Nyugat, 1921. január-június (14. évfolyam, 1-12. szám)

1921 / 1. szám - Kuncz Aladár: Karácsonyi látomások

(Kune: A­l­a­d­á­r : Karácsonyi látomások) idegenül kong. Érezzük, hogy a Végzet átlép rajtunk, egyéni életünkön. Gondolat, ösztön elszáll belőlünk és csak ámuló, tehetetlen szemlélet leszünk, mint egykor, mikor láttuk magunkat levett kalappal, zokogva, végigmenni az utcán apánk koporsója után és úgy sirattuk magunkat, mint egy teljesen idegen embert .. . * De a sírás már kiengesztelődés, mely a tehetetlen fájdalomba meg­­hatódottságot, nemes emelkedettséget kever. A nyitott sír előtt a lélek elmerül egy percre öntudatlanul abba a titokzatos kapcsolatba, mely az egyéni életformák s az örökké újjá­szülő, halhatatlan Élet között van. Megjelenik előtte az élet, mint idea, mely minden meggondolás nélkül dobja el kísérleteit, az általunk egésznek, teljesnek hitt életeket, hogy új és új megvalósulásokon keresztül jusson el a teljes megeszményülésig. Lélektől a lélekig vezet az élet útja és csak útközben martaléka a fáj­dalomnak és a halálnak. Ebből a természetfölötti átérzésből merít új ked­vet az életre a lesújtott ember és történelmi pillanatokban ugyanez az érzés termékenyíti meg a nemzetek lelkét is. Az «ami volt»-nak és «amivé lenni akar»-nak eszméje észrevétlenül és gyorsan fogamzik meg a hiva­tottak lelkében s a mai sötétség, kapkodás és erőszak helyébe, holnap már felragyog az új cél. A ma nemzedéke, mely csak, mint ilyen, vezekelhette le a megváltó szenvedést, mert az Úr fiának is testté kellett lennie, hogy szenvedjen, s holnap már egész nemzetté lesz, s könnyen rázza le magáról a beteg testén elszaporodott férgeket. Holnap már Szent István bölcsesége, Kálmán tudománya és Szent László villogó kardja velünk lesz, mert oly gyökerestől tépte ki a magyar sorsot a felelőtlen változás, hogy ami az ő hivatásuk volt, a mi hivatásunkká is lett. Ezért csalo­­gatóbb és szebb a jövőnk, mint bármikor. Mindenné lehetünk, mert majd­nem semmivé tettek. A magyar műveltség tündöklő vára újra fényszórója lehet a keleti műveletlenségnek. Ma Mátyás királytól többet lehet és többet kell tanulnunk, mint Deák Ferenctől, mert közelebb estünk hozzá. De nekünk a tudósokat, művészeket nem kell külföldről hoznunk. Háború előtti nagyarányú kultúránk egész kerete még itt fekszik tétlenül, a végromlás­hoz közel. Művészet és tudományok minden ágában már éppen felser­­dült, már éppen munkához látott egy minden tehetséggel megáldott gene­ráció, mikor a háború kitört. Ez a nemzedék él még, szétszórtan s elká­bulva, belefásulva a megoldhatatlan mindennapi gondokba, de él s még nagyszerű munkára hivatott. Meg kell előbb menteni az egész Magyar­­országot szellemben és műveltségben, tudományokban és művészetekben s akkor a földrajzi Magyarország egy kardcsapás nélkül újra összeáll. Mily balgaság félni a képzett emberektől s azok túltengésétől, mikor a mai

Next