermekei, de szomorú is a sorsuk. De előttük még egy hosszú élet van a maga kifürkészhetetlen rejtelmeivel... ők még remélhetnek Tovább menjünk, meglátogatni azokat akik már nem is remélhetnek, akiknek Fortuna istenasszonya nem juttatott kegyeiből vagy legalább is csak ízelítőt adott a »jólétből«, hogy annál fájdalmasabb legyen a vég. A Rákóci-út végén, ott, ahonnan pár lépésnyire vasúti töltés vágja el az utat. van a szegény emberek utolsó mencsvára. a szegényház A szegényházban. Már messziről feltűnik vakító fehérre meszelt ház tömjével, hatalmas rácskerítésével a Szegényház. Egyszerű kis fakapu zárja el az élet szerencsétlenjeinek csendes kis birodalmát, a rohanó külső élet nyüzsgő zajától. A kapun nincs semmi felírás, mégis félve nyitunk be, mert lelki szemeink előtt ott lebegnek a tömeglakások és nyomortanyák szerencsétlenei. A férges, piszkos odúk, emberi mivoltukból kivetkőzött mocskos páriái. Bent az udvarban néma csend. A kapunyitásra kijön a szegényház gondnoka Barzó István, aki a szegényház megalakítása óta vezetője ennek a gyönyörű szociális intézménynek. Az ő érdeme főképpen, hogy a nyíregyházi szegényház minta intézmény lest a maga nemében, olyannyira, hogy már számtalan más város kiküldöttei sőt külföldiek is jártak itt a szegényház tanulmányozása céljából. A hatalmas udvaron gyönyörűen ápolt kert van, aminek azonosullatát már messzire elhordja a szél. virágis A gondnok ur kérésünkre a következőket volt szíves mondani. A szegényházat 1900-ban Balla Jenő kezdeményezésére a város építtette. Azóta mintegy 1100 ápoltjuk volt. Jelenleg 48 lakója van a szegényháznak, felerésze férfi, felerészben nő. Az elmúlt évben 22 ápolt elhalt, az idén eddig 10 halt meg. A szegényház lakói közt. Legelőször megtekintjük a gazdasági épületeket. A konyha ragyogó tisztasága, a falra akasztott főzőedények sokasága, nem a szegényház, hanem egy előkelő nagy étterem konyháját mutatja. Mellette van az éléstár. Hatalmas bödönök színültig tele zsírral, zsákszámra liiszt, só, krumpli és a szükséges élelmiszerek. Innen az egyik lakosztályba megyünk át. A hálószoba ablakai nyitva vannak, a besütő nap aranysugarait vakítóan verik vissza a hófehérre meszelt falak. 1b ágy egymásután sorakozik. Olyan rendben mintha nem reszkető kezű aggastyánok, hanem pedáns női kezek rendezgették volna. Mindegyik ágy felett van egjy polc, ráakasztva szegényes rongyos kalapjuk, egy-egy féltve őrzött csecsebecséjük, teszt, imakönyv vagy tükör. Reggjel 8 ke. 11-ig délután 3—6-ig munkaidő van, ilyenkor a dolgozószobában tartózkodnak. Benyitunk az egyik dolgozó szobába . 10 hajlott hátú öreg ember egy hosszu aszfalt mellett tollat foszt. Csendes, szelidlelkűs öregek. Illendően köszönnek s anélkül, hogy felnéznének, folytatják munkájukat. Beul időzésünk alkalmával érkezik ki a szegényházba Juhász Mihály városi tanácsos. Amint telép a munkaterembe, minden egyes ápoltnak mosoly ül az arcára s felragyog a szeme. Az egyik bácsi mindjárt el is árulja érzelmeit. Nagyszerű ember a tanácsos úr, nagyon szeret minket, mindent megtesz értünk, amit csak lehet, de mi is szeretjük ám el, áldjuk is minden lépését. A tanácsnok „ur minden egyes ápoltát ismer. Érdekes karakterisztikus alakok az ő egyéni sajátságos lelkimotívumokkal. Itt van a közismert Rutai a cipőpucoló. Nemrégiben még piszkosan, rongyosan, torzonborz arcal járta a kávéházakat, cukrászdát, mozit és piros rongyává], szó nélkül végig törülgette a vendégek cipőit. Az így megkeresett pénzt aztán elitta. Többször előállították már a rendőrségre, hiába igérte, hogy csak most az egyszer engedjenek el, dolgozni fogok. Pár napra ismét csak vsszatért ehez a mesterségéhez. Mint javíthatatlan munkakerülő csavargó került be a szegényházba. Beul rendes ruhát kapott, azóta borotválkozik és lassankint kezdi megszokni a munkát. Tipikus munkakerülő Szabó István is. Tiltott koldulással szerezte meg mindennapi pálinkáját. Valóságos delirium volt, mikor behozták, most már tremensze dolgos, munkás ember lett belőle. Ha kimegyek dolgozni fogok, még azt is megvetem majd akit inni látok. Adamcsik Pál már 0 éve lakója a szegényháznak. Artikulátlan hangja már az első benyomásra elárulja az eszelős embert. Közismert alakkal lett szegényebb az utca. Mindenki ismerte Ferenci László siketnémát, aki közszemérmet sértő ruhafogyatékosságával vonta magára a figyelmet. Most a szegényházi csikós ruhában, megelégedetten fosztja a tollat. Talpas Pali sem kiabálja már többé , kettő a börzsit, három a subick, tessék tessék milliós légpapírt. A télen halt... s talán már azóta van annyi megsok papír szemét az utcán, mert már többi az utca papírjának műgyűjtője nincs Talpas bácsi. Drenyovszki bácsi, öreg összetört emberke. Szerényen, szótlanul ül az asztal sarkán. Ő a szegényház bohémje. Este a munka után előveszi a szegénységében is kitartó hűséges párját a hegendjét. Reszkető kezeivel felhangolja és belekezd egy bánatosan magyar nótába. Meglátszik, hogy valaha jól tudott, de csontos vézna kezei bizony már nehezen mozognak. Megkérjük, játsza el a nótáját. Szemében könnycsepp csillan s halkan bánatosan belekezd a nótába. Lehullott a rezgő nyárfa levele... a tolfosztás egy pár percre abbamarad, mindenki őt figyeli, csak a néma kacag fel egy nagyott. A humor ugy látszik még a szegényház falain is beszivárog. Mikor a jó öreg leteszi a hegedűt, megszólal az egyik, most kezdődhet a munka, de vi »syázzatok, nehogy eltüszentsétek magatokat, mert a toll elrepül. A női pavillonban. A női pavillonban ugyanaz a kép. Az asztal mellett ülnek és tollat fosztanak. De ők már hangosabbak. Egy hosszú élet eseményeit tárják fel egymásnak és bizony az elengedhetetlen pletyka sokszor a hajcibálás lovagias elégtételét vonja maga után. Itt van közöttük a szegényház legrégibb lakója, Juli aki már az intézmény fennállása óta van itt. Az egyik asszony jóízűen eszi az ebédről megmaradt tésztáját. Olyan szép amilyen csak kevés ember asztalára hófehér, kerül fel. A másik hatalmas okuláréval az ablak mellett harisnyát köt. Olyan közel tartja magához, hogy csak Isteni szerencse, hogy szemeit nem szúrja ki. Tipikus regénysors a Teitlbaum néni sorsa. Nyíregyháza leggazda-