Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 147-172. szám)

1929-07-18 / 161. szám

1929. julius 18. jAíryidík. désétől, de úgy látszik ez a fel­csendülő panasz általános. — Az egészségi állapot teljesen kielé­gítő volt. Kirándulást csak a környékre rendezett egy-egy osztály a szak­tanárok vezetésével. A tervbe vett nagyobb kirándulás kellő számú jelentkezők hiányában elmaradt. A szokásos hazafias ünnepélye­ket az iskola megtartotta. Az iskola két izben tartott szü­lői értekezletet. Az egyik előadó­ja Magyar László tanár, a má­siké pedig dr. Klekner Károly is­­kolaorvos volt. Külön kis gyászkeretes fejezetet szentel az Értesítő Szopkó Pál III. osztályú tanuló emlékének, akit vá­ratlanul ragadott el tanulótársai köréből a­­ halál. Az intézet hatóságai, tanártes­tületének és működési körének fel­sorolása után a tanári kar társa­dalmi és irodalmi munkásságáról nyújt képet az Értesítő . Az iskola szertárai fokozatos és állandó gyarapodás képét mutat­ják. Főként a fokozatosan megszű­nő gödöllői kir. kath. gimnázium­tól nyernek a szertárak ujabb ki­egészítést. Az ifjúsági önképzés munkáját hat egyesület szolgálja s ezek kö­zül­­ különösen a tornakör mutatott fel kiváló eredményeket. Az Értesítő táblázatos kimuta­tásban közli minden tanuló érdem­jegyét, ami sok tekintetben buzdí­tólag hat a gyengébbekre s még többnek a felmutatására serkinti a jobbakat. Mint említettük, ez évben tar­totta első érettségi vizsgálatát az iskola. Az első érettségire 25 ta­nuló jelentkezett, akik valamen­­nyien megfeleltek a követelmények­nek. A társadalom anyagiakban is tá­mogatta az iskolát s ennek fel­használásával az iskola is jutalom­ban részesíthette a jobb­ tanulókat. Különösen nagy jelentőségű az is­kola eletében az Ifjúsági Segítő egyesület, amely elsősorban könyv­segélyben részesítette a tanuló­kat. Tandíjmentesség és kedvez­mény címen 3310 pengővel segé­lyezte az iskola a tanulókat. Má­sik nagy szociális értékű intézmé­nye az iskolának a sorkeszi-intéz­mény, amelynek áldásos javait 4 tanuló élvezte egész éven át. Az Értesítő felsorolja azoknak a ne­mes szívü asszonyoknak a nevét, akik megnyitották házuk ajtaját a nélkülöző diákok előtt. Az elmúlt iskolai évben 376 nyil­vános és magántanuló vétetett fel az iskolába, bizonyítványt nyert 363-Az Értesítő utolsó lapjai a jövő iskolai évre vonatkozó tudnivaló­kat foglalják magukba. Szepességi és tátrai riportok xx. Magyarok a lengyel határon Tutajon a határig. A klastrom előtt már vártak­­ tótok. Az ut tutajjal a határig másfél óráig tart. A szálló körül lakó néhány tótnak a tutajozás a mesterségük, összekötnek két-há­rom kivájt rudat, keresztberaknak egy másikat és kész a tutaj. Rá­ülünk egy kis lécre. A legöregebb tutajos nagyon ideges. Egyedül ő tudott keveset németül. Gráci ez­redben szolgált. Megindulunk. Lassan siklik a part mellett tu­tajunk. A Korona-hegy valóban megérdemli nevét. A szent koro­nához hasonlít. A Dunajec a hegy alatt fordult be. Közepén itt kis kősziget. Tovább már gyorsabban halad tutajunk. Néha oly sebes a folyó árama, hogy a tutajosok nehezen fékezik le a rozoga faal­kotmányt. Itt-ott örvénylő moz­gás. A part egyik oldala Lengyel­ország, a másik Csehország. Itt volt a régi magyar határ is. Még emlékünkben él a földrajzi tudásunk: »A Dunajec, miután kis darabon természetes határt ké­pez, a Popráddal egyesülve, el­hagyja hazánkat.« Hűtlen volt már régebben is. Egyedüli folyónk, mely nem a Duna vízrendszeré­hez tartozott.­­ A sebes folyó áttöri a hegyeket és a magas hegyek között szalad to­va. Kopár sziklafalak — néhol bar­langokkal — változnak dús fenyő borította hegyoldalakkal. Kis pa­tak merészen és hangosan csobog le. Éles kanyarodók színezik a ké­pet. Néhol egy kiugró sziklán megtörik a víz és fehér tajtéko­zással­­ fordul oldalnak. A cseh oldalon sziklában egy márványemlék. Egy cseh határőr sírja, kit a lengyelek 1919. január­jában lőttek agyon. Talán ép ak­kortájban voltak a sziléziai határ­villongások. Nem voltak a csehek­kel olyan jóba, mint most. Idege­síti is a cseheket — mint a lapok­ból kivehető — a feltámadt len­gyel-magyar közeledés. Hirtelen besötétül az ég. A ve­zetők nagyokat káromkodnak és erősebbre szorítják a rudat. A vizet magasra korbácsolják a gyor­san támadt szelek. A tutaj meg­telik vízzel, így vízben áll a ci­pőnk. A fiatalabb tutajos kis la­páttal merítgeti ki a tutajból. Az öregebb már keresi szemével a partot. Nem jót jósol. Ideges percek. Ekkor egy ka­nyarodónál másik tutajt fedezünk fel, mely egy társasággal szintén a határ felé tartott. Nem is tud­tuk, hogy rajtunk kívül mások is elindultak. A tutajosokkal nem be­szélhettünk. Végre is megérkez­tünk. Megeredt az eső. Gyorsan sza­ladunk fel a hegyoldalra épített fa­ház felé, melynek terraszát az előbb érkezett kirándulók szál­lották meg. Mi a reteszt meghúzva a kis ház belsejébe vonultunk. Az elh­agyott kunyhó, határszéli cseh fináncház. A falon cseh rendeletek. Az egész berendezés egy lóca. A kis ablakokat sürün veri a zápor. A vékony falon magyar beszéd hangzik át. Kivonulok hozzájuk és bemutatkozom. Késmárki gyári igazgató a feleségével fürész-és vendégeivel. Legnagyobb meglepe­téssel fedeztem fel az egyik úrban a nyíregyházi származású Baruch Gyula gyógyszerészt, kimenetianer­ár. miskolci főorvossal jött fel a Tátrába. Milyen kicsi a világ. Jut egy nyíregyházi a határra is. Vi­dám beszélgetés indult meg. Az eső szünőfélben. Megindu­lunk a határ felé. Szikláról-sziklára átgorva értük el Lengyelország ha­tárát. Sorompó lengyel színekben ékeskedve jelzi, hogy tovább tilos már haladni. Itt volt a Nagy-Ma­gyarország határa is. A térképről mindenki ismeri a bemélyedést, mely megszakítja északon a fél­körben húzódó határt. E bemé­lyedés keleti csúcsán voltunk. A legészakibb pontján a régi nagy országnak. Kis elfogódottság vesz rajtuk erőt.­­Elvonul előttünk múlt a dicső, szép emlékeivel; itt a van a jelen az idegen sorompóval és felragyog a jövő képe — az eső megszűnt — mint a nap. A lengyel határon. \ 3 épp ctif tiivaCB a mintJaux nagymcsúskczy ci puwm fehérneműRex Tyük Pista, a ruha piszkos — Baj lesz ebből, annyi biztos. Nem lesz semmi, csak ne félj, — Játssz nyugodtan kis legény. Ha ruhád maszatos, nem hiba, — Nem szid össze anyuka. Mert Rinso-val mossa a ruhát, — így megtakarít sok munkát. Beáztatja, kifőzi. — A dolgot így már meggyőzi. mely színes és meleg sugaraival ragyogja be ezt a gyönyörű elha­gyatott vidéket. A szűk völgyben meredek szik­lafalak visszaverik a napsugarakat. Közöttük csillogó folyó. Rajtunk kívül sehol félőlény. Lenézve az egyik oldalon, mint hangyákat lát­juk mozogni a tutajosokat, ho­gyan szedik szét a tutajt és húz­zák felfelé a folyón. A moziban láttunk ilyen képet, valamilyen orosz filmen, ahol a Volgán húz­ták vissza a hajót. Csak az Ehj uhnyem dallama hiányzik. Vagy ta­lán az meg is van, csak nem hall­juk fel a magasba. Leszállva a határútról a finánc­háznál mégegyszer végigtekin­tek a szekerek, amit Littmann kül­dött értünk. A 9 km-es utat ko­csin tettük meg vissza a vendég­lőig. Keskeny hegyi ösvényeken nekiindultunk az útnak. Minde­nütt a parton. Libasorba lehet csak haladni, olyan keskeny az út, hogy kitérni nem lehet. Ezért is csak egy irányban járnak a szekerek. Az igaz, hogy csak a határra tu­tajozott vendégekért jön fel kocsi Más jármű nem igen jár erre. Kár hogy az eső miatt nagy sár volt, mert különben gyalog lehetett vol­na vsszajönni. Szebb gyalogutat képzelni sem lehet. Az út a Dunajec partján emel­­­kedik. Két oldalán magas szikla­falak. Néhol sűrű erdő, lombjai között tör az ösvény előre. Az uton sok szikla, kő. Ezek miatt is csak lassan haladhattunk. A ko­csi kétségbeejtően ráz és lépés­ben haladnak a lovak. Oly mere­dek itt a part, ha a tót kocsis nem ügyelne, csak egy fris félre­lépés és már bent lehetnénk a fo­lyóiban. Egyes helyeken még kor­lát is van az út biztonságára. Két órai erős rázás után rázott be a kocsi a vendéglőbe, ahol a tulaj­donos már türelmetlenül várt. Nem akarta konyhája hírnevét tönkre­tenni. Visszafelé Késmárkra és onnan Füredre már minden baj nélkül történt az utazás. Bucsuzunk! Végetért a tátrai kongresszus. Érdekes alakjai szét­széledtek a szélrózsa minden irá­nyába. Isten veletek szép szepesi váro­sok. Csak őrizzétek meg továbbra is a régi romantikus bus meséket! Ha majd újra feltámadnak az álmok és megvalósulnak a vágyva várt remények új tartalmat ad nek telc, kedves helyek, a viszontlátás kitörő öröme. S majd friss tavasz váltja fel a pusztító és zord telet és uj életre kapnak az enyészet­nek odadobott romok. — ...Hisz­szükü! Dr. Kovács László. (Vége.) é Jegyzet. A poprádi muzeumban őrzött Kossuth Lajos levelére vonatkozólag utólagos résünk szerint megjegyezzük, hogy az értesü­eredeti levél a nyiregyházi főgimnázium birtokában van. A muzeumban csak egy nagyszerűen sikerült litografált példányát őrzik. Annak idején hálából a főgimnázium igazgatósága Kossuth Lajos sze­mélye iránti mély tisztelettől vezéreltetve a le­velet lek­tografált íata és ajándékul adta­ az intézet akkori minden egyes növendékének. Az emlitett Geruska Pista vihette haza azután édesapjának, ki azt a Kárpátmuzeumnak adományozta. Nyíregyházi munkások csak nem tudnak munkához jutni. Ha fel is fogadják egyik-másik na­gyobb építkezéshez, egykettőre el­bocsájtják, mert jelentkeznek a fa­lusiak,­ akik nem helyezkedhetnek el az aratásnál szőlőmunkánál és az ő olcsóbb munkabéreikkel a vá­rosiak nem tudnak konkurrálni. Az idegen vállalkozónak meg ehhez nincsen érzéke és onnan fogadja a munkást, ahol olcsóbb. A város igen tisztelt polgármes­tere a napokban igen hatásos gesz­tussal nyilatkozott, hogy ő vállal­ja a felelősséget és felsőbb jóvá­hagyás nélkül is belefog bizonyos építkezésekbe amelyekkel munka­alkalmak nyitódnak a munkánél­

Next