Nyugat, 1910. január-június (3. évfolyam, 1-12. szám)
1910 / 9. szám - IGNOTUS: TAVASZI BOR
TAVASZI BOR Gyenge rügyek, halványzöld levelek, Sorsomba negyvenedszer visszatérők, új tavaszok, elvonuló telek, Lemondva múlok, követelve kérők, Kékségek, miknek hűse is meleg, És meghalások, szürkeségbe térők — Mit tudom én, mi az, ami ragyog, Mit tudom én, ki az, aki vagyok! Részeg vagyok, mondjátok. Az lehet, Gondolom is a bort, ami megejtett, Torkomba érzek gyűlni kényeket, Miket a húnyt szem gőgje visszarejtett, Őrületet, mely az agyban rekedt, Csókot, amely csattanni elfelejtett És életet, életet, életet, Amelyet aki élt, nem élhetett. Ó szép tavasz, ó gyönyörű világ, Ó paradicsom annak, aki bírja, Asszonymosoly és almafavirág, Vizek esése,illanatok írja, Ó vágy, mi fülleszt, ó kín, ami rág, Lételek ágya, rothadások sírja — Éjfeli csöndek, hajnali zenék: Feleljetek nekem: vagyok-e még? Vagyok-e még és voltam-e vajon, S nem csak a magam álma-e, hogy voltam, S nem itt viaszlik-e önágyamon A halott, kinek fölibe hajoltam, Én vagyok-e, ki ballag utamon S nem porlok-e rég valamerre, holtan, Pályám — én vagyok-e, aki futom ? Nem tudom — ha megöltök, se tudom. 593